Oh, hogy fújdogál a csípős szél a rónákon,
Hideg van, nem létező emberekre vágyom.
Egy családra, mi csak puszta kitaláció,
S farkasok hangja hallik az éjben,
Minden magávalragadó.

Erre szokták mondani, hogy melancholia?
A céltalanság, s közbeni megnyugvása?
S a fák hónapok óta dunyha nélkül,
Segítő támasz távollétében
A havazás lassan elül.

Deresi fagy, egy angyali fehér tágas terület,
Egy hely, hol megtalálhatod az értelmet.
Mámoros dombokon Ők éledeznek,
A Szent Erdő nyugalmában
Isteniknek tisztelegnek.