Messze sodort a szél

Messze sodort a szél, de nem bánom;
nem bánom a nyugalmas percek
bódító kényelmű egyszerű folyását,
mikor a csönd átölel s mást nem hallok
csak a tollam némán susogó rajzolását.
A térnek zajait, legyen az jó vagy rossz,
zaklatott vagy boldog, tartalmas vagy nem,
nem izgat, kizárom mindig s csak
a belsőre koncentrálok, meg nem állok
míg a tollam le nem áll; fedve jár
a fedőszelő. Míg meg nem elevenedik
a képzelet a valóság szürke rétjén.
Nem vagyok más, csak ez. Ez vagyok én.
Egy menekült, egy telepes ember
ki a régit újba forgatná, de keres.
Keresi a szándékot, a zajt, a beszédet,
de néha kedveli a néma csöndességet.
A magány fénye, ezerféle szerkezete;
messze sodort a szél, s nem elég messzire.

Bạn đang đọc truyện trên: AzTruyen.Top