Kerestük mi a jó s mi a rossz,
Általányt azt mindig láttunk
De hogy miben él a két véglet
Arról semmit nem találtunk.
Talán apró jellemekben
Tűntek fel az út során,
Orra előtt sosem látta,
Rajta volt annak orrán.

Talán nem is lényeges már,
Keresni is felesleges.
Összemosták sok-sok évig
S így a kettő nevezetes:
Élet. Halál duáljában
Felszínre jő az ősiség,
A fény tiszta, sima útja
S felemésztő mély sötétség.

Használata mindkettőnek
Veszélyes is tud ám lenni,
Ezt a tudást valamiért
Minden bölcses megismeri.
Élj a jónak, vagy a rossznak,
Kettő nem fér egymás mellett:
Ezt tanítják, álszentkednek,
S tettikben a sötét percek,

Fényes órák váltakoznak,
Végletekben gondolkodnak.
De az élet elcsábítja
Ezeket a bűn útjára.
Én sem vagyok egy szent ember,
Azt teszem mit elém dobnak,
Kimért úton haladhatnék
Ha nem élnék, de itt állnak,

Itt látnak és itt szeretnek,
Itt tűztem ki minden álmom,
Melyet hogyha meghaladok
Mesélhetek nagyszabásún.
Mérleg élet, bár unalmas,
Hátha meghozza gyümölcsét,
Szép, szűz, piros almagömbjét,
Örök, méltó dicsőségét.