Itt az ünnep, sokan ülnek
családiknak légterében,
Ebédelnek, beszélgetnek
idő lassú menetében.

Átélnek sok régi percet;
iszogatnak, fotózkodnak,
szép ruhába kiöltöznek,
kamerákon jelent hagynak.

Ünnepeljék bíz míg lehet,
ümnepeljék; így is rosszra
gondolnak. Tudni nem lehet
mit hoz jövő karácsonya.

Mi sem tudtuk, mégis éltünk,
iszogattunk. Pillanatnak
ülve figyeltem beszédünk.
Az idők...hogy elszaladtak.

Nincsen már oly nagy család és
nincsen ünnep, nincsen beszéd.
Van ugyan nagy, de hogyha lát
nem szeretem jelenlétét.

"Itt egy tizes, oszd be évre!"
Köszöntem is, keresztapám.
Mindig is ily nagylelkű
és szerető voltál hozzám...

Minek vagytok, minek vagyok
része ama család félnek?
Eltemettem gondolatát, hogy
bármikor is kedvelnétek.

Ezek vagytok...nagy család, de
összetartás abba' nulla;
nem hiába zárkózom, ha
beléptek a mi ajtónkba.

Elveszett már minden miért
szent volt eme meghitt ünnep...
Elveszett, ám továbbikban
engem fel ne keressetek.