Megkeresett egy vénasszony,
mesélt nekem rég időkről;
mikor még az ész értékes
és az élet is könnyebb volt.

Megkeresett egy tinédzser,
mesélt nekem a jelenről;
most az ész az semmit sem ér
és az idő is felgyorsult.

Megkeresett egy robotnő,
mesélt nekem a jövőről;
majd az érzés nem fejthető
és az idő is megszűnt.

Leülltem én ezek után,
átgondoltam mindegyiket;
nem tudom kinek higgyek,
most érzem magam furán,

hisz a múltat én igaznak,
a jelent még igazabbnak
hiszem és a jövő lészen
mit még nem érzékeltem.

Majd láttam egy lányt járni,
kék hajjal, feketében várni,
közben zenét hallva fülében
fel-alá mászkált szüntelen.

Egyszerre csak hallottam
amint gondolatokat fogan
a lány, s rájöttem a jelen
mindentől ellibben.

Aggódását fejezte ki,
boldogságát zárta béli,
könnyét fogta magába,
nevetését teste járta.

Mert ez a jelen, itt élünk,
nem érdekel jövő gondja.
Törődik majd a jövő vélünk?
Múltnak nincsen ránk szava.