Mindig a tavasz
Kerti fáiban láttam
Hogy vizet fakaszt:

Szikla széliben
Szülték a nemes álmot,
Fénylő napfényben.

Nem voltam nemes,
Szörnyed a lelkem, szörnyed;
Miért történt ez?

Biztos hibás: én;
Csak felejtős kergetés
Van a lét végén.

Boldogság zárt el
A valódi képektől;
Szól, de nem felel.

Óráját tölti
S minden éj és nappal vár
Míg telnek perci.