Kipitymallot, megébredt
a tájnak ezerrészű birodalma,
egy láncolata züllött, eredt
egy metsző s rohanó irányba.
Hiszen a nap múlik, elfeledett,
meghasonlik önmagába
s a körüzem monoton, de mellett
mégis tartogat újat másnapjára.

Kesereg az ég, a föld meg örül
hogy mozoghat, járhat körbe
s a boltív nem máshogy, őrül
áll a földek felett, megdermedve.
Kesereg a föld, az ég meg fölül
baktat tova rónákon, ám lenézve
magát látja, csillagképeket. Megőrűl
s bevonja tüzeit éjjel, örökre.