Október 24, szombat

Ha aznap megkérdezték volna este, hogy milyen izgalmas és szorakoztató dologgal üttem el ragyogó szombati napot. Hááát...

Mindenki úgy kébzeli el a szombati napokat, mint egy lazítós, hátradőlős napot. Ezzel én sem voltam másképp. Reggel annyi járt fogmosás közben az eszembe, hogy lehet lenézek Hagridhoz, rég jártam nála, aztán lehet hogy játszok valamit Siriussal és ennyi. Ha ilyen egyszerűen menne minden terv, akkor nem lenne ennyi szerencsétlen, köztük én is.

Ahoz képest, hogy a Mindenszentek az ajtón kopogtatott a nap ma csodásan sütött. A kastélyból csodálatos kilátás nyilt a vörös-sárga-narancs színekben játszó végtelen erdőre. Mindenki reggeli után a szabadba akart menni, a kastély folyósoi kihaltakká váltak, minden diák odakint volt és talán az idei utolsó jóidőt élvezte.

- Lily lemegyünk Hagridhoz? - kérdeztem a lánytól már vagy negyedszerre, de az csak bámult maga elé.

- Szerintem víz ment a fülébe, mikor arcot mosott. - húzta fel vékonyka orrát beszéd közben Peter mellettem.

A fejemet ingatva fordultam ismét a lányhoz.

- Evens, hallasz egyáltalán? - ritkán hívom a család nevén, de jobb ötletem nem volt.

- Persze, hogy hallak, Potter. - bolintott, de tekintete még mindig a távolba révedt.

- Lemegyünk Hagridhoz, vagy tovább nézed bambán az ablakot, mint egy kidagadt szemű bagoly? - tudakoltam, abban bízva, hogy a szavaim végre eljutnak a tudatáig. Erre mondják, hogy a remény hall meg utoljára, nos ezen a reggelen Lily Evens ezt is megölte.

- Szerintem kísérjük fel a gyengélkedőre. - kacagta a hasát fogva Sirius, amikor látta, hogy a lány szeme előtt legyezem a kezem, de ő pislogás nélkül bámulja tovább az ablakot.

- Valóban lehet, hogy van valami baj. - nézett fel könyvéből Remus is.

- Szerintem elkapta Pitonka valamelyik nyavajáját. - nevetett tovább Sirius. Én nem tudtam nevetni, mert  minden elhaladó diák vetett ránk egy furcsálló pillantást. Megtudtam őket érteni, elég furcsán mutathattunk öten.

- Evens, gyere, megyünk a gyengélkedőre. - ráncigáltam a lányt le a padról. Remus próbált segíteni, de a nagy igyekezete közben leütött két felsős lányt a padsorról, be az asztal alá.

- Segíts már, Sirius. - kiáltottam rá a nevető fiúra. Kezdett eluralkodni a káosz.

- Jol van, jol van... Jövök. - felelte elcsukló hangon a nevetéstől.

Sirius és én nagy nehezen felállítottuk az asztaltól Lilyt. Ezzel annyit értünk el, hogy most már nem leülve, hanem felállva nézte az ablakot. A mardekáros asztalnál ülőknek kezdett feltünni, hogy valami baj lehet, s nem akartam még azzal is tönkretenni a reggelem, hogy Malfoy gúnyos kacagását hallgassam.

- Sirius, te told hátulról, én meg húzom a kezénél fogva. - utasítottam a fekete hajú fiút. Egy aprót biccentett majd elkezdte tolni a lányt, én meg rángattam a kezét a talárja ujjánál fogva. A lába nem igazán szabályosan, de lépkedtek előre.

- Lily, jól vagy? - kérdezte vagy századszorra Remus, miközben csigalassú tempóban lépkedtünk felfelé.

- Hagyd Lupin, ez megsüketűlt. - legyintett idegesen Sirius.

Ha jól számoltam majdnem fél óra kellett míg elértük a gyengélkedő fehér, kétszárnyú ajtaját. A javasasszony velünk háttal állt, mikot beléptünk, valami kotyvalékokat pakolászott fel egy nagy polcra.

- Elnézést, lenne itt egy betegünk. - köszörülte meg a torkát Remus, hogy felkeltse ránk a figyelmet.

- Lábtörés, orvérzés, esetleg egy félrepattant átok a gond? - sorolta felénk se nézve.

- Ideiglenes agykontrol inkább. - néztem félve a lányra, még mindig csak állt és nézett ki a fejéből.

- Hogy mi? Valami vicc? Tudom, hogy jön Haloween, de azért ez tulzás, hogy... - pillantott rá Lilyre, s ekkor kiesett a kezéből a lilás folyadékot tartalmazó borkány. - Vele meg mi történt? - jött oda hozzánk futólépésben.

- Egyszer csak nem szolalt meg többet reggelinél, ami kész csoda számba megy. - válaszolta Sirius.

- Ültessétek le arra az ágyra. - mutatott egy fekhejre, amely pont úgy nézett ki mint a többi a szobában.

- Ugy-e nincs komolyabb baja? - rémült meg Remus.

- Azt még nem tudjuk biztosra. - felelte a javasasszony, s a főzetei között kezdett válogatni.

Lilyt Sirius segítségével leültettem az ágy szélére. Mint egy marionett baba, járt kelt, de nem reagált semmire.

- Álljatok hátrébb. - utasított minket az asszony, mire Peter egyet hátra lépett, mi többiek meg maradtunk ott ahol voltunk.

- Mit itat meg vele? - vizsgálta hozzáértő szemekkel az üveget Remus.

- Töklevet... - vágta rá a boszorkány. - Egy főzetet, amely megváltoztatja a szem színét, s az árnyalattól függően me lehet mondani, hogy milyen betegségben szenved a páciens. - magyarázta aztán.

- S ha nem betegségről van szó? - kérdeztem, mert nem tudtam elképzelni, hogy pár perc alatt le tud betegedni valaki, s ha ez így is lenne mi nm kellett volna elkapjuk, hisz mellett ültünk.

- Minden ami a testre és a lépekte rosszul hat egyfajta betegség. - forgatta a szemét a nő.

Lily párat kortyolt az italból, de akkor sem szolt semmit, pedig nem lehetett valami fon, hisz az illata felűlmulta Sirius szenyesét is.

- Én nem látok semmi változást. - hajolt közelebb a lány szeméhez Remus. Jól festhettünk akkor, három fiú és egy fehér ruhás boszorkány áll egy lány előtt, s mélyen néz a szemébe... Még szerencse csak mi voltunk a gyengélkedőn.

- Ne siess fiam, ehez idő kell. - suttogta a javasasszony.

- És mégis mennyi, egy hét? - húzta fel az egyik szemöldökét Sirius.

- Már világosodik is, látjátok, milyen érzékien keverednek az árnyalatok. - merűlt bele Lily szemének gyönyörködésébe a nő.

- Hogyne, reggel a teámba is jobban látszik a cukor olvadása. - suttogta a javasasszony háta mögött Sirius.

- Ssss, fiam. A zajongás nem segít. - legyezett az egyik kezével a boszorkány.

Egyszerre elhalgattunk és Lily zöld szemét néztük, amely lassan szilvakékre színeződött át.

- Ez most azt jelenti, hogy... - próbálkoztam a boszorkánynál, aki nem igazán volt a segítségünkre.

- Tündérpor! És méghozzá nem is akármilyen! - kiáltott fel hírtelen a nő. Odarohant a gyógyfüves szekrényhez és matatni kezdett benne.

- Megtenné hogy ezt kibővítí? - kérte udvariasan Remus.

- Egészen keleten, túl a Kaukázus-hegységen van egy egész pici erdő, ott élnek ezek a tündérek. Különleges port termelnek, amelyet ha rászorsz a tárgyakra repülni tudnak tőle, ezért nagyon sokat vadászták, majdnem ki is irtották a fajt. - magyarázta miközben szorgosan örölt valamit a mozsárban.

- És hogy lesz Lily beteg valami röpködő portól? - tette fel azt a kérdést Sirius, mely mind a hármunk fejében járt.

- Pár éve abba maradt a tündérvadászat, mert megjelent egy tanulmány, melyben leírta a híres varázslénykutató, hogy milyen komplikációk is merülhetnek fel, ha a pór egyes szervekkel érintkezik. - azzal félre hessegetett minket Lily ágya mellől, s kezelésbe vette a barátunkat.

- Ki közölte a tanulmányt? - érdeklődött Remus. Előszőr fölösleges kérdésnek gondoltam, pedig a válasz mennyi mindenre választ adott, csak akkor még nem sejthettem.

- Mr. Koopart. - felete egyszerűen a nő.

- Azt hittem porokkal foglalkozik? - zavarodott össze Sirius.

- Nem Edmund Koopart, hanem az öccse Henrik Koopart. Egy lángelme a szakterületén, mostanában keveset hallani felőle, biztos beletemetkezik a munkába, nem úgy mint a bátya, aki a vacsoránál leitta magát. - forgatta a szemét a javasasszony.

- Rendbe jön Lily? - néztem a most már csukott szemmel fekvő lányt.

- Holnapra kutya baja se lesz. - legyintett a boszorkány.

- Mi megyünk akkor, még van egy kevés leckénk. - fordult felém sokat mondó pillantással Remus.

- Aha, este még benézünk. Viszlát! - azzal kifele vettük az irányt.

- Nem igazán érdekelte, hogy honnan került Lily szemébe a pór, pedig ő mondta milyen ritka. - suttogta nekünk felfele a lépcsőkőn Remus.

- Nem szolt egyik tanárnak sem, pedig a merénylet óta mindenki nagyon figyel a legkisebb eltérésekre is. - folytatta Sirius.

- Nekem se tetszett ahogy egy hétköznapi esetnek nézte. - húztam el a szám.

- Én átlapozom Lily könyvét, ti meg keressetek még olyan írásokat, melyekben szó lehet erről a fajról. - állt meg Remus egy elágazásnál, ő folytatta az útját vissza a hálókörletekbe, mi meg mehettünk vissza a jó öreg könyvtárba...

Egészen vacsoráig ott voltunk, mikor is Black barátom hasa elütötte a hetet és egy mély korgás kíséretében bejelentette, hogy neki kaja kell, a hallottak alapján méghozzá nagyon sok. Így lebaktattunk a Nagyterembe.

- Felmenjünk Remusért, nem akarom, hogy miattunk maradjon éhen. Tudod milyen, biztos azt hiszi keményen dolgozunk a könyvtárban, s még enni se jövünk le. - magyaráztam elfoglalva a helyünket Siriusnak. Mikor láttam hogy a nevetőráncai összefutnak a szeme körűl, kerdőn néztem rá, erre ő csak az asztal túlsó felére mutatott, ahol Remus nézett rám, miközben tömte magába a rizset.

- Mi halnánk inkább éhen tőle. - nevetett Sirius.

Miután kimulatta Black magát, megtudtuk, hogy Lupin sem talált semmi használhatót. Jó dolog a kutatás, de az jobb lenne ha találnánk is valamit.

Este be akartam menni Lilyhez, de az ajtóban megtorpantam, mikor láttam, hogy az ágya melletti szék már foglalt. Persze, hogy Pitonka terpeszkedett rajta.

A hálóterembe látták rajtam, hogy mérges vagyok, ezért nem is nyaggattak, hogy szájjak be a sakpartiba, hagyták, hogy nyugodtan ledöljek aludni.