Október 31, szombat

- Kviddicsre fel! Akarom mondani seprűre! - ugrált mellettünk egy osztálytársunk, Jack Jordan.

- Hogy örül valaki ennek a barbár sportnak. - nézett utána Lily.

- Hogy mi? - állt meg szájtátva Sirius a pálya fele menet.

- Barbár, erőszakos... - erősítette meg Lily.

- A kviddics az maga a sportok sporta! - akad ki teljesen Sirius. - Mond meg neki Potter! Mond meg... hogy ilyet ne mondjon kividdics imádok előtt... mert beletapos a... a szívembe... - tetett ájulást Sirius nagyon drámaian.

- Mondjuk tényleg izgalmasabb, mint egy mugli sport. - tűnődött el Remus.

- De halálosabb is. - vágta rá Lily.

- Addif beszélgettek, hogy amire oda érünk lebontják a pályát. - indultam el, mert nem akartam lemaradni a szezon nyitó mecsről.

- Ne is várj meg minket James. De aztán Malfoy mellé ülj... - kiáltotta utánam Sirius a földön fekve, ahová ,,ájult".

- Máshova nem is ülnék. - intettem vissza menet közben.

- Tényleg a mardekárosok közé fog beülni? - hallottam Peter hangját.

- Dehogy, James inkább ülne szöges székre, mint Malfoy mellé. - legyintett Remus.

A kviddics aréna előtt, mert ezt nem is lehetett pálya címszó alá minősíteni, felnéztem és magamba szívtam az emberek izgatotságát, a drukkolás és hajtás felemelő élményét. Kicsit szentimentálisnak gondolhat ezek alapján most mindenki, de egy srácnak, akinek nem volt más elfoglaltsága nyarakon át, mint a kviddics, az tudtja igazán a családjának érezni ezt a sportot.
Felmásztam a Griffendélesek helyére vezető lépcsősoron.

Hollóhát és Griffendél

Szerepelt az eredményhirdető táblán. A többiek is megérkeztek, mire bemásztam egy üres sor legvégére.

- Rossz helyen vagy Potter. - kurjantott oda Sirius.

- Nem tudtam melléje ülni, mert az IQ-án ül, s olyan lentről nem látom a mecset. - tettem sajnálatot.

- Majd máskor. - vigasztalóan a vállamra tette a kezét Sirius.

- Befejeznétek a viccelődést? - forgatta a szemeit Lily.

- Mi komoly problémákrol beszélünk. - kérte ki magának Sirius.

- Igen. - bólintottam helyeslően.

- Milyen jó nektek, hogy ezek a legnagyobb gondjaitok. - hagyta ránk a lány végül. Mi csak összenéztünk a barátommal és tudtuk ez egyszer mi nyertünk.

A játék pörgős volt és bámulatos. Tobias remekül védett, a kvaff ide-oda cikázott, ahogy a hajtók és terelők is.

- Gurkó! - kiáltotta a lány, mire az egész sor lehuzta a fejét, az elvarázsolt labda áttörte a nézőteret.

- Ki a csoda ütte azt ide? - néztem a terelőkre.

- A hollóhát új és lehengerlő játékosa... - vágott fura fejet Lily, ami több érzelmet is kifejezett.

- S miért van a csapatba ha nem tud játszani? - tette fel a kérdést Remus.

- Mert a kapitány barátnője... - húzta el a száját Lily.

- Vak a szerelem... - vont vállat Sirius.

Mindekinek kicsit megroggyant a térde, amikor a gurkó a hollóhátos lány ütője közelébe ért.

- Nézzük a jó oldalát... - mosolygott Sirius.

- Van ennek olyana? - vonta fel kérdőn a szemöldökét Lily.

- Milyen kis pesszimisták vagyunk. Van! Ha eltalál majd ő irja a házimat egész évben a bocsánatomért. - tetett ördögi kacajat Sirius.

- Igazi Black hozzáállás. - nevettem fel, mire Sirius is nevetni kezdett.

- A családom most büszke lenne rám. - fokozta ő is tovább.

A játék folytatódott, én azonban Mr Koopartot néztem a játékosok helyett, mert valami zsákot vonszolt a lelátok alatt.

- Szerintetek mit csinálhat? - mutattam a férfi fele.

- Lehet homokot tesz a pályára... - mondta Remus.

- Ő nem házimanó, hogy dolgozzon. - csoválta a fejét Sirius.

- Nem kéne neki segíteni? - fordult Lily is a férfi fele.

- Ha már eddig elbírta tovább is tudja vinni. Meg aztán most meccsen vagyunk. - fordult a mérkőzés fele Sirius, ekkor hangos üdvrivalgás töltötte meg a stadion lelátóit, a Griffendél fogója elkapta a cikeszt. 

- Mostmár semmi akadálya nincs, hogy segítségére siessünk. - szökkent fel a padról Lily és elindult a lépcső fele.

- Most azt várja, hogy utána menjünk. - mondta Remus nekünk, mert mi értetlenül néztünk a lány hűlt helyére.

Felkászálódtunk és sietős léptekkel megindultunk Lily után, aki már Mr Koopart mellett volt.

- Szívesen segítünk elvinni ezt a nagy... csomagot, professzor úr. - hallottam Lily hangját a lépcsőről.

- Nem szükséges, úgyis csak idáig kellett hoznom. - hessegette el Lilyt a tanár.

Lily dünnyögött még valami viszont látás félét és elindult felénk. Mi, többiek a lépcső mellett álltunk, vagyis csak próbáltunk, mert mindenki megindult vissza a kastélyba a lelátókról.

- Ma Halloween-i vacsora lesz! - ugrált örömében Peter. Néha elgondolkodom, hogy miért is lóg folyton velünk, hisz sosincs közös témánk és mindig csak csendben figyeli a történteket. De aztán rájövök, hogy nem lenne szívem ezt neki is megmondani, mert rajtunk kívül senki se barátkozik vele.

Ebéd után lementünk a tó mellé, a fűzfa alá, lassan a törzshelyünk lesz. Lily Pitonkával ment a könyvtárba, így csak mi maradtunk négyen. Remus valami könyvről magyarázott Peternek, aki nagyon próbált figyelni.

- Szerintem nem érti meg az öt szónál hosszabb mondatokat. - súgta nekem Sirius, mert látta, hogy a furcsa párost nézem.

- Azért jó fej, hogy próbál Remus kedvében járni. - vontam vállat és ennyiben hagytuk a témát. Én és drága Black barátom egész délután lebegtető mágiával próbáltunk kacsázni a tavon. De vagy túl hamar elengedtük a követ és az nem tudott szépen ugrálni a tavon, vagy túl későn vettük le róla a bűbájt és a kavics egyszerűen lesüjedt a tóba egy nagy placcsanás  kíséretében. A talárunk alja csupa víz lett mire kimerülten ledőltünk a barátaink mellé a fűbe.

- Szerintetek lehet köze Mr Koopartnak a poros incidenshez? - kérdezte Sirius egy kis idő után.

- Detektíveset játszunk Halloweenkor is? Azt hittem a nagy kaja hegyeken kívül ma más nem fog érdekelni.- nézett fel a könyvéből Remus.

- Szerintem nem ártana az öreg körmére nézni. - folytatta Sirius meg sem hallva Remus beszólását.

- De Dumbledor megbízik benne, ő hívta őt ide, hogy tanítson minket. - elmélkedtem hangosan.

- Lumpsluck is tudná azt tanítani, amit ő. - ült fel Sirius.

- De Koopart szakember ezen a téren. És ha ő rá gyanakodna Dumbledor, akkor nyílt utat engedne neki a Roxfortba azzal, hogy ide hívta. - érvelt Remus.

- Tudod, hogy van a mondás, tartsd közel a barátaidat...

- De még közelebb az ellenségeidet. - fejezte be helyettem Sirius a mondatot.

- Megfigyeljük a következő két hétben és ha valami gyanúsat tesz, mi lecsapunk rá! - néztem a barátaimra, mire ők egy bólintással tudatták velem, hogy benne vannak.

A vacsora tényleg kaja hegyeket jelentett, ennyi ételt az asztalok a megérkezésünk estéjén láttak. A nagyterem plafonján ijesztő töklámpások lebegtek, denevérek repkedtek körülöttük és mindent betöltött a sütőtököt pite illata.

- Imádom a Roxfortot! - mondta teli szájjal Sirius. Mindenből pakolt a tányérjára és nem kicsi adagot. Remus is jó ízűen falatozott, mellette Lily is elégedetten majszolta a citromos torta szeletét.

A Roxfortot tényleg nem lehetett nem szeretni, főleg ha az embernek ilyen barátai vannak. Egész vacsora közben Tobias hülye vicceit kellett hallgatnom, mert valamiért mellém ült le. Sirius szerint hallotta, hogy nagyon jól repülök és már azon fáradozik, hogy jövőbe betegyen a csapatba, mert a fogója a Griffendélnek végzős. Szerintem meg képtelenség, hogy engem válasszon, hisz jövőbe másodéves leszek és biztos vannak még nagyon jó repülők a felsősök között is.

Nagy buli volt a klubhelyiségben vacsora után, hisz nyert a Griffendél! Nekem a szemem ragadt le, ahogy a többi barátomnak is, így sűrű bocsánat kérések között felballagtunk a hálókörletünkbe. Remus és Peter azonnal elaludtak, én csak néztem a baldachint, de aludni mégse tudtam, pedig a minden porcikám sikított már.

- James, alszol? - kérdezte Sirius suttogva.

- Nem, nem tudok. - suttogtam vissza. Ekkor barátom átszökött az én ágyamba és mellém ülve a térdére könyökőlt.

- Tudod az én családomban sosem ünnepelünk, vagyis így nem. Ez volt életem legjobb ünnepe. - mondta komolyan a szemembe nézve. A szívem megsajdult, amikor arra gondoltam, hogy ma mennyire boldognak láttam őt és akkor eszembe se jutott, hogy neki mégis mennyire fontos lehetett a mai nap.

- Karácsonyozz nálam, az én családomnál. - mondtam hírtelen. Nem akartam, hogy a legjobb barátom még több öröm nélküli ünnepet eltöltsön.

- Nagyon kedves tőled ez, James, de nem hagyhatom az öcsémet egyedül. - rázta a fejét fáradtan Sirius. Nem a kimerültség gyűrte őt le, hanem a régi emlékek és sebek.

- De ígérd meg, hogy egy karácsonyt majd eltöltesz az én családommal is. - mosolyogtam rá, hogy erőt tudjak neki adni.

- Megígérem, hogy egyszer ellátogatok a Potter házba Karácsonykor. - mosolygott rám szomorúan. Felfogadtam, hogy az lesz élete legjobb karácsonya.

Csendben ültünk egymás mellette, a gondolatainkba merülve. Egy kis idő után Sirius jó éjszakát kívánt és visszamászott az ágyába. Én utána is sokáig ébren feküdtem és arra gondoltam, hogy ez a csupa szív ember, hogy élhette túl egy olyan zord házban.