Semmi más nem jutott eszembe, minthogy visszamenjek azon az úton amerről jöttem. Csak hát ugye az nem nagyon tudom merre is van. Egy biztos a táncteremnél még megvolt így arra fele vettem az irányt. Az épület, mily' meglepő zárva volt. Úgy tűnik ma este virrasztanom kell, és utána majd elmegyek a pótkulcsért a ház tulajdonosához. Nemcsak fáradt és nyúzott, de a sok futásnak és a dupla órának köszönhetően rettentő szomjas is voltam. Ráadásul a karom is fáj. Tudtam, hogy a közelben van egy éjjel-nappali. Céltudatosan is arra vettem az irányt. Legalább valami élelmet szerezzek. Beléptem és intettem a nő felé, aki feltűnően bámult valamit. Ezt betudtam annak, hogy nyilván ő is és én is fáradt vagyok. A kis automatához léptem és aprót előszedve gondolkodtam milyen italt vegyek. Végül is a jól megszokott forró csokit választottam és az apró be dobálasa után kinyertem hőn szeretett italomat a gépből. Még valami enni valót kéne szerezni reggelik. Nézelődtem és befordultam az üzlet hátuljában lévő sorba. Meglepő látvány fogadott. A rágcsálni valók mellett ugyanis egy ismerős szőkeség állt és nagyon elmélyülten nézte a gumicukrok polcát. Akkor az eladó arc kifejezése nyilván erre utalt. Nyilván már egy ideje itt van és még mindig nem választott. A döntésben az érkezésem zaja zavarta meg. Felpillantott, majd tekintetét enyémbe fúrta. Hogy lehet valakinek ilyen gyönyörű szeme. Valahogy mindig elveszek benne.

- Csövi. Ennyi telt tőlem. Nem tudtam mást kinyögni.

Yuri szemszöge

Ma este át jött Otabek. Igazi horror néző estét akartunk csapni. Nem csak egy filmet, legalább hármat meg akartunk nézni. Már kettőn túl voltunk. Az egészben az volt a vicc, hogy felzabáltuk az egész konyhát. Így kénytelen voltam, fél kettőkor, haverom unszolására lejönni az éjjel-nappaliba valami rágcsálni valót venni, amíg ő a harmadik filmet kalózkodja le valahonnan. Éppen a gumicukrokkal szemeztem, amikor nyílt az ajtó. Ki a franc az, aki ilyenkor vásárol. Nem tulajdonítottam neki nagyobb figyelmet, gondolom valami alkesz hajléktalan. Visszanéztem a polcra és tovább szemeztem a zacsikkal. Melyik legyen? A cseresznyés, amit Otabek vagy a kólás amit én szeretek. Esetleg mind a kettő? Nem az túl drága. Ráadásul nem is szabadna ennem.
Valaki éppen akkor fordult be az én soromba. Rápillantottam.
Emma. Várj mi? Mit keres ő itt. Végigmértem és tekintetem a szokásosnál tovább időzött barna szemeinél. Nekem mindenki azt mondja milyen gyönyörű és különleges a kék szem. Szerintem a barna sokkal szebb. Olyan mély és sejtelmes.

- Csövi. - nyögte ki.

- Csövi. - vigyorodtam el. Hát ez kínos. Muszáj valamit kérdeznem.

- Mi jót csinálsz itt éjnek évadján?

- Őszintén? Meg akarom kímélni az eladót, gyors leszek. Mivel sötét volt, amikor végeztem le akartam rövidíteni az utat hazafele. Szerencsésen eltévedtem, majdnem megerőszakolt egy random részeg, átrohantam a fél várost és nagy nehezen haza találtam. Be akartam menni, aztán kiderült, hogy nincs meg a kulcsom. A portás túl mélyen aludt és nem tudtam felkelteni. Arra gondoltam hátha a táncterembe lesz a kulcs. Persze nem tudom, hogy ott van-e, mert zárva van. Elfáradtam és mivel nagyon kivagyok, úgy gondolom, kijár egy is kényeztetés. Úgyhogy vettem egy forró csokit. - hadarta el egy szuszra az egészet.

- Az szép. Neked aztán jó napod lehetett.
Nevettem, bár igazából nagyon megsajnáltam. De mit tudnék én csinálni ebben a helyzetben?

- Van hol aludnod? - Csak van egy rokona, barátja, akinél ott tud aludni.

- Nincs. - az idegességtől egyre szaporábban vette a levegőt.

A pillanat tört része alatt döntöttem.

- Gyere!

Emma szemszöge

Megfogta a karomat és elhúzott az italokhoz.

- Áhhh... ez fáj!

- Jesszus! Bocsi, nem akartam.

- Ugyan. Semmi baj. Nem tudhattad. Néztem rá és próbáltam nem sírva fakadni. Nem szoktam nyafogni, túl sokszor sérültem már le ahhoz. De a mai nap kifejezetten sok volt még nekem is. Közben Yurio leemelt egy üveget, majd vissza húzott a pulthoz. Most sokkal gyengédebben fogta meg a kezem. Szó nélkül kifizette, hiába mondtam, hogy nem kell. Az eladó legnagyobb örömére, végre elhagytuk az épületet. Elindultunk egy számomra teljesen ismeretlen irányba.

- Hova megyünk?

- Hogy-hogy hova? Természetesen hozzám.

Na, ezen aztán meglepődtem. Egy házban aludni egy olyan sráccal, akit csak néhány napja ismersz. Kicsit sok volt ez nekem mára. Illetve holnapra. Tudja a fene mi van most éppen.
Egy kb. 7 perces kínos sétálás után végre megálltunk egy ház előtt. Amikor kivette a zsebéből a kulcsot, hogy kinyithassa az ajtót, elengedte a kezem. Felfele indultunk a meredek lépcsőn. Amiben ügyesen megbotlottam. Yuri hátra nézett, majd egy 'Ügyetlen macskás néni'-t elmormogva fogta meg újra a kezem. Közben enyhe pír kúszott az arcára. Zavarban lenne emiatt. Pedig csak a kezemet fogja. A kezemet. Most szerintem én is elpirultam.
A második emeleten megálltunk a 4-es számú ajtó előtt. Yuri... bekopogott?! Az ajtóban kattant a zár és egy magas, széles vállú fiú nyitott ajtót.
-Szia...sztok?

- Mi van? Nem számítottál arra, hogy még valaki jön velem. Bokszolt bele nevetve a szőke, a fekete hajú vállába.
- Engedj be haver!

- Szia. - intett egy aprót a robosztus termetű srác.

Beléptünk az enyémnél jóval nagyobb és szebb lakásba.
- Nem kell félni Otabek nem bánt. Hajolt közel Yuri a fülemhez. A lehelete csiklandozta a nyakamat. Ösztönösen lehajtottam a fejemet, mint mindig, amikor zavarba vagyok. Ha már elpirulni - a folyton piros arcom miatt - nem tudok úgy igazán.

Leraktam a táskámat és lehúztam a cipőmet. A kabátomat a fogasra akasztottam. A fiúk már előre mentek. Amikor beléptem a szobába a következő kép tárult a szemem elé. Ezek ketten a lakásban létező összes párnát és takarót egy kupacba hordták. Befészkelték magukat, mint az eszkimók és körülöttük mérhetetlen mennyiségű kajamaradvánnyal horrort néztek. Gondolom ez volt a péntek esti programjuk. Mondjuk én is ezt szoktam csinálni.

- Bocs, hogy zavarok. Kopogtattam meg az ajtófélfát
- Az, nekem addig oké, hogy itt vagyok meg minden, de veletek csak nem aludhatok.

- Juj. tényleg! Kapott észbe a szőkeség.
- Bocsi! Gyere, mindjárt megmutatom.
Azzal a lendülettel fölállt és a takarót, az azóta csodával határos módon bealudt Otabek fejére dobta.
Elhaladt mellettem, majd a kezemet ismét megfogva húzott ki a nappaliból. Utunk egy ajtóhoz vezetett. Amint kinyílt elém tárult a fiú szobája. A falon polcok rajta rengeteg érem és kupa. A fal szürke és fekete. A szoba végében egy ágy, rajta leopárd mintás takaró. Mellette íróasztal. Az ágy feje mellett pedig, egy picinyke ablak.

- Itt aludhatsz! A fürdő, a szoba melletti ajtó. Ha kell, valami csak szólj. Indult volna ki az ajtón engem itt hagyva. Ezzel csak az volt a gond, hogy még mindig fogta a kezem.

- Öhhh... izé. Szóval csak azt akartam - mondtam, miközben kihúztam karom keze közül - hogy van e esetleg kötszered? És... ehhmm tudnál kölcsön adni egy pólót, mivel nem igazán van pizsamám. A mondat végére hangom elhalkult és újra zokni bámuló világbajnokságra készültem.
- Ja, persze. Mindjárt adom. Azzal odalépett a szekrényéhez és egy fekete alapon szintén leopárd mintás pólót nyújtott át nekem. Ez a srác tényleg imádja a leopárdokat.
- Törülközőt találsz a fürdőben. A kötszert pedig mindjárt hozom. Ha megtalálom. Mondta már inkább magának, ahogy kilépett az ajtón.

Addig, amíg vártam, a karomat nézegettem. Az egész csodás lila és zöld színekben pompázott. Mint egy csillámtetkó, csillám nélkül. Rendkívül érdekfeszítő tevékenységemet a visszatérő Yurio zavarta meg. Kezében egy tubus krém és fásli.

- Szóval! Fogalmam sincs mi a faszt csináltál a karoddal, de nagyon ronda.

- Kösz. Ugye, amikor először találkoztunk, akkor neki estünk a falnak. Én, amilyen béna vagyok nem csak bevertem, de le is horzsoltam az egészet.
Meg az az ember is megszorongatta, akivel most találkoztam és hát, ja.

- Ha megtalálom, azt a részeg barmot ráuszítom Otabeket.

- Köszönöm, de ugye amikor összeütköztünk te nem sérültél meg?

- Ugyan már! Én ennél keményebbeket is estem régen. A hatás kedvéért hozzá tette: Nagyon régen.

A beszélgetés alatt bekötözte a karom. Amilyen profin csinálja, tuti sokszor esett és tapasztalt.
Hazudós.

- Hmpf.
Próbáltam vissza fojtani a kitörni készülő poént és nagy nehezen sikerült is.

- Én akkor megyek vissza filmezni.

- Oké. Én lezuhanyozom és alszom.

Megfogtam a pólót és elindultam.
Jólesett, ahogy a meleg víz lefojt a hátamon. Tusfürdőből legalább három volt így azt használtam, amelyiknek a legjobb volt az illata. Kikecmeregtem a zuhanykabinból és megtörölköztem. Vissza vettem az aznapi fehér neműmet és felhúztam a pólót. Pechemre a póló nem ért le a combom közepéig, mint a legtöbb filmben vagy könyvben. De legalább volt, úgyhogy nem panaszkodom. Össze szedtem a ledobált ruhákat és lehúzogatva a pólót léptem ki a fürdő ajtaján. Beleraktam a táskámba a maradék ruhám és megkerestem a fiúkat, hogy jó éjt kívánjak, és még egyszer megköszönjem, amiért itt aludhatok. A nappaliban még ment a tévé, Otabek már egy ideje aludt, és ahogy látom Yuri is közel volt hozzá. Érkezésemre felkapta a fejét és elmosolyodott.

- Még nem alszol?

- Nem. Csak jó éjt akarok kívánni és újra megköszönni, hogy itt lehetek.

- Ugyan, más is ezt tette volna. De mindegy is, ideje aludni.
Fölállt és takarójába burkolózva cammogott a tévéhez kikapcsolni azt. Nagyon aranyosan festett, ahogy néha-néha megbotlott a szőnyegben. Kikapcsolta a tévét, majd fogta magát és elindult felém.

- Mi lesz Otabekkel?

- Semmi. Itt aludt volna eleve is.

- Aha és te hol alszol?

- Az ágyamban.

- És én?

- Mit és te? Te is.

- Hát..oké.
Figyelj, én szívesen alszom Otabekkel a nappali padlóján.

- Azt már nem. Még csak az kéne - nyomott el egy ásítást - hogy vele aludj.

Úgy tűnik, ha álmos nem nagyon gondolkozik.
Benyitott a szobába, majd engem hátrahagyva dőlt az ágyra. Becsuktam azajtót.
Lassan lépkedtem az ágy mellé. Amikor odaértem Yurio már aludt. Nagyonfáradt lehetett. Mondjuk én is az vagyok. Konkrétan fogtam magam és befeküdtemmellé. A takaró egyik oldalát elcsórtam a "hernyótól" és amint afejem a párnához ért már aludtam is.