Reggel az ébresztőm fülsiketítő hangon szólalt meg, rögtön a fülem mellett. Ó hogy az a... - gondoltam, majd lekapcsoltam a telóm. Zombi üzemmódban keltem fel és indultam meg a konyha irányába. Tudni illik, hogy reggel addig nem tudok semmit se csinálni, amíg nem ettem. Ezért megreggeliztem. Következő utam a fürdőbe vezetett. Megpróbáltam kibogozni a hajam helyén levő madár fészket. Amikor ez sikerült megrohamoztam a szekrényem és gyorsan magamra kaptam valamit. Behajigáltam a sporttáskámba a cuccaimat és elindultam a táncterem felé ahol az edzéseket tartják. Megálltam a nagy épület előtt. Még mindig hideg van, szerencsére most hoztam kesztyűt. Beléptem az épületbe és a bal oldalt lévő táncterem felé vettem az irányt. Sajnos a számomra kevésbé szimpatikus egyénekkel is találkoztam. Elkezdtem bemelegíteni, bejött a tánctanár és kezdődhetett is a szenvedés a négyzeten. Hiába fárasztó a balett, mégis szeretem. Edzés után elcsigázva, fájó végtagokkal botorkáltam ki a teremből. Végigsétálva a folyosón zenére lettem figyelmes a másik teremből. Belestem a félig nyitott ajtón és legnagyobb meglepetésemre, megláttam a jégkoris srácot amint balettozik? Na, ez azért furcsa. Óvatosan, hogy ne vegyen észre beljebb léptem és elbújtam a hangfalak mögött. Gyönyörűen táncolt, az ember egy ilyen bunkó alakról nem is gondolná, hogy létezik ez az oldala is. Valamiért késztetés éreztem arra. hogy megismerjem. A zene elhalkult a fiú pedig zihálva esett a földre, szétterülve a padlón. Kábulatából az ébresztette föl, hogy fölé hajoltam és elővéve a legnormálisabb mosolyom ránéztem.

-TE!?

- Miért mit vártál? Az Anyaúristen Szűz szent Pétert?!
Nevettem el a mondat végét.

- Nem. Csak nem szoktam hozzá, hogy ilyenkor itt vannak még. Na meg nem számítottam pont te rád. Mondta enyhe gyúnnyal a hangjában, de egy fokkal kedvesebb hangnemben.

- Ha már így találkoztunk illene bemutatkoznom. Kleine-Fische Emma személyesen. Egy éve jöttem Oroszországba és...

- Nem kérdeztem. Amúgy Yurio Plisetsky vagyok. Profi műkorcsolyázó.

- Wow. Nem tudtam, hogy egy hírességgel van dolgom. Bocsánat a zavarásért őfelsége. Már megyek is.
Kiöltöttem rá a nyelvem és azzal a lendülettel kiballagtam a teremből, mielőtt még megölne, amiért meglestem a táncát. Hazafelé vettem az irányt. Kicsit egoista a srác, de a morgós pofijával egész aranyos. Hát igen ő is abból a fajtából való, mint én. Addig normális, amíg meg nem szólal. Na, mindegy. Legalább tudom, hogy semmi baja.

Hamarosan hazaértem.
Fáradtan rogytam le a székre, cuccaimat lehajigálva a lakás különböző pontjaira. Lezuhanyoztam és hajat mostam, mivel eszembe jutott, hogy a hétvégén nem sikerült.
- Basszus. Amíg ez megszárad, kétszer reinkarnálódhatnák.
Beszéltem a falhoz társaság híján. Mint már említettem nem nagyon sikerült barátokat szereznem az elmúlt évben. A társaim baletton a legkevésbé sem vettek figyelembe. A munkatársaim pedig, nem a kedvesebb fajtából valók.
Mialatt a hajamat szárítottam, felkészültem lelkiekben a holnapi húzós napra.
Szerencse hogy csak négy napot kell dolgoznom. Egy kávézóban kaptam munkát. Egész közel van a táncteremhez, és sajnos rengetegszer találkozok ott csoport társaimmal is. Őket rendszerint ignorálom a beszólásaikkal együtt. Pont úgy, mint a társamként dolgozó lánynak csodálatos nyerítését. Nagyon beteg a röhögése. Eskü, mint egy haldokló fóka, ami lenyelt egy sípolós csirkét. Ez még nem is lenne akkora probléma... de a "nevetése" mellé járó személyisége... Na, az durva. Ráadásul folyton rajtam lóg és mindenhova követ az érdektelen problémáival, miszerint csak azért dolgozik, hogy meg tudja venni a legújabb telefont, amire az anyja nem adott elég pénzt.
Valahogy sosem hat meg a mondandója. Én bezzeg azért gürizek, hogy a lakbért és az ételemet fizessem.

Mire befejeztem gondolatban a monológomat rájöttem, hogy elbambultam, és ha így fojtatom leég a hajam. Kihúztam a hajszárítót és befontam a most már száraz fürtjeimet. Elvánszorogtam a fürdőig, hogy fogat mossak. Miután lefekvéshez késznek nyilvánítottam magam, bekapcsoltam az ébresztőt és bedőltem az ágyamba.