2019. augusztus

Napszemüvegemet feltéve szemléltem az udvarra kilépő Landot. Ő dobta be az ötletet, hogy a délutánt töltsük a medencénél, ha már úgyis meleg van, és túrázni se akar velem egyhamar. Rendesen megijesztettük egymást a délelőtti kirándulásunk alkalmával, így én is jó ötletnek tartottam kicsit kellemesebb vizekre evezni. Szó szerint.
Az ebéd okozta kajakómával fetrengtem a kanapén, mikor utasított, hogy át kéne öltöznöm. Tényleg sose pihen.

A sötét lencsék mögül figyeltem ahogy lazán mellém sétál, és leveti magát a másik napozó ágyba. Tekintetem akaratlanul is a fedetlen felsőtestére vándorolt, és nyugtáztam, hogy élőben egy fokkal jobb, mint a képeken.
- Látom, hogy engem nézel. - mormogta csukott szemmel.
- Nem is nézlek. - kaptam el róla a szemem. - Különben meg honnan látod, ha csukva van a szemed? - nevettem fel halványan.
- Szinte éget a tekinteted. Nem kell látnom, hogy lássam, hogy látsz. - mondta, mire kitört belőlem a nevetés.
- Bocs, hogy használom a szemem!
- Most is engem nézel. - sandított rám fél szemmel, mire felültem a napágyon.
- De csak mert beszélsz hozzám!
- Akkor nem beszélek. - rántott vállat, és visszacsukta a szemét.

Fáradtan sóhajtottam, majd kihasználva, hogy Lando nagy valószínűséggel nem figyel most rám, lekapva magamról a nyári ruhát, melyet a fürdőruhám fölé vettem fel, bevetettem magam a medencébe.
Úsztam pár hosszt, ahogy régen is szoktam, mikor még rendszeresen eljártam a városi uszodába, aztán csak hagytam, hogy a kellemes víz körülöleljen.

Lando még mindig a medence szélén süttette magát, így lopva felé pillantottam párszor.
- Jó a víz? - kiáltott felém.
- Aha. Ki kéne próbálnod! Ha már amúgy is a te ötleted volt. - rántottam vállat.
- Állj kicsit arrébb! - utasított, mire a medence szélére húzódtam.
Kíváncsian figyeltem, ahogy a fiú erőt vesz magán, feláll a napágyról, nyújtózkodik egyet, majd egy hatalmas csattanással a medencébe ugrik. Hiába álltam félre, telibe fröcskölt engem is, és úgy körülbelül mindent a medence környékén.
Kisimítottam a hajamat az arcomból, és közelebb úsztam Landohoz.
- Ez szép volt! - nevettem el magam.
- Reméltem is, sokat gyakoroltam ezt a fajta különleges technikát.
- A seggest? - nevettem.
- Nem ez a szakszerű neve. - nyomta el nevetését.
- Nem hiszem, hogy van szakszerű neve. - gondolkodtam el egy pillanatra. - Én úgy hívnám, hogy Lando féle telibe fröcskölős ugrás.
- Ez nem túl életszerű.
- Már hogyne lenne. Az egész udvar vizes. - nevettem.
- Majd megszárad. - rántott vállat, majd elmerült a vízben.

A medence szélén megtámaszkodva figyeltem, ahogy ismét a felszínre úszik, majd újra elmerül.
A mosolyt, amit ő okozott, le se tudtam vakarni az arcomról, valahányszor találkozott a tekintetünk.

- Látom, hogy engem nézel. - sandítottam rá, mikor már kiültem a medence szélére, lábaimat a vízbe lógatva.
- Dehogy nézlek. - úszott közelebb hozzám. - Viszont nem tudtam nem észrevenni, hogy mennyire jól nézel ki. Valahogy olyan más az arcod. - mondta fürkésző tekintettel.
- Mire gondolsz? - jöttem hirtelen zavarba a pillantásától.
- Nem tudom, csak... Olyan más vagy így. Egész nap.
- Ja csak... Ma nem tettem fel sminket. - túrtam a vizes hajamba zavaromban.
- Jól áll. - mosolygott rám. - Amúgy se értem a sminket, semmi értelme.
- Egy rosszabb napon igenis sokat tud segíteni. - nevettem fel.
- Neked nincs rá szükséged. - rázta meg a fejét, majd ismét a szemembe nézett.
- Köszönöm! Aranyos, hogy ezt mondod. - mondtam, amire csak egy mosollyal felelt.

- Khm, szóval... - köhintett. - Mutatnék valamit. - simította meg a térdem, majd intett a fejével, hogy szálljak vissza a vízbe.
Nagy léptekkel közelítettem felé, majd mikor megéreztem kezét a derekamra simulni, meglepetten néztem a szemébe.
- Szóval? - kérdeztem, miközben kezeimet a vállára vezettem.
- Szóval. - mondta, és közelebb húzott magához a vízben.

Kezei még mindig a derekamon a pihentek, meleg lehete csiklandozta a fülemet, ahogy magához ölelt. Automatikusan nyaka köré fontam karjaimat, és vártam. Vártam, hogy mi lesz a következő lépés. Lando kezdett egyre bátrabb lenni a közelemben, és a délelőtti vallomása után, miszerint tetszem neki, nem is nagyon kételkedtem semmiben.
Az viszont, hogy ilyen hamar elkezd közelíteni felém, kicsit meglepett. De persze egy percig se bántam.

Megborzongtam, mikor ujjaival végigsimított arcomon, és számon. A köztünk lévő vibráló levegő érzésétől elnyíltak ajkaim, és tekintetemet az ő ajkaira vezettem. Megdobbant a szívem, mikor ajkait benedvesítve hajolt közelebb hozzám, és arcomon pihenő kezével hátrasimította egy vizes hajtincsem a fülem mögé.

Újra a szemeire vezettem tekintetem, majd halványan elmosolyodtam.
Lando értve a célzást, ha lehet még közelebb rántott magához. Egy gombostű se fért volna közénk, ahogy összepréselődött a felsőtestünk. Minden egyes szívdobbanását éreztem, és reméltem, hogy ő is érzi, hogy az enyém milyen hevesen ver a közelében.

Nem tudtam nem arra gondolni, hogy meztelen felsőteste az enyémhez ér, és ez olyan reakciókat váltott ki belőlem, amiket már rég éreztem.
És még mindig nem csókolt meg.

Várakozón pillantottam csillogó szemeire, kezem a nyakáról az álla vonalára siklott, és végigsimítottam puha bőrén.

Halk sóhaj hagyta el a fiú száját, majd végre megtalálta ajkaival az enyémet.
Lábaim elgyengültek az érzéstől, amit Lando okozott, és ha nem tart olyan erősen, biztos, hogy összecsuklottak volna.

Kezem az arcáról lejjebb vándorolt a hátán, úgy szorítottam magamhoz. Nem tudtam betelni a fiú puha ajkaival, így mikor megpróbált elszakadni tőlem, újra rájuk tapadtam. Hajamba túrva kezdeményezte, hogy mélyítsük el a csókot, ami ellen nem volt semmi ellenvetésem. Sose élveztem még senkivel ennyire a csókolózást.

Akármennyire is volt tapasztalatlan, semmi nem érződött belőle. Vagy született profi, vagy csak simán egymásnak voltunk tökéletesek. Szinkronban volt minden mozdulatunk, bármit is csinált, bárhol érintett meg, kellemes bizsergés járta át az egész testemet.

Nem akartam, hogy véget érjen. Ha lehetne, megállítottam volna az időt abban a percben, mikor Lando keze levándorolt a fenekemre, és hevesebben kezdett csókolni.
Nincs még itt az ideje.
- Lando! - kaptam levegőért. - Ne siess!
- Bocs, én csak...
- Nem, semmi baj. Én is szeretném, de... De maradjunk biztonságos vizeken, oké?
- Hát, ennél biztonságosabb vízben nem nagyon lehetünk. - nevetett fel, továbbra is szorosan ölelve a derekamat.
- Jogos. - nevettem én is, és nyakát átkarolva döntöttem homlokomat az övének. - Olyan jó ez most így. - suttogtam.
- Nekem is. Szeretek veled lenni.
- Úgy örülök, hogy ezt mondod. - pusziltam meg az arcát, és a vállára hajtottam a fejem.

A késő délutáni szellő fodrozni kezdte körülöttünk a vizet, amitől egy kicsit megborzongtam, és még jobban hozzábújtam a fiúhoz. Nem volt kétségem afelől, hogy mit érez irántam, minden egyes érintése és szívdobbanása elárulta, hogy ugyanúgy vonzódik hozzám, mint ahogy én vonzódom hozzá.
Legalábbis ezt éreztem abban a pillanatban.

- Lassan be kéne mennünk. - simította meg a karom - Kezd hűvös lenni.
- Persze. De előtte... - kaptam fel a fejem a válláról - Mi az, amit mutatni akartál?
- Nem volt egyértelmű? - mosolygott rám, és magához húzva megcsókolt.
- Hmm... Őstehetség vagy.
- Azt mondod? - kérdezte, és ismét lágy csókot nyomott ajkaimra.

Végtelen boldogság öntött el, amikor a harmadik csók után se változott meg a tekintete, és keze ugyanúgy a derekamon időzött.

- Veled csókolózni a második legjobb élményem.
- Csak a második? Mi az első?
- Amikor először utaztam el Maryvel nyaralni. Nem mentünk messze, csak Dublinba. De akkor voltam először felszabadult úgy igazán. 18 éves voltam. - mosolyodtam el az emléken.
- Aranyos. - mosolygott rám - Tényleg nagyon fontos lehet neked Mary, ha a legkedvesebb emléked is hozzá kapcsolódik.
- Igen, nagyon. Mintha ő lenne a nővérem, aki sose volt. Anyukám szinte a saját lányaként szereti. - nevettem fel - Nem tudom, mihez kezdenék, ha egyszer csak eltűnne az életemből.
- Mindig is csodáltam az ilyen barátságokat. Oké, viszonylag sok barátom van, de úgy igazi talán egy-kettő. A családom az, akikkel mindent megosztok, és tudom, hogy rájuk bármikor számíthatok.
- Olyan szép család vagytok. - szaladt ki a számon, mire felhúzta szemöldökét - Rákerestem a neten, na.
- Végülis ezen nem kéne ennyire meglepődnöm. A rajongóim lassan jobban tudják, hogy mikor eszem és alszom, mint én magam. - nevette el magát.
- Hát láttam dolgokat, amiket lehet, hogy nem kellett volna. - nevettem. - Tudod te hány kislány van odáig érted?
- Sajnos tudom. - húzta el a száját.
- Ezért nem engedsz közel magadhoz olyan könnyen, ugye?
- Részben. Igazából időm se volt úgy élni, mint egy átlagos fiatalnak. Ismerkedni is nehezebb, nemhogy rögtön szerelmesnek lenni.
- Elhiszem.
- Veled azért más a dolog egy kicsit, mert amikor először találkoztunk még a nevemet se tudtad.
- Ciki, vagy nem ciki, tényleg nem. Pedig Mary biztosan mesélt rólad. Csak a sok Daniel Ricciardo mellett valahogy homályba merült a neved.
- Hogy lehet valakinek Daniel a kedvenc pilótája?
- Hát látod, erre még én se jöttem rá. - nevettem fel - De Mary olyan halálosan bele van esve, hogy másra nem is tud ránézni. Főleg mióta megcsó... - kaptam szám elé a kezem. - Nem biztos, hogy erről beszélnem kéne, bár kint van instán, szóval mindegy. - legyintettem.
- Miért, mit csinált? - kérdezett vissza.
- Hátöhm... csak megcsókolta Danielt, mikor közös képet kért tőle.
- Hoppá! Nem hallottam róla, pedig biztos nagy port kavart.
- Egy ideig terjengett a videó a rajongói oldalakon, de már lecsengett. Öt perces hírnév mindenkinek kijár. Csak azt sajnálom, hogy Ricciardo nem reagált semmit. Mintha nem is érdeklődne a rajongói iránt.
- Biztos érdekli, csak rengeteg dolga van. Dupla mennyiségű elfoglaltság szakad egy ismert ember nyakába azzal, hogy rajongói vannak. Nem lehet mindenkivel ugyanannyit foglalkozni. Nem ismerem Danielt túl jól, de abban biztos vagyok, hogy értékeli a rajongóit. Főleg azokat, akik vele maradtak az átigazolás után is.
- Ne is mondd, Mary majdnem agybajt kapott. Hallgathattam hetekig, hogy mégis milyen gagyi döntés volt ez. Most meg hirtelen minden cucca sárga lett a Renault miatt.
- Akkor ezért narancssárga a bőröndöd? Mert a kedvenc pilótád McLarenes? - kacsintott.
- Dehogy. - legyintettem - Nincs is kedvenc pilótám. Pláne nem McLarenes. - mondtam csipkelődve, elnyomva a mosolyomat.
- Most igazán megsértettél. - lökte le magáról a kezemet tettetett felháborodással. - Az oké, hogy én nem, de Carlos simán lehetne a kedvenced. - viccelődött, miközben elindult a medence lépcsője felé.
- Carlost nem is ismerem. - siettem utána, már amennyire tudtam.
- A családomnak utána néztél, de a csapattársamnak nem? - nézett vissza rám már a medencén túlról.
- Upsz. - vontam vállat, és magam köré tekertem az előre kikészített törölközőmet.
- Ma este visszanézünk pár futamot.
- Hűha. És szakértően elemzed is nekem?
- Persze. - hajolt felém egy gyors puszira - Imádnám, ha megszeretnéd az F1-et. - nézett rám csillogó szemekkel.

Abban ugyan nem voltam biztos, hogy valóban meg fogom szeretni a sportot, abban viszont igen, hogy a kedvéért képes vagyok bármennyi információt összegyűjteni, hogy méltó támogatója legyek a fiúnak.

Végülis nem olyan rossz dolog a Forma-1.