2019. július

A McLaren motorhome-ban ücsörögtem egy pohár narancslé társaságában, és a telefonomat nyomkodtam. Mary türelmesen várt rám valahol a pálya környékén, én meg Landora vártam. Ahogy beértünk, rögtön letámadta Carlos, a csapattársa, hogy feltétlenül mutatnia kell valamit.

10 perc.
10 perce mutatja Carlos azt a valamit. Türelmetlenül doboltam az asztalon az ujjaimmal, mikor végre egy ismerős alak tűnt fel.
- Ne haragudj, de ha már hátra mentem, át is öltöztem. - szabadkozott Lando, és leült velem szembe. Fehér csapatpólót és fekete nadrágot viselt, kezében egy narancssárga pulcsit szorongatott. Fázós a fiú, futott át a gondolat a fejemben. "Majd te felmelegíted", mondaná Mary. Elhessegettem ezt a gondolatot.

- Sokat vártál rám? - kérdezte a szemembe nézve. Hú azok a szemek.
- Csak röpke tíz percet, szóval még van húsz perced.
- Annyi idő bőven elég arra, hogy megkérdezzem, ki a lány, aki belém esett. - mondta ki, mire lefagyott az arcom - Mármint szó szerint. Odakint délelőtt. - nevetett fel.
- Ja hogy úgy. - megkönnyebbült nevetés szakadt ki belőlem. - A nevem Lily. Lily Jones.
- Szép neved van, Lily.
- Köszönöm. Született londoni vagyok. - folytattam, pedig nem is kérdezte, de láttam a szemében az érdeklődést - Kommunikációt és médiatudományt tanulok, szóval elég sokat beszélek, és nagyon érdekel a riporterkedés, ezért is bambultam el a Skynál, és ezért tudtál belém esni. - dobtam fel az ő labdáját.
- Ez mind tök jó, tényleg királyság, de te jöttél nekem. - ragadta meg a lényeget, mint egy óvodás.
- Nem igaz, te rohantál úgy, mint aki készül megdönteni Usain Bolt rekordját.
- Sportmetafora. - biccentett elismerően - Ez tetszik.
- Nem tagadom, érdekelnek a sportok.
- Ezért vagy most is itt, ugye?
- Igazából a legjobb barátnőm hozott el. Nyert két paddock jegyet, és velem akarta megosztani ezt az élményt. - mosolyodtam el. Mindig is hálás leszek Marynek ezért az egészért, és nem csak Lando miatt. - Nem igazán követem az autósportokat, Mary miatt láttam pár futamot, de lenyűgöz, amit itt látok.
- Á igen, én elég lenyűgöző vagyok, és a pálya, meg az autók is egész jók. - dőlt hátra magabiztosan.
- Végülis igazad van, elég szépek azok a kocsik. Is. - tettem hozzá.
- Szóval lenyűgöztelek? - mosolygott rám, mire lángba borult az arcom.
- Le. És a pályán is jó vagy. - mondtam ki.
- Örülök, hogy így látod. - mosolygott még mindig.

A maradék perceinkben pedig ha megütnek se tudnám visszamondani, hogy mi történt, mert egyszerűen Lando tekintete, és az átélés, ahogy magyarázott a sportról, amit űz, olyan szinten megbabonázott, hogy csak akkor eszméltem fel, mikor lejárt a rám szánt fél órája. Nagyon reméltem, hogy valamilyen úton-módon elkéri valamelyik elérhetőségem, és megkeres. Bíztam benne, hogy nem csak egy szimpla lánynak tart, akibe reggel belefutott, hanem ő is ugyanazt érzi, mint én. Hogy meg akar ismerni, mert én kétségkívül szívesen megismerném ezt a srácot. Persze ilyen rövid ismertség alatt nem születnek mély érzelmek, hogyan is, de annyit tudtam, hogy valami vonz ebben a fiúban. Még akkor is, ha ő esetleg csak barátkozni akar.

Reméltem, hogy legalább a barátkozás gondolata benne is felmerült.
- Holnap is jössz? - kérdezte a szokásos mosolyával.
- Igen, jövünk Maryvel. Hétvégi bérletünk van, belépéssel a paddockba.
- Akkor, kedves Lily... - állt fel az asztaltól - Holnap látjuk egymást. Kikísérlek.
- Micsoda úriember. - mondtam neki a kijárat felé közeledve.
- Igyekszem lenyűgöző maradni.
- Helyes. - nevettem - Köszönöm, hogy szántál rám egy kicsit a drága idődből.
- Bármikor. - mondta, majd kiléptem az ajtón.
- Akkor holnap. - néztem rá.
- Holnap. Tudod, hol találsz. Vagy itt, vagy a pályán, készen arra, hogy lenyűgöző legyek.
- Biztos az leszel. Szia, Lando!
- Szia Lily! - köszönt el barátságosan, én meg elindultam a paddock kijárata felé. - Várj egy kicsit! - szólt utánam, mire megfordultam - Nem adtad meg a telefonszámod! - mondta, mire nevetve visszasétáltam, és lefirkantottam a számom a karjára. Filmbéli jelenet.
- Bekövettelek instán! - fordultam vissza, mikor ismét elindultam - @lilyjones20, felettébb kreatív. - mondtam mosolyogva, és végleg elindultam kifelé ebből az álomvilágból.

- Elkérte a számod? - kérdezte Mary, mikor már az autópályán haladtunk hazafelé (másfél órás kocsiútra lakunk a pályától).
- Igen. Hihetetlen. Annyira aranyos, és jófej, és vicces, és...
- Igen tudom, Lando a vicces a fiú. - szakított félbe - Jól mutatnátok együtt. - somolygott.
- Kösz Mary, de... Nem tudom, biztos sok lány veszi körül. Meg nem is nagyon van ideje szerintem.
- Ja igen, ez is igaz. De láttam, amit láttam. - mosolygott rám az anyósülésből.
- Dehogy láttad. - nevettem fel - Na és mit szóltak az F1-es barátaid a Danieles videóhoz? - tereltem el a szót a kedvenc témájára. Daniel Ricciardora.
- Imádták. Sírtak a nevetéstől, ahogy én is. Ah, Lily, ez életem legszebb napja. Persze akkor sokkal szebb lenne, ha engem is meghívott volna valamire, de hát nem vagyok telhetetlen.
- Neked is olyan ügyetlennek és bambának kéne lenned, mint nekem. - nevettem.
- De hát pont olyan ügyetlen vagyok. Emlékszel, mikor majdnem beleestem a tóba? Meg amikor kiestem a szobámból, mert annyira nevettem. Vagy amikor rámrepült az a madár a kisállatkereskedésben, és sehogy nem tudtam elhessegetni, még az eladó is úgy röhögött rajtam, hogy majdnem megfulladt.
- Ó igen, ezek nagyon szép emlékek. - nevettem fel, miközben láttam magam előtt, ahogy Mary kapálózik a feje felett, de a madár még csak meg se mozdul.

Ilyen nosztalgikus hangulatban tettük meg a hazafelé vezető utat, miközben a szívem mélyén reménykedtem, hogy hazaérve várni fog egy üzenet Landotól.