______

2020. január vége

Hideg.
Ez az egy szó jutott eszembe, ha valaki megkérdezte, milyen volt a januárom. És ezzel mindent tökéletesen körül tudtam írni.
Az időjárás? Hideg.
Brooklyn kígyója a terráriumban? Hideg.
A fagyasztóban felejtett maradék csirke? Hideg.
A kapcsolatom Landoval? Csakugyan hideg.

Az együtt töltött hosszú hétvége ellenére úgy viselkedtünk egymással, mintha az a hétvége meg se történt volna, mintha nem is érdekelne minket a másik.
Pedig engem nagyon is érdekelt a másik.

Napokkal azután, hogy Brooklyn beköltözött, áthívtam a fiút, hogy töltsünk egy kis időt együtt, hiszen a vizsgákra tanulás és az online újság mellett igényeltem volna a barátom közelségét, és nem csak a képernyőn keresztül.
De ő valami szimulátoros munkára hivatkozva sorra mondta le a meghívásaimat és mondott nemet az ötleteimre a közös időtöltést illetően.

Természetesen megértettem, hogy teljesen más életet élünk mi ketten, és elfogadtam, hogy a versenyzés lesz számára mindig az első, de egy második vagy harmadik hellyel is kiegyeztem volna. Ehelyett körülbelül az utolsó előtti voltam.

Olyan közel voltunk egymáshoz, és mégis távol.

Sokszor beszéltünk ugyan telefonon, de valahogy mégis azt éreztem, hogy elbeszélünk egymás mellett. Pedig annyira igyekeztem, hogy működjön. Elmeséltem a napomat, és ő is az övét. Aztán letettük.
Persze minden beszélgetést úgy zártam, hogy nagyon szeretem őt, és várom, hogy találkozzunk, elvégre nem távkapcsolatban éltünk, csak pár tíz kilométer választott el minket.
Egyelőre.
Tisztában voltam vele, hogy két hónapon belül elindul majd az új szezon, és folyamatosan úton lesz, de amíg nem volt, addig nem értettem, mire ez a fene nagy távolságtartás.

Kerestem a hibát magamban, hogy talán nem vagyok már elég vonzó számára, vagy már nem talál elég érdekesnek és megunt.
Elkezdtem edzeni járni a terembe, ahova Will is járt, és őszintén szólva jól esett mind a testmozgás, mind az ottaniak társasága. A barátságunk a fiúval egyre inkább elmélyült, megosztottuk egymással a problémáinkat, sokszor lógtunk együtt, annak ellenére, hogy az elején mennyire szkeptikus voltam a közös múltunk miatt.
Jól esett elterelni a figyelmem a tanulásról valakivel, ha már a barátommal ezt nem tehettem meg. Persze nem ugyanabban az értelemben, mert hiába lógtam együtt Will-lel, vagy Brooklyn-nal, azért az mégiscsak egy másfajta kapcsolat.

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem próbálkozott Lando. Kedves üzenetekkel bombázott reggelente, de azzal, hogy nem akart személyesen találkozni, csak még inkább fokozta a szilveszterkor kialakult feszültséget. Hiába beszéltük meg, hogy nem lesz féltékenykedés, és nem állhat kettőnk közé semmi, valami azért mégis odaférkőzött. Egy nem is olyan rég látott barát, a bizonytalanság.
És hiába töltöttük el kettesben azt a szenvedélyes hosszú hétvégét, annak a tüzét nem tudtuk átmenteni a fagyos januári napokra.

A hónap vége felé jártunk már, amikor végre az utolsó vizsgámat is jeles értékeléssel zártam. Akkora feszültség gyűlt bennem össze a vizsgára való stresszelés miatt, hogy míg mások bulizni mentek, hogy megünnepeljék az eredményeket, addig én az edzőterem egyik futópadján gyűrtem a kilométereket. Szerettem futni, még akkor is, ha ez a futás tulajdonképpen céltalan volt. A zene hangosan üvöltött a fülemben, csakis a lépéseimre koncentráltam, annyira belemerültem a futásba és a zenébe, hogy fel se tűnt, rajtam kívül mások is vannak a teremben.
- Néha azért lazíthatnál.
Will a szokásos fekete edzős pólójában és rövidnadrágjában álldogált a futópad előtt, tökéletesen kitakarva azt a pontot, amire eddig koncentráltam.

Lejjebb vettem a fokozatot a gépen, és sétára váltottam. Semmiképp se akartam megállni, hiába zavart meg Will.

Még mindig engem méregetett, mintha választ várna a fel nem tett kérdésére. Megtámaszkodott a futópadon, hogy az arcunk egyvonalban legyen, amitől az izmai megfeszültek a póló alatt. Biztos voltam benne, hogy minden lány őt figyeli, és nem is hibáztattam őket érte. Minden edzéssel töltött perce kifizetődött.
- Hogy ment a vizsga?
A tekintetemet kereste, de én inkább újra kibámultam az ablakon. Mintha nem tudná, hogy ötös lett. Rögtön megírtam neki, miután kijöttem a teremből.
- Ebből elég. - fújta ki a levegőt.
Egy határozott mozdulattal leállította a gépet, amitől a lábaim elvesztették az egyensúlyt, és a hirtelen megállástól egyenesen a padlón kötöttem ki. Mérgelődve kivettem a fülhallgatómat a fülemből, és még a padlón ülve elsüllyesztettem a zsebembe a telefonom mellé.

Will a nevetését elnyomva segített fel a földről, és a kezembe nyomta a futópad mellé lerakott kulacsomat.
- Köszi! - vettem el tőle hálásan a palackot, és nagyokat kortyolva ittam ki legalább a felét.

- Szóval, mi a baj?
- Honnan veszed, hogy baj van?
- Az előbb majdnem leszédültél onnan, annyira rohantál.
- Csak le akartam futni azt a maradék négy kilométert, ami maradt a hétre.
- Persze, és ezt ki hiszi el? Egy ötös vizsga után inkább pihenned kéne, és benyomni egy szelet tortát, nem pedig kínozni magad.
- Nem kínzom magam, és már két hete nem ettem édességet.

A törölközőmet felkapva töröltem le a homlokomon megjelenő izzadságcseppeket, majd a terem sarkában elhelyezett padok irányába indultam, hogy pihentessem kicsit a lábaimat.
Will persze, mint rendes és mindent tudni akaró barát ott loholt a nyomomban.
- Brooklyn a probléma? - ült le velem szembe a másik padra.
- Dehogy, vele nincs baj.
- Akkor Lewis?
- Az a kígyó esküszöm, hogy sokkal jobb arc, mint némely embertársunk. Szóval nem, vele sincs baj.

A tekintetem a terem másik végében súlyokkal edző lányra vándorolt. Ismertem látásból innen a teremből, és tudtam, hogy a személyi edzője egyben a vőlegénye is. Sokszor nézegettem őket, hogy milyen harmonikusan tudnak együtt dolgozni, de nem olyan perverz kukkoló módon, inkább némi vágyakozással, hogy bárcsak az én barátom is itt lett volna mellettem. Egy kicsit mindig összeszorult a szívem, ahogy láttam őket összeölelkezni egy-egy teljesített gyakorlatsor után.
Ahogyan Will eljött velem állandóan edzeni, úgy akár Lando is megtehette volna. De persze neki saját edzőterem jutott nem csak a McLarennél, de otthon is, privát edzővel és jól megtervezett programmal. Az én edzéstervem leginkább abból állt, hogy minden héten teljesítsem a 15 kilométert. Ami csak az első héten sikerült, amikor a leglelkesebb voltam.

- Lily, figyelsz rám? - legyezett előttem Will. Ezek szerint folyamatosan beszélt hozzám.
- Ne haragudj, kicsit szétszórt vagyok. - kaptam el a tekintetem a szerelmespárról.
- Nincs kedved lelépni valahova? Eszünk valami jót, utána esetleg egy mozi?
- Kedves vagy, hogy próbálsz programokat kitalálni nekem, de van elég dolgom otthon is.
- Na pont ezért akarlak elvinni valahova. Látom, hogy nem stimmel valami, de ha hazamész, még jobban bele fogsz süllyedni.

Will azon kevés ember közé tartozott, akik úgy ismertek engem, mint a tenyerüket. Pontosan tudta, minden egyes arckifejezésemet ismerte, és azonnal rájött, hogy valami engem ma kifejezetten frusztrál. És nem az, hogy 1 kilométer híján majdnem meglett a heti 15.
- Oké Will, rád bízom magam. - sóhajtottam.
- Király, akkor gyorsan dobok egy zuhanyt, és mehetünk. - indult el az öltözők felé.
- Várj már! - szóltam utána - Majd nálam zuhanyozol. Én itt úgysem szoktam, és mivel velem akarod tölteni a délután többi részét, kénytelen lennél hozzám is eljönni, mert kihasználod az ingyen fuvart, szóval a legegyszerűbb, ha hozod a cuccod, és kint találkozunk két percen belül.
- Oké főnök, ezzel nem vitatkozom. - nevetett fel.

Később már a terem előtt ácsorogtam, kezemben az edzőcipőmmel, amit bakancsra cseréltem, hogy ne fagyjon meg a lábam a januári hidegben. Willre vártam, de közben azon kattogott az agyam, hogy mikor kéne írnom Landonak, mikor nem érzi úgy, hogy zaklatom, és bárcsak annyira hiányoznék neki, mint ő nekem.
Teljesen átvette a gondolataim felett az irányítást, és ez nagyon nem volt oké.
Nem hagyhattam, hogy egy fiú ekkora hatással legyen rám.
Hiszen nekem is volt saját életem, nem csak neki.

Mély levegőt vettem, és kifújva figyeltem, ahogy kavarog a hidegben.
A hó már napok óta nem esett, azonban ugyanolyan borús volt minden áldott nap, egy percre se vonultak el a felhők.

A zsebemben kotorászva kerestem meg a telefonom, és rácsörögtem Willre, mert már vagy nyolc perce nem volt sehol.
- Nyugi már, jövök! - szólt bele a telefonba.
- Siess, teljesen ide fagyok a járdára!
Kinyomtam a hívást, és az edzőterem ajtaját kezdtem szuggerálni, hátha hamarabb lép ki rajta Will.

A telefonjába merülve csapta ki az ajtót, és fel sem nézve a készülékből lépett elém.
- Este adják azt az új horrort, megnézzük?
- Te most viccelsz, ugye? - horkantottam.
- Igen, vicceltem. - nézett rám - Miért nem ültél be a kocsiba, ha ennyire fázol?
- Öö... Mert ez túl logikus.
Elfojtottam a nevetésem, ahogy ő hangosan felnevetett.
Valóban beülhettem volna az épület mögötti parkolóban álló autómba, de valahogy egyáltalán nem jutott eszembe ez az opció.
- Filmet otthon is nézhetünk. - vontam vállat.

Lassan lépkedtünk a parkoló felé, Will közben még mindig a telefonját nyomkodta. Ha nem rántom el a villanyoszlop elől, simán belegyalogol.
- Mi olyan érdekes, hogy teljes figyelem kell hozzá? - böktem a telefon felé.
- Catherine. - mutatta felém a megnyitott beszélgetést az edzőtermi recepciós lánnyal.
- Hűha. - néztem rá sokatmondón - Szóval miatta hagytál megfagyni?
- Csak beszéltünk kicsit, pont elkapott, mikor elindultam kifelé.
- Még munka közben is veled írogat. Bejön neked?
- Elég szép lány. - vont vállat.
- És Brooklyn?
- Hagyjál már - lökte meg a vállam -, tudod, hogy mennyire bejön. De ő telibe leszar, nem várhatok rá örökre.
- Igaz. Amúgy is fura lenne, ha összejönnél egy barátommal.
- Folyton nálatok lennék, gondolj bele. - nevetett.
- Ja, borzasztó lenne. - nevettem - Catherine szimpatikus, remélem összejön. - mosolyogtam rá bátorítón.

Befűtöttem az autóba, úgy utaztunk a lakásom felé. Brooklyn nem ért még haza a megbeszéléseiről, így hagytam, hogy Will megnézze a szobájában tárolt állatkertet.
Lehet, hogy nem kellett volna beengednem Brook szobájába, de végig a felügyeletem alatt tartottam, nehogy túlságosan körülnézzen illetéktelen helyeken.

Ezalatt a pár hét alatt elég otthonosan berendezkedett Mary szobájában, miközben folyamatosan az albérlet hirdetéseket leste. Nehéz volt azonban annyi állattal, mint ami neki van egy olyan főbérlőt találni, aki engedélyezi, hogy ezek az állatok betegyék a lábukat a lakásba, pláne akkor, ha annak az állatnak nincs is lába.

Miután Will megnézte a kígyókat, kitessékeltem a szobából, és az ajtót becsukva intettem, hogy menjen nyugodtan előttem zuhanyozni.
Ismerte a járást a lakásomban, évekkel ezelőtt szinte napi vendég volt nálam, amikor még együtt jártunk, és amikor még Mary volt a lakótársam.

Még mindig az előtérben ácsorogtam, a telefonomat szorongatva, amikor meghallottam a zuhany ismerős hangját. Elfogott egy furcsa érzés, hogy Will éppen a fürdőszobámban folytatja magára a vizet, hiszen utoljára akkor járt itt, amikor szakítottunk.
Nagy levegőt vettem, és a szobám felé indultam. Fogalmam se volt, hogy a srác mégis milyen programot tervezett be mára, ezért valami olyan ruhát kerestem, ami egyszerre kényelmes is, és normális utcai viselet is. A telefonomat a kezembe véve kerestem ki Lando számát, és rányomtam a hívásra. Reggel küldött utoljára üzenetet, és még arra se válaszolt, amit a vizsgáról írtam neki, de abban bíztam, hogy éppen valami hülye játékkal játszik a gépen, és csak simán belemerült. Hagytam hosszan csengeni, miközben a kedvenc pulóveremet kerestem a szekrény mélyén. A kezembe akadt az a McLarenes pulóver, amit még a belga nagydíj idején küldött nekem. Párszor volt csak rajtam, és akkor is inkább a versenyek alkalmával, amikor a kanapén ülve figyeltem a 4-es számú autót száguldani a tévében.

Végigsimítottam a puha anyagon, ahogy elárasztottak az emlékek.
A fürdőben hirtelen abbamaradt a zuhany csobogó hangja, ami visszarántott a valóságba. Az ágy szélére raktam a pulóvert, és ismét a keresésre koncentráltam.

Kulcs zörgését hallottam a zárban, majd ahogy a túlfelén álló észrevette, hogy nyitva van, benyitott.
- Lily, megjöttem! Milyen volt a... Úristen! - váltott hirtelen hangnemet.
A szekrényemet otthagyva léptem ki a szobából, és a folyosón szembetaláltam magam az egy szál törölközőben ácsorgó haverommal, aki éppen akkor lépett ki a fürdőszobából.
Brooklyn mindenhova nézett, csak a fiúra nem, miközben én lefagyva álltam a félmeztelen Will hátát bámulva.
Jó nagy meglepetést okozott az éppen hazaérkező Brooknak is, és ezáltal nekem is.
- Rákérdezzek? - nézett rám Brooklyn a fiú karja mellett elhajolva.
Öhm... - kerestem a megfelelő szavakat.

Hazudnék, ha azt mondanám, nem zavart meg Will izmos felsőtestének látványa. Sokkal jobban kigyúrta magát, mint mikor jártunk, és ez rendkívül zavarba ejtett. Ahogy Brooklynt is.
- Bocs lányok, csak... - fordult felém Will, amit bár ne tett volna.
A szemem kikerekedett, ahogy tekintetem a mellkasára siklott. Az a Catherine jobban teszi, ha nagyon megbecsüli ezt a pasit.
- Khm, szóval csak kint maradt a cuccom.
Az előszobaszekrényhez lépett, ami mellett Brooklyn ácsorgott, és a cipők mellé ledobott táskája után nyúlt. Végignéztem a mozdulatot, amint lehajol, és a szemem sarkából láttam, hogy Brooklyn is épp ezt teszi. Egy mosolyt elnyomva köhintettem.
- Semmi baj Will, de szólhattál volna, hogy meztelenkedni akarsz, akkor felkészítem magam lelkileg, és talán még a szememet is becsukom.
- Azt hittem, hozzá vagy szokva ehhez. - mutatott végig magán.
- Voltam. - hangsúlyoztam ki a múlt időt - Na, öltözz csak fel gyorsan!

Becsuktam a fiú után a fürdőszoba ajtaját, ahogy belépett rajta.
Nagy levegőt vettem, és a még mindig a bejárati ajtóban ácsorgó Brooklynra néztem.
- Csak edzeni voltunk. - vontam vállat.
- Aha. - nézett sejtelmesen - Lando tudja?
- Tudná, ha felvenné a telefont.
Elléptem a fürdő ajtajából, és követtem Brooklynt a szobájába, ahol lepakolta a cuccait.
Köszönt az állatainak, majd felém nyújtott egy zacskót.
- Megvettem mindent a csokis kekszhez, remélem ráérsz sütni.
- Ami azt illeti... - kezdtem bele.
- Lily ma nem ér rá sütni. - hallottam meg Will hangját az ajtóban - Elmegyünk gokartozni.
- Biztos, hogy nem megyünk gokartozni.

Megperdültem a tengelyem körül, hogy a fiúra tudjak nézni. Rendesen felöltözött, és még a haját is megfésülte. Brooklynra néztem, aki vigyorogva nézett ránk.
- Lily, valahol le kell vezetned az energiáidat, ha már a futással nem sikerült. - mondta Will.
- Futással, mi? - köhintett Brook.
- Catherine ajánlott egy helyet. - folytatta a fiú - És hát szerintem jó ötlet. Versenyzünk kicsit, aztán büszkélkedhetsz a pasidnak is.
- Jó, végülis gyerekkoromban voltam utoljára. - adtam meg magam - De akkor Brooklyn is jön.
- Ó nem, én inkább megsütöm egyedül a kekszeket.
- Ne már Brook, légyszi! - néztem rá.
- Hagyd, nem szeret a társaságunkban lenni. Majd megyünk ketten. - szomorodott el Will.

Tekintetem a két barátom között járt. Hiába nem vallotta be, láttam, hogy Will teljesen belezúgott az újdonsült lakótársamba. És hiába beszélgetett a recepciós lánnyal, Brooklynt nem tudta kiverni a fejéből, pláne, hogy miattam egyre többször találkoztak. Fogalmam se volt, mi tett volna jót Willnek; ha nem találkozik a lánnyal, vagy ha több alkalmat kap, hogy meghódítsa.
Egy biztos: Brooklyn is és Catherine is jól járt volna Will-lel.

- Tudjátok mit - szólalt meg a lány -, szívesen elmegyek veletek. Tök jó buli lesz. De csak akkor, ha a szőke herceg magán tartja a pólóját.
- Oké, ez megoldható feltétel. - nevetett Will.

Kettesben hagyva a barátaimat indultam el én is fürdeni, és a meleg vizet megnyitva akaratlanul is arra gondoltam, hogy vajon Will bepróbálkozik-e a lánynál, vagy marad a barátzónában.

Mivel a fiú a gokartozás mellett döntött, ezért végül a kedvenc pulóverem helyett a Landotól kapott McLarenes darabot vettem fel a fehér pólóm fölé a szokásos fekete farmerommal együtt. A hajamat csak kifésültem, és szabadon hagytam, tudva hogy ha felkötném, a sisak alatt biztosan kényelmetlen lenne.
Egy utolsó pillantást vetettem a tükörképemre, mielőtt kiléptem a fürdőszobából.

Will és Brook a konyhában beszélgettek egy-egy bögre tea mellett, mikor beléptem.
Telefonomat az asztalra dobva ellenőriztem, hogy nem jött-e új értesítés Landotól, majd mikor láttam, hogy még véletlenül se írt, a szekrényhez lépve elővettem egy bögrét, és a már lefőzött teából töltöttem magamnak.
- Tudod mit Lily - nézett rám Will -, ha Lando seggfejként akar viselkedni, akkor nem érdemli meg, hogy törd magad.
- Nem miatta vettem fel ezt a pulcsit, ha erre gondolsz. - sóhajtottam.
- Tök jól áll, nekem tetszik. Szerintem én is felveszem a Lewis-os pólóm.
- Ne már, akkor csak én lógok ki? - szenvedett Will.
- Hát látod. - nevetett fel Brook.
- Nagyon kedves vagy velem.
- Oké srácok, akkor mi a terv? - kérdeztem.
- A terv az, hogy most elveszem a telefonod. - fogta meg Brooklyn a készüléket - És majd visszaadom, ha hazaértünk.
- De ne már, mi van, ha Lando keres?! Vagy a szüleim.
- A szüleid nem keresnek péntek délután szinte sose. - szólalt meg Will.
- Jó. - adtam meg magam - És ki vezet?
- Majd én. - mondta Brook határozottan - Az én kocsimmal megyünk, abban kényelmesen elférünk.
- Úgy mondod, mintha az enyém olyan kicsi lenne. - feleltem sértetten.
Háát... - húzta az agyam Will - Brook kocsija sokkal menőbb.
- Minek nekem ellenség... - hagytam rájuk az autó témát.

Miután Brooklyn is átöltözött, és a teákat is megittuk, a kabátjainkat felkapva léptünk ki a lakás ajtaján. A lift szokásosan nem működött, ezért lesiettünk a lépcsőn, egyenesen Brook autójához, ami az enyém mellett állt a parkolóban. Az évek során mióta van jogosítványom, szinte mindig én voltam a sofőr, pláne azután, hogy a három nyár alatt összespórolt pénzemből megvettem a saját autómat. Willnek is megvolt már a jogsija mikor járni kezdtünk, azonban szinte sose engedtem, hogy vezesse az autómat, a szülei pedig nem szívesen adták kölcsön a fiúnak a családi autót.

Az anyósülésre szálltam be, és szórakozottan néztem hátra, ahogy Will beült a hátsó ülésre. Kényelmesen elhelyezkedett, miközben Brook beindította a motort, és folyamatosan a véremet szívva dicsérgette a lány autóját.
Pedig nem volt sokkal menőbb mint az enyém, leszámítva, hogy egy nullával több szerepelt az eladási árában. Ráadásul az egyik zenekarától kapta, amikor véget ért az együttműködésük.

Brook kikanyarodott a parkolóból, és a telefonján elindított útvonaltervező azonnal mondani kezdte a helyes irányt. A város másik végébe vezetett a GPS, így az egész városon átkelve jutottunk el a Catherine által ajánlott helyre. Még nem jártam a környéken, az egyetem is és az összes barátom is egy teljesen más kerületben lakott.
Sosem késő felfedezni a lakóhelyedet.

Beléptünk a hatalmas előtérbe, ahol egy széles pult fogadott, tele prospektusokkal és egy egyedül árválkodó laptoppal. Hátulról kihallatszott a már bent lévők zajongása, és a gokartok hangja is tompán. A gyomromban gyűlni kezdett az az ismerős érzés, ami utoljára akkor fogott el, amikor a brit nagydíj vasárnapján átléptem a paddock bejáratát.

Egy tetovált, szakállas srác jelent meg, és a laptophoz lépve köszöntött minket, majd elkérte a foglaló nevét és valamilyen kódot. Will mint az egész ötlet atyja lazán elbeszélgetett a sráccal, miközben Brook le se tudta venni a szemét a tetovált fiúról.
- Ajaj, Brooklyn szerelmes. - jegyeztem meg halkan, elnyomva a mosolyomat.
- Miért, szerinted nem helyes? - nézett rám.
- Nekem nem jön be. - vontam vállat.
- Még szerencse, hogy nem egyezik az ízlésünk. - nevetett fel - Különben a szőke herceg már rég velem járna.
- Nem rajta múlik, hogy nem jártok.
- Amúgy ki az a Catherine? - váltott témát.
- Recepciós a teremben. Valószínűleg bele van esve Willbe.
- És Will?
A fiúra néztem. Még mindig valamit magyarázott a tetováltnak.
- Tetszik neki, ez biztos. - vontam vállat.
- Az jó, legalább nem álmodozik rólam.
- Ezt ne vedd készpénznek. - nevettem fel.
- Lányok! - fordult felénk Will.
Egy pillanatra megijedtem, hogy talán meghallotta, miről beszéltünk, és beolt minket emiatt, de teljesen más helyzet állt elő.
- Azt mondja a srác, hogy mivel csak hárman vagyunk, vagy kifizetünk egy negyedik embert is, mivel az a minimum egy csoportos foglalásnál, vagy csatlakozunk a következő társasághoz, akik egy óra múlva jönnek, és négyen vannak.
- Dobjuk össze, nem akarok idegenek előtt beégni. - mondtam.
- Ugye tudod, hogy akkor se leszünk egyedül? - kérdezte Will - Ez egy rohadt nagy hely, három különböző pálya van bent.
- Tudom, de akkor sem szeretnék idegenek ellen menni.
- Jól van. Kifizetem akkor. De csak mert ötös lett a vizsgád. - mosolygott.
Visszasétált a laptopos sráchoz, és felvázolta a szitut. Nem igazán tudtam, hogy működik itt egy-egy verseny, vagy hogy mit is foglalt le Will pontosan, de abban biztos voltam, hogy sokkal inkább velük szemben szeretnék veszíteni, mint mondjuk gyerekek ellen. Az tényleg kínos lett volna.

A srác adott négy karszalagot, amit lecsippantva lehetett csak a különböző pályákra bemenni. Will a legdrágább jegyet vette meg, ami azt jelentette, hogy mindhárom pályát kipróbálhattuk, korlátlan gyakorló körökkel, és a végén egy nyolc körös versennyel, ami bekerül a pálya hivatalos rendszerébe. A győztesek pedig felkerülhetnek a dicsőségfalra. És az egész késő délután a miénk volt egészen zárásig.

Megkerestük a ruhatárat, lepakoltuk a kabátjainkat a zárható szekrényekbe a táskáinkkal együtt, és elindultunk felfedezni a hatalmas fedett helyet. Péntek délutánhoz képest nem tolongtak az emberek, de minden pályán száguldoztak éppen, és a büfénél is ücsörögtek páran, vagy éppen arra vártak, hogy felszabaduljon számukra a kiválasztott pálya.

Még mielőtt azonban bármibe belekezdtünk volna, megcsörrent a telefonom Brooklyn zsebében.
Annyira tudtam, hogy pont most fognak keresni.
Összehúzott szemöldökkel meredt a készülékre, majd egyszerűen kinyomta.
- Ne már Brook, ki volt az?
- Lando. - válaszolta lazán.
- És ezt csak így mondod?! Ráadásul kinyomtad?!
- Ne hisztizz már Lily, nem rángathat dróton ez a pasi.
- De egész nap arra vártam, hogy felhívjon. Most biztos azt hiszi, haragszom.
- Haragszol is, nem?
- Vagy rájön - szólt közbe Will -, hogy nem csak körülötte forog az életed.
A telefonom ismét csörögni kezdett.
- Ha megint Lando az, hadd vegyem fel!
- Majd én felveszem.

Brooklyn a zöld ikonra nyomva fogadta a fiú hívását, és a füléhez emelve a készüléket beszélni kezdett.
- Szevasz, itt Brooklyn! ... Nem, Lilyt most nem tudom adni, nem ér rá. ... Nincs baja, csak mással van elfoglalva. ... Ja hogy a gyárban. ... Aha. - nézett ránk, mire összenéztem a mellettem álló fiúval - Hogy mit csinálunk most? - újra Brooklynra néztem - Will elhozott minket gokartozni. ... Hogy mondod? Rossz a vonal. ... Aha, értem. De nem kell, nagyon jól elvagyunk hárman. ... Will is. ... Lehetnél ennyire lelkes máskor is. ... Oké, átküldöm SMS-ben. ... Jó, szia!

Kérdőn néztem a lányra, aki elővette a saját telefonját, és komótosan pötyögni kezdett.
- El se mondod, mit beszéltetek?
- Idejön. - mondta, fel se nézve a készülékből.
- Micsoda?
- Jaj de ne már, akkor szarrá leszünk verve. - nyüglődött Will.
- Azt mondta, hogy valami Netflixes cuccot forgattak a gyárban, de már végzett, és ide akar jönni. Nem tud ellenállni a gokartnak. - forgatta a szemét Brook.
- Marha jó, de bezzeg nekem ellen tudott állni majdnem három hétig.
- Hiszen állandóan dolgozott. - jegyezte meg Will.
- Ja, de máskor rögtön rohant hozzám, amikor hazaért, most meg még csak el se utazott egy másik országba.
- Mindegy, így legalább nem vész kárba a negyedik jegyünk. - mondta Brook.

- Oké, most már elmondhatjátok, hogy így terveztétek.
Will és Brook először egymásra néztek, aztán rám, de úgy mintha minimum fejre estem volna, és nem lennék teljesen százas.
- És mégis mikor beszéltünk össze? Ha neked nem vette fel Lando a telefont, akkor nekünk pláne. - mondta Will.
- Nem tudom, de fura, hogy hirtelen ennyi szabadideje lett. - vontam vállat.
- Inkább örülj neki, hogy idejön a pasid. Duplarandi? - nevetett Will.
- Álmaidban. - forgatta a szemét Brook, és hátat fordított nekünk.
- Álmaimban nem csak randizunk, de ne mondd el neki. - jegyezte meg halkan a fiú, mire kitört belőlem a nevetés.
- Ezt nem akartam tudni.

Brook mellé léptem, aki még mindig a büfé felé lesegetett. Intett, hogy üljünk le, igyunk valamit, amíg Lando ideér. Átfutott bennem a gondolat, hogy valószínűleg fel fogják ismerni, és ezáltal a mi társaságunk se lesz láthatatlan. És valószínűleg el kell játszanom, hogy az égvilágon semmi közöm a fiúhoz.

Leültünk egy viszonylag távoli asztalhoz, és az itallapot a kezembe véve kezdtem tanulmányozni nem csak az árakat, de hogy mégis mit lehet egy ilyen helyen inni. Alkoholt természetesen nem, de egy csomó teát, kávét és még forró csokit is. Utóbbi mellett döntöttünk mindhárman, és az éppen mellettünk elhaladó büfés lánytól meg is rendeltük.

- Még pályára se mentünk, de már pihenünk. - jegyezte meg Brook.
- A pasija hibája. - mutatott rám Will.
- William, légyszi diszkrétebben! - szóltam rá.
- Bocsi.
- A szőke herceg tudja, hogy a papaya srác mennyire féltékeny rá? - nézett rám Brook.
- Micsoda? - csapott az asztalra, amitől a körülöttük ülők egyként kapták felénk a tekintetüket. Ennyit arról, hogy láthatatlanok leszünk.
- Már nem féltékeny. Nyugi.
- Öcsém, ő egy autóversenyző, és rám féltékeny? Beszarok.
- Ez nem nagy teljesítmény. - hűtötte le Brook.
- Már tisztáztuk a dolgot. Kicsit túlgondolta, hogy újra barátkozunk.
- Ja, mondjunk én is azt hittem, hogy felmelegítenéd a káposztát Lilyvel. - nézett a fiúra Brook.
Will egy pillanatra a szemembe nézett, majd vissza a lányra.
- Felmelegítve csak a húsleves jó. Félre ne érts, Lily az egyik legjobb dolog, ami történt velem, de nem vagyok belé szerelmes. Már vagy másfél éve.
- Értem, értem. - tette fel védekezőn a kezeit.

Kínos csend borult a társaságunkra, miközben körülvettek minket a zajok.
Will sose mondta, hogy szerelmes belém, mondogatta, hogy szeret, és tudtam is, de a szerelem szónak hirtelen hatalmas súlya lett. De aztán ez a súly hamar le is került rólam, ahogy eszembe jutott, hogy éppen egy Catherine nevű csajt fűz, miközben a lakótársam után csorgatja a nyálát. Száz százalékig csak barátok voltunk a szőke fiúval.

A büfés lány tálcával a kezében érkezett meg mellénk, és lerakta elénk a három egyforma forró italt.
- Egészségetekre! - mosolygott kedvesen - Ó, és ha nem vagyok túl tolakodó - fordult hozzám -, nagyon tetszik a pulcsid. Én is a McLarennek szurkolok.
Brooklyn már beleivott a csokijába, és a lány kijelentésétől hirtelen köhögni kezdett, majdnem kiköpve az italt. Felé kaptuk a tekintetünket, mire intett, hogy semmi baja, és egy szalvétával megtörölte a száját.
- Sokan jönnek úgy, hogy F1-es szurkolók, de McLareneseket még nem láttam. - folytatta zavartalanul a lány - Ki a kedvenced?
- Öö... - kerestem a megfelelő szavakat, miközben Will és Brooklyn is engem figyeltek.
Még véletlenül se segítettek volna.
- Igazából a kedvenc pilótám nem McLarenes, de szeretem a csapatot.
- Oh. El is árulod? Persze, ha nem vagyok túl tolakodó, de olyan jó korombeli szurkolókkal találkozni. Ti is nézitek, ugye? - nézett a többiekre.
- Persze. - mondta Brook - Én Hamiltonos vagyok, mióta csak betette a lábát az F1-be.
- Jaj de jó. - vigyorgott a lány - Őt én is szeretem. Aki egyszer McLarenes volt, az is marad.
- Nekem nincs kedvencem. - szólalt meg Will - De Lando Norrist csípem.

Hirtelen kitört belőlem a nevetés, és a számat eltakarva próbáltam megnyugodni. Will annak ellenére, hogy nem néz sok futamot, mindig is Red Bullos volt. Már akkor is, amikor én azt se tudtam, hogy a Red Bull az nem csak egy energiaital. Ráadásul Landot említeni úgy, hogy nemsokára ideér, elég vicces szituációt teremtett.
- Bocsánat. - vettem egy mély levegőt - Én George Russellnek szurkolok. Szerintem nagyon tehetséges, és mellette ritka kedves srác. Intelligens, jól ért a stratégiához, és igazi brit úriember.
A büfés lány kikerekedett szemekkel nézett rám. Valószínűleg azt gondolta, hogy külső alapján választottam kedvencet, vagy hogy kamu rajongó vagyok, elvégre egy Williams pilótáról áradoztam, miközben egy teljesen másik csapat pulóverét viseltem.
- Hát, jót beszélgettünk. - mosolygott a büfés lány - Ha bármire szükségetek van, a pultnál megtaláltok. - mutatott maga mögé.
- Köszi szépen! - szólalt meg Will.

A lány hátrasétált a pult mögé, ahol már nem igazán láttunk rá, és valószínűleg ő se ránk.

- Most komolyan Landot mondtad? - tört ki belőlem újra a nevetés.
- Mert? Tényleg bírom a srácot. - vont vállat.
- Jobban mint Max Verstappent?
- Őt nem ismerem. Landoval viszont beszélgettünk párszor.
- És még mennyit fogtok. - jegyezte meg Brook.
A bejárat felé kaptuk a tekintetünket Will-lel, amin belépett Lando, fején egy márkajelzés nélküli sapkával, de még így is felismerték páran, ahogy az asztalunk felé közeledett.
Nem állította meg ugyan senki, de többen összenéztek, amikor elhaladt mellettük.

Az asztalunkhoz lépett, és egyesével köszöntött minket, először kezet fogott a szőke fiúval, amit egy halvány mosollyal konstatáltam, aztán Brooklynhoz lépett az asztal másik oldalára, és üdvözlés gyanánt adott neki két puszit, majd visszatért hozzám. Kíváncsian néztem a szemébe egy pillanatra, hogy akkor most mi lesz, de ugyanúgy csak két puszit adott az arcomra.
Tehát most barátok voltunk.
- Will, nem ülnél át Brook mellé? - ácsorgott Lando még mindig az asztalnál, ugyanis teljesen véletlenül a szőke srác mellett foglaltam helyet, amikor megjöttünk.
- Nem ül mellém. - háborodott fel a lány.

Lando közel hajolt hozzám, annyira, hogy megcsapott az ismerős illata, amitől úgy éreztem magam, mintha otthon lennék. Olyan nagyon hiányzott nekem, és hiába volt most itt, még csak hozzá se érhettem.
- Szóval így játszunk? - kérdezte Lando.
- Majd a pályán. - húztam össze a szemem.
- Oké. - köhintett a fiú, és leült a Brooklyn melletti székre, Will-lel szembe.

- És mizu? - törte meg a kínos csendet a szőke.
- Sok a munka. Nagyon jó anyagokat vettünk ma fel, alig várom a szezont. - mesélte izgatottan - Mit isztok? Én is kérek egyet magamnak.
- Forró csokit. - szólalt meg Brook.
- A pultnál tudsz kérni. - mutattam a háta mögé.
- Király, mindjárt jövök. - pattant fel a helyéről.
Figyeltem, ahogy odasétál a pulthoz, kezébe vesz egy itallapot, és elkezdi tanulmányozni.
Vajon feltűnt neki a pulóverem?
Vagy hogy mennyire csalódott vagyok?

A büfés lány előlépett, aminek a hatására Lando lerakta az itallapot, és a lányra nézett. Mosolyogva felvette a rendelését, aztán amikor jobban megnézte a fiút, tátva maradt a szája.
Felénk nézett, mi meg persze feléjük, és egy vigyort megengedve magamnak mutattam fel a hüvelykujjam. A lány teljesen zavarba jött, vigyorogva magyarázott valamit a fiúnak, aki folyamatosan bólogatva hallgatta. Hozzá volt szokva, hogy az emberek így reagálnak a jelenlétére.

A sapkát jobban a fejére húzva sétált vissza hozzánk, és leült újdonsült helyére Brook mellé.
- Látom, valaki örült neked. - szólalt meg Will.
- Ja, rajongó. - vont vállat Lando.
- Tudjuk, teljesen rá volt kattanva Lily pulóverére.
- Mert milyen pul... - nézett rám - Oh. - mosolyodott el.
- Nem miattad vettem fel. - feleltem szárazon.
- Nyilván. De attól még jól áll.
- Köszönöm. - feleltem mosolyogva.

A büfés lány kihozta Lando italát is, mellette négy kis fahéjas keksszel.
- Az előbb elfelejtettem, jár a forró csoki mellé. Elnézéseteket kérem. - mondta a lány totál zavarban - És azért is bocsi, hogy itt kellemetlenkedtem a kíváncsiságommal, ráadásul ismeritek is Landot, ez szörnyen kínos.
- Semmi baj. - szólt kedvesen Brook.
- Nem voltál kellemetlen. - szólaltam meg én is - Lando szereti a rajongóit.
- Igen, tudom. Öhm, akkor ti most...
- Eljöttem a barátaimmal gokartozni. - válaszolta meg Lando a fel nem tett kérdést. Amihez egyébként semmi köze nem volt a lánynak.
- Értem. Kellemes időtöltést nektek, és ha bármire szükségetek van, keressetek nyugodtan.
- Köszönjük szépen! - mosolyogtam a lányra.

Otthagyta az asztalunkat, és visszasétált a pult mögé, a helyére, hogy a többi vendéggel foglalkozzon. Elvettem egy fahéjas kekszet a tálcáról, és beleharaptam, mire Will megbökte a vállam.
- Mi van azzal, hogy nem eszel édességet?
- Úgy ismersz, mint aki sokáig kibírja?
- Nem. - nevette el magát - Pont azért volt fura, mikor ma mondtad, hogy nem eszel édességet. Lily és az édesség fogalma kéz a kézben jár.
Lando értetlenül nézett kettőnkre, és láttam megcsillanni a szemében azt a kevésbé ismerős fényt, miszerint féltékeny. Nem tudtam nem arra gondolni, hogy csak azért jött most el, mert Will is a társaságomhoz tartozott, és ez piszkálta a csőrét.
- Elmentem ma futni a vizsga után, és Will is épp ott volt a teremben.
- Értem. - konstatálta Lando.
- Willnek van barátnője. - dobta le az atombombát Brooklyn.
- Nem a barátnőm. - szűrte a fogai közt.
- Recepciós az edzőteremben. - folytatta a lány - Szóval nyugi, nem kavarják a fel nem melegített káposztát.
- Te miről beszélsz? - nézett Lando a lányra.
- Most adod a hülyét, vagy tényleg nem érted?
- Brooklyn, ne bántsd! - szóltam rá.
- Bocsi. - húzta el a száját.
- Figyeljetek, én nem akarok semmilyen feszültséget, oké? Érezzük jól magunkat. Ki tudja, még a végén tényleg összebarátkozunk. - nézett Willre.
- Legyen így, haver. - nyújtotta felé a kezét.
- Legyen.
Kezet fogtak egymással, szigorúan egymás szemébe nézve, majd elnevették magukat, és itt már tudtam, hogy nem lesz semmi probléma.
Legalábbis kettőjük között.

Miután mindenki megitta a maga italát, útnak indultunk, hogy az első, kezdőknek kialakított, és a legkönnyebbnek számító pályát kipróbáljuk. Épp egy hat fős társaság tartózkodott a pályán, ezért miközben rótták a köröket, kiválasztottuk a megfelelő sisakokat az egyik ott dolgozó segítségével, és miután megvolt az enyém és Landoé is, mellé léptem.
- Na mit szólsz, kiköpött autóversenyző vagyok!
Büszkén álltam mellette, arcomról le se lehetett vakarni a mosolyt. Amennyire nem akartam ezt az egész gokartozást, olyannyira lettem izgatott, ahogy testközelbe kerültem az egészhez.

Amint felszabadult számunkra a pálya, el is foglaltuk a nekünk kijelölt gokartokat, és az utasításokat követve kezdtünk körözni a pályán. Mindössze öt kanyarból állt az egész, tényleg kezdőknek szánva. Mentünk pár tapogatózó kört bemelegítésként, aztán Lando egyre csak ontotta magából a leggyorsabb köröket, másodperceket verve ránk. Semmi szüksége nem lett volna rá, hogy ezen a pályán menjen, neki még a haladóknak szánt pálya is egyszerűnek számított.

Vagy húsz percen át köröztünk, amikor az egyik ott dolgozó javaslatára belevágtunk a versenybe. A fair küzdelem jegyében Landot hátrasorolta, így utánunk és Will után rajtolt el. Azonban ez se tartotta fel túlságosan, és bár komoly csatát vívott velem, a harmadik körben meg is előzött a győzelemért. Aztán persze Will is elment mellettem, így Brooklynnal fej-fej mellett haladva köröztünk a maradék időben. Végül a harmadik helyen zártam, páholyból nézve ahogy Lando egyre jobban hagyja le Willt. Pedig aztán erős ellenfélnek bizonyult még az elején.

A második pályán már több időt töltöttünk, nem zavart senki, valóban a miénk volt annyi időre, amennyire csak szerettük volna. Rengeteg gyakorló kört mentünk, és a kis kivetítőn örömmel figyeltem, ahogy egyre jobban csökken a köridőm. A sokadik kört teljesítettem, a legjobb formámat nyújtva, amikor kifulladva lefékeztem a célvonalnál. A kivetítőre kaptam a tekintetem, amin a nevem mellett megjelent a köridőm, és felugrottam a táblán a második helyre. Csupán pár tizeddel előzött meg Lando.

Örömömben kiáltani tudtam volna, de csak a sisakot lekapva rohantam a pálya szélén ácsorgó fiúhoz.
- Úristen, láttad az időmet?
Úgy vigyorogtam, mint egy kisgyerek karácsony reggelén, és reflexből a fiú nyakába borultam. Szorosan átöleltem, a pulcsijába fúrva a fejem, folyamatosan magyarázva, hogy csak alig pár tizeddel maradtam le tőle.
- Nagyon ügyes vagy. - súgta a fülembe úgy, hogy mások ne hallják - Büszke vagyok rád, babám.
Az övé.
Végigsimított a hajamon, majd eltolt magától. Reméltem, hogy nem tűnt túl érzelmesnek ez az ölelés, és nem kapta lencsevégre senki se. Nem szívesen látnám viszont magamat pixelesre sikeredett képernyőképeken.
- Azta Lily! - hallottam magam mögül Will hangját.
- Na mi van, nem tudtál megelőzni? - fordultam felé.
Azért, hogy ne tűnjön gyanúsnak, Willt is hasonló módon öleltem meg, mint Landot, úgy örülve a fejemnek, mintha legalább a lottót nyertem volna meg.

Lefotóztam többször is az eredményjelzőt, hogy nyoma maradjon a teljesítményemnek, és még magamat is lefényképeztettem Brooklyn által.

Felsorakoztunk a végső versenyhez, az esélyegyenlőség jegyében ugyanúgy, mint az első pályánál, és nagy csatában ugyan, de sikerült az első kanyarban Brooklyn mellett elmennem, így én fordultam be elsőként. Nem nagyon figyeltem, hogy mi zajlik mögöttem, igyekeztem minél nagyobb előnyt kiépíteni, hátha sikerül annyira elhúznom, hogy Lando vagy Will csak az utolsó körben érjen utol. Will egész jól tartotta maga mögött a másik srácot, miközben Brooklynt támadta kanyarokon át. Ezt sikerült megfigyelnem, amíg pár másodpercre leszakítottam a lányt. Aztán Willnek sikerült megelőznie a negyedik körben, így egyre inkább arra figyeltem, hogy nehogy túl hamar utolérjen. Brooklyn a következő körben lecsúszott az utolsó helyre, és még abban a körben Lando utolérte a szőke fiút. Hátrafelé pillanatgatva láttam ahogy Will egyre jobban közeledik felém, ezért olyan íveket használtam, hogy semmiképp se tudjon megelőzni. Váratlanul ért, hogy ennyire jó voltam, hiszen az előző pályán nagyon hamar utolértek a fiúk. Nem gondolkodhattam ezen sokáig, mert az utolsó előtti körben Will egy olyan manőverrel vetődött be mellém, amit nem tudtam kivédekezni, így átvette tőlem a vezetést. Lando is veszélyesen közel került hozzám, és tudtam, hogy csak idő kérdése, hogy megint megelőzzön, letaszítva ezzel a dobogó harmadik fokára. Az utolsó kör utolsó kanyarig tudtam tartani a rutinos pilótát, a célegyenesre fordulva simán elkanyarodott mellettem, és könnyedén legyorsult. Lehettem bármilyen jó egy körön, a versenyben még mindig a fiúk taroltak.

Összepacsiztunk mind a négyen, ahogy átsétáltunk a harmadik, és egyben legnehezebb pályára. Itt már olyan kanyarkombinációk voltak, hogy simán lehetett volna gokart bajnokságokat is tartani rajta. Landot leszámítva Brooklyn érzett rá legjobban a technikás kanyarokra, és túlszárnyalva Willt és engem is a gyakorló körök alatt, egyre inkább megközelítette Lando köridejét. Itt töltöttük el a legtöbb időt, már alig lézengtek emberek a nagy csarnokban, mi még mindig a köröket róttuk. Amikor pedig úgy éreztük, hogy kellően felkészültünk, belevágtunk az utolsó, mindent eldöntő versenybe. Brooklyn azonnal átvette tőlem a vezetést, és amennyire csak tudtam, magam mögött tartottam Willt. Mivel én feltartottam őt, Lando könnyedén megközelítette, és meg is előzte a következő körben, így utána engem kezdett támadni. Legjobb tudásom szerint igyekeztem kivédekezni a támadásait, de mint eddig minden alkalommal, ismét sikerült megelőznie. És Willnek is. Végül utolsóként zártam, előttem Will, Brooklyn és Lando végzett az élen.

Csináltunk pár szelfit, hogy megörökítsük ezeket az önfeledt pillanatokat, csak úgy magunknak.

Odalépett hozzánk egy ott dolgozó, és arra kért, hogy álljunk be a hely logójával ellátott fal elé, hogy csináljon rólunk egy képet az instagram oldalra. Először vonakodtunk, mondván Lando mégiscsak ismert személy, de a dolgozó fiú ragaszkodott hozzá, azt mondta, ez a szabály, hogy minden csoportot megmutassanak, ezzel is népszerűsítve az amúgy se népszerűtlen helyet. Beálltunk a képre, Will a magassága miatt a szélére, mellé beálltam én, aztán Brook, végül pedig Lando. Kedvesen mosolyogtunk a kamerába, és a kép elkészülte után össze is szedtük a cuccainkat. Aznap mi voltunk az utolsók, akik elhagyták a csarnokot.

Már rég besötétedett, mire kiléptünk a nagy ajtókon a fagyos januári időbe.
- Will, ez tényleg nagyon jó ötlet volt. - szólaltam meg, mellette lépkedve a járdán, a parkoló felé.
- Igen, örülök, hogy mégis jöttem. Jól elvertelek az utolsó versenyen.
Brook belebokszolt Will vállába, aki ezt egy hangos nevetéssel díjazta.
- Ne bízd úgy el magad, kétszer kikaptál. - szólt vissza Will.
- Hadd örüljek már egy kicsit! - nevetett a lány.
- Lily! - szólított meg Lando, mire kicsit lemaradtam a barátaimtól, akik folytatták a csevegést a versenyekről.
- Igen? - néztem rá.
- Átjössz most hozzám?
Egy pillanatra megtorpantam, de aztán újra felvettem a gyaloglás ritmusát.
- Átmehetek, ha szeretnéd.
Semleges hangot ütöttem meg, nehogy azt gondolja, túlságosan is fellelkesített a meghívásával.

Brook és Will közben beültek az autóba, így a vezető ülés felőli ablakon behajolva közöltem velük az este további terveit.
- Szóval most átmegyek hozzá, aztán majd gondolom hazavisz, nem úgy készültem, hogy nála alszom.
- De akár ott is maradhatsz. - somolygott Brook - Vagy érted megyek én is szívesen, úgyse alszom ma korán.
- Köszi Brook, ez kedves tőled. Willt nyugodtan kirakhatod a metrónál.
- De bunkó vagy Lily! - háborodott fel a fiú.
- Vicceltem, na. - nevettem.
- Már megbeszéltük, hogy hazaviszem, semmi baj. - legyintett Brook.
- Csak nehogy te is nála ragadj!
- A húgaim biztos örülnének. - nevetett Will.
- Nem. - jelentette ki a lány - Kapd el a pasit! - bökött fejével a parkoló másik felében álló Landora, aki már beült a saját autójába.
- Úgy lesz. - nevettem - Sziasztok! - köszöntem el sietősen, és a másik autó felé siettem.

Mielőtt beszálltam volna Landohoz, figyeltem ahogy Brooklyn kikanyarodik a parkolóból, és akaratlanul is elmosolyodtam. Mégiscsak örültem volna neki, ha ezek ketten kicsit összemelegednének.

Lando megkopogtatta az üveget, mire észbe kaptam, és beszálltam az autóba.

- Ugye nem baj, hogy nem mentünk étterembe? - kérdezte, miközben lepakolta a gyorskajás zacskókat a konyhapultra.
- Egyáltalán nem baj, sőt most belefér, hogy ilyen szemetet együnk. - nevettem fel.
- Mit gondolsz, jobban esne egy kis testmozgás után?
Kezei a derekam köré fonódtak, és már hajolt volna ajkaimra, amikor észhez tértem.
- Megint ezzel akarod megoldani a gondjainkat? - hűtöttem le.
- Azt hittem, már nincsenek gondjaink. Tök jól elvoltunk ma, és Willre se vagyok féltékeny.
- Ez nyilván tök jó, de nem érzed, hogy valami hiányzott az elmúlt hetekben?
- Mire gondolsz? - szaladt össze a szemöldöke.
- Mondjuk rám. És arra, hogy nem jöttél át, amikor hívtalak, lemondtad a mozit, edzeni is egyedül mentem, és arra se mondtál semmit, amikor én akartam átjönni.
- Pedig bármikor jöhettél volna. - vont vállat - Azt hittem, neked is jó ez így. Úgyse fogunk sokat találkozni, ha beindul a szezon.
Elhúzta a kezeit, és inkább az egyik elviteles zacskóval kezdett babrálni.

Totál megöltem a hangulatot, ráadásul a gokartozás alatt is kezdtünk újra összemelegedni, viszont nem hagyhattam lezáratlanul ezt a személyes találkozó kérdést. Mert igenis fontos a fizikai kontaktus, és minden porcikám a fiúra és a közelségére vágyakozott.
- Hiányzol nekem. - mondtam hirtelen, és elkaptam róla a tekintetem.
- Tudom, te is nekem. - szólalt meg halkan - De a munkám is fontos. És sokkal több feladatom volt idén januárban, mint máskor. Örültem, ha egyáltalán hazaértem, konkrétan a gyárban létezem mióta hazajöttünk arról a hétvégéről, persze, hogy jó lett volna veled lenni, de mire nekem lett egy szabad percem, kedvem se volt autóba ülni, és elkocsikázni Londonba.
- Jöhettem volna én is.
- De nem jöttél.
- Nem hívtál.
Ismét ránéztem.
Szomorú volt a tekintete. Nem szerettem ilyennek látni, főleg mert én voltam az oka. De nem foghatja rám az egészet.

- Pótoljuk be. - hajolt közelebb.
- Tényleg velem akarsz járni?
A kérdésem váratlanul érte, és mély levegőt véve dőlt neki a konyhapultnak. Összefonta maga előtt a karjait, úgy nézett rám.
- Amikor ilyen hisztis vagy, akkor nem.
- Nem vagyok hisztis.
- De hisztis vagy. Volt már, hogy nem találkoztunk hetekig, és nem csináltál belőle ekkora műsort. Most mi a különbség?
- Hogy nem utaztál el sehova.
- Ja csak mindennap Wokingba.
- Nem vagyok már elég fontos neked?
- Dehogynem. De most egy kicsit tartok tőle, hogy nem éljük túl a szezonkezdést, ha ennyire rosszul viseled a távolságot.
- Jól viselem a távolságot, ha nem arról van szó, hogy csak pár kilométer választ el minket.
- Lily, babám! A fővárosban laksz, én meg mellette. Ez ugyanúgy távolság.
- Nem érted...
- Akkor költözz hozzám!
- Mi?

Zavaromban felnevettem, és abban bíztam, hogy nem gondolta komolyan. Még egy éve se ismertük egymást, sose költöztem össze senkivel, akivel együtt jártam, ez egy rohadt nagy döntés, és nem egy veszekedés megoldásaként kellett volna felhoznia.
- Költözz ide! - ismételte magát - Elég nagy ez a ház, bőven elférünk, és nem kell azon agyalni, hogy akkor most ki autózzon kihez. Minden este együtt aludnánk el, és reggel együtt ébrednénk. Hát nem lenne jó?
Egyik kezét a vállamra vezette, míg a másikkal maga felé fordította az arcom.
A tekintete határozott volt, úgy tűnt, komolyan gondolta, hogy költözzek hozzá.

Imádtam ezt a házat, minden megvolt benne, amire valaha vágytam, és szívesen töltöttem itt az időmet, de hogy beköltözzek az túl nagy és gyors lépés lett volna.
- Jó lenne minden reggel melletted ébredni, de szerintem ez még korai.
- Aha. Szóval nem akarsz ideköltözni, de azért mindennap találkozni szeretnél.
A karjait ismét összefonta maga előtt, jelezve, hogy kicsit megsértődött rám.
- Nem mindennap, de nem is három hetente.
- És a szezonban?
- Az más!
- Lily, a semmin veszekszünk.
- Nem akarok még összeköltözni, de a lehető legtöbb időt szeretném veled tölteni.
- Most is inkább veszekszel ahelyett, hogy mondjuk együtt lennénk.
- Komolyan csak a szexre tudsz gondolni?
- Marhára nem arra gondoltam. - forgatta a szemeit - Ezt most megeszem a gép előtt, te meg azt csinálsz, amit akarsz.

Mielőtt bármit reagálhattam volna kirontott a konyhából, kezében egy tányérral és a saját kajás zacskójával, és mire feleszméltem, hogy faképnél hagyott, már a lépteit hallottam, ahogy rohan fel a lépcsőn. Becsapta maga mögött az ajtót, majd pár másodperc múlva felhangzott valami borzalmas elektronikus zene, ami az egész házat betöltötte.
Én meg csak álltam ott lefagyva a konyhájában a tudattal, hogy szó szerint a semmin vesztem vele össze, és azzal töltjük a közös időnket, hogy megsértődünk egymásra mindenféle mondvacsinált okból.
Már megint.

Az étvágyam teljesen elment, és legszívesebben hazamentem volna anélkül, hogy ezt közölném a fiúval. Ha a saját autómmal jöttem volna, valószínűleg már a volán mögött ülnék, de a tény, hogy autó nélkül vagyok, teljesen megbénított. Foghattam volna Lando egyik autójának a kulcsát, és leléphettem volna vele, de mégse tettem.

Átsétáltam a nappaliba, és szemügyre vettem a polcokra kirakott díjakat és trófeákat. Megakadt a tekintetem egy közös képen, amit még a szilveszteri buli elején csináltunk egy polaroid kamerával. Mindenképpen ő akarta megtartani, mondván jó lesz a tőlem kapott fotóalbumba, amibe gyűjtögette az emlékeit. Azonban valamiért mégis a polcra került ez a kép, ráadásul egy olyan helyre, ahol bárki észreveheti. Még én se raktam ki magunkról képet sehova, így őszintén meglepett, hogy ráadásul egy ilyen központi helyre került ki ez a fotó.
Akkor, mikor a kép készült még minden rendben volt. Nem kattogtam azon, hogy nem találkozunk állandóan, nem volt féltékeny Willre, és Mary se próbált meg flörtölni vele, ezzel hátbatámadva engem. Még egy hónap se telt el azóta, de az életünk rendesen felfordult, és sokkal távolibbnak tűnt az előző év utolsó napja.

A telefonom rezgett egyet a zsebemben, jelezve, hogy értesítésem jött. A lila Twitch ikont meglátva már tudtam, hogy Lando élőzni kezdett, el se kellett olvasnom az értesítés többi részét, hiszen csak a fiút követtem a felületen. Feloldottam a készüléket, és a lila ikonra bökve azonnal a csatornájára irányított az alkalmazás. Még csak a bevezető képek peregtek, Lando arca nem jelent meg a képernyőn, azonban a kommentek már ezerrel pörögtek. Tudtam, hogy figyeli, hogy csatlakoztam-e a streamhez, és csak akkor indítja el rendesen, ha észrevette a nevem a listán. Hiába gyorsult egyre jobban a kommentszekció, sikerült kiszúrnom párat, amiben a mai gokartozást említik. A rajongók szeme mindenhova ellát.

„Mi van most veletek Lilyvel? Láttam, hogy együtt gokartoztatok"
„Milyen napod volt? Még együtt vagytok Lilyvel?"
„Cukik voltatok ma Londonban"
„Lily a csajod?"
„Ki az a Lily Jones?"
„Válaszokra van szükségünk"
„Ma tényleg gokartozni voltál? Lesz róla videó?"
„Az a szőke csávó is a haverod?"
„A vörösnek van pasija? Mer' ha nem, én szívesen lennék"
„Most melyikkel kavarsz Lando?"
„Lily a barátnőd?"

Ilyen, és ezekhez hasonló kommentek százai árasztották el a chatet, és tudtam, hogy azért nem indult el a stream, mert a fiú is ezeket olvassa. Szerettem volna tudni, hogy reagál-e egyáltalán ezekre a kérdésekre vagy sem, hiszen korábban teljesen ignorálta, ha valaki megemlítette a nevem.
Most azonban, mivel a gokart pálya instagram oldala kirakott rólunk egy képet, teljesen más volt a szitu.

- Hello srácok! - jelent meg Lando arca a közvetítésben - Gondoltam bejelentkezem nektek kicsit péntek este. Jó így a zene, vagy vegyem lejjebb?

Elmosolyodtam, ahogy a zene ütemére ingatta a fejét, és újra rá kellett jönnöm, hogy totálisan szerelmes vagyok ebbe a fiúba.

- Figyu srácok! Igen, ma gokartozni voltam pár barátommal, nyugodjatok meg! Nem lesz belőle videó, és nem adom meg az instagram nevüket, légyszi tartsátok tiszteletben! Sok mindent megosztok veletek az életemből, és tényleg jól esik, hogy ennyien, ennyire szerettek, de itt most húzzuk meg a határt. Nagy terveim vannak idénre, biztosan lesz benne gokartos videó is, de most csak lazultunk a haverokkal.
Barát.
Haver.
A követőinek csak egy haver voltam a sok közül. Már persze annak, aki elhitte, hogy csak barátok vagyunk.

Kiléptem a streamből, és a kanapéra dobtam a telefonom. Nem hallatszott le az emeletről semmi, csak a zene nagyon tompán, így ki tudja, mi hangzott még el Lando szájából velem és a többiekkel kapcsolatban. A gokart pályán valóban úgy viselkedtünk mint a barátok, leszámítva azt az ölelést. Nem színészkedtünk, csak valahogy így alakult. Rendes puszit is csak akkor kaptam tőle először, amikor beültünk az autójába.

Hosszú percekig bámultam az üres falat, azon gondolkodva, hogy vajon Lando volt barátnőjeként fogok-e innen kilépni, vagy megmaradok a barátnőjeként, továbbra is hazudva azoknak az embereknek, akiket a fiú is úgy említett, hogy szeretik őt. Nem vágytam a népszerűségre, a tanulmányaim és munkám során is sokkal jobban szerettem a háttérmunkát. De azzal, hogy egy híres autóversenyző barátnője lettem, vállalnom kell egyszer a népszerűséget, a kéretlen véleményekkel együtt is. Aznap azonban kár volt ezen gondolkodni, a gyanakvó tekintetek nem figyeltek, nem kerültek ki újabb pletykák rólam, mintha nem is léteztem volna.

Visszakapcsoltam a streamet, ahol Lando már búcsúzkodott. Valóban nem volt egy hosszú élő adás, mindössze fél óra, aminek a java részéről le is maradtam. Elsötétült a képernyő, ahogy véget ért a stream, azonban semmi más hangot nem hallottam. Semmi jelét annak, hogy a fiú szándékozik lejönni. Erőt vettem magamon, és felsétáltam az emeletre. Megálltam a csukott ajtó előtt, és kétszer is átgondoltam, hogy bekopogjak-e. Vagy elküld a fenébe, vagy kibékülünk megint. Az utóbbinak jobban örültem volna.

Halkan kopogtam az ajtón.
- Gyere! - szólt a hangja a szobából.
Benyitottam a helyiségbe, ahol Lando még mindig a számítógép előtt ücsörgött, a telefonját nyomkodva.
- Megosztottam a gokartos képet storyba, az volt a baj. De már leszedtem.
- Mindig utólag jössz rá, hogy a rajongóid nem hülyék.
Beljebb sétáltam a szobában, megállapodva az asztala mellett.
- Nem, és imádom őket, csak... Nem hagynak élni.
- Miért nem mondjuk el nekik?
- Mert szétszednek.
- És ha tudom kezelni?
- Lily!
A kezem után nyúlt, amit könnyedén hagytam, hogy megfogjon.
- Nem akarlak elveszíteni, és nem akarlak kellemetlen helyzetbe hozni. Ehhez az kell, hogy azt higgyék, barátok vagyunk.
- Szeretsz engem? - néztem a szemébe.
- Szerintem te pontosan tudod erre a választ.
A szájához emelte a kezem, és lágy puszit hintett rá. Éreztem, hogy szeret engem, annak ellenére, hogy sose mondta, de még mindig egy csomó olyan dolog volt vele kapcsolatban, amit nem feltétlenül tudtam hova rakni.

- Szeretnék elnézést kérni.
- Pontosan miért is? - húzta össze a szemét.
- Mert gyerekesen viselkedtem, és a semmin kaptam fel a vizet. Nem volt fair tőlem, hogy számonkértelek az együtt töltött idő miatt, miközben tudom, hogy a munkád az első.
- Én se voltam valami rugalmas. Igazad volt annyiban, hogy alakíthattam volna úgy a napokat, hogy a gyár után beleférjen London, csak rosszul osztottam be az időmet. De legközelebb azonnal szólj, ha zavar valami!
- Jó, így lesz. - mosolyodtam el - Szeretlek! Tudom, hogy tudod, de nekem ez fontos.
- Tudom, babám.
Széles mosoly terült el arcán, és a székéből felállva húzott szoros ölelésébe.

A szívem ismét megtelt a nyugalom és a bizalom érzésével, hiába volt bennem a félelem, hogy pengeélen táncol a kapcsolatunk.

______