2020. január eleje

A pénteki utazás okozta izgalommal hívtam fel Landot, hogy lenne-e kedve nálam aludni, hogy aztán együtt indulhassunk másnap délelőtt a nyaralóba. Ahova amúgy is együtt mentünk volna.

Vonakodott kicsit, amit furcsálltam, hiszen eddig minden lehetőséget megragadott, hogy a lakásomon töltse az idejét, ráadásul az se hozta különösebb lázba, hogy teljesen egyedül lennénk, nem kell kerülgetni senki mást.

Sok mindenre képes egyetlen éjszaka.

Zavart, hogy egyre távolodik tőlem, miközben pár napja még egy egész tálca süteményt is odaégettem miatta. Olyan messzinek tűnt, mikor felhőtlenül nevettünk utoljára együtt, és ettől gombóc gyűlt a torkomba.

Úgy beszéltük meg, hogy az én autómmal megyünk mindenképp, így részemről logikus ötlet volt, hogy az utazás előtti éjszakát is töltsük együtt.
Nem akarta nálam hagyni az autóját, így gondoltam, hogy elmegyek érte.
A kabátomat és a kocsikulcsot felkapva léptem ki a lakásból.

A liftbe beszállva megcsörrent a telefonom, és Lando neve villogott a kijelzőn. Félve szóltam bele a készülékbe, hátha lemondja nem csak az estét, de az egész hétvégét is.
- Figyu, van egy kis bökkenő. - szólt köszönés nélkül.
Rosszat sejtettem.
- Mi történt?
- Az előbb hívott a tulaj, hogy mégse tudja nekünk kiadni a házat. Bejelentkezett valaki fontosabb.
- Jaj ne már. - szóltam csalódottan.
A lift pittyent, leértem a földszintre.
Úgy voltam vele, ha már elindultam, akkor legalább sétálok egy kört, vagy kocsikázok kicsit.
- És akkor most mi lesz? - kérdeztem, a nehéz ajtót kilökve magam előtt.
- Változik a terv. Vagyok olyan szerencsés helyzetben, hogy szponzorálja a csapatot egy szállodalánc, már le is egyeztettem velük egy szobát.
- Komolyan? - lelkesedtem - Szóval mégis utazunk?
- Természetesen. Ki nem hagynék egy egész hétvégét veled.

Megdobbant a szívem, és egy halvány mosoly kúszott ajkaimra, ahogy kezdett visszatérni a régi Lando.
- Viszont ez azt jelenti, hogy kicsit korábban kell indulnunk, mert messzebbre megyünk.
- Semmi probléma, szerintem amúgy se fogok tudni aludni. - nevettem fel.
- Ha rajtam múlik, hétvégén se fogsz. - incselkedett.
- Na azért ne olyan hevesen, nagyfiú! - nevettem.
- Elindultál amúgy? - kérdezte.
- Igen, épp a kocsinál állok.
- Oh. Nem akarsz esetleg te nálam aludni? Olyan régen voltál itt.
- Nem fogok visszamenni a bőröndömért.
- Az én lusta Lilym. - nevetett.
Az övé.
- A te lusta Lilyd csinált vacsorát is, úgyhogy jobban teszed, ha szépen megfogod a cuccod, megvárod míg odaérek, bepakolod magad a cucoddal együtt az autómba, és aztán hazajövünk hozzám, hogy megegyük a kaját egy film mellett. Vagy folytathatjuk a sorozatunkat is.
- De olyan jól ülök itt a gép előtt. - nyüglődött.
- Akkor most ki a lusta?
- Te. És én. - tette hozzá - Oké, felöltözök.
- Helyes! Fél óra és ott vagyok érted.

Kocsiba pattantam, és a kedvenc lejátszási listámat elindítva kanyarodtam ki a ház melletti parkolóból. A gondolataim azonban folyamatosan visszatértek a szilveszter éjszakára. Szerettem volna szabadulni a keserű érzéstől, amit az emlékek okoztak, hiába akartam őket kitörölni. És nem csak Lando körül zakatoltak a gondolataim.

Vajon Mary mióta akart kilépni a barátságunkból?
Miért akart kilépni?
Mit hibáztam, hogy ezt érdemeltem?
Miért hazudta azt, hogy nem zavarja a kapcsolatom Landoval, amikor majdnem felrobbant a féltékenységtől?
És mégis hogy jutott eszébe a lelkembe taposni?
Miért? Túl sok volt a miért.
Ezekre a kérdésekre talán nem is vártam választ, de baromira fájtak.

Nem voltam sose az a népszerű lány, akit körberajongtak volna mások, a legtöbb barátságom elég felszínes volt, kevés embert engedtem igazán közel magamhoz. Épp azért, hogy ne égessem meg magam.
És pont az az ember égetett meg, akitől a legkevésbé számítottam rá.
Nem haragot éreztem, sokkal inkább ürességet.

Besötétedett mire Landohoz értem, és a motort leállítva írtam neki egy rövid üzenetet, hogy a ház előtt állok.
Valóban régen voltam a fiúnál, így a házra pillantva nosztalgikus hangulat fogott el.

Ketten voltunk akkor az egész házban, semmi extrát nem csináltunk. Amíg összedobtam egy, az étrendjének megfelelő vacsorát, bejelentkezett élőben a Twitchen, hogy beszéljen pár szót a követőivel. Lenyűgözött ahogy kommunikált a közösségével, válaszolgatott a kérdéseikre, és még azt az aprócska elszólást is megejtette, hogy van, aki ma vacsorát főzzön neki. Erre persze beindult a találgatás, pörgött a kommentszekció ezerrel. Egy pillanatra azt hittem, így akarja közölni a leghűségesebb rajongóival, hogy van barátnője, de persze esze ágában se volt, csak szerette volna húzni a nézőit. Elköszönésnél aztán benyögte, hogy csak az anyukája jött át vigyázni rá. Erre persze megint elszabadult a kommentszekció, hogy mennyire gyerekes, és mennyire vicces (szerintük) egyszerre.
Ó ha tudták volna, hogy nem az anyukája volt nála.
Nem volt nagy szám egyáltalán, mégis azt éreztem akkor, hogy ezzel is közelebb akar engedni magához, hogy jobban megismerjem az életét. És az ő akkori életének igenis fontos része volt a streamelés és a kapcsolattartás a rajongóival.

Sok mindent lehet erre a fiúra mondani, de hogy átlagos lenne, azt biztosan nem.

Elmosolyodtam, ahogy nyílt az ajtó, és kilépett rajta a bőröndjével együtt. Intettem neki, mire küldött felém egy mosolyt, és a csomagtartóhoz lépve gondosan berakta a bőröndjét. Ahogy beszállt mellém, felém hajolva puszit nyomott a számra köszönésképpen, és vigyorogva mesélni kezdett a szállásról, amit intézett. Vissza se kellett kapcsolnom a zenét, be nem állt a szája.

Ebben a kellemes hangulatban autóztunk vissza a lakásomhoz, azonban az feltűnt, hogy túl sokszor pillant a telefonjára, mintha várna valamit. Egy üzenetet, értesítést, bármit.

- Valami baj van? - kérdeztem tőle.
- Ja nem. Csak mondta az edzőm, hogy átküldi a jövő heti terveket még ma, de nem igazán töri magát.
- Úgy mondod, mintha annyira szeretnél edzeni. - nevettem fel.
- Nem szeretek, de muszáj. Nem ártana tudnom, hogy mennyire lehet ereszd el a hajam ez a hétvége kaja terén.
- Ha ez megnyugtat, csirkét sütöttem. Ahogy szereted. - pillantottam rá.
- Cuki vagy, hogy így figyelsz rám. - vigyorgott.

Keze a combomra tévedt, és nem is vette el onnan egészen addig amíg megérkeztünk a lakásomhoz. Leparkoltam az autót a szokásos helyemre, és rögtön ki is pattantam, azonban Lando heves üzenetváltásba kezdett épp abban a pillanatban.
- Most kaptam meg. - utalt az edzés terveire - Egy perc, és megyek. - szuggerálta a telefonját, majd az üzenet elolvasása után pötyögte is a választ.
Amíg feltehetően az edzőjével írogatott, visszaültem az autóba, és végigpörgettem az értesítéseimet, amik az elmúlt egy órában érkeztek. Will érdeklődött a napomról (a tegnapi beszélgetésünk óta először), Brooklyn küldött egy képet a kígyójáról, az egyik egyetemi szaktársam pedig jegyzetet kunyerált a jövő heti vizsgához. Izgalmas.
@whoislilyjones pedig ismét megemlített egy bejegyzésben.
Meg se néztem, hogy mi az, rögtön töröltem az értesítést.

Miután Lando lezárta beszélgetését az edzőjével, felsétáltunk a lakásba. Most sokkal otthonosabban mozgott, mint előző nap, amikor kínosan feszengett a kanapén.

Amíg kitálaltam a vacsorát, megkereste a Netflixen a sorozatunkat, és az utolsó megtekintett részre kattintva elindította azt, hogy felvegyük újra a történet fonalát.

Csendben fogyasztottuk el a vacsorát, néha egy-egy reakciót közölve a képernyőn történtekkel. Átlagos csütörtök este. Kivéve, hogy egyáltalán nem igényelte a közelségem, az érintésről nem is beszélve.

Elindítottam a sorozatunk következő részét, és lábaimat magam alá húzva helyezkedtem el a kanapén, miután elmosogattam a használt tányérokat.
Öt perc se telt el az amúgy is rövid részből, Lando ismét a telefonján lógott. Folyamatosan érkeztek az üzenetei.

- Megmondhatod nyugodtan, ha unatkozol! Csinálhatunk mást is. - néztem rá.
- Nézzük tovább, érdekel, mikor jönnek végre össze. - vont vállat, majd a tévé képernyőjére vezette a tekintetét.
Telefonja azonban ismét üzenetet jelzett, amit rögtön meg is nézett.
- Kivel írogatsz? - kérdeztem kíváncsian.
Miközben velem is foglalkozhatnál.
- Senkivel. - zárta le újra a telefonját.
- Nagyon kérlek, hogy ne nézz hülyének! Mi bajod van megint?
- Mondtam már, fáradt vagyok. Nem vagyok hozzászokva a másnaphoz.
- Ahogy látom, a harmadnaphoz se.
- Megtennéd, hogy nem piszkálsz? Átjöttem hozzád, pedig streamelni akartam.
- Most ez komoly? - húztam fel a szemöldökömet - A barátnőd vagyok, holnap elutazunk, bocs, hogy veled akartam lenni.
- Hát ez az, hogy holnap.
- Nem értelek, tényleg. A kocsiban még egész lelkes voltál.
- Nem szeretem, ha hisztis vagy. - nézett rám.
- Egyáltalán nem vagyok hisztis, csak nem értem a viselkedésedet. Két nappal ezelőtt még el se akartál engedni, amikor ugyanígy egyedül voltunk itthon.
- Igen, de két nappal ezelőtt még nem tudtam, hogy... hogy milyen, amikor féltékeny vagyok. - kapta el a tekintetét.
- Féltékeny? De mégis kire?
- Mondjuk a két méter magas, jóképű, ráadásul szőke expasidra?
- Mi van? - nevettem fel - Ezt most nem mondod komolyan?!
- Tudod te milyen szép gyerekeitek lennének? A tökéletes szőke hercegek a te szőke hajaddal meg az övével.
- Jézusom. - fogtam a fejem.
- És ezt nem csak én vettem észre. Kevés dolgokra emlékszem a szilveszteri balhéból, de az megvan, hogy Mary egyik barátnője rólatok beszélt. Meg hogy mennyire egy hullámhosszon vagytok. Aztán a következő pillanatban még kiabálsz velünk, mert Mary megpróbált... Tudod. - húzta el a száját.
- Tudom, és ha még egyszer emlékeztetsz erre, hazamehetsz!
- Baromira idegesít azóta is, hogy nem tudtam uralkodni magamon, hogy nem tudtam kinyitni a számat és elmondani, hogy nem történt köztünk semmi az égvilágon, és soha nem is fog. De sajnos marhára nem voltam magamnál, mint ez utóbb kiderült, kivéve abban az egy pillanatban, amikor Will megjelent, kézen fogott téged, és magával vitt. Amikor visszanéztél rám a kezét fogva, én... nem tudom, csalódott voltam.
- Te voltál csalódott? Tudod, én mennyire voltam csalódott? És nem csak a piálás miatt, az kit érdekel... De az, hogy nem csak a legjobb barátnőmben, hanem benned is csalódnom kellett, az tette be a kaput. Tudod, hogy éreztem magam? Mint egy kupac szerencsétlenség. Még, hogy te vagy féltékeny, én voltam végtelenül féltékeny!
- Nem tehettem róla.
- Persze, mert vakon megbíztál abban a... mindegy is.
- Baromira szégyellem magam, de közben dühös is vagyok, és nem tudom, mit gondoljak.
- Rólam?
- Erről a szituációról. Meg akarom oldani, csak... Zavar.
- Tudod, engem is zavar. Zavar, hogy egész este ignorálsz, mondjuk.
- Nem ignorállak.
- Akkor mégis ki volt olyan fontos, hogy vele kellett írogatnod? - csattantam fel ismét.
- Magánügy! - csattant fel ő is.
- Ó igen? Nagyszerű! Akkor csevegj nyugodtan a magánügyeddel, elmentem fürdeni!
- Ne csináld már Lily, beszéljük akkor meg!
- Megbeszéljük, ha lenyugodtál. - feleltem idegesen.

Fortyogva csaptam be magam után a fürdőszoba ajtót. Talán túlreagáltam, talán ő reagált rosszul, egy biztos, egyáltalán nem jó irányba haladtunk.

Túl sok volt nekem ez az érzelmi hullámvasút, pedig az évből még csak két nap telt el.
Egyik nap még úgy éreztem, boldogabb nem is lehetnék, aztán másnap akkora pofont kaptam, hogy a fal adta a másikat.

Hosszú percekig támasztottam a mosdókagylót a tükörképemre meredve.
Mély levegőt vettem, és megmostam az arcom hideg vízzel.
Féltékeny Willre!
Megráztam a fejem.
Mekkora hülyeség!
Szoros kontyba csatoltam a hajam, hogy ne érje víz zuhanyzás közben.
Még hogy szép gyerekeink lennének, csak mert hasonló a hajszínünk.
Mekkora hülyeség!

A lehető legjobban elhúztam a fürdést, vagy fél órán át csak folyattam magamra a meleg vizet, bámulva ki a fejemből, hogy minél később kelljen visszamennem a nappaliban nagy valószínűséggel még mindig sms-ező Landohoz.

Miután felöltöztem még egyszer a tükörképemre néztem. Valamelyest megnyugodtam, de ugyanúgy kavarogtak bennem az érzések, mint ezelőtt.

Néma csend uralkodott a lakásban, a tévén világított a Netflix főoldala arra várva, hogy valaki elindítson rajta valamit. Lando pedig az egyik díszpárnát a feje alá gyűrve aludt békésen a kanapén elterülve.

Közelebb léptem hozzá, hátha felébred, de meg se rebbent. Telefonja az asztalon pihent némán, nem érkezett rá új értesítés. Megfordult a fejemben, hogy belenézek, de jelszó híján amúgy se tudtam volna belépni a telefonjába. És nem is lett volna fair.

Leültem vele szemben a szőnyegre, és pár pillanatig csak figyeltem, ahogy egyenletesen veszi a levegőt.
Olyan nyugodt volt így.
Álmában a legcukibb. - gondoltam.
Óvatosan megsimítottam az arcát, mire mocorogni kezdett. Ennél mélyebben szokott aludni.
Gyorsan elkaptam a kezem, és a szőnyeg mintáját kezdtem tanulmányozni.

- Látom, hogy engem nézel. - szólalt meg fáradt hangon.
- Nem is nézlek. - szuggeráltam továbbra is a szőnyeget.
- Akkor mit ülsz ott a földön? Fel fogsz fázni, gyere inkább ide mellém! - paskolta meg a feje mellett a kanapét.

Felkucorodtam Lando mellé, mire a párnával együtt az ölembe hajtotta a fejét, úgy nézett fel rám.
- Hülye voltam az előbb, sajnálom. De nem tudtam, hogy mondjam el, hogy bizonytalan vagyok.
- Bocs, hogy úgy kiakadtam miatta. Csak azt érzem, hogy az egyetlen biztos pont ebben a kapcsolatban, hogy baromira szeretlek téged. És rosszul esik, hogy azt feltételezed, esetleg visszamennék a volt barátomhoz. De ahhoz, hogy kevésbé szeresselek, ennél is nagyobb hülyeséget kell csinálnod.
- De lehetőleg ne csináljak, ugye? - nevetett fel.
- Hacsak nem akarsz egy életre magadra haragítani, akkor nem kéne.
- Boldoggá akarlak tenni Lily! - fogta két ujja közé egy hajtincsem szórakozottan.
- Akkor bízz bennem, kérlek! Bízol bennem? - néztem rá komolyan.
- Szeretnék, de... Mi van, ha Will újra akarja kezdeni veled? Ha én mégse leszek elég neked, mert állandóan úton leszek, ő meg itt marad.
- Will és köztem nincs semmi, nem is lesz. Azt a korszakot mindketten lezártuk már vagy másfél éve.
- Ne mondd, hogy nincs köztetek semmi! - szólt nyugodtan - Látszik, ahogy rád néz.
- Szerinted érdekel, hogy néz rám, amikor állandóan azt lesem, te hogy nézel rám?
- Ne terelj, légyszíves!
- Nem terelek, tényleg nem érdekel Will. Oké, ő volt az első szerelmem, emiatt mindig is fontos lesz, de nem kérheted tőlem azt se, hogy utáljam.
- Nem kértem, hogy utáld. Csak valahogy nem bízom benne. Olyan sunyi feje van. - mondta, mire halványan felnevettem.
- Ha olyan sunyi, miért kértél tőle hálószoba tippeket? - nevettem.
- Hát az elsőre jó ötletnek tűnt. - húzta el a száját.
- Nem, elsőre se volt jó ötlet, de nem azért, amiért gondolod, hanem mert szörnyen kínos.
- De tetszettek az ötletei, nem? - fordult a hasára.
- Erről nem szeretnék beszélni. - folytottam el a nevetésem.
- Szóval akkor szeretsz még? - kérdezte incselkedve.
- Még igen. De ha tovább nyomod a könyököddel a combom, akkor nem sokáig.

Nevetve tápászkodott fel a kanapéról, majd a kezem után nyúlva húzott magához egy szoros ölelésbe.
- Ugye te is szeretsz engem? - súgtam nagyon halkan.
- Nem csikarsz ki belőlem egy vallomást! - nevetett fel.
- Egyszer azért majd szólsz, ha megszeretsz?
- Nem, szerintem megtartom magamnak.
- Aljas. - nevettem el magam.
Vigyorogva puszit nyomott a fejemre, majd elindult ő is fürdeni.

Úgy tűnt, kezdjük megoldani a hirtelen jött negatív hullámokat, és hosszas beszélgetés után ugyanúgy békésen aludtunk el, ahogy az már megszokottá vált.

_________


𝙰 𝚔ö𝚟𝚎𝚝𝚔𝚎𝚣ő 𝚛é𝚜𝚣
𝚟á𝚛𝚑𝚊𝚝ó 𝚖𝚎𝚐𝚓𝚎𝚕𝚎𝚗é𝚜𝚎
𝚘𝚔𝚝ó𝚋𝚎𝚛 𝚎𝚕𝚎𝚓𝚎.