/az említett instagram fiók nevek nem létező profilok; ha mégis találkoztok ilyen nevű oldalakkal, az pusztán a véletlen műve/

꧁___________________꧂

2019. december eleje

Az éttermet elhagyva vidáman szálltam be Lando autójába, folyamatosan tervezgetve a következő napokat, az egész hónapot, a karácsonyt, meg úgy körülbelül az egész elkövetkezendő időszakot.
- És aztán esetleg átjöhetnél hozzánk valamikor, mármint a szüleimhez. Tudom, hogy a karácsonyt a családoddal töltöd majd, de 27-én, ha esetleg nincs más dolgod... - néztem rá, miközben ujjai erősen markolták a kormányt.
Mintha kicsit ideges lett volna.
- Nem tudom, hogy készen állok-e találkozni a szüleiddel. - pillantott rám.
- Oh... Nem muszáj, csak egy ötlet volt. Ne haragudj!
- Ne viccelj, nem haragszom! - küldött felém egy halvány mosolyt - Majd megbeszéljük! Most koncentráljunk a jelenre! - simította kezét a térdemre.
Nagy levegőt vettem, ahogy tekintetünk egy pillanatra találkozott, és az arcán eddig ismeretlen félmosoly jelent meg.

- Szóval akkor feljössz? -kulcsoltam kezemet az övére, amikor megálltunk a házunk melletti parkolóban.
- Felmehetek. - nézett a szemembe.
- Végülis miénk a lakás. Akár itt is aludhatsz.
Lando a kezemet elengedve állította le az autót, jelezve, hogy nem lenne ellenére nálam folytatni az estét.

A kocsiból kiszállva körbenéztem a sötét, kihalt utcán, és Landoval a nyomomban a ház bejáratához léptem.
- Szeretnéd tudni a kapukódot? - kérdeztem, megállva a rutinos mozdulatsor elején.
- Szeretném. - bólintott.
- Akkor figyelj és jegyzetelj! - mosolyodtam el, majd bepötyögtem a négy számjegyből álló kódot.
Az ajtó az ismerős kattanás után kinyílt, és Landot a keze után nyúlva húztam magammal az épületbe. A lépcsőn felsétálva kutattam a kabátzsebemben a kulcsom után, és amint felértünk, rögtön be is engedtem magunkat.

Az ajtó hangosan csapódott be mögöttünk miután beléptünk a lakásba.
Lando kezei bekúsztak a kabátom alá, és ajkaimra hajolva húzott közelebb magához.
- Nem vagyok semmi rossznak az elrontója, de legalább a kabátomat hadd vegyem le! - nevettem bele a csókjába, majd mellette ellépve, a telefonomat kiszedve a zsebemből akasztottam fel a kabátot a helyére. A készüléket leraktam az előszoba szekrényre, Lando kabátja után nyúltam, hogy azt is felakasszam, miközben a fiú karjai ismét körém fonódtak, lágy puszit hintve a nyakamra.
Szembefordultam vele, és nyaka köré fontam a karom, hogy a szemébe nézhessek. Vidámság csillogott tekintetében, ahogy játékosan megnyalta szája szélét, majd ismét ajkaimra vetette magát.

A szekrényen pihenő telefonom automatikusan csatlakozott a WiFire, és először csak egyet pittyent, jelezve, hogy üzenetem jött, majd egyre többször pittyent fel az instagram értesítés ismerős hangja.
- Bocs, elfelejtettem lenémítani. - szakítottam el ajkaimat Landoétól.
Keze még mindig a derekamon pihent ahogy a telefonomért nyúltam, hogy lenémítsam, amikor az értesítéseimet meglátva tátva maradt a szám.
- Baj van? - hajolt Lando is a telefonom fölé.
- Nem tudom, életemben nem kaptam még ennyi értesítést.
- Ugye nem akarod megnézni őket? - súgta.
Hirtelen a szemébe néztem, és hiába láttam a tekintetében azt amit én is éreztem, a kíváncsiságom legyőzött.
- Jó. - engedte el a derekam - Iszom egy pohár vizet. - lépett el tőlem a konyha irányába.

Feloldottam a telefonomat, és az értesítési sávot lehúzva vettem szemügyre a követési kéréseket, a képmegjelöléseket és a többit. Egyetlen SMS árválkodott Marytől, miszerint ne kapcsoljam be a netet ma este. Ezzel sajnos elkésett, nem kaptam meg idejében ezt az üzenetet, így tovább görgettem az értesítéseim között.

@landonorris_fanpage, @melissa_4 és további 265 fiók szeretne követni téged.
@l4ndo.norris, @norrisisthebest és további 25 fiók szeretne üzenetet küldeni neked.
@whoislilyjones megemlített egy bejegyzésben.
@teamlando, @norrisfans és további 32 fiók megjelölt téged a bejegyzésében.

- Mi a franc?! - suttogtam döbbenten, és a falnak támasztottam a hátam, hogy össze ne essek.
Mégis mi a jó ég történt egyetlen este alatt?!

A nevemmel ellátott oldal értesítésére nyomva vártam, hogy az instagram lassan betöltsön a végtelen mennyiségű értesítés mellett, és a posztot meglátva ismét megállt a szívem egy pillanatra.

Az illető egy képet tett közzé, amit állítólag Lando osztott meg a történetében pár órája az étteremben, ahol voltunk. Emlékeztem rá, hogy csinált pár fotót az ételekről és a helyről, arra viszont nem, hogy ezt ki is posztolta. A képen látszik a vacsora, a puccos asztal és a kezem. Ráközelítettem, hogy megvizsgáljam, mégis hogy a bánatba találták ki egyetlen kézből, hogy én vagyok a személy, aki Landoval vacsorázott ma este, amikor is a bejegyzést elolvasva minden világossá vált.

"Egy ideje kering a pletyka, hogy Lando Norris talán már nem szingli. Sokan találgattuk, hogy ki lehet a lány, aki elrabolta a kedvencünk szívét, de egyértelmű jeleket és válaszokat nem kaptunk. Eddig. Ugyanis ma Lando megosztott egy képet, amin egyértelműen látszik, hogy nem egyedül vacsorázott egy méregdrága étteremben. Bár nem jelölte meg se a helyet, se a társaságát, szemfüles rajongótársaim, es jómagam is kiszúrtunk egy, ugyan kicsit torz, de felismerhető tükörképet az egyik pohárban. (balra húzva láthatjátok)"

Rögtön balra húztam a képet, és elém tárult egy szörnyen pixeles, borzasztó gagyi screenshot. Még én se ismertem volna fel magamat, ha nem tudnám, hogy én voltam ott aznap este.

"Kisebb nyomozás után ráakadtunk Lando követései között Lily Jonesra, aki nemrég Lando szülinapi buliján is részt vett. Sajnos a profilja privát, de egy másik lány, Mary Scott (aki szintén ott volt a buliban, 3. és 4. kép) profilján találtunk közös képeket Lilyvel, ráadásul a brit nagydíjon mindkét lány a paddock kényelmeit élvezhette. Azt ugyan nem tudhatjuk, hogy Lando és Lily valóban egy párt alkotnak-e, mindenesetre a mai estét biztosan kettesben töltötték. Az oldalt azért hoztam létre, hogy minél több információt szerezzek a rejtélyes lányról, aki nagyon úgy tűnik, hogy elcsavarta a mi Landonk fejét. @lilyjones20, ha látod ezt a bejegyzést, örülnék neki, ha hagynál egy kommentet! Drukkolok nektek!"

Pislogás nélkül meredtem a kijelzőre, majd nyomtam rá a @whoislilyjones névre, megnézve a többi bejegyzését. Két képet osztott meg pluszban, mindkettőt Mary profiljáról mentette le, az egyiken a Renault motorhome előtt mosolygunk a kamerába, a másikon pedig egy unikornis plüssel szelfiztünk. Ami teszem hozzá legalább két éves kép.

A konyhából kiszűrődött Lando telefonjának pittyegése is, így biztos voltam benne, hogy már ő is látta azt, amit én.

Teljes kábulatban nyomtam rá a nevére, hogy megnézzem a történetet, amit posztolt az étteremből, és a képernyőt nyomva tartva vettem szemügyre az eredeti képet. Minden apró részt megnéztem, és konstatáltam, hogy sose lennék képes arra, amit jelenleg tesz több száz - ha nem ezer - rajongó ebben a pillanatban is.

Kiléptem a profiljáról, és megnyitottam az üzeneteimet.
Azóta már 34 engedélykérés jött, én mégis a legfelsőre nyomtam rá, ami közvetlenül Landotól jött. Egy perce küldte.

borzasztóan sajnálom;
nem akartam semmi rosszat;
a szemedbe se bírok nézni

Nagyot sóhajtottam.
- Nem haragszom. - mondtam hangosan, hogy ő is hallja a túloldalon.
Mély levegőt véve löktem el magam a faltól, és a cipőmet lerúgva léptem a konyhába.

Lando az asztalnál ücsörögött, arcát a tenyerébe temetve, mellette a teli pohár víz, amiért eredetileg jött.
- Pont én papoltam neked a titoktartásról, erre én leplezem le magunkat. - suttogta dühösen - Tök véletlen volt! - szólt hangosabban, és rám emelte tekintetét - Nagyon betámadtak?
- Hát... - ültem le vele szembe, és megtámasztottam a karom az asztalon - Valaki csinált egy olyan oldalt, hogy whoislilyjones. És elméleteket gyárt. Rólam, meg rólunk. Ja, és közel háromszázan akarnak bekövetni. - mondtam, a terítő mintáját tanulmányozva - Miközben összesen követnek vagy ötszázan. Azt hiszik, hogy azért vagyok privát, mert rólad posztolok.
- Nem tudnak semmit biztosra. Nézd, le is törlöm a képet! - nyomkodta a telefonját.
- Attól még rengetegen látták. Pontosan ettől féltünk.

A telefonom pittyent egy újat, és az értesítés felvillant a képernyőmön.
- Ezt nem hiszem el! - nevettem fel hitetlenül - lilyjones alsóvonal fanpage szeretne követni téged. - olvastam fel hangosan - Van egy rajongói oldalam. - néztem Landora, és kitört belőlem a nevetés - Azt ugyan nem értem, mire fel, amikor nem vagyok híres, vagy bármi ilyesmi.
- Mondanám, hogy majd megszokod, de ez tényleg nagyon fura. - nézett a szemembe.
- Fel akarod vállalni?
- Nem. Nem szeretnék még nagyobb felhajtást. Majd vigyázunk, nem posztolunk egymásról semmit, sőt ki is követhetnénk egymást, aztán egy idő után majd elfelejtik.
- Most komolyan? Már nem tök mindegy?! Szinte az összes rajongód azt találgatja, hogy együtt vagyunk-e vagy sem.
- Hihetnek bármit. Akár barátokként is mehettünk az étterembe. A szülinapi bulimon a barátomként is ott lehettél.
- De nem vagyok a barátod.
- Lily, babám... - nyúlt a kezem után, amit automatikusan elhúztam, hogy ne tudja megfogni.
- Ne hívj a babádnak, ha valójában nem így érzel. - kaptam el róla a tekintetem.
- Na de...
- Inkább menj most haza! - fontam keresztbe magam előtt a karom.
- Ne csináld... Lily, veled akarok lenni!
- Igen? Egész biztos?! - néztem rá feszülten.
- Azt mondtad, szeretsz. - szólt lágyan.
- Te viszont sose mondtad. És van egy olyan érzésem, hogy nem is fogod.
- Ez nem igaz. - vágta rá rögtön - Én csak... Az istenért is Lily, még csak fél éve ismerjük egymást! Sose volt barátnőm, sose voltam szerelmes, nem tudom hogy működik ez az egész kapcsolatosdi. Sajnálom, ha megbántottalak, de én... Szerintem nem tartok ott érzelmileg, ahol te.
- Vagyis?
- Szeretnélek szeretni. Csak adj rá még egy kis időt! Megismerni egymást még jobban, felismeri az érzéseket... Vagy talán már nem szeretnél velem lenni néhány instagram poszt miatt?
- Ez nem erről szól. - vettem egy nagy levegőt - Azt hiszem, mindkettőnknek át kéne gondolnia ezt az egészet. Lehet, hogy itt nem elegek az érzelmek.
- Mert híres vagyok?
- Mert híres vagy. De beleszakad a szívem, ha arra gondolok, hogy nem vagy az életem része. - néztem újra szemeire - Sose éreztem így senkivel se. - kaptam el a tekintetem zavaromban.
- Én se éreztem még sose azt, amit akkor érzek, amikor veled vagyok. Vagy ha rád gondolok. Fontos vagy nekem.
- Akkor engedj közel magadhoz, kérlek!
- Megölelsz? - tárta szét a karjait.
- Hát persze. - enyhültem meg, és halványan elmosolyodtam.
A székemről felállva léptem közelebb a fiúhoz, hagyva hogy az ölébe húzzon, és szorosan magához öleljen. Orromat betöltötte a most már ismerős parfüm illata, és ujjaimat a hajába vezettem, ahogy végigsimított a hátamon.

- Minden rendben lesz. - súgta a fülembe - Bízz bennem!
- Szeretlek! - döntöttem homlokom az övének - Nem várom el, hogy visszamondd, csak szeretném ha tudnád, hogy így érzek. És nem érdekel, hogy mennyi rajongód van, vagy hogy autóversenyző vagy-e. Akkor is szeretnélek, ha utcát söpörnél, mert nem ez a lényeg!
- Tényleg te vagy nekem a remény, Lily. - simított végig arcomon.
- Te is nekem. - mosolyogtam rá, és hagytam, hogy puha ajkai újra felfedezzék az enyémeket.

Talán a Te vagy nekem a rémeny a mi Szeretlek-ünk.

A gondolataim ugyanúgy kavarogtak rajongókról, bejegyzésekről, találgatásokról, de abban a pillanatban ahogy ott csókolóztunk a konyhában, csakis egyetlen dologra akartam koncentrálni: a srácra, aki nemhogy elcsavarta a fejem, de teljesen magába bolondított.

Érintése feledtette a megannyi olvasatlan üzenetet és követési kérést, mert ami igazán fontos volt, az nem az, hogy a rajongók mit gondolnak, hanem hogy mi ketten tudjuk, mit gondol a másik.

Én végtelenül szerelmes voltam Landoba, ő meg csak talán kezdett belém szeretni, de akkor és ott felhagytunk az elemzéssel, és engedtük, hogy csakis az érzéseink vezessenek.

- Bemenjünk a szobámba? - kaptam levegőért két csók között.
Lando csak némán bólintott, és a kezemet megfogva húzott magával a szobám felé. Hanyagul a székemre dobta zakóját, és kezei ismét megtaláltak engem. Lágyan simított végig arcomon, lesve minden reakciómat.
- Baromi jól néz ki rajtad ez az ing, de tudod hol mutatna még jobban? - kérdeztem.
Kíváncsi tekintetét látva széles mosolyra húztam a szám.
- A padlón. - súgtam kacéran.
Arcán meglepett vigyor jelent meg, mintha zavarban lett volna. Valójában szörnyen zavarba jöttem én is a saját gondolataimtól, de az, hogy őt is sikerült zavarba hoznom, csak még jobban elindította a fantáziám.

Ujjaimat tétován vezette a világoskék anyagra, hagyva, hogy én szabadítsam meg őt az ingjétől. Halványan felnevettem ahogy a ruhadarabot a földre ejtettem. Tekintetem elidőzött a felsőtestén, amitől láthatóan újra zavarba jött. Ujjaimat a vállára vezettem, majd arcán végigsimítva nyomtam lágy csókot ajkaira.

Derekamat megragadva húzott magához közelebb, ujjait végigvezetve a hátamon. Engedélykérőn nézett a szemembe, mire bólintva hagytam, hogy lassan húzza le a ruhám cipzárját. A zavarom ismét visszatért ahogy ott álltam a sötét harisnyámban a fiú előtt. Nála viszont mintha felkapcsoltak volna valamit, úgy váltott határozottabb stílusra.

Magához rántva csókolt meg újra, egyre közelebb, és közelebb vonva magához, míg végül már egy gombostű se fért volna el közöttünk. Keze a harisnyám szegélyénél kalandozott, majd egy határozott lépéssel rántott magával az ágyra.

Csillogó tekintettel nézett vissza rám ahogy fölém tornyosulva mélyeket lélegzett.
- Megtesszük? - kérdezte rekedtes hangon, amire válaszul csak közelebb vontam magamhoz.

Teste teljes súlyát éreztem magamon ahogy újra megcsókolt.
Szinte biztos voltam benne, hogy a mai lesz az a nap, amikor végérvényesen is egymáséi leszünk. Varázslatosan kiegészítettük egymást, úgy passzolt egymáshoz kettőnk teste, mint a kirakós két darabja. Minden egyes érintése nyomán bizsergett a bőröm, a csókjai pedig feledtettek mindent. Megragadtam azt a pillanatot, és örökre beleégettem az emlékezetembe ahogy azon a decemberi estén a sötét szobámban felfedeztük egymást. Egymást, és az egymás iránti érzéseinket. Ami aznap történt, színtiszta szerelem volt.

Szeme úgy csillogott, mint még soha, ahogy találkozott tekintetünk két csók között. Lágy volt, gyengéd, szeretettel teli, különleges és csodálatos.
Szinte már tökéletes.
Ilyen lehet az, ha két ember önzetlenül és teljes szívvel szereti egymást.
Több volt mint puszta együttlét. A kapcsolatunk teljes kibontakozása.

꧁

Elnevettem magam ahogy Lando a szekrényemnél állva tanácstalanul keresgélt a ruháim között.
- Ott kell lennie valahol. Emlékszem, hogy kimostam a múltkor. - utaltam az egyik pólójára, amit nemrég hagyott nálam, és természetesen gondosan elraktam valahova a szekrényembe.
- Tarthatnál itt nagyobb rendet. - kutakodott tovább.
Tekintetem végigsiklott a fiún, és tudat alatt azt reméltem, hogy nem találja meg azt a pólót (és a többi ruháját), hogy egy szál alsóban aludjon el mellettem. De aztán persze a tudatom mégis megszólalt.
- Nézd meg a legfelső polcon, azt hiszem odaraktam mindent, amit eddig itthagytál.

- Oké megvan! - mutatta fel diadalmasan a ruhadarabot, és sebesen áthúzta a fején, eltakarva ezzel a felsőtestét - Cuki, hogy így lenyúlod a cuccaim.
- Te hagyod mindig szanaszét. - vontam vállat.
- Jogos. - nevetett fel - Neked mi kell?
- Mindegy, amit találsz. - legyintettem.
- Szóval az egész székrényt fel akarod venni? - nézett rám komolyan, mire újra kitört belőlem a nevetés.
- Kell lennie valahol egy fekete pólónak. Az jó lesz.
- Hát jó. - fordult vissza a szekrényhez, és az első keze ügyébe kerülő ruhadarabot lazán átdobta nekem a feje fölött - Nadrág?
- Ennyire fel akarsz öltöztetni? - vettem fel a pólómat - Kicsit még maradj úgy! - szóltam rá, és mellé lépve, hogy ne lásson, a szekrényem egyik fiókjából sebesen kivettem egy tiszta fehérneműt, hogy azért mégiscsak komfortosan érezzem magam a saját szobámban.
- Szóval most nem láthatlak bugyi nélkül, de amúgy meg igen? - nevetett fel, fél szemmel hátranézve.
- Kicsit még zavarban vagyok. - vettem fel az említett ruhadarabot, majd egy lépést közelebb lépve a fiúhoz, a vállaira simítottam a kezem - Hiszen te is rögtön öltözni kezdtél. - nevettem fel halványan, és lágy puszit adtam a vállára.
- Nem tudom pontosan, hogy megy ez. - motyogta zavartan, miközben szembefordult velem.

Nyaka köré fontam a karom, úgy néztem fel rá, és elpirult arcára.
Hosszú pillanatokig néztünk egymás szemébe, kiélvezve minden pillanatát annak, hogy kettesben vagyunk késő este.

- Mire gondolsz most? - törtem meg a csendet.
- Hogy mennyire szerencsés vagyok. - mosolyodott el - Annyira csodálatos vagy, Lily. Hihetetlen, hogy a barátnőm vagy.
- Inkább az hihetetlen, hogy te az én barátom vagy. Bennem nincs semmi különleges, de te... Te lenyűgöző vagy.
- Ne mondd már, hiszen lenyűgözően különleges vagy. - simitotta meg arcom.
- Ugyan! - jöttem zavarba ismét.

- Mit gondolsz most, hogy... megtörtént? - terelte a témát veszélyesebb vizekre.
- Mire vagy kíváncsi? - kérdeztem vissza.
- Hát hogy... Jó voltam? - feszengett.
- Ja vagy úgy. - vigyorodtam el - Azt hittem egyértelmű, hogy igen.
- Csak tudod, nincs viszonyítási alapom, és...
- Úgy mondod mintha én már fűvel-fával csináltam volna.
- Jaj nem úgy értettem, ne haragudj! - engedett el, és leült az ágyra.
- Te jónak érezted? - huppantam le mellé.
- Igen. - nézett a szemembe.
- Akkor nincs kérdés. - simítottam kezem a kezére - Nem kell, hogy bizonytalan legyél, velem elég ha azt teszed, amit érzel!
- Komolyan? Akkor nagyon gáz, hogy tanácsot kértem Willtől?
- Hogy mit csináltál? - néztem rá döbbenten.
- Hát csak gondoltam megkérdezem tőle, hogy így mi a helyzet ezen a téren. Hátha tud valami olyat mondani, amiről feltétlenül tudnom kell.
- Te jóságos ég! - motyogtam - Ez szörnyen kínos.
- Nem volt az, igazából egész kedves volt a srác.
- Ettől nem lesz kevésbé kellemetlen. Ráírtál a volt barátomra, hogy tanácsot kérj tőle?!
- Talán nem kellett volna megemlítenem most.
- Akkor aztán még kínosabb lett volna, ha random összefutok vele az egyetemen, miközben semmit se tudok. Na de mégis mit mondott?
- Az titok. De a határozottságot ő is említette. Meg hogy szereted, ha a fiú kezdeményez.
- Oké, ennyi infó azt hiszem bőven sok. - fogtam a fejem.

- Szóval bajban vagyok?
- Tulajdonképpen nem. De többet ne írj neki! Főleg ne arról, hogy sikerrel jártál. - köhintettem kínosan.
- Pedig szívesen dicsekednék. - húzta huncut mosolyra a száját.
- Dicsekedj magadnak! - nevettem fel.
- Pedig állítólag a pasik megbeszélik egymással a nőügyeiket.
- Szóval a nőügyed vagyok? Szépen vagyunk! - nevettem.
- Egyszer úgyis elmesélem a barátaimnak, hogy megismertem egy lányt, akihez foghatót sose ismertem még.
- Egyszer talán nem lesz pletyka tárgya a kettőnk kapcsolata. - sóhajtottam - Te jó ég, meg se merem nézni a telefonom.
- Ne foglalkozz velük! Egyikünk se reagál, aztán majd lenyugszanak a kedélyek.
- De normális, hogy így reagálnak?
- Nem tudom, egy párszor már hírbe hoztak ezzel-azzal. Pedig csak követtük egymást. Ez most nagyon más, mert ennek van valóságalapja. És nem szeretném, hogy bárki megbántson téged. Ha majd híres újságíró, vagy riporter leszel, akkor lehetnek rajongóid. Ne azért szeressenek vagy utáljanak, mert a barátnőm vagy.
- Pontosan erre gondoltam én is. Az csak bónusz, ha közben a barátnőd lehetek. - mosolyogtam - Talán most jöttem rá igazán, hogy nem is fontos az, hogy tudnak-e rólunk. Hivatalosan vagyunk-e együtt vagy sem. A lényeg még mindig az, hogy...
- Hogy mit érzünk egymás iránt.
- Igen. - simítottam meg a kezét - Mennyi idő lehet? - forgolódtam, keresve a faliórámat.
- Este tizenegy. - nézett Lando is az órára - Álmos vagy?
- Nem, nem igazán. - vontam vállat - Szerintem kuckózzunk be, és nézzünk meg egy filmet! Mit szólsz?
- Szuper ötlet! Csak felveszek egy nadrágot. - lépett újra a szekrényemhez.
- Egész biztos, hogy azt is hagytál nálam, szóval nyugodtan. - nevettem fel.

Úgy gondoltam, ha már kényelmesbe vágjuk magunkat, akkor én is magamra kapom a szokásos otthoni nadrágom egy sima szürke pulcsival. Lando is hasonlóan tett, és a nálam fellelhető ruhatárából válogatott.
- Egész biztos, hogy ezt nem hagytam itt. - mutatott fel egy fekete pulóvert - Szinte sose hordom.
- Öhm, tulajdonképpen lehetséges, hogy véletlenül elhoztam tőled, amikor a legutóbb nálad jártam. - pislogtam rá ártatlanul.
- Te most komolyan lopod a cuccaim? - tette csípőre a kezét tettetett felháborodással.
- Dehogyis, csak véletlenül bekerült a táskámba, haza akart jönni velem.
- Hogyne, biztos így történt. - legyintett arcán bujkáló mosollyal, majd magára kapta az említett pulóvert.

Még ebben a melegítőnadrágos szettben is észveszejtően dögös volt.

A laptopomat felkapva huppantam vissza az ágyra, hogy aztán hagyjam Landonak, hogy filmet válasszon.

Sose éreztem még magam olyan boldognak, mint aznap. Igazi hullámvasút volt, tele kanyarokkal, de annál jobb lezárást nem is tudtam volna elképzelni, mint hogy Lando ölelő karjai közt nézzek meg egy újabb szörnyen béna vígjátékot.

Próbáltam teljesen kizárni, hogy valószínűleg több száz lány ütötte be aznap a keresőbe a nevem, és aztán nem talált az égvilágon semmit se.

Az egyetlen fontos dolog, ami igazán számított, az nem az internet bugyraiban volt fellelhető.