Arra eszméltem fel, hogy az ágyról lezuhanok a lapokra írt dalszövegek és jegyzetek közé. A csillogó parkettán hasalva előre pillantottam, kezemmel lassan a hajamba túrtam és szuszogva ásítottam. Ma van a nagy nap!! Ma hivatalosan is megjelenik életem harmadik dalszövege a Holdfény alatt. Minden dal megjelenése előtt ideges szoktam lenni, de most kifejezetten feszült voltam. Nehéz volt az ide vezető út. Ez nem olyan történet, amikor a csóró srácból hírtelen egy gazdag énekes válik. Inkább mondanám olyannak, hogy nehezen, de megismerkedtem a popszakmával. Ennek is volt hátránya és volt előnye is. Szerettem, hogy dalszöveget írhatok és szerettem előadni őket. Minden próba egy történet. Sokat szórakoztunk, amikor felvettük és zenésítettük a lapra írt szövegeket. Viszont, amikor a menedzserem figyelmeztetett, hogy ez már élesben megy, akkor minden tudásomat összeszedve a lehető legjobban igyekeztem elénekelni a stúdióban. Ők közben az üvegfal mögött módosították, hanghatásokat vágtak alá, vagy hol mélyítették hol magasították a hangom. És ahogy mindig, akkor is egy kész zene lett belőle. Viszont a zenevilágának van egy olyan oldala, amit kevésbé szeretek. Jobban szeretek nyugodt körülmények közt dolgozni. Jobban szeretek egyedül lenni és a hatalmas Brooklyn hídra néző lakásom legfelső szintjén dalszövegeket írni. Jobban szerettem nézni a tengert. De a második dalom megjelenése után már nem volt magánéletem. Amikor elmentem futni, az nem a kocogásból állt, hanem abból, hogy az újságírók körém gyűlve próbáltak információkat kiszedni belőlem:

„Mr. Baker, mikor várható a következő sláger?"

„Sikerült megérinteni az emberek szívét! Minek köszönheti a sikerét?"

„Mr. Baker, mi a kedvenc autómárkája?"

„Maga szerint elég, ha az embernek jó hangja van, vagy más is kell ahhoz, hogy annyira felkapott és közismert legyen, mint maga?"

Már nem tudtam lemenni a boltba és nem tudtam elmenni a hangszerüzletbe, mert mindnenhol felismertek és lefényképeztek. Instagram storyba tettek ki és jelöltek meg rajta, hogy ma engem láttak a Brooklyn híd felé vezető úton. Instagrammon a követőim száma másodpercenként csak bővült. Az engedélykérő üzeneteim elérték a száz értesítést. Ott voltak mindenhol. Én is ott voltam mindenhol. A csapból is én folytam. Felvették velem a kapcsolatot. Megszerettek és letöltötték a zenéimet. A dalaimat naponta közel fél millió ember töltötte le. De mégis ott volt az, hogy nem volt magánéletem. Figyelnem kellett a kinézetemre, az outfittemre, a cipőmre és a járásomra. Olyan volt ez az egész, mint amikor a semmiből a tehetséged miatt mély vízbe dobnak és mutasd meg, hogy tényleg olyan tehetséges vagy - e, mind azt sokan gondolják. Szóval a második dal megjelenésével száz százalékban biztos voltam abban, hogy az életem már nem lehet a régi. Biztos voltam abban, hogy sokan szeretni fognak, hogy sokan utálni fognak, hogy a hangomból fognak táplálkozni.

Meghallgattak.

Megismertek

Megszerettek és befogadtak.

Ezeken a lépéseken jutottam el ide. Régen mindig úgy voltam vele, hogy képtelen vagyok befogadni a változást. Féltem aláírást osztogatni, féltem kép készítést engedni és féltem megnyílni. De miután láttam, hogy életük nagy pillanatai közé tartozott az, hogy láttak és találkoztak velem az emberek, én is elfogadtam a változást. Így lettem közismert. Így kerültem a Youtube világába. Így került a dalszövegem és a klipem sok híres énekes videói közé. Azért, mert a zenevilága és az én világom egyesült. És megszületett ez.

Lassan próbáltam feltápászkodni a padlóról, közben hallottam, hogy Bob az ajtót bevágva telefonálás közben trappol fel a lépcsőn. Ismerjük a szokást. Minden új dal megjelenése után bombázzák őt üzenetekkel és hívásokkal. Valaki egyszer azért hívta fel, mert nem kevés összegért megszerette, volna tőlem vásárolni az egyik giga slágert. MEG A NAGY LÓFASZT!

Én írtam.

Én dolgoztam meg érte.

Én töltöttem hosszú éjszakákat a stúdióban.

Én vedeltem energiaitalt, hogy próba közben el ne aludjak! AZ ENYÉM.

- Mr. Baker természetesen elvállalja a fellépést! A részletek miatt megegyezés szerint hívom önt! A holnap kilenc óra megfelel? Akkor lefektetjük az alapdíjat és a vele járó plusz költséget - pillantott felém. - Igen! Zártkörű rendezvényen való fellépést is vállal! A Viszont hallásra, akkor majd jelentkezem! - Bob a zakója zsebébe csúsztatta a telefonját, és a padlón heverő pizzára mutatott. - Nem ez volt itt a múlthéten is?

- De igen - pakoltam össze a lapokat. - Milyen fellépésre kell mennem?

- A jövőhéten lesz egy esküvő Manhattanban.

- Nem voltam még olyanon. Hány fős esküvő? - dobtam le maga az ágyra.

- Maximum olyan negyven vagy ötven fő.

- Azt mondtad, hogy nem vállalunk fapados rendezvényeket! Erre a célra az interneten is találnak énekeseket. Nem szeretnék beképzelt lenni, Isten ments - nevettem. - De nem éri meg egy esküvő miatt elmenni oda.

- Pedig ragaszkodnak ahhoz, hogy te énekelj. És hidd el, hogy nem kevés összeget fognak át utalni a számládra - kacsintott. - Szóval! Mi van itt? - tárta szét a karját.

- Nem fogod elhinni! - tettem fel a kezem.

- Na ne baszki velem! - lépett közelebb. - Új dal?

- Friss és ropogós! - az ágyamra ugrottam és kihúztam az egyetlen papírt a fiókból. Egész éjszaka ezen dolgoztam. Tökéletesitgettem firkáltam és kiegészítettem. Nem túlzok, ha azt mondom, hogy ezzel aludtam el - lóbáltam a lapot.

- Na mutasd nekem! - de közben elém helyezte a telefonját és felmutatta a Holdfény alatt vadonatúj videóklipjét, ami ma reggel került ki a netre. Közel százezren tekintették meg, és még mindig növekedett ez a szám. - Szerintem kurvára bejön nekik a változás! - elvettem tőle a telefonomat és a klipet néztem.

Eddigi klipekben mindig én szerepeltem. Viszont ez egy sima lyrics videó lett. A háttér egy éjszakai csillagos égbolt. Rózsaszín szín jelezte, hogy a hangom hol tart a szövegben és, miközben folyamatosan jöttek a reagálások, vélemények és lájkok, megint rengeteg emberhez jutott el. Elképesztő érzés, amikor a szobámban ülök, de a nagy világban milliók hallgatják a zenémet. Elképesztő érzés, ami közben a szívemben zajlik.

Hallgassátok csak...

Osszátok meg...

Küldjétek tovább...

Jusson el minden olyan emberhez, akinek törték már össze a szívét.

- És miközben az új kliped alatt pörögnek a számok, kérlek szépen ne várattass meg és mutasd meg az új szerzeményedet! - vigyorgott.

- Várj egy kicsit - óvatosan megköszörültem a torkom és elkezdtem csettinteni. - Jó figyelj! Az eleje az pergős, dühös és kétségbeesett. A második versszak lehetne lassú és lehangolt. Simán eltudom képzelni, hogy zongora kíséri.

- Tudod, hogy a részletekbe te nem nagyon szólhatsz bele.

- Kösz! - nevettem el magam majd elénekeltem neki azt, amin egész éjszaka dolgoztam.

Zűr van a fejemben

Egy kétségbeesett gödörben

Zűr van a szívemben

Egy zuhanás a szemedben
.....................................

Zűr mert végleg elhagytál

Zűr mert végleg kidobtál

Zűr mert végleg megbántottál
....................................

Zuhanás, remegés félelem

Kérlek, eresz el engem

Tudod, megbántottál végleg

Ezért tegyél pontot kérlek
...................................

Madár voltam a szívedben

A börtönöm csinos kertjében

Rab voltam a lelkedben

Ezért engedj el engem
....................................

Zűr van a fejemben

Egy kétségbeesett gödörben

Zűr van a szívemben

Egy zuhanás a szemedben
......................................

Menekülj, mert megőrülök

Menekülj, mert szilánkosra török

Menekülj, mert megőrülök

Menekülj, mert szilánkosra török
.......................................

Visszamenni nem fogok

Inkább fulladni akarok

Remény elhagyott kész

Ezért boruljon rám most az ég....
......................................

- Dalszöveget írta:
Aiden Baker, 2020

Miután befejeztem a menedzserem pislogás nélkül nézett rám. A másodpercek alatt megköszörültem a torkom és megvakartam a halántékom.

- Most azonnal add ide te zseni! - a papírt kitépte a kezemből és dúdolni kezdte a dalt. - A második és az utolsó versszak kivételével ez lehetne egy mérges, pergős szám. TE JÓ ÉG! Imádlak! Nagyon jó lett! Már most tudom, hogy szétfognak tépni az emberek, ha ez megjelenik! Kassza siker lesz! Én, mondom kölyök, hogy kibaszottul kaszálni fogsz! Még ilyet! Nekem ez a kedvenc részem belőle:

„Visszamenni nem fogok

Inkább fulladni akarok

Remény elhagyott kész

Ezért boruljon rám most az ég.... „

- Jaja igen - dörzsöltem a tarkómat. - A címe pedig káosz lehetne. Mert szerintem ez egy kibaszott nagy...

- Káosz a fejedben - ölelt magához. - Őstehetség! Istenem! Miért értesz ennyire a zenéhez?! Az emberek imádni fogják! Ez egy tökéletes ritmusos pergős kétségbeesett dal lesz. Hát fiam... én köszönöm, hogy beléptél a zene világába! Mondtam, hogy jó dolog is kisülhet abból, ha az érzéseidet a dalaidba süllyeszted! És itt az eredmény! Hosszú idő után az első eredmény!

Ekkor a kezembe vettem a telefonom és bejelentkeztem a Facebookra. Általában Bob szokott posztolni a közösségi hálózaton, de úgy gondoltam, hogy illik életjelet adnom magamról. Az ablak elé álltam, magam elé helyeztem a telefonomat és kezemmel a hatalmas Brooklyn híd felé mutatva lőttem egy képet. A képhez feltöltés közben a következő szöveget írtam: Kinek, hogy tetszett a holdfény alatt? Sikerült varázslatossá tennem a reggeleteket?

És feltöltés után azonnal kiléptem, mert másodpercek alatt a telefonom örült rezgésbe kezdett.

- Ezt, hogy csinálod? - suttogta.

- Mit? - ráncoltam a szemöldököm.

- Jelenleg a világ tetején állsz, millió ember hallgatja a zenédet, képeket osztanak meg rólad és töltik le a klipjeidet. A hátad mögött növekednek a megtekintések és megérinted az emberek szívét. Egy villában élsz Brooklynban közvetlen a híd melletti első utcában ami ténylegesen elit környék. De miért nem vagy elszállva magadtól? Miért nem vagy olyan, mint a többi influenszer? Miért vagy még mindig szerény? Miért nem változál meg?

Elmosolyodtam és csak így válaszoltam.

- Mert én ilyen vagyok - indultam a zuhanyzó felé.

Zuhanyozás után Bobbal rendeltem. Bob kínai kaját rendelt. Ragaszkodtam ahhoz, hogy én fizessem ki, de Bob azt mondta, hogy a tegnapi pizzából sem ettem.

- Na együnk! - vigyorogva vette kezei közé a pálcikát, az ujjával megtámasztotta. Az üvegasztal előtt térdelve nagy szemekkel fürkésztem a színes különböző nyers halakat. Némán felsóhajtottam, majd úgy csináltam mintha valami fontos dolgot csinálnék. - Sushi! Ezt is kostóld meg! Isteni!

- Aha.. jó - elfordítottam a fejem és szomorúan felsóhajtottam. A két pálcikára pillantva elhúztam az ajkamat. Ehhez nincsen használati útmutató, igaz?

- Mi a baj? - kérdezte teli szájjal.

- Én nem ettem még Sushit! Igazából van Gofri a hütőben! Megbántanálak, ha inkább azt ennék? - pillantottam a Nutella felé.

- Hát nem! - nevette el magát. - Több marad nekem!

Igazából nem volt bajom a Sushival. De foggalmam sem volt arról, hogy azt a pálcikát, hogy kell tartani. Mivel nem akartam hülyét csinálni magamból, inkább csináltam egy Nutellás Gofrit.

Szerintem én vagyok minden idők legbénább "híressége!"