A korházban volt egy gyönyörű álmom. A saját álmom rabja voltam. Azt kívántam, hogy soha ne ébredjek fel. Az álmomban visszaköszöntött az, hogy négy évvel ezelőtt milyen boldog voltam. Éreztem az illatokat, tapintásokat és hangokat. Minden valóságosnak tűnt. Fogtam a szerelmem kezét. Ő közben vicces történeteket mesélt a cicájáról, akit egyébként Pajtinak nevezett el még kiskorában. Pajtit egy autó alatt találta. Az eső zuhogott, mintha dézsából öntötték volna. Aiden a szakadó eső elől megmentette a cicát, aki gyerekkorában hűséges barátja volt. Hogy mi történt azóta a cicával? Sajnos nem tudom. Aiden nem mesélte el. Csupán annyit mondott, hogy nagyon szerette a cicáját, de egy napon Pajti elszökött. Mintha valami fura dolog suhant volna végig az arcán. Mintha nem mondott volna igazat. Mintha abban a pillanatban is fájdalmas emlék lebegett volna előtte. Tudtam, hogy csak álmodtam. Ezért maradni akartam. Minden világos volt. Mintha egy varázslatos világban lettünk volna. Végtelenségig nyúló mezőn futottunk. A szél a hajamba kapott, Aiden pedig megemelt a csípőmnél fogva. Az ég felé emelt, én magasba húztam a kezem és nevetve kiabáltam neki, hogy „még magasabbra, mindjárt elérem a napot" a mókázásunk végén a puha fűszálak között szeretkeztünk. Minden tökéletes volt. A meztelen testünket takarták a füvek. Tudtam, hogy csak álmodtam, ezért akartam maradni. De hírtelen kinyitottam a szemem és egy korházi ágyban találtam magam. Nem ez volt a furcsa dolog. Az, hogy a szobámban két férfi állt. Homályosan láttam az altató miatt, de az idegen férfi magas volt. Szűk hófehér farmert és bőrdzsekit viselt. A cipője Nike cipő volt. Hunyorogtam és próbáltam felismerni. Azonban még mindig homályosan láttam. Nagyokat pislogva vettem szemügyre, hogy az idegen Nathan torkát szorongatja. A féreg már fulladozott és köhögött. Rossz ember lennék, ha azt kívánnám, hogy fulladjon meg? Rossz lennék, ha arra vágynék, hogy végleg lehunyja szemét?

Hunyd le a szemed.

Aludj el. Örökre...

Valamiért mégis a nevén szólítottam. Azt akartam, hogy az idegen felém nézzen. Látni akartam az arcát. Vajon elölről is olyan tökéletes, mint hátulról? – Nathan? - suttogtam. Az idegen lassan engedte el Nathan nyakát és egy lépéssel kilépett a szobából. Összeráncolt szemöldökkel fürkésztem az arcát, miközben a térdén támaszkodva köhögött. Ki volt ez? Ki ijesztette ennyire meg? Ki mérges rá? Mit tettél, ami miatt a nyakadnál szorongattak?

Bárcsak most már nem lélegeznél. Bárcsak lehunytad volna szemed. Örökre...

- A kurva anyját – sziszegte, majd rám nézett és becsapta maga után az ajtót. Így kezdődött a reggelem. Ezen a napon az orvosok megvizsgáltak és azt mondták, hogy holnap reggel már haza mehetek, viszont hosszútávú pihenése lesz szükségem. Ma Beatrix is meglátogatott, ő az egyik széken ülve Aiden Baker legújabb dalát, a Holdfény alatt című slágert hallgatta. Azt hiszem, hogy már kívülről tudta az egészet, mert lehunyt szemmel énekelte, miközben a lyrics videóban rózsaszín szín futott végig a felugró dalszövegeken.

- Tetszik ez a szám – suttogtam hallkan. Trix rám pillantott és elmosolyodott.

- Persze, hogy tetszik! Mindenkinek tetszik! A fickó pedig isteni! – ajkát megnyalta, majd tovább görgette a Facebookot. – De komolyan! – pillantott felém. – Eddig csak három dalszövege jött ki – ekkor ujjával elkezdte a felsorolást. – Az elmondtam volna az első, az Utolsó pillantás a második és most jött ki a harmadik. Fura mert az első és a második dalszövege között elég sok idő eltelt – gondolkozott. – De itt van! Híres lett! Gazdag lett! Brooklyn legcsodálatosabb részén él!

- Honnan tudsz ennyi mindent róla? – sóhajtottam. Trixnek nem mondtam el, hogy én és Aiden régen együtt voltunk. Igazából fájdalmasan érint az az időszak. Akárhányszor az eszembe jut visszavágyódom oda, ahol egyszer boldog voltam. Ez pedig jobban fáj, mert tudom, hogy oda többé nem mehetek vissza. Miután elhagytam Aident a poklok poklát jártam meg. Egy teljes évig nem hallottam róla, de szakításunk után egy évvel történt valami. A Youtube feldobta az elmondtam volna dalszöveget. Híres lett. Egy év vezette őt ahhoz, hogy megváltozzon az élete. Még mindig emlékszek az elmondtam volna dalszövegére. Még mindig emlékszek minden sorára, szavára és gondolatára. A videóklipben Aiden egy erdőben sétál, és közben énekel. Elképesztő és gyönyörű volt az egész. A videó tökéletesen felvolt építve. Emlékszek az elejére, ami úgy kezdődött, hogy az erdőben egy fának támasztja a hátát és lassan kezdi el énekelni az elmondtam volna dalszövegét. Közben végig sétál egy gyönyörű erdőn, a dal végére pedig elsötétedik a videó. Ez volt az első klipje, ami belopta magát a szívembe, és azóta is a telefonomban van a zenelistámon. Az utolsó pillantás inkább egy mérgesebb és erőteljesebb zeneszám lett. De azt is szerettem. De mégis a legfrissebb klipje az, amit bármikor megtudnék hallgatni, mert szerelmes lettem belé. Mind a dalszöveg, mind a csodálatos hangja felejthetetlenné vált a számomra. És ekkor a barátnőmre pillantottam. – Elindítod a Holdfény alatt című zenéjét? – pillantottam ez ég felé könnyes szemmel. – Nagyon szeretem – fordultam az oldalamra és lehunyt szemmel vártam, hogy Aiden Baker kristálytiszta hangja szóljon a telefonból.

A holdfény alatt kijózanodni fáj

A sötét égbolt alatt menekültem már

A hullámok közt küldtem egy vitorlát

A csillagok alatt tennélek magamévá
..........................

A szerelemből táplálkozott a szív

Megtört és lett belőle jégszív

Ezután lettem én igazán agresszív

.........................

A hangod árnyékként eltűnt

A mosolyod követte őt

Az emléked megismerte a szellőt

A szellőt, amely végleg adott neked útvesztőt

......................

Elköszöntem tőled már

A szívemet tőled elzártam már

Elköszöntem tőled már

A szívemet tőled elzártam már

.....................

A holdfény alatt kijózanodni fáj

A sötét égbolt alatt menekültem már

A hullámok közt küldtem egy vitorlát

A csillagok alatt tennélek magamévá

......................

Bátorság nagy hatalom és kincs

De szívemben helyednek már neve sincs

Széttörtél, megaláztál és elhagytál

Ezért fogadd azt, ami jár... ezért fogadd azt, ami jár...

Másnap reggel már a saját szobámban aludtam. Én nem tekintettem annak. Nathan minden éjszaka mellettem szokott aludni, ezért nem tekintettem az enyémnek. Bármit megadtam volna azért, hogy a lehető legtávolabb kerüljek tőle. De nem tehettem semmit. Egyszerűen azért, mert már nem próbálkoztam kitörni. Már nem akartam elmenekülni a fogságból. Nekem csak az számított, hogy apukámra nem hoztam szégyent. Nathan édesapja eladta apukámnak a golfpályáját. Ők ketten jó barátok voltak.

Miközben Aiden dalát hallgattam, a szívemhez szorítottam a telefont. Úgy éreztem, hogy közelebb van hozzám. Azt hiszem, hogy érzelmileg nem tudnám feldolgozni azt, ha újra belépe az életembe. Nem bírnám ki ha közel lenne hozzám. Hajszál pontosan 14.9 km választ el engem tőle. Ilyen távolságra van egymástól Manhattan és Brooklyn. És miközben a hangját hallgattam, rájöttem arra, hogy ez a távolság örökké köztünk lesz. Nekem csak ez maradt, hogy a zenéit hallgatom. Talán így könnyebb a felejtés. Miért? Mert könnyebb feldolgozni, hogy történt valami, ami miatt most őt hallgatom. És mi történt? Elhagytuk egymást.

- Hogy érzed magad? – Nathan egy törölközőben sétált be a szobába. Egy mozdulattal dobta le a padlóra, én pedig a szemem elé helyeztem a kezem. Fúj! Undorító! Nathan farka az, amit legutoljára látni akarok. – Nem tetszik a látvány? – húzott fel egy alsónadrágot. – Majd fog!

- Soha – vágtam vissza, miközben Aiden hangja üvöltött a vezetéknélküli fülhallgatóból. Nathan úgy nézett a telefonomra, mintha szellemet látna. Egy hírtelen mozdulattal sétált felém és vette ki a kezemből. – Mit művelsz? – nyúltam érte, de a csuklóm fájt, ezért megsimítottam.

- Nem akarom meghallani még egyszer, hogy ettől az embertől hallgatsz zenét! Megértetted?! – lépett ki a zenelistámból.

- Azt nem te fogod megmondani! – kiabáltam. – Most pedig add vissza és menj a szemem elől! – vettem vissza a telefonomat.

- Még mindig szereted, mi? – vette fel a szürke nadrágját. Csak azért is válaszoltam.

- Mindennél és mindenkinél jobban! Addig amíg a szívem megnem szün dobogni!

- Jó! – biccentett. – Egyébként már nincs hozzá közöd! Négy év telt el, de te a zenéjét hallgatod? Így próbálod elfelejteni? – ült az ágy szélére.

- Talán – böktem vissza. – De ha válaszolnom kéne, akkor inkább azt mondom, hogy a zenéje az egyetlen olyan dolog, ami közel áll a szívemhez. Az egyetlen – tettem fel a mutatóujjam. – Megértetted?!

Csak bólintott. Ezután befeküdt mellém és lekapcsolta az éjjelilámpát. Én addig vettem a bátorságot és megkerestem Aiden Baker igazi oldalát az Instagrammon. Egy kék pici pipa jelezte, hogy ez az igazi fiók. A profilképén fekete fehér filter volt. Egy tökéletes arcportré volt a képe. Oldalról volt fényképezve. Aiden kicsit hátra hajtotta a fejét, a kávészínű haja pár tincse a pedig a homlokához volt tapadva. A fénykép tényleg tökéletes volt. Páratlan. Üvöltött róla az, hogy egy zenész oldala. Remegő kezekkel akartam megnézni a mystoryját, de egyszerűen nem vett rá a lélek. Bármivel találkozhatok. Talán az új barátnőjével töltött fel közös képet. Van neki barátnője? Nem tudtam erre a választ. Úgy döntöttem, hogy megvédem a szívem egy kis szenvedéstől, ezért nem nézegettem meg a fekete fehér filteres képeit. Négy év elteltével sem volt hozzá erőm.

Ekkor a plafon felé pillantottam és Aidenre gondoltam.