A következő hétvégén elmentem anyával wellnessezni. Anyukám ragaszkodott hozzá, hogy a hétvégét ketten töltsük, ezért a belváros egyik legelőkellőbb szállodájába utaztunk. Emlékszek, hogy fehér törölközőkből hajtogatott hattyúk hevertek az ágyon és apró sütemények az éjjeliszekrényeken. Még az úton írtam Aidennek egy gyors üzenetet, hogy ezen a hétvégén nem tudunk találkozni. Múlt hétvégén befejeztük a festést és elképesztő lett a végeredmény. Örültem annak, hogy segíthettem és hogy mosolyt csalhattam az arcára, viszont történt egy dolog, amit egy hete nem tudtam kiverni a fejemből. Teljes szívemből szerettem Aident és ezt a tudtára is szerettem volna adni. Még mindig emlékszek a gyönyörű meztelen felsőtestére. Emlékszek, az alig látható kockáira és vonzó hasizmára. Még mindig érzem a bőre ízét a nyelvemen. Akárhányszor eszembe jut a pillanat, összeszorítom a combomat és lehunyom a szemem. Elképesztő dolog történt volna, ha engedi.

Gyönyörű éjszakánk lett volna, ha nem állít le.

Elképesztő élményünk lett volna, ha nem állít le.

Zavarban éreztem magam az miatt, hogy visszautasított, de azon az éjszakán elmondta nekem, hogy miért tette.

Egy héttel ezelőtt

A félhomályban Aiden felém fordult. Láttam, hogy még nem alszik. Tengerkék szeme csillogott a hold fényében, miközben az arcát fürkésztem. Az arcomhoz szorítottam a kezem és halványan elmosolyodtam. Közel volt hozzám, de külön takaróval aludtunk. Mindig külön takaróval alszunk. Pedig én nem a takarót akarom érezni, hanem a bőre érintését. Nem a takaróval szeretnék aludni, hanem az ölelésében álmodni. - Elmeséled, hogy miért állítottál le? - ujjaim közé vettem az egyik kávé színű tincsét és azzal játszottam. Úgy sóhajtott fel, mint egy kisbaba, amikor játszás közben elveszik a játékát.

Szerettem, hogy így néz rám.

Szerettem, hogy udvarias velem.

Szerettem, hogy nem sietteti a kapcsolatunkat.

De tudni akartam, hogy miért állított le. Nekem azt mondta, hogy tetszett neki.

- Nem is tudom, hogy mit mondjak... - a hátára feküdt, közben hüvelykujjával a homlokán található heget piszkálta. - Nem tudom, hogy kéne megfogalmazni - fürkészte az üres plafont. Szerettem Aiden mellett aludni. Olyan volt, mintha otthon aludtam volna. Biztonságban éreztem magam vele. De mondd el nekem, hogy miért állítottál le. - Anya mindig úgy nevelt engem, hogy először vegyem el a nőt, akit szeretek, és utána adjam oda neki mindenem - mutatott magára. - Az esküvő után már rendben lenne.

Rajongással töltött el az, amit mondott. Nem találkoztam még ilyen fiúval. Nem találkoztam még ekkora kinccsel.

Te vagy élő példa arra, hogy létezik a tökéletesség.

- Szóval csak a neveltetésed miatt állítottál le - hajtottam a mellkasára a fejem. - Ez aranyos - suttogtam, közben a szíve dobogását hallgattam. - Te vagy az én kincsem - pusziltam meg a mellkasát. - Legyél mindig ilyen, rendben?

- Figyelsz te rám? - anyukám hangja szakította meg az álmodozásomat. Miközben a hátamat masszírozták, hunyorogva fordítottam felé a fejem. A lánynak tehetséges keze volt. Miközben olajjal bekente a hátam és alaposan a bőrömbe masszírozta, majdnem elaludtam. Majndem Aidennel álmodtam.

- Mit mondtál anyukám? - szuszogtam. - Ez nagyon jóóó - esett vissza a fejem az ágyra. Meztelen feküdtem, a fehér törölköző csak a fenekemet takarta el. A lány meleg köveket helyezett a lapockámra. Nem volt forró, de Istenre mondom, hogy melegem lett.

- Kivel szoktál edzőterembe járni? - a kérdése után kipattantak a szemeim, és a mellemet takarva hozzá hajoltam.

- Tessék? - pislogtam kábán. - Hogy érted? - pislogtam.

Anya mosolyra húzta az ajkát, majd feltette a kezét. - Magunkra hagynának minket? - a két lány úgy sétált el, mintha puskából lőttél volna ki. Értetlenül ültem fel az ágyon, és tekertem a testem köré a törölközőmet. Közben anya is felült. Jól ismertem ezt a tekintetét. Jól ismertem ezeket a mozdulatokat. Tervezett valamit. A kenőcsöktől fénylő arcán grimaszos mosoly húzódott, miközben kezébe vette a telefonját.

- Miért viselkedsz ilyen furán? - suttogtam rosszat sejtve. - Mit szeretnél mondani?

- Jaj! - kuncogott. - Milyen feszült lett valaki! - nézett végig rajtam. - Talán szerelmes vagy? - húzta össze a szemét. TE JÓ ÉG!

Vége...

Vége a boldogságomnak.

Vége az életemnek.

- Tudod? - kérdeztem határozottan. Anya nem válaszolt, csak hümmögött. Ebben az fájt a legjobban, hogy mosolygott is közben. Keserű könnycseppek szöktek a szemembe, a kezem remegni kezdett. Éreztem, hogy a fájdalom a hatalmába kerített. A torkomban született és mellkasomba kúszott.

- Ki a fiú? - cuppogott egyet. - Úgy gondolom, hogy nem a mi társadalmunkból való - ekkor a telefonját felém mutatta. Elkerekedett szemekkel néztem egy képet, amin Aiden és én voltunk. Mi a... ez, miért van anya telefonján? Ki fényképezte? Mikor fényképezte? A kép a Central Parkban készült, miközben Aiden mellettem feküdt és mindketten nevetünk valamin. A szám elé tettem a kezem, közben imádkoztam, hogy ez csak egy rossz álom legyen.

Ugye csak álmodok?

Ugye mindjárt felébredek?

- Te mióta figyeltetsz engem?! - emeltem fel a hangomat. - És miért?! Hogy képzeled??

- Pont azért drága lányom! Pont azért! - a telefonját maga mellé helyezte, majd keresztbe tette a lábát. - Hazudtál nekem - kezdett felsorolást csinálni az ujjával. - Egy csóró fiúval jöttél össze - mutatta a felsorolást. Ezután tárta szét a karját. - Megszünteted a kapcsolatodat vele és örülj, hogy nem mondom el az apádnak! És örülj annak, hogy nem száll híre a mi kis baráti társaságunkban! Még csak az kéne!

Homályosan láttam. Lassan pislogtam és tompán hallottam. Mit mondott?

Mit szüntessek meg? Szaporábban kapkodtam levegő után. Teljesen kétségbeestem. Tudtam, hogy bármelyik percben elsírhatom magam. Anya elszakít a szerelmemtől?

- Nem! Miért tenném? Azért, mert nincsen pénze? Anya! Nagyon szeret engem! - ekkor remegve leültem mellé és megfogtam a kezét. - Több mint egy éve szeretem őt! Egy évvel ezelőtt egy metróállomáson találkoztam vele. Azóta csak ő létezik a számomra - és miközben anya undorodva hallgatta az emlékeimet, addig én reménykedve folytattam. - Ő egy igazi kincs! Egy igazi csoda! Ő énekel! - mosolyogtam őszintén, de miután láttam anya keserű tekintetét, lefagyott a mosoly az arcomról. Anya úgy nézett rám, mintha nem az ő lánya lennék. Mintha nem ő szült volna.

Hogy ki vagyok, anya?

Egy lány, aki a szerelméből táplálkozik.

Egy lány, aki nem tud a szerelme nélkül élni.

- Miket beszélsz te ostoba! - rántotta ki a kezét. - Nem szégyelled magad! - szállt le az ágyról.

- De... - suttogtam, mint egy kislány. - Szerelmes vagyok.

Anya úgy csinált, mintha nem hallotta volna meg. Az igazság az, hogy nem akarta megérteni. Nem akarta elfogadni és nem akarta tovább hallgatni. Engem kitagadhatsz, de a szerelmemtől nem szakíthatsz el. Küzdeni fogok értünk, Aiden.

- Szakítasz vele!

- Szó sem lehet róla! - ellenkeztem. - Ahhoz meg kellene ölnöd! - de nem tudtam befejezni, mert csuklón ragadott és a tükörhöz húzott. A testemre tekert törölközőt fogtam és könnyes szemmel pillantottam a tükörbe.

- Nézd meg jól! - erőszakkal fogta meg az államat és kényszerített arra, hogy a tükörbe nézzek. Még mindig nem fogtam fel azt, ami történik. Még mindig ott feküdtem Aiden mellett és vele együtt nevettem. Szívem szerint elfutottam volna és a karjai közé bújtam volna. A biztonságomba futottam volna. Ő az én egyetlenem. Nem veszíthetem el az egyetlen...

akiért megéri kinyitnom a szemem...

akiért megéri lélegeznem...

akiért megéri mosolyognom...

Anya! Nem teheted ezt tönkre!

- Anya! Megijesztesz! Kérlek... - könyörögtem.

- Évek óta! - kezdte kiabálva. A hangja zengett a teremben. Szerencse, hogy csak ketten voltunk. - Évek óta nyalizok Nathan szüleinek, hogy vegyenek téged észre! Évek óta jó pofizok az anyjával, hogy a fia vegyen téged feleségül mert apáddal jó jövőt szeretnénk neked!

- A jövő nem csak a pénzen múlik! - kiabáltam vissza.

- Nem lehet közös jövőd ezzel a fiúval! Nem érted?! - lökött meg.

- Azért, mert szegény?!

- Azért, mert szenvedni fogsz a nyomorban!

Ez már több a soknál! Az összetört szívemet anya elé vonszoltam és sírva tettem fel a remegő kezem. - Egy éve! - kiabáltam remegve. - Egy éve adtam neki a szívemet. És tudod, hogy ő mit adott cserébe? - ráztam a fejem. - AZ ÉLETÉT! - tártam szét a kezem.

Van úgy, hogy az ember hiába keresi a kiútat, ha már félig elsüllyedt.

Hiába keresi a reményt, ha más dönt helyette.

A szívem helyett mások döntöttek, ezzel érzelmileg tönkre tettek.

- Anya! Ha ezt csinálod velem akkor azt soha nem fogom megbocsájtani!

Reménykedtem és kiútat kerestem. Menekülni akartam. Futni el innen! Aiden! Gyere értem! Kérlek, hogy gyere értem.

Az összetört szívem már nem is dobogott. Nem éreztem a boldogságot. Az anyám kiölte belőlem. Mondd anya, hogy miért csinálod ezt velem? Miért tartod fontosabbnak a család hírnevét? Miért teszed tönkre a lányod életét?

Mikor azt hittem, hogy okosabb leszek anyánál, akkor kellett elfogadnom azt, hogy tényleg mindennek vége. Hogy miért? Mert anya kimondta a végső ítéletemet.

- Ha nem szakítasz a fiúval, akkor betegnek titulállak és szanatóriumba küldelek, ahol egy héten csak egyszer mehetsz ki a napfényre! Tehát jól gondold meg drága lányom, hogy minket vagy a szanatóriumot választod! Tudod, hogy képes vagyok rá! Ismered Robinsonék fiát igaz? Drog problémái voltak és szanatóriumba küldték a szülei! Több mint fél éve ott van! Te is mehetsz mellé, ha azt választod! Hiszen beteg vagy! És legyen eszedben az, hogy ezt a fényes jövődért teszem! Válasz! EZ AZ UTOLSÓ SZÓ! - lassított felvételben láttam, hogy hátat fordít nekem. Homályosan néztem, hogy kecses mozdulataival elsétál. Mielőtt kilépett volna az ajtón még vissza fordult hozzám. - Lehet, hogy ez most fáj. Lehet, hogy nem tartod igazságosnak. De amikor évekkel később friss reggeli lesz az asztalodon, gondolj arra, hogy érted tettem! Nem hozzánk való, kicsim - suttogta. - Nem lehet! Ezt
így nem lehet igazi - suttogta könnyes szemmel. - Tudom, hogy fájni fog. De tedd meg, Sarah! - mutatott a padló felé. - Adj esélyt arra, hogy egy szebb jövőd legyen!

- Azt akarom, hogy vele legyen jövőm! - üvöltöttem sírva. - Azt akarom, hogy mellette ébredjek fel reggelente - szorítottam mellkasomhoz a kezem. - Könyörtelen vagy!

- Ha az én szemszögemből nézed akkor majd megérted! Megérted, hogy most sok dologtól mentettelek meg! Kínos pletykáktól és nevetésektől és megmentettem a barátodat is - egy kis idő után folytatta. - Szerinted a helyét találná a mi társaságunkba? Jól érezné magát? Eljönne az ebédekre és vacsorákra? - húzta fel a szemöldökét. - Ő lett volna a romlott alma a sok érett piros között - rázta meg a fejét. - Tényleg sajnálom! Ritkán hallasz tőlem ilyet, de sajnálom - szorította magára a törölközőt. - Szakíts vele minnél hamarabb, kicsim. Fent találkozunk.

A maradék erőmet is elveszítve lerogytam a padlóra és összeszorított szemekkel sírtam.

Ott ültem a poklom kapujában, miközben elköszöntem az életemtől...

A legrosszabb pedig az volt, hogy anyának igaza is volt, meg nem is...