- Jólvan Aiden! Szerintem mára ezt hagyjuk – a stúdióban éjfél előtt egy órával, Bob álmosan túrt a szakállába, miközben én a forgós széken terpeszkedve a negyvenedik papírt dobtam a fém kukába, ami az órák alatt természetesen megtelt és egy egész hegy lett belőle. Tanácstalanul pillantottam Bobra, aki karikás szemekkel húzott le egy energiaitalt. – Faszom már! – paskolta az arcát. A stúdió éles fényei talán észhez térítettek és nem voltam olyan álmos, de az tény volt, hogy tanácstalan voltam. A gamer székkel Bob mellé gurultam, majd a lábamat a kanapéra helyeztem.

- Nem tudom, hogy ez miért megy olyan nehezen – sziszegtem. – Én ezzel foglalkozok! – mutattam fel az ölemben található spirálfüzetet. – Már sok sikeres slágert írtam, de valamiért ez a nyári sláger nem megy!

- Távol érzed magad tőle? – húzta össze az ajkát. – Valami ilyesmi?

- Aha! – igazítottam meg a fejemen található fekete Fullcapet. – Négy éve mindig a szomorúságból és a bánatból merítettem ötletet. Ezt tökéletesre fejlesztettem, de nem tudom, hogy most, hogy kéne kifejeznem magam egy ilyen jellegű dal formájában! Ha a boldogságra gondolok, akkor Sarah jut róla az eszembe, de róla nem írhatok!

- Értelek – ásította. – Mindegy! Ezt tegyük el kérlek holnapra – ráncolta a szemöldökét. Láttam rajta, hogy szomorú, ezért elhúztam az ajkamat és megvakartam a mellkasomat.

- Csalódtál bennem? – suttogtam.

- Nem csalódtam, Aiden – pillantott a szemembe. – Csak sajnálom azt, hogy nem fogsz új dalt írni!

- Ez még nem dőlt el! – védekeztem. Ekkor a kuka felé pillantott.

- De igen! - sóhajtotta. – Eldőlt – mosolyodott el fáradtan. – Holnap majd találkozunk!

Szomorúan és álmosan ültem be a taxi hátsó ajtaján. Az óra épphogy megütötte az éjfélt, de még mindig rengeteg autó közlekedett az úton. Én csendben fürkésztem az elsuhanó tájat és az éjszakai clubbokat. Néztem, hogy az emberek élvezik a városi életet és kihasználják a nyár minden pillanatát. Néztem az utcai lámpákat, amik egymás után világították meg az arcomat, és miközben én álmosan pillantottam előre, addig a rádióban az egyik slágerem szólt. Nagy vihart kavart a szívemben az, hogy Bob nagyon beleélte magát a nyári slágerembe, az pedig rosszul esett, hogy nem tudom teljesíteni az álmát. Egy nyári sláger...hatalmas előre lépést jelentene a pályafutásomra nézve. Egy jól összehozott nyári slágerrel egy fesztiválon is felléphetnék. Nekem még nem volt fellépésem, de nagyon sokat jelentene nekem annyi ember előtt állni és személyesen nekik énekelni.

Álmosan feküdtem be az ágyba, és Sarah felé pillantottam, aki mélyen aludt. Nyomtam egy puszit a homlokára, meg egyet az arcára, aztán lehúztam a pólómat és gyorsan átöltöztem. Miután átöltöztem vissza feküdtem az ágyba, a plafon felé pillantottam és felsóhajtottam. – Ne félj, Bob – suttogtam. – Összefogom neked hozni azt a kurva dalt. És garantálni tudom, hogy fesztivál gyanús lesz – fordultam a hasamra és egy pillanat alatt elvitt az álom.

Másnap reggel furcsa dolog fogadott engem. Mivel Sarah korán reggel munkába ment, ezért egyedül ébredtem. Ébredés után bevittem vagy egy liter kávét a szervezetembe, utána pedig elmentem zuhanyozni. A zuhanyozás után még vizes testtel és egy szál törölközőben sétáltam le a lépcsőn, mert megszólalt a csengő. Nem tudtam, hogy ki lehet az, ezért kicsiket pislogva nyitottam ki az ajtót és hiányos öltözetben állva biccentettem egy futárnak, aki nagyokat pislogva nézett végig rajtam. – Nem rendeltem semmit!

- Sarah Parker névre jött egy csomag – annyira meglepődtem, hogy kérdőn ráncoltam a szemöldökömet.

- Mi lenne az? – ekkor szinte lassított felvételben láttam, hogy a futár egy óriási színes virágcsokrot emel fel a földről és egyenesen felém nyújtja. A színes virágokat és a baba rózsaszín csomagolást nézve a lábam a földbe gyökerezett és nagyokat pislogva ráztam meg a fejem. Nem kérdeztem, hogy ki küldte, nem küldtem el, egyszerűen csak kikaptam a kezéből és aláírás nélkül bebasztam az ajtót. A virágcsokrot a pultra dobtam, majd mellé léptem és kerestem a szirmok közt egy névtáblát. – Itt is vagy – haraggal a szívemben vettem az ujjaim közé és lassan kinyitottam. Amire számítottam az beigazolódott. Vörös arccal olvastam fel az üzenetet. – Hiányzol kicsim. Kérlek gyere vissza hozzám: Nathan

- Na most majd megmutatom neked! – a törölköző szélét fogva felsiettem a lépcsőn, majd a szobám közepére dobtam, magamra húztam egy alsónadrágot, majd felöltöztem és egy fekete napszemüvegben és egy hozzá illő fekete Fullcapben léptem ki az ajtón. Egész úton mérges voltam, ujjaimmal a combomon doboltam és összehúzott szemekkel néztem a hatalmas virágcsokrot. Nem tudtam, hogy Nathannak ehhez, hogy volt mersze, de nagyon rosszul döntött, hogy küldött egy csokrot Sarahnak. Nem volt joga hozzá, Sarah pedig utálja őt. Miután kifizettem a taxit, napszemüvegben léptem be Nathan munkahelyének az ajtaján és összeráncolt szemöldökkel álltam meg a recepciós lány előtt.

- Szép n... napot – kicsit hunyorogva próbálta keresni a tekintetem, de a szigorú fekete lencsék mögött nem találta meg.

- Nathan Whiteal van egy találkozóm – hazudtam. A recepciós kicsit furcsán nézett rám, mert nem látta a nevem az oszlopban, de engem nem érdekelt. Képes voltam minden irodaajtót kinyitni azért, hogy megtaláljam azt a férget és a képébe basszam a virágcsokrot. – Melyik Nathan White irodája? - úgy gondoltam, hogy most az egyszer kihasználom a sármomat és a hírnevemet, majd lassan levettem a napszemüveget és egyenesen a recepciós hölgy szemébe pillantottam, aki elpirulva oldalra biccentette a fejét.

- Jajh Mr. Baker... - nézett végig rajtam. – Azonnal mondom – biccentett.

- Lekötelez – helyeztem vissza a napszemüveget a szememre.

- Az irodája a folyosó végén van!

Nekem több sem kellett, szigorúan biccentettem és a virágcsokrot a tenyeremmel szorítva végig sétáltam a letisztult elegáns folyosón, majd az utolsó ajtót egy hirtelen mozdulattal belöktem. Szinte lassított felvételben láttam, hogy Nathan elkerekedett szemekkel felém pillant, majd lassan feláll a székéből és magyarázatot várva nagyokat hunyorgott, de én csak bebasztam az ajtót, az asztalához léptem majd egy hírtelen mozdulattal basztam neki a csokrot. Annyira meglepődött, hogy hátra lépkedett és leszedte öltönyéről a virágszirmokat. Mélyen a szemembe nézett és fejét rázva mutatta ki nem tetszését. Fort bennem a düh és túlságosan mérges voltam ahhoz, hogy higgadt maradjak, ezért két kézzel az asztalára csapva megtámaszkodtam a mahagóni asztal felületén. – Most mondom el neked először és utoljára – tettem fel a mutatóujjam. – Ne merészelj több csokrot küldeni a barátbőmnek mert komolyan mondom, hogy nagyon megbánod! – neki több sem kellett, azonnal széttárta sötétkény öltönybe rejtett karját. – Hagyd békén Saraht, Nathan! – kértem. Erre ő csak elvigyorodott.

- Miért hagynám? - húzta össze a szemét. – Ki vagy te nekem, hogy megtiltod? Ki vagy te nekem, hogy hallgassak rád? – ült vissza a kipárnázott székébe. – Hiányzik nekem Sarah!

- Nathan! Ne! – sziszegtem mérgesen.

- És tudod mit? – biccentette oldalra a fejét magabiztosan. – Teszek rá, hogy ki a fasz vagy! Teszek rá, hogy híres vagy, az sem érdekel, hogy téged mindenki ismer! Elvetted azt ami az enyém!

- Hatalmasat tévedsz – ekkor vettem le a napszemüveget és megráztam a fejem. A helyzet már túl sokat ért, én pedig halogattam. Muszáj lesz helyre tennem Nathan fejét, mert nem engedhetem meg, hogy virágokat küldjön a barátnőmnek. – Te vetted el tőlem – emlékeztem vissza négy évvel ezelőttre. – Emlékszel? – mutattam a homlokomon található vastag hegre. – Hát nem látod? – suttogtam, ő pedig végig nézte. – Látod ezt a vágást, igaz? – hajoltam közelebb hozzá, és miközben nyílt az ajtó én hangosan tovább folytattam. – Mert négy évvel ezelőtt tönkre tetted az életem és olyan heget hagytál rajtam, ami mai napig nem gyógyult be! Itt van!! – és miközben a homlokomra mutattam, addig Nathan lesápadt arccal pillantott előre és megfeszült testtel lassan felállt a székéről. Én is hátra pillantottam, majd lassított felvételben láttam, hogy Ian White összeráncolt szemöldökkel kapkodja köztem és a fia közt a tekintetét. Hol az én szemembe, hol a fia szemébe nézett, de ami meglepett az az volt, hogy lassított felvételben láttam, hogy szikrázó tekintettel felém sétált, megállt előttem, az említett hegre pillantot, majd a tekintetét lesütve fia mellé állt és egy nagy pofont adott arcára. Nathan annyira meglepődött, hogy tenyerét könnyes szemmel helyezte a bőrére és édesapja szemébe pillantott, aki szörnyülködve megrázta a fejét.

- Apa!? Dehát... eddig soha nem ütöttél meg - suttogta sápadtan.

Pontosan Ian White... találkozz a fiad igazi énjével és nézd meg, hogy mit művelt egy ártatlan fiúval. Ian végig nézett fián és csak ennyit mondott:

- Mondd el nekem, hogy mit mondott Aiden Baker az előbb, de légy pontos mert fogytán a türelmem – és miközben elegáns mozdulattal leült a székre, én addig ott maradtam és az arcát fürkészve csak az tudatosúlt bennem, hogy Ian nem is tudja, hogy fia milyen valójában.