Reggel Sarah és én kakaós csigákat készítettünk reggelire. Férfiként nem értettem annyira a recepthez, ezért csak útban voltam. Bármit csináltam azon Sarah vagy nevetett, vagy a fejét fogta. Tényleg nem értettem, hogy mi a baj, ezért sokszor megkérdeztem, hogy mit csinálok rosszul. Sarah nem vázolta fel, ezért csak azt mondta, hogy inkább ő megcsinálja. Én inkább méretre vágtam sütőpapírt, és belehelyeztem a fém tálcába. A négyzet alakú papír majdnem teljesen fedte a területet, ezért büszke voltam magamra. Ma reggel Sarah apukája is velünk fog reggelizni. Ennek kifejezetten örültem, hiszen jó kapcsolatot építettünk fel. Úgy gondolom, hogy az apja más, mint az édesanyja. Az édesapjának tényleg fontos volt Sarah boldogsága. Miközben betettük az első adagot sütni, addig szorosan Sarah mögé álltam és átöleltem őt. Hatalmas puszit nyomtam a nyakára és a fülébe suttogtam. - Gyönyörű volt az éjszaka - nem tagadtam, hogy fülig szerelmes vagyok. Szavakkal nem tudtam kifejteni, hogy mit érzek iránta. Nem tudtam megfogalmazni, hogy milyen érzések kerítenek hatalmába. A szívem egy olyan részén van, amit kulccsal zártam be. A lelkem vezetője és a boldogságom okozója. Sajnos nem emlékszek az édesapámra, de anya mindig mondta, hogy nagy volt köztük a szerelem. Kezdem megérteni, hogy a szerelem tényleg mindent megváltoztat. Nemcsak az ember életét, de a szívét és a lelkét is irányítja.

- Igen nagyon gyönyörű volt - suttogta a fülembe. - Ki kell váltanom a fogamzásgátlót - sóhajtotta feszülten. - És ha meghízok tőle? - fordult velem szembe és finoman átkarolta a nyakam. - Olyan leszek, mint egy víziló - miközben a haját simogattam, a tudtára adtam azt, hogy imádom az új szőke  stílusát.

- Te tökéletes vagy - hozzá hajoltam és megcsókoltam. Sarah viszonozta, közben ujjaival cirógatta a tarkómat. Ezt nagyon szerettem.

- Hogy csókoltál az éjszaka? - suttogta mélyen a szemembe nézve. Egy kicsit elpirultam és hevesebben vert a szívem. - Megmutatod nekem? - fürkészte az ajkamat.

- Szeretnéd? - arcára tettem a kezem, kicsit benedvesítettem az ajkamat, majd hozzá hajolva nyelvemmel utat törtem és úgy megcsókoltam, hogy forgott velünk a világ. Mélyen voltam a szájába. Nyelvünk lágy és intenzív csatát játszott egymással.

A csengő tompa hangja szakította félbe a pillanatot, ezért felvont szemöldökkel hajoltam el tőle. Kicsit sajnáltam, hogy el kell szakadnom tőle, de tudtuk, hogy bepótoljuk. - Kinyitom - pusziltam meg a kézfejét, de ő kuncogva megsimította az ajkamat.

- Szeretném majd megismételni veled azt, amit tegnap este - harapott az alsó ajkába. Nem gondoltam volna, hogy ennyire nyíltan fog beszélni a vágyairól. Tudtam, hogy ezt annak köszönhetem, hogy a kapcsolatunk tökéletes. De Istenemre mondom, ha még egyszer ilyet mond nekem, akkor nem az apjának nyitom ki az ajtót, hanem a konyhapultra ültetem és szeretkezni fogok vele. És, hogy mit csináltunk tegnap éjszaka? Nos az már nem publikus.

- Jó reggelt! - Raphaellel kezet fogtam és az asztal felé vezettem. Az utolsó adag kakaós csiga még bent sült a sütőben, ezért az elkészült csigákat a fonott kosárkával együtt az asztal közepére csúsztattam, miközben Sarah megigazította a vázában a színes tulipánokat.

- Örülök, hogy eljöttél apa! - Sarah túlságosan és ragaszkodóan ölelte magához. Nem mintha zavart volna. Inkább kicsit olyan volt, mintha sajnálná őt valami miatt. Az apja elmosolyodott és velünk szembe foglalt helyett.

- Hiányoztál lányom - fogta meg az asztalon a kezét és felém nyújtott egy zacskót.

- Voltam a pékségben - miközben mosolyogva megköszöntem kitettem egy lapos tányérra a péksütiket és a kakaós csigák mellé helyeztem. - Együtt sütöttétek? - vett egyet a keze közé. - Nagyon jól néz ki! Hm! - pillantott felénk.

- Még meleg - bólintottam határozottan. Tetszett, hogy az édesapja nyugodt és kiegyensúlyozott ember. Örültem annak, hogy jó kapcsolatot ápolok  vele, hiszen fontosnak tartottam, hogy a párom apjával jó legyen a kapcsolatom. - És mikor fogtok összeházasodni? - én akartam válaszolni, de Sarah azonnal megelőzött.

- Ennek a gyűrűnek első sorban nem a házasság a jelentősége - pillantott felém Sarah. - Aiden a szerelme jelképeként adta nekem. Mindketten tudjuk, hogy fiatalok vagyunk a házassághoz!

- Aiden már huszonnégy! Te huszonhárom! - mosolygott. - Addig házasodjatok össze míg fiatalok vagytok! - kortyolt bele a narancslébe.

- Ezzel egyet kell értenem! Ezért ez mindenképpen a jövő döntése lesz - pusziltam meg Sarah kezét, majd a torkomat köszörültem. Nem tudtam, hogy kéne szóba hoznom Nathan apját, hogy ne legyek feltűnő, de mindenképpen említeni akartam, hogy nálam járt. De közben rájöttem arra, hogy akár el is ronthatom a hangulatot, ezért felsóhajtottam. - Olyan szép nyárias idő van!

- Az bizony! - pillantott felém az apukája. Raphael felvonta a szemöldökét, majd rám mutatott. - A hétvégén gyere el  golfozni!

- Nincs lyuk érzékem - amint kimondtam, Sarah köhögve félre nyelte a narancslevet és vörös arccal kezdett el köhögni. Én a hátát simogattam és bólintottam. - De igazából gyorsan tanulok! - Sarah nagyokat pislogott és felkuncogott, ezért az apja kérdőn pillantott rá.

- Tényleg gyors... gyorsan tanul - harapott bele a péksütibe.

- Akkor megbeszéltük! Szuper lesz! Jó kis csapatot fogunk alkotni! Ezer éve szeretném legyőzni Nathan édesapját - ezúttal Sarahval egyszerre nyeltük félre a narancslevet és erősen koncentrálva próbáltunk nem megfulladni.

- Nahát! Akkor biztos vagyok abban, hogy szuper lesz! Mikor megyünk? - kérdeztem. - A hétvégén, igaz?

- Pontosan! - vigyorgott.

- Hurrá! Jó buli lesz! - suttogta Sarah.

Miután Raphael elment, én elpakoltam a konyhába, Sarah pedig munkába indult, ezért magassarkúban és egy vörös egyberuhában sétált le a lépcsőn. Azonnal a lépcső elé álltam és a kezét fogva lesegítettem őt.

- Gyönyörű vagy! - pusziltam az arcát. Sarah szomorúan pillantott rám.

- Biztos vagy abban, hogy szeretnél Nathan édesapjával együtt golfozni?

- Ugyan! Mit csinálna velem? Lelök egy dombról, vagy mi? - mivel tudtam, hogy már szóba került, ezért nem halogattam tovább, inkább elmondtam, hogy tudjon róla. - Tegnap bejött a hangszerüzletbe!

- Mi?! Mikor?! Reggel?

- Délelőtt, igen! - ráncoltam a szemöldökömet. - Nem tudom, hogy miért, de nagyon ellenséges volt velem - mivel Sarah oldalra nézett és felsóhajtott, tudtam, hogy van valami, amit nekem nem mond el, de bíztam benne annyira, hogy nem kértem őt számon. - De ne foglalkozz vele! Nem fogok sűrűn találkozni vele! - húztam magamhoz, majd nevetve megsimítottam az összefogott haját. - Mit értettél félre a reggelinél?

- Én ugyan semmit! - emelte fel a fejét és a csípőjét rázva a kijárat felé sétált. - Puszillak szerelmem! - küldött egy puszit, én gyorsan elkaptam. - Vigyáz magadra!

- Te is vigyáz magadra! Este találkozunk! - miután becsuktam az ajtót, összepakoltam és felöltöztem. Egy fekete pólót és egy fehér szűk farmert vettem fel. Egy nyakláncot tettem a nyakamba és kicsit hátra lakkoztam a hajam. Miközben a kulcsomat az ujjamon pörgetve sétáltam a lépcsőn, a farzsebemben található telefon rezgett, ezért a kezembe vettem, majd leolvastam a számot. - Ismeretlen szám - suttogtam, de azért felvettem. - Haló? - egy női hang szólt bele a készülékbe. Kicsit recsegve hallottam, ezért nem ismertem fel.

- Szia, Aiden! Anett vagyok! Édesanyád nővére! - annyira meglepődtem, hogy a legutolsó lépcsőfokra ültem és a szám elé helyeztem a kezem. Ezer éve nem hallottam a hangját! Gyerek voltam, mikor utoljára találkoztam vele.

- Anett? Nem hiszek a fülemnek - suttogtam kábultan. - Hogy vagytok?! - érdeklődtem azonnal. Ő volt az egyetlen rokonom ezen a világon.

- Remélem, hogy nem baj, hogy hívtalak! Előbb a stúdió telefonszámát hívtam, azt az interneten találtam! És ott mondták meg a telefonszámodat!

- Ugyan! Ö...örülök, hogy hívtál! Hogy vagy? Hogy van a kisfiad?

- Igazából nem vagyunk jól, Aiden! Azt hiszem, hogy... elveszítjük a lakást - könnyes szemmel pillantottam előre, és lesütöttem a szemem.

- Nekem most mennem kell, de ma visszahívlak! Legyél telefonközelben! - ép, hogy letettem, de azonnal tárcsáztam Bobot, aki fütyörészve felvette. Miután bezártam az ajtót és benyomtam a riasztót, lesietettem a lépcsőn.

- Mi a szimat?

- Szeretnék kivenni a számlámról pénzt!

- Miért is? Mennyi kéne? - kérdezte érdeklődve.

- Hát öhm... sok! Nagyon sok! Szeretnék venni egy házat!

- Na ne szopass! - nevette el magát. - Van neked lakásod!

- Nem nekem kell Bob! Segítenem kell valakinek! - mivel hallotta a hangomon, hogy nem viccelek, Bob egy kis szünet után válaszolt.

- Találkozunk az üzletben!

Ne aggódj, Anett! Hamarosan a tulajdonod lesz a ház! Csak bírjátok ki még egy kicsit!