Könnyes szemmel léptem ki Aiden házából. Szó szerint kidobott. A fejemet lehorgasztottam és szomorúan pillantottam előre. Ezer éve nem jártam Brooklynban, ezért felszínre tört a honvágyam. Nem tudtam, hogy mi történt éjszaka. Aiden egyszerűem nem akart választ adni rá. Valamiért úgy éreztem, hogy soha nem is fogom megtudni. Pedig bármit megadnék azért, hogy ha csak gondolatban is, de átélhessem. Érezni akartam amit ő. Elképzelni akartam. Aiden szemében egy utolsó ribanc voltam? Undorodott tőlem? Csalódott bennem? Nem érti, hogy minden miatta van? Amikor kezdtem beletörődni abba, hogy nem lehet közös jövőnk, azután minden hónapot és évet azzal töltöttem, hogy őt elfelejtsem.

Tavasz.
Nyár.
Ősz.
Tél.

És minden kezdődött előlröl. Olyan volt mint egy bűvös körhinta. Olyan volt, mintha soha nem leszek képes arra, hogy végleg kiradírozzam az életemből. De most Aiden ismételtem az utamba került. Ez tényleg a sors keze. A sors valamiért azt akarja, hogy mi ketten egymás mellett legyünk. De ez nem lehet! Gyűrű van az ujjamon! Az a patkány... az az utolsó féreg az ujjamra húzta. Az ő tulajdona vagyok. De Istenre mondom, ha hozzám mer élni akkor megölöm magam.

Ha már a sors szóba jött..

Egy szakállas férfi torpant meg mellettem. Szakálla ápolt volt. Szeme mellé két pici csillag volt tetoválva. Egy fekete öltönyt viselt. Kezében egy táskát tartott, az ujjaira is betűk voltak varva. Összeráncolt szemöldökkel töröltem le a szemem. Ezt a középkorú férfit egyszer már láttam Aiden mellett. Talán ő lenne Aiden menedzsere?

- Sarah, igaz? - köszörülte meg a torkát. Meglepetten mosolyodtam el és néman bólintottam. Ha tudja a nevem, azt azt jelenti, hogy Aiden megemlített neki. Legalábbis beszélt rólam annyit, hogy ez a férfi megjegyezze a nevem. - Bob vagyok a menedzser - kezet nyújtott és elfogadtam. Sóhajtva a hatalmas épület felé pillantottam mert úgy gondtam, hogy jobb megmagyarázni azt, hogy miért ácsorgott Aiden Baker fekete kapuja előtt.

- Aidennél aludtam - motyogtam. Az egyik szemöldökét felhúzva rosszallóan mért végig. - Mármint a parti után sokat ittam. Itt biztonságban voltam!

- Vagy úgy - nevette el magát. - Ez Aidenre vall - mondta hallkan. Az arcát fürkészve összehúztam a szemem.

- Jól ismeri őt, igaz?

- Mondjuk úgy, hogy olyan lett nekem mint a fiam - vágta zsebre a kezét. - Aiden egy magabiztos és talpraesett srác - nézett a szemembe. - Nem lepődök meg azon, hogy a parti után ide hozott téged!

- Aiden megkapta 2020 legjobb férfi illatja címet - amint kimondtam Bob úgy röhögött mint egy szamár. Az arca piros lett, ezért én sem bírtam ki azt, hogy ne röhögjem el magam. - Látnia kellett volna az arcát amikor meglepetésként érte őt - mosolyogtam szerelmesen. - Aranyos volt!

- Tényleg az lehetett! Bár azt hiszem, hogy hamarosan viszont látom őt az újságokban - engedtem, hogy befejezze mert ehhez akartam hozzáfűzni pár gondolatot.

- Maga többet segített neki, mint én vagy bárki más. Én csak... - kerestem a szavakat.

- Bántottad őt? - kereste a tekintetem. A szemébe nézve elsírtam magam. Ő magához húzott és barátian megölelt. A karjai közül ellépve a szemem törölgettem.

- Nehéz ez - tártam szét a kezem. - Ő - mutattam fel. - A szerelmem! A férfi akiért dobog a szívem! Akiért megveszek! De ez még nehezebb mert nem lehetek vele!

És azt hiszem, hogy itt árultam el magam. Bob végig nézett rajtam, majd a tekintete megállapodott a kezemen. A gyűrűmet nézte egy darabig. Mégsem ebben volt a lényeg. Abban, hogy elszóltam magam.

- Nem lehetsz vele? - suttogta. Nyeltem egyet. - Mármint úgy érted, hogy...nem szabad? - fúrta tekintetét az enyémbe. Nem válaszoltam csak a cipőmet fürkésztem. Mogyoróbarna hajam pár tincsét a fülem mögé tűrtem, közben fohászkodtam, hogy Bob váltson témát. - Ez egy kicsit úgy hangzott, mintha kényszerítenének!

- Nem számít az! De jobb is ha megyek - léptem el tőle. Bob megfogta a kaput, de mielőtt belépett volna rajta, feltette a kezét és elmosolyodott.

- Láttál már élőben stúdiós próbát?

- Hű... nem! Nem láttam még - válaszoltam izgatottam. Elnevette magát.

- A jövőhéten Aiden elpróbálja a legújabb slágerét! A káosz kicsit késett! Egy utolsó próba és megy publicálásra! Gyere el!

- Oh - sütöttem le a szemem.

Tilos...
Tilos közelebb kerülnöm hozzá.
Tilos érzelmeket kiváltania belőlem.

Azért mert újra fájni fog. A közelében lenni szenvedést jelentett. Azért mert akit szeretek, azt nem érinthetem és nem puszilhatom.

De a gondolataim ellenére még is igent mondtam. Sarah! Ne vágd magad alatt a fát!

- Majd üzenetben értesítelek! - és ekkor hátat fordítva belépett a kapun!

- Viszonlátásra Bob! Örültem magának!

És mielőtt elköszönt volna vigyorogva felém fordult és viccesen feltette a kezét.

- Ne magázzál bassza meg! Nem vagyok vén troty! Stim?!

- Minden! - vigyorogtam.

- Azért mondom! Na menj Isten hírével! - küldött el mosolyogva.

Kicsit szomorúan, még is boldogan csuktam be magam mögött a lakás ajtaját. Nem tudtam, hogy mit gondoljak. Egyszerre akartam közel és távol is lenni tőle. Olyan volt, mintha a szívem visszahúzott volna hozzá, de az agyam ezellen tiltakozott.

A mosoly lefagyott az arcomról, amikor Nathan belépett az ajtón. A reggeli futásból érkezhetett meg, mert futó ruhában volt és izzadt volt. Ekkor felém pillantott.

- A Snapchat szerint Brooklynban voltál. Minek?!

- Mi közöd van hozzá? - válaszoltam. Nathan úgy nézett rám, mintha legszívesebben megfolytana. Ezért csak elfordítottam a fejem és Aiden Bakerre gondolva a tükör elé álltam.

- Egy pasinál aludtál?! - veti felém.

- Semmi jogod féltékenykedni! - néztem végig a fekete haján és alig látható borostáján. - Ha így is lenne akkor sem lenne hozzá semmi közöd - fésültem meg a hajam a tükörbe. Nathan nem válaszolt, csak mérgesen mellém sétált.

- Hamarosan a feleségem leszel ezért jogom van tudni, hogy kivel kefélsz! - a kijelentése hallatán mérgesen ellöktem magamtól. Nem lepődött meg, inkább arrogánsan felnevett.

- Az egyik barátnőmnél aludtam mert kicsit sok pezsgőt ittam a bulin!

- A bulin, amin Aiden Baker is jelen volt - sziszegte. - Hülyének nézel te engem? - húzta le a pólóját és a vállára dobta. Csípőre tett kezekkel a hajába túrt, majd a padlót nézve megrázta a fejét. - Egyre nagyobb köztünk a távolság!

- Erről nem én tehetek! - kiabáltam. - Nem érted meg, hogy csak egy rab vagyok itt? - tártam szét a kezem.

Régen talán jobban szerettem Nathant. De nem szó szerint.

Szerettem, mint egy havert.
Szerettem, mint egy bátyót.

De soha nem tekintettem rá vonzó férfiként. Ennek az oka az, hogy Nathan soha nem viselkedett udvarias férfiként. Mindig a pénzével villogott, mindig fényezte magát. Eltaszított és megölte a hitemet. Utáltam. Utálni is fogom.

- Sajnálom, hogy így gondolod - rázta meg a fejét. - De eszedbe juttatnám azt, hogy nem csalhatsz meg!

Engem nem érdekelt, hogy Nathan kivel van. Az utolsó dolog ami számított a kapcdolatunkban. De még is felhoztam a témát.

- És te?! - fordultam vele szembe. - Te baszhatod a titkárnődet az irodádban?! - ráztam a fejem. - Jól tudom én!

Ekkor lassan felém fordult és megcirógatta az egyik hajszálamat.

- Téged kéne már jól megbaszni. Talán megtanulnád, hogy hol van a helyed - mosolyodott el, majd hátat fordított és bement a fürdőszobába.

Féreg...
Egy undorító féreg...