- Gyerünk, Nathan! Egy - kettő, egy - kettő! - a Central Parkban Nathan mellett kocogtam, aki hangosan köhögve támaszkodott meg a térdén és kipirultan próbálta kifújni magát. Pár lépéssel közelebb sétáltam hozzá és a hátára helyeztem a kezem. Ő valóban nem bírta olyan jól a futást mint én, ezt ki is mutatta.

- Nekem ez nem megy! - mutatott előre. - Menj folytasd a kört! Majd itt találkozunk! - pillantott rám fél szemmel. Én csak derekamra helyeztem a kezem, kicsit sajnáltam, de egyébként jót szórakoztam rajta. Nathan és én egyforma futó ruhában voltunk: fekete szűk póló és fehér rövidnadrág. Ahogy az én csuklómon, úgy az ő csuklóján is okosóra figyelte a pulzusát. Az én észrevételem az volt, hogy a műtét óta jobban néz ki, de nem bír anyi tehert elviselni, mint például egy egészséges ember. Félre álltunk, mert közben szorosan elfutottak mellettünk, fél szemmel láttam, hogy a két nő kuncogva fordultak hátra, hogy szemügyre vegyenek minket. Még mindig nem volt könnyű a szabadban tartózkodnom, általában mindig ugyan az a vége, hogy feltöltenek rólam fényképeket és storykat. A különbség az, hogy Nathan is sok képen szerepelt már, mert általában mindenhova együtt megyünk.

- Apa azt mondta, hogy tartsam a csiga tempódat!

- Huh! Ezt így szó szerint? - egyenesedett fel, én csak bólintottam. - Anyja picsáját - csípőre tett kezekkel a fűre sétált, miközben követtem minden mozdulatát. Furcsa volt megismerni az igazi személyiségét. Régen, mikor ellenségek voltunk, egyszer sem gondoltam bele abba, hogy milyen valójában. A testvéreként tapasztaltam meg a változást rajta, és nagyon örültem annak, hogy Nathan olyan amilyen.

- Pihenhetünk, ha szeretnéd - pillantottam a karórámra.- Mégy egy kilométert sem futottunk - ezzel sikerült felidegesítenem, mert a kezét széttárva a futópálya felé kocogott, de ő nem látta, hogy a háta mögött egy lány felé futott, ezért olyan szinten összeütköztek, hogy az nekem is fájt. A kínos szituáció miatt a tarkómat vakartam, miközben Nathan összeráncolt szemöldökkel pillantott a lányra, aki felháborodva vette ki füléből a fülhallgatót. És keződött a vita.

- Már elnézést! Szerinted az emberekkel visszafele közlekednek? - mutatott a fűre, ahonnan Nathan a barna gumi pálya felé araszolt. Ismertem Nathant, ő nem szereti, ha valaki tiszteletlenül beszél vele, ezért biztos voltam abban, hogy visszavág.

- Már elnézést! Szerinted az embernek nem arra van a szeme, hogy lásson vele? - utalt arra, hogy a lány kikerülhette volna őt, mikor Nathan hátrafelé sétált. Már csak egy tál popconra lett volna szükségem, mert komolyan mondom, hogy már most imádom őket. Én csak huncut mosollyal az arcomon figyeltem a párbeszédet. Nem tudták egymásról levenni a szemüket.

- Egy féreg vagy!

- Te meg vak!

- Huhuhu! Ez durva volt! Én nem hagynám magam!

- Ne most! - szóltak rám tökéletesen egyszerre. Tovább szórakoztam a párosukon, és azon, hogy Nathan arca pirulni kezdett. Ó! Drága piroskám,valakinek bejön ez a lány! - Legalább kérj bocsánatot! - nézett végig rajta a lány. Nathan derekára tette a kezét és megrázta a fejét.

- Hiszen te jöttél belém! - mutatott a földre.

- Mert elém jöttél! - mutatott a lány ugyan arra a pontra. Oldalra biccentettem a fejemet, majd úgy gondoltam, hogy magukra hagyom gerlicéket turbékolni, mert biztos voltam abban, hogy vagy telefonszámot cserélnek, vagy...nincs más lehetőség! Telefonszámot fognak cserélni.

- Hajrá tubicáim! - mutattam fel suttogva a hüvelykujjam, Nathan csak nagyokat pislogva megrázta a fejét.

- Ne hagyj itt kérlek...nem bírok vele!

- Ezt meg még is, hogy képzeled?! Velem nem lehet bírni? - még fél fülell hallottam, de elfutottam és az órámra pillantottam ami a pulzusomat figyelte. Tényleg sok változás történt az életemben. Ezek a változások valóban pozitív hatással voltak rám, csak most kezdtem érezni, hogy egy új fejezet kezdődik az életemben. Emlékszek, mikor mérges és kétségbeesett voltam, mikor megtudtam, hogy mindenki hazudott nekem. Nem túlzok, ha azt mondom, hogy akkor utáltam mindenkit. De mostanra ezt átvette a boldogság, a jól megérdemelt boldogság, ami kicsit megkésett, de jobb később, mintha soha elven élek. Leültem a legközelebbi padra és ott vártam meg Nathant. Ezer százalékig biztos voltam benne, hogy sétálva fogja megtenni ezt a pár métert a padomig, meg sem fogok lepődni, hogy szépen kényelmesen fog engem utolérni. Miközben én a padon élveztem az augusztusi meleg napsütést, addig sokan felém futottak, hogy aláírást gyűjtsenek. Még mindig nem szoktam hozzá ehhez a gesztushoz, ezért mindig remegő kezekkel szoktam átvenni a tollat és igyekeztem mindig egyforma aláírást osztogatni. Lehet, hogy én vagyok az egyetlen olyan híresség, akinek nincsen állandó aláírása. Mármint minden színésznek van egy megszokott monogramja és szokása, amit az aláírásába süllyesztett. Nálam ez úgy van, hogy egyik aláírás így néz ki, a másik pedig úgy, de soha nem panaszkodtak miatta, leginkább örültek neki és sokszor megköszönték. Ahogy azt sejtettem...Nathan sétált felém, majd ledobta magát mellém a padra, és büszkén mutatott fel egy pici lapot, amit az ujjai közt tartott.

- Telefonszáma? - ekkor bólintott.

- Holnap este elviszem őt vacsorázni - mosolygott nagyképűen.

- Ez igen! - pacskoltam meg a vállát. - Tényleg gartulálok, de...honnan szereztetek papírt?

- Kivettem egy kisgyerek kezéből - suttogta úgy, mintha hatalmas nagy hibát követett volna el.

- Annyi baj legyen - tártam szét a kezem, de ekkor olyan dolog történt, ami velem gyakran, de Nathannal ritán szokott előfordulni. Futás közben pár lány kuncogva és sikítva futottak felénk. Lehettek vagy négyen, mind cici villantós topban és popsi mutatós nadrágban voltak, de nekem jobban elrabolta a figyelmem Nathan reakciója, aki pislogás nélkül nézett végig rajtunk.

- Úrsten! Aiden Baker! Kérhetünk egy aláírást, Aiden Baker? Óh! Tényleg olyan jó képű vagy, mint a klippekben, Aiden Baker - zavarodva fürkésztem őket, közben láttam, hogy Nathan szabadulni készült, ezért úgy gondoltam, hogy kicsit bemutatom Nathant a világnak.

- Hölgyeim! Ő itt Nathan! - húztam magamhoz a nyakánál fogva. - Amint az egyből feltűnik, egy igazi macsó és nagyon jóképű! Ja és szingli! - kacsintottam.

- Úristen! Nem tudom eldönteni, hogy melyik néz ki jobban! Te is énekelsz?! - kérdezték kuncogva. Egy buta kérdésből született meg életem legjobb ötlete. A kérdés teljesen jogos volt, a válaszra pedig kíváncsi voltam.

- Dehogy tudok! - jött a válasz.

Öhm...nem ilyen jellegű választ vártam!

Délután kértem Nathant, hogy kísérjen el engem a próbámra. Mivel életében most először járt a stúdióban, kicsit bizonytalanul pislogott a vállam mögött. Én szokás szerint mindenemet ledobtam a fekete kanapéra, ami már sok mindent túlélt. Ha, igaz, akkor mögötte egy fél doboz megszáradt pizza is volt, bár azt nem tudtam, hogy került oda. Miközben leültem a kanapéra, addig Nathan csípőre helyezett kezekkel pillantott szét. - Tehát itt szoktál próbálni? Ez nagyon tetszik! - Nathan még nem tudta, hogy okkal húztam ide, ezért a háta mögött kuncogtam. Tényleg boldog voltam, hogy jó a kapcsolatunk. Szükségem volt rá.

- Nathan? - telefonomon benyomtam a youtbeot és kerestem rajta egy lyrics videót, amit feltehetőleg ketten énekelnek. Ő leült a gamer székbe és felvont szemöldökkel biccentett, amolyan "na lökjed stílusban". - Khm! Énekeltél már? - a kérdésem meglepte őt, másodpercekig nem tudott válaszolni.

- Talán a zuhany alatt!

- És jó volt? - ekkor összeráncolt szemöldökkel közelebb húzta a széket hozzám, hogy mélyen a szemembe tudjon nézni.

- Mit tervezel, tesó? - sziszegte barátságtalanul. Úgy csináltam, mintha nem lenne fontos, pedig igen is érdekelt, hogy milyen hangja van. Hogy miért érdekelt? Nos...az még nem publicus.

- Duettezel velem? - bekapcsoltam az asztalon található monitort és a kábeleket a másik szobába átdugtam a kicsi résen keresztül. Nathan úgy nevetett, hogy kishíján leesett a székről.

- Nem Baker! Még is, hogy gondolod?! - nézett a szemembe. - Egyébként is mit akarsz duettezni? - ekkor vigyorogva kitettem a kezem és elkezdte énekelni:

Despacito
Quiero respirar tu cuello despacito
Deja que te diga cosas al oído
Para que te acuerdes si no estás conmigo
Despacito
Quiero desnudarte a besos despacito
Firmar las paredes de tu laberinto
Y hacer de tu cuerpo todo un manuscrito

Amikor befejeztem, Nathan a fejét csóválva felpattant a székről. - Neked könnyű! Kurva jó hangod van!

- És nyolcvan százalék, hogy neked is jó hangod van! - mutattam a másik szoba felé. - Mit gondolsz? Szórakozunk egy kicsit? - a szobában található mikrofont fürkészte, és ajka szélét rágcsálta. Láttam rajta, hogy bizonytalan, de valami akkor is csalogatta őt. - Na gyere Despacito! - karoltam át a nyakát és puszit nyomtam a homlokára.

- Ha macskanyávogást szeretnél hallani! - lökött le magáról.

Az életben kevés dolog van, ami tényleg bevállik és kurva jól működik, nos...ez a kevés dolgok közé tartozott. Amikor mikrofonhoz hajolva Nathan velem együtt énekelt akkor...Istenre mondom, hogy történt valami. Az ő hangja és az én hangom mintha egymásra találtak volna. Kiegészítették egymást. Kurva jól szóltunk, ezt pedig élveztük is. Sokszor libabőr cikázott végig rajtunk, mert nem számítottunk arra, hogy ilyen kristálytisztán fog szólni együtt a hangunk. Mintha az ő hangját és az én hangomat arra teremtették volna, hogy együtt szóljon. Nathan egy kicsit megállt, hogy levegőt vegyen, de láttam rajta, hogy élvezi. Istenem! Nagyon jól szólunk együtt. Kezemet a mikrofonra helyeztem és felvont szemöldökkel pillantottam rá. - Ezt hívják TEHETSÉGNEK! - tártam szét a kezem és szorsan magamhoz öleltem.

- Ez túl szoros! - nyafogott.

- Mit számít az!

- Nem kapok levegőt! - hosszasan kifújta magát, miközben a kapcsolóval megállítottam a lyrics videót ami egyébként duett volt. - Tetszik ez a szám! Na folytassuk! - csapta össze a tenyerét, én pedig megráztam a fejem.

- Nathan...Nathan...nemond, hogy a végén még megszereted? - pillantottam a mikrofonra, miközben elölről elindítottam a lyrics videót. Én kezdtem, és próbáltam követni a vastag betűkkel szedett részt:

Siempre hay alguien como tú
Que te nubla la razón pero no quiere escucharte
Siempre hay alguien como yo
Cuanto más me dicen no, más intento enamorarte

Lassan énekeltem, ahogy kellett, közben Nathan mellett ácsorogva lehunyt szemmel hallgatta a hangomat. Amikor ő következett elhajoltam a mikrofontól, és ő hajolt hozzá. Ekkor nyílt az ajtó és Bob lépett be rajta. Nathan nem vette észre, ezért az ajkam elé helyeztem a mutatóujjam és jeleztem Bobnak, hogy ne beszéljen, majd artikulálva azt suttogtam, hogy "kurva jó hangja van". Bob valóban kíváncsi lett Nathan hangjára, ezért összefont kezekkel és összeráncolt szemöldökkel várta, hogy a dallam közben ő elkezdjen énekelni:

A partir de hoy
Del cuento que escribimos borraré el final
Para que nada quede de lo que juraste
Y aunque duela dejarte

Nathan része intenzívebb és pergősebb volt, szívet lelkét beleadta és valóban az lett az eredmény, amire számítottam: nem volt hamis, kicsit rekedtes volt, de férfias, kicsit vékonyabb mint az én hangom, ezért egészítettük ki egymást. Nathan nem tudta, hogy Bob is végig hallgatta, ezért nagyon meglepődött, amikor a szakállas menedzser tátott szájjal nézett rá.

- Üdv Bob - helyezte a mikrofonra a kezét. Ekkor Bob felénk csörtetett, és belépett az ajtón.

- Két dolgot mondok! Egy...kurva jó hangod van! Kettő...együtt akarom hallani a hangotokat! - ekkor büszkén átöleltem Nathan hátát.

- Oh, Bobocskám! Olyan mint a mennyország - mosolyogtam büszkén. Tudtam...tudtam, hogy benne is megvan az ami bennem hiszen a testvérem.