Fel alá járkáltam a nappaliban, miközben Draven pislogás nélkül nézte az átlátszó pohárban található vörös vért. Láttam rajta, hogy nem látja értelmét, hiszen eddig emberi étellel táplálkozott. Viszont mindenki úgy gondolta, hogy nagyobb esélye lehet, ha ő is vérrel táplálkozik. Mason, Lilith és Alec is aggodalmas tekintettel pillantott a fiúkra, aki hátra dőlt a kanapén. Mindenki reménykedett és bízott abban, hogy ezúttal a jelen nekünk kedvez és végre szerencsénk lesz. Érezni lehetett a feszültséget, hiszen az életünk és a jövőnk egy ismeretlen kezében van. Hiába voltunk erős, természetfeletti lények, hiszen rajtunk kívül volt valaki, aki a halálunkat akarta.

Könnyes szemmel pillantottam Alessandro felé, aki sötét haját apró kontyba kötötte, majd felém pillantott. Megérezte, hogy nézem őt, ezért csak halványan elmosolyodtam. Hónapokkal ezelőtt nem gondoltam volna, hogy álmaim férfija mellett ilyen életem lesz, de a világ összes kincséért sem hagynám őt el. Számomra ő a végzet, a menedék, a remény, a reggel első sugara, és örökre ő lesz az a férfi, aki mellett lenni szeretnék. Alessandro számomra olyan helyet tölt be, amit senki nem pusztíthat el. Harcolunk egymás ellen, szerettük egymást, ellenségek is voltunk, de végül egymás mellett kötöttünk ki. Ez a szerelem. Mikor képtelenek vagyunk egymás nélkül létezni, mikor a másik hiánya gyógyíthatatlan. Mi ketten olyan összhangban vagyunk, hogy ezt a kötődést nem lehet megszakítani.

- Nos Draven! - Alessandro büszkén mosolygott, hiszen ez ő számára is egy nagy fordulatot jelentett. Szinte magamon is éreztem, hogy majd kiugrok a bőrömből. - Édesanyáddal azon gondolkodtunk, hogy növelhetnénk az erőd, hogy elérjük azt, hogy felülkerekedj a vadász erején! - Alessandro a pohár felé pillantott, miközben Draven követte a tekintetét. Máson és a többiek is elismerően bólogattak, hiszen érezték, hogy ez akár be is válhat. - Az jutott az eszünkbe, hogy a vértől erősebb lehetsz! - mondta ki.

- Apa! - tette fel a kezét. - Én még soha nem ittam! És, hogy megmondjam őszintén, nagyon nem is vágyom rá! - húzta el az ajkát. - Nem az én ínyemre való!

- Szerintem próbáld meg! - suttogta Kyle, aki szemben található kanapén feküdt. - Hidd el, ha megízlelted, utána másra sem tudsz majd gondolni! - vigyorgott. - És a biztonságod is múlhat rajta! - amikor befejezte, Draven sóhajtva a kezébe vette a poharat, majd elhunyt szemmel aprót kortyolt a vérből. Mindenki figyelmesen nézte őt. Draven nyelt egyet, a szemöldökét ráncolta, közben láttuk, hogy izlelgeti. Nem mondott semmit, csak lehúzta a maradékot, majd hosszasan kifújta magát. Ekkor Alessandro felé pillantott. Draven nem mondott semmit, de mindenki értette és látta, hogy bizony az ínyére is tökéletes. Ekkor Alessandro büszkén bólintott.

- Hozok még! - megszorította Draven vállát, aki ajkát ízelgette, majd a szemembe nézett.

- Látod ezt, anya? - ekkor büszkén mögé léptem, átkaroltam a nyakát és puszikkal halmoztam el az arcát. - Azt hiszem, hogy megvan az új kedvenc ízem! - jelentette ki, miközben a többiek is felnevettek. Jó volt látni azt, hogy az egész család a szívem viseli Draven sorsát és biztonságát. Volt valami kitartás és erős kötelék abban, hogy mindenki szerette őt. Draven biztonsága miatt nem csak erősebbek lettünk, de a napok és a hetek elteltével is közelebb kerültünk egymáshoz.

Alessandro és én az erdőben sétáltunk, miközben élveztük a napsütést. Úgy érzem, hogy végre elértünk ahhoz a ponthoz, hogy mindenki nyugodtan hátra dőltem. Miközben Alessandro arcát néztem, rájöttem arra, hogy a történtek megviselték őt. Én magam is éreztem, hogy a fiunk veszélyben van. Én is szenvedtem. Viszont Alessandro ezt jobban kimutatta. A nemes és határozott külső mögött egy érzékeny férfi rejtőzött el. Amikor megálltam előtte, mosolyogva a tarkójára fontam a kezem, majd elmosolyodtam. Alessandro összefogva hordta a haját. Ez az a stílus, amivel soha nem tudok betelni. AZ ő arcformájához nem csak tökéletesen illik, de kiemeli a szimmetrikus arcát és visszafogott borostáját. - Engedd el magad! - kértem halkan. Ekkor felsóhajtott.

- Nem erről van szó! Inkább arról, hogy nem ilyen életet szántam neked! Eddig csak a gondok voltak! Szeretnék végre önfeledten boldog lenni és vámpírhoz méltóan élni! - ekkor ravasz mosolyra húztam az ajkam, miközben a közelben található tó felé pillantottam. Alessandro azonnal megérezte, hogy mire gondolok: az ajkát vonzó stílusban beharapta és az ég felé pillantott. - És igen! Hiányzol!

- Akkor menjünk fürdeni! - dereka köré kulcsoltam a kezem és elsétáltunk a nagy tóig. A kerek tó tiszta vize felületén megcsillant a nap, miközben az enyhe fodrok megjelentek a felszínen. A víz meleg volt, ezért kivettem a lábam és a felsőmhöz nyúltam. Miután meztelenre vetkőztem, Alessandro mögöttem állva a fejét rázta. - Mire vársz? - takartam a mellemet. - Gyere be velem! - lassú és kecses mozdulatokkal hívtam és csalogattam őt. Szüksége volt rá, hiszen otthon az ágyban nem tudunk úgy szeretkezni, ahogy szeretnénk. Alessandro összesen négyszer törte össze az ágy szélét, egyszer pedig vissza kellett csavarozni a fejtámlát. Amikor ember voltam, nem tudtam, hogy a vámpírok ekkora hatalmas, nyers erővel bírnak. Amikor otthon szeretkezünk, akkor mindig visszafogjuk magunkat, hiszen tudtuk, hogy elszabadulna a káosz, ha máshogy tennénk. - Nagyon kellemes a víz! - nyakig elmerültem benne, miközben Alessandro lehúzta magáról az alsónadrágot. Ő volt az én uram, a párom, a szerelmem, a férfi aki elrabolta a szívem. Ez a látvány megdobogtatta a szívem. A szemembe nézve lassan sétált be a vízbe. Végignéztem az izmos combján, a férfiasságán, a lapos, feszes hasán és a mellén. Amikor haját kikötötte, és elmerült a vízben, fel kuncogtam. A másik pillanatban éreztem, hogy combomat végig simítja, majd pontosan előttem a felszínre úszik. A vizes, hullámos haját hátra túrta, majd csípőmre fonta a karját és közelebb vont magához. - Annyira szeretlek! - kulcsoltam a kezem a tarkójára.

- Hiányzott már ez! Nagyon hiányoztál! - Alessandro egy kicsit megemelt, ezért mellem romantikusan a mellkasához tapadt. A fejét enyhén oldalra biccentette, majd hozzám hajolt és megcsókolt. Nem volt benne semmi vad, semmi erősebb elszántság. Az arcára simítottam a kezem és csak viszonoztam a szenvedélyes csókjait. El is felejtettem, hogy milyen vele. Felsóhajtottam, amikor a nyakamat kezdte el csókolni. Az egész testemet elöntötte az adrenalin és a mámor. Éreztettem vele, hogy a csípője köré akarom fonni a lábam. Abban a pillanatban a szemembe nézett, majd egy szempillantás alatt a szikla falának döntötte a hátam. A tó mellett, miközben a hátamat a nyirkos szikla hideg felületének nyomtam, Alessandro a szemembe nézett és mélyen belém hatolt. Amikor ezt megtette, magamra húztam.

- Hiányoztál! - súgtam az ajkai közé. A következő pillanatban elvesztettük a fejünket. Én magam sem tudtam eldönteni, hogy ezt mi okozta. Alessandro kihasználta nyers erejét. Határozottan és keményen mozgott bennem. Tudtam, hogy senki nem hal minket, ezért bátran hangot adtam annak, hogy élvezem. Hátra hajtottam a fejem, kezemmel végig karmoltam a hátát. Amikor a hátam a sziklának csapódott, éreztem, hogy a felülete leválik és a fűre zuhan. Alessandro akkor megállt és levegő után kapkodva pillantott a szikla darabokra. - Inkább ezt, minta közös ágyunkat! - mellkasánál fogva ellöktem őt. Teljes erőből a fűre taszítottam őt. Hevesen süllyedő mellkassal a csípőjére ültem, miközben felült. Körmömmel végig szántottam a mellkasát, miközben tekintete kék színben izzott. Felült, hozzám hajolt, majd határozottan a nyakamba harapott.

Késő este kiléptem a szobámból, miközben megpillantottam, hogy Kyle a kanapén ült és magányosan olvasott. Nem tudom, hogy miért, de abban a pillanatban megsajnáltam őt. Volt valami abban, hogy egyedül olvasott. Mindenkit lefoglalt Draven, és senki nem figyelt oda arra, hogy nekünk van egy "másik fiúnk is." - Mit olvasol? - leültem mellé és a könyvre pillantottam. Kyle nem volt a fiam, de mégis szerettem és úgy tekintettem rá, mintha az lenne. Ekkor a szemembe nézett.

- Shakespeare, Rómeó és Júlia! - mutatta felém a borítót.

- Nahát! Ez figyelemre méltó! - Kyle erre nem mondott semmit, csak megigazította az összefogott haját. - És, hogy vagy?

- Jól vagyok, Astrid! - válaszolta, miközben váratlanul furcsa illatra lettünk figyelmesek. Mélyen szippantottam be a vér szagát. Éreztem, hogy vágytam rá. Csábított, mintha azt súgta voln, hogy "gyere". Nekem még volt problémám a táplálkozással, ezért nagyot nyeltem.

- Miért van vér szag?! - Alessandro leugrott a lépcsőről, majd belépett Draven szobájába. - Hol van Draven?! - kérdezte idegesen.

- Nincs a szobájában?! - felálltam és a vér szag felé pillantottam. Ekkor már mindenki a nappaliba jött és vámpír szemekkel pillantottak a bejárati ajtó elé.

- Kintről jön! - suttogta Mason.

- Valaki csináljon valamit, mert én még nem bírom! - szorítottam a kanapé szélére. Ekkor Alessandro a bejárati ajtó elé lépett. Amikor a kilincsre helyezte a kezét, kicsit gondolkodott, végül kinyitotta. Ebben a pillanatban pillantottuk meg Dravent. Draven szája csupa vér volt. A vér elöntötte a pólóját, és a nyakát is. Abban a pillanatban, hogy megláttam, azt hittem, hogy elvesztem a fejem. Viszont nem ez volt a legnagyobb probléma. A baj az volt, hogy karjai között egy barna hajú lányt tartott, akinek nyakából folyt a vér. Az élettelen testű lány szíve még dobogott, de már alig. Ekkor Draven a fejét rázta.

- Még életben van!

Mindenki Alessandrora pillantott, aki csak csípőre helyezte a kezét és gondterhelten kifújta magát.