Az égig nyúló fehér fenyőfák között sétáltam. A kezemet összedörzsöltem és meleget fújtam az ajkaimmal. Csizmám alatt szinte ropogott a fehér hó, aminek felülete megcsillant a nap fényes sugaraitól. Mintha egy álom világban lettem volna. Minden hófehér bundát öltött, a fenyőfák nagy ágait nehéz hótakaró fedte. Minden makulátlan és tiszta volt. Mintha ez a hófedte táj a végtelenségig nyúlt volna. Tekintetemmel a barna kerítést néztem, ami végig futott a kevés fából termett erdő szélén. A kerítés felületén megolvadt a hó és egymás után esett a vastag hótakaróba. Tekintetemet csak a vércseppek zavarták meg, ami elárulta, hogy a szökött vámpír, merre tartott. Leguggoltam, hogy jobban megvizsgáljam. Még friss volt. A vércseppek apró csíkban futottak végig a fehér tájon, ezért magamra vettem a fekete köpenyem kapucniját és figyelmes lépésekkel haladtam a vércseppel mellett. Nem éreztem a hideget, hiszen az adrenalin eluralkodott felettem. Másra sem vágytam, csak arra, hogy ez a vámpír, megkapja méltó büntetését. Ellenségek voltunk, az ő fajtája megöli az embereket és megfosztja őket a boldogságtól. Miközben a fehér fenyőfák mellett sétáltam, ágak zörejét hallottam a hátam mögött, mintha valami mászott volna az óriási ágakon. Automatikusan a hátamon található fegyverhez nyúltam, majd a kapucnimat lelöktem a fejemről. - Hol vagy? - suttogtam, közben próbáltam minden belső hangot kizárni. Nem figyeltem apám szavára, se édesanyám hangjára, amit már hosszú éve nem hallhatok. Bizonyítani akartam, hogy alkalmas vagyok arra, hogy átvegyem apám helyét és vadász legyek. Legyen bármi a sorsom, nem számít, hogy mit szánt nekem a sors. Vajon mi lesz a végzetem? Az, hogy vámpír vadász legyek, az, hogy szívem szerint éljek? Mióta számít, hogy én mit akarok, ha a lelkem bosszúra szomjazik? Az édesanyámért, akit hidegvérrel meggyilkoltak. Ezért szól a bosszúm. Ez már nem apám harca. Ez az én harcom volt. A másodpercek alatt megfordultam, de életem legnagyobb hibáját követtem el a mozdulattal. A másodpercek alatt szinte lassított felvételben láttam, hogy a fáról egy vámpír rugaszkodik el és egyenesen rám ugrik. Csak egy pillantás volt az egész, de a vámpír olyan szinten a vastag hótakaróba lökött, hogy amikor hátra zuhantam, valamibe nagyon beütöttem a fejem. Zúgott a fejem, a hangokat tompán hallottam. Fél szemmel láttam, hogy a tenyeremen vérfoltok jelennek meg. A hó alatt található kavicsok olyan sebet ejtettek rajtam, amit ez a szörnyeteg azonnal kiszagolt. Ahogy a hóba tenyereltem és próbáltam felállni, a vörös vér a tenyerem formájában, szinte pecsétként jelent meg a hóban. Tudtam, hogy ebben a pillanatban nagy bajban voltam. A fejem hasogatott a fájdalomtól, amit a nagy kő okozott az esésem során. - A francba! - fél testtel próbáltam felállni, de ekkor a vámpír megállt előttem. Fiatal volt. Talán húsz éves sem lehetett. Kezemmel azonnal a combomon található fegyver felé nyúltam, de a bőr nem volt a combomra rögzítve. Az életben léteznek olyan pillanatok, amikor közel érzed magad a halálhoz, vagy közel a végzetedhez. Nem tudom, hogy melyiknek örültem volna jobban. Fegyvertelen voltam, a fehér havas tájon egyetlen menedékem a fekete kövek lettek volna, de túlságosan gyengének éreztem magam ahhoz, hogy egy olyan kicsi tárggyal védekezzek. - Menj innen! Takarodj!

- Ezt keresed? - a háta mögül előhúzta a fegyvertartómat, majd a pisztolyt megfogta és a távolna dobta. - Hm! Finom az illatod - kezéből kiejtette a bőr fegyvertartót, majd egyenesen leguggolt hozzám és erőszakkal megszorította a kezem. - A szemedben látom a félelmet! Én vagyok az első, akivel találkoztál, igaz? - ekkor megvillantotta vörös tekintetét. Félelmet keltett bennem ez a szín, puszta gyilkolási ösztönről árulkodott. Egyedül voltam a vámpírral, aki minden pillanatban közelebb került hozzám. Tudtam, hogy az életem másodperceken múlik, de nem tudtam magam megvédeni. Könnyes szemmel lehunytam a szemem, a másik kezemet a sérült fejemre tettem, de hiba volt, mert jobban megérezte a szagomat. - Isteni - húzott közel magához, majd hátra túrta a hajam. - Ígérem, hogy gyors leszek - sziszegte a fogai között, és miközben én lehunytam a szemem, és mozdulni sem mertem, olyan váratlan dolog történt, amire álmomban sem számítottam. Mert megjelent a végzetem. Az utolsó másodpercben szinte lassított felvételben láttam, hogy valami megragadja a fiatal vámpírt és olyat taszít rajta, aminek ereje elképesztően hatalmas volt. A fiú a levegőben zuhant a hófedte fenyő törzse mellé. Ekkor valami átkapcsolt a fiúban, mert nem mert közeledni felém. A fa vastag törzse mellé guggolt, karjával pedig átkarolta a térdét. - Mi...mi ez? - minden erőmet összeszedtem, hogy fel tudjak állni. Hiába folyt a tenyeremből és a fejemből a vér, a maradék erőmet összekapartam és remegő, sajgó combomra támaszkodva felálltam.

A nap szikrázóan sütött, a testem vonala árnyékként jelent meg a csillogó hó felületén. Akkor dermedtem meg, amikor egy másik árnyék is megjelent mellettem. A szemöldökömet ráncoltam, fél testtel a mögöttem álló felé fordultam, de ekkor valami a fejembe nyilalt.

- Sok vért vesztettél - suttogta egy hang, miközben védelmezően átkarolt engem. Meghaltam, vagy csak álmodtam? Az érintése mintha menedéket nyújtott volna nekem. Soha nem éreztem magam ennyire biztonságban. A férfi hangja semmihez nem volt fogható. Tiszta volt, akár a kristály és nyugtató, mint egy lassú, lágy zene. A vérveszteség miatt homályosan láttam, de láttam a kezemet, amivel egy sötétkék inget markoltam. Az ujjaim szinte elfehéredtek az ing felületén, a gombok meglazultak és rálátást kaptam a feszes hasára. Ez az illat...ez a hang...életem során nem találkoztam még ilyennel, ami ilyen hatással lenne rám. Homályosan láttam az arcát, szemtől szembe álltam vele, a férfival aki megmentette az életem.

- Megmentetted az életem - kicsiket pislogtam, de a fejemet már nem tudtam kitisztítani. - Azt hiszem, hogy agyrázkódásom van - homályosan láttam magam előtt egy apró mosolyt. Az ajka tökéletes volt, a bőre selymes és makulátlan. Hibátlan, akár egy megtervezett porcelán. Erős és egészséges borosta emelte ki az arca gyönyörű formáját, mintha nem is evilági lett volna. Kávé színű haja oldalt rövidebb volt, a feje tetején pedig egy apró kontyban össze volt fogva. Minden tökéletes vol rajta. - Biztos csak álmodok - simítottam a gyomromra a kezem, miközben a fekete cipőjét fürkésztem. Ez volt az utolsó emlékem a jóképű idegenről, aki megmentette az életem. Legalábbis én ezt hittem.

Végzet. Kinek mit jelent? Valami, amit régóta várunk, valami ami utolsó egy ember életében. Nekem a végzet két dolgot jelent: valami, ami hozzám tartozik, valami ami örökké velem marad. Apám néha mesélt a végzetről, ami kicsit hasonlít a halálhoz, és az újrakezdéshez. Az ember megváltozik, ha találkozik a végzetével, ami megváltoztatja az életét. Szerelem, halál, még nem tudtam, hogy mit jelent pontosan, nem tudtam, hogy mi vár rám. Azt tudtam, hogy életem legfontosabb pillanatában megjelent valaki, aki megmentette az életem.Ez egy kicsit hasonlít a végzethez, nem igaz?

Homályosan láttam, amikor próbáltam kinyitni a szemem. Kicsit gyengének éreztem magam, de tudatomnál voltam. Miközben a plafont fürkésztem, lámpa erős fénye a szemembe világított, ezért hunyorogva oldalra biccentettem a fejem. Egy ismeretlen szobában voltam. Egy olyan szobában ami két színből állt: arany és vörös. Amikor felültem, szembe találtam magam egy kanapéval. A kanapén egy férfi ült. Nagyokat pislogtam, hogy észhez térjek, amikor tudatosult bennem, hogy nem a saját ruhámban voltam. Egy fekete ing volt rajtam. A meztelen combomat semmi nem takarta el, ezért gyorsan magamra húztam a takarót, majd hátra túrtam a hullámos hajamat. Féltem és rettegtem. Vajon bántott? Hozzám ért? Megerőszakolt?

- Hogy kerültem ide? - pillantottam előre, miközben a férfi egy könyvet olvasott. Nem pillantott felém, mintha levegőt sem vett volna. Elképesztő kisugárzással rendelkezett, alig tudtam levenni róla a szemem. Ki ő? Mit keres itt? Én mit keresek itt? - Sok kérdésem lenne - suttogtam, miközben egyenesen felém emelte a tekintetét és mélyen a szemembe nézett. Első pillantás. Amikor a szíved gyorsabban kezd el dobogni, amikor érzed a gyomrodban azt az idegesítő érzést. Az első pillantás, amikor nem tudod levenni róla a szemed, mert össze vagy vele kapcsolva. Ez tipikusan az a pillantás volt, amire talán örökké emlékezni fogok. Fekete ívelt szemöldökét összeráncolta, mintha nem értené, hogy pontosan miért vagyok feldúlt. - Tudsz beszélni?! - kérdeztem dühösen, mire hosszasan kifújta a levegőjét és félre helyezte a könyvet. Ekkor nyeltem egyet.

- A bocsánatodat kérem! A tanítványom nem tudta visszafogni magát, amikor meglátott téged - a fejét enyhén oldalra biccentette, közben éreztem, hogy vörös színben úszik az arcom. Miért van rám ilyen hatással? Miért ver szaporán a szívem, a légzésem miért ütemtelen? - A jelenléted felkavarta őt, mert még nem járt ember közelében!

Vámpír. Ez a férfi is vámpír. Amint ez tudatosult bennem, felülkerekedett rajtam a félelem. Egyszerre féltem és védekezni is akartam, de nem találtam a közelben fegyvert vagy kést, amivel megvédhetem magam.

- De ki vagy te? - suttogtam mélyen a szemébe nézve, miközben kezét a tarkójára vezette. Ritkán találkoztam ilyen jóképű férfival. Az igazság az, hogy ő minden képzeletemet felülmúlta. Markáns arc vonalát kiemelte a lágy, de mégis határozott borosta. A tekintetében volt valami, amitől zavarban voltam, mégis szívesen elvesztem benne. A kisugárzásában volt valami ellenálhatatlan, ami jobban és jobban vonzott. Végül felállt és egyenesen az ágyhoz sétált. A közeledése miatt a testem megfeszült és összehúztam magam. Lassan leült az ágy szélére, tekintetével az ablak felé pillantott. Kint szakadt a hó. Óriási pelyhekben esett. Varázslatos volt, de amióta a saját véremet láttam csillogni a fehér hó felületén, azóta megutáltam a havazást. Végül végig simította a combját, majd így szólt:

- Hogy ki vagyok? - fürkészte a padlót. - Az, aki megmentette az életed - suttogta. - Az ellenséged is lehetek. Te döntesz - fejezte be, majd az ajtó felé sétált. Végignéztem rajta, miközben tekintélyt parancsoló mozdulatokkal megfogta az ajtó kilincset és vissza sem nézve rám, becsukta maga mögött az ajtót.