A fejem tetejére gumiztam a hajam, miközben az ágy szélén ülve felhúztam az alsónadrágot és egy szürke futónadrágot. Ép menni készültem, amikor Astrid a puha takarók között mosolyogva utánam nyúlt. Képtelen voltam megmozdulni, pedig egész éjszaka szeretkeztünk. A szó szoros értelmében. A párnák és a ruhák is a földön hevertek. A vállam felett hátra pillantottam, majd közel hajoltam hozzá és letöröltem a telt ajkán található vércseppet. Ő csak vonzó mosolyra húzta az ajkát. - Azt hiszem, hogy megnézem a fiúnkat! - amikor átadta nekem a pólót, gyorsan felhúztam és befújtam magam parfümmel.

- Én is aggódom érte! - miközben felült, a takarót a testére húzta és oldalra túrta a fekete haját. Vannak olyan pillanatok, amikor Atrid nem tud uralkodni a vámpír énjén, ezért vörös szemét ragyogóan villogtatni szokta. Ez is olyan pillanat volt. Nem tudtam, hogy mi váltja ki belőle, de olyan gyönyörűséges. - Valami nincsen rendben vele! Attól félek, hogy megint alva jár és... - nem tudta befejezni, mert tenyerébe temette az arcát és izzadt homlokkal rám pillantott. - Te is úgy érzed, hogy távolságot tart tőlünk? - az ágy szélén ülve a fenekem alá húztam az egyik lábam, majd kezemmel végig szántotta, a rövid borostámat.

- Igen! - morogtam. - Úgy érzem, hogy valami nincsen rendben vele! - Astrid felhúzta az orrát, és gondterhelten felém fordult. A takaró lecsúszott mellkasáról, ezért felfedte a tökéletes, kerek mellét. Próbáltam nem a mellére figyelni, de ilyenkor mindig eszembe jut az, hogy vámpírnak lenni azért is jó, mert nem fáradunk el a szexben. - Múltkor eszembe jutott, hogy lehet az a baja, hogy más életre vágyik! Múltkor a főiskoláról beszéltünk! Látnod kellett volna a csillogást a szemében! - ekkor Astrid mérgesen közelebb hajolt hozzám.

- A fiúnk nem mehet emberek közé! Ő nem átlagos! Az egyik szeme vörös a másik barna! Ő ezt nem tudja elrejteni, vagy kikapcsolni! - a kezét feltette, majd kifújta magát. - Draven soha nem lehet átlagos!

- Viszont megérdemli, hogy normális emberként kezeljük őt! Én megigértem neki, hogy beiratom!

- Ez nagy hiba volt!

- Jól van! Azt hiszem, hogy Lilith és Alec ma este jönnek vissza a nyaralásból!

- Mi mikor megyünk nyaralni?

- Nyaralunk mi az ágyban! - vigyorogtam, majd kiléptem a szobából és a lépcső felé sétáltam. Ahogy a fal mellett sétáltam, úgy elmémmel arra koncentráltam, hogy a gyertyák égjenek. Elképzeltem a tűz színét, hogy meleg. A másik pillanatban a nappaliban található összes gyertya visszafogott lángra lobbant. Mosoly hagyta el az ajkam, de a lábam a földbe gyökerezett, amikor Draven testébe botlottam. Annyira megijedtem, hogy elkerekedett szemekkel pillantottam rá. Mozdulatlanul állt előttem, fejét enyhén oldalra biccentette. Fekete szűk nadrágot viselt. Úgy állt előttem, mintha a padlóhoz ragasztották volna. - Draven!

- Megijedtél, apa? - a hangja mély és barátságtalan volt. Ha nem ő állna előttem, akkor azt mondanám, hogy ez nem az én fiam. - Van kedved beszélgetni? - mosolyogva a kanapé felé intett, mire bólintottam. - Szuper! Addig felveszek egy pólót! - Draven egy szempillantás alatt vissza is ért. - A fősuliról szeretnék beszélni veled! - vörös szűk pólóját megigazította a nyakánál, miközben a szőkés barna hajába túrt. Ekkor ajkamat elhúzva lesütöttem a szemem és eszembe jutott az, amit Astrid mondott. A fiúnk nem mehet emberek közé. - És képzeld el, már nagyon várom! Azt hiszem, hogy egész életembe erre vártam! - miközben hozzám beszélt, addig én alaposabban szemügyre vettem őt. A szőkés barna haja pár tincse a szemébe lógott. A tekintetét kiemelte az ívelt és acélszerű szimmetrikus arca. Az arccsontján alig látható borosta kezdett megjelenni. Imádnák a csajok. Egyszerűen odáig lennének érte. Normális élete lenne. Mégis attól tartok, hogy ezt az életet én nem adhatom meg neki.

- Draven! - suttogtam és keresztbe fontam a lábam. - Anyáddal úgy gondoltuk, hogy talán várhatnánk még a főiskolával! - a szemöldökét barátságtalan ráncba húzta, az ajkát alig láthatóan összeszorította. - Azért döntöttünk így mert nagyon szeretünk, életem! - csóváltam a fejem. - És próbáltunk minden szempontot nézni! Arra a következtetésre jutottunk, hogy neked talán ott nem lenne jó helyed!

- Anyám vett rá erre? - a hálószobánk ajtaja felé pillantott, miközben ellenkeztem. - Vagy közösen döntöttétek el? - kérdezte. - Úgy, hogy nem is szóltatok róla! Mit ne mondjak...ez most rosszul esett! Egy dolgot kértem tőled, apa! - mutatott a padló felé. - Annyit kértem, hogy legyen normálisabb életem!

- Ezt nem tudom neked biztosítani! Azért mert...

- Mert nem vagyok egy átlagos fiú? - kérdezte.

- Pontosan! És nehéz döntéseket hoznunk, mert anyáddal úgy látjuk, hogy valami okból kifolyólag te távolságot tartasz tőlünk! Úgy látjuk, hogy van valami, amit talán nem mondasz el nekünk!

- Ez igen! - nevette el magát. - Könnyű rólam ilyet feltételezni, igaz?! - állt fel, majd mélyen a szemembe pillantott. - Itt arról van szó, hogy nem bíztok bennem! Ha bíznátok bennem, akkor elengednétek a fősulira! Egyébként miért ne lennék átlagos? Nem iszom vért, nem ölök és nincsen szupererőm! Azzal áldott meg a sors, hogy gyorsan gyógyulok!

- Többről van szó!

- Tizennyolc éves fiú vagyok! - ekkor még közelebb hajolt, majd oldalra biccentette a fejét. Mintha valami történt volna. Éreztem, hogy valami nem stimmel. A kisugárzása megváltozott. Mintha nem ő lett volna. - Ha nem engeded el, akkor Istenre mondom, hogy megölök mindenkit, akit te szeretsz! - elkerekedett szemekkel néztem rá, miközben elhajolt és fejét rázva az arcomat fürkészte.

- Mégis mit képzelsz te magadról?! - álltam fel, mire meglepetten feltette a kezét.

- Mi a baj, apa?! - Draven viselkedése nem volt normális. Az egyik percben a fiam, a másik percben pedig olyan, mintha mégsem ő lenne. - Mindegy! Azért gondolkozz el a sulival kapcsolatban! Megkeresem Kyle-t!

Éjfél körül a kanapén ültem és zakatoltak a gondolataim. Nem tudtam, hogy mi a valóság, és mi illúzió. Ma a fiam olyan viselkedést produkált, ami nem vall rá. Emlékszem, hogy valami átsuhant az arcán, mintha valami felülkerekedett rajta. Biztos voltam abban, hogy ezeket csak a démánjaimnak köszönhetem, de mégis eljátszottam a gondolattal, hogy itt valami nyomozásra szorul. Nem tudtam a többiek hangjára figyelni, mert egyszerűen zavartak a történtek. Van egy tizennyolc éves fiam, aki néha nem olyan, mint a fiam. Ez aggaszt.

- Alessandro? - alec felém pillantott, miközben felém dobott valamit. Az utolsó percben kaptam el, majd kibontottam a barna csomagolásból. Egy Eiffel tornyos hógömböt hoztak nekem. Sóhajtva megráztam, miközben a fehér csillám a vízben cikázva úszott. Közben elbambultam és addig néztem, amíg az aljára nem hullanak. - Mi van ma vele?

- Semmiség! - Astrid a combomra helyezte a kezét, miközben megköszöntem az ajándékot.

- Ez igazán szép!

- Na de hol van a nagyfiú? - Lilith izgatottan összedörzsölte a kezét, mire nyeltem egyet. - Kerek egy éve nem láttam! Lehet, hogy alszik? - visszafogott műszempillája szépen keretezte a tekintetét, és kiemelte a matt színű rúzst a telt ajkán. Hófehér egybe ruhát és csillogó gyöngyöket viselt.

- Ma sikerült lefárasztanom őt! - vigyorgott Kyle, aki fejére helyezte a fekete kalapot, amit ajándékba kapott. - Szerintem mélyen alszik!

- De minden rendben van vele? - kérdezte Alec, miközben egyszerre kezdtünk bólogatni. - Ez nem volt túl meggyőző! Egyébként hoztunk sok hűtőmágnest és kulcstartót is!

- Na de milyen volt párizs? - jött egy hang.

- Ez ki volt?

- Én! - Samael sétált felénk, mire nevetve homlokomra helyeztem a kezem. Azt hiszem, hogy róla mindenki elfeledkezett. Ő általában az alagsorban szokott lakni. Senki nem tudja, hogy mivel foglalkozik, vagy pontosabban mi a szakterülete. De neki köszönhetjük, hogy mindig tiszta a könyvtár és mindig van friss vér a hűtőben.

- Baszki! Rólad mindenki elfeledkezett!

- Ugyan! Nem szoktam minden napomat itt tölteni! De soha nem felejtem el a pici Kyle átváltozását! - Samael átkarolta Kyle nyakát, aki nevetve szabadulni próbált. - A lényeg, hogy most megint itt vagyok! - pillantott felém. - Hercegem! Milyen csodásan fest ma!

- Köszönöm Samael! Legközelebb mikor láthatunk viszont? Talán ötven év múlva?

Samael nevetve megrántotta a vállát, miközben szétnézett. Mindenki hiányolta Draven jelenlétét, erzét sziszegve átkaroltam Astrid nyakát. - Alszik! - suttogta mosolyogva. - Hadj pihenjen csak! - nyomott egy puszit az arcomra. - Egyébként köszönjük az ajándékot! De milyen volt párizsban? - pillantott Alec és Lilith felé.

- Párizs elképesztő volt! - válaszolta Lilith. - Minden nap kirándultunk, ettünk, és nevettünk, ettünk és szeretkeztünk! - Alec nagy szemekkel bólogatni kezdett, mire Astrid és én egymás szemébe néztünk.

- Hogy tudtátok elintézni, hogy vérhez jussatok? - kérdeztem kíváncsian.

- Ugyan Alessandro! Te nem hallottál még a vámpírokról, akik Farnciaországban élnek? Ugyanolyan úri vámpírok, mint te! A különbség csak az, hogy nem tisztavérűek!

- Én talán hallottam már róluk! Magányosan élnek egy nagy és híres kastélyban! - válaszolta Mason, miközben Darven jelenlétét éreztem.

- Na tessék! - nevettem. - Hangosak voltatok! A fiam felébredt! Ha mérges lesz, akkor ti magyarázzátok meg! - mutattam Alecre, miközben Draven arcát pillantottam meg. Viszont olyan dolog történt, amire senki nem számított. Draven aludt. A szeme csukva volt. Lassú, mégis gyors lépésekkel haladt felénk. A baj az volt, hogy minden olyan gyorsan történt. Senki nem számított arra, hogy valami olyan fog bekövetkezni, ami rosszat hoz a fejünkre. - Draven?! - emlékszem, hogy először én álltam fel, majd mindenki hátra pillantott. Túl kevés volt az idő. - Mit csinálsz?! - megindultam felé, de késő volt. Draven, Samael mögé lépett, egy kést egyenesen a nyakához szorított, majd a szemünk láttára vágta el a férfi nyakát. A kés miatt a vér Draven arcára, a kanapéra és a padlóra folyt. - Draven! - felé futottam, de ekkor szinte lassított felvételben láttuk, hogy Samael fejét puszta kezével tépi le. Amikor ez megtörtént, mindenki elkiabálta magát és a lehető legtávolabb sétáltak a fiamtól. Az utolsó percben teljes erőből meglöktem, de a vértócsában majdnem elestem.

- Még mi a pokol történik?! - kiabálta Mason, aki a földön fekvő fiú felé pillantott. - Mégis mi történik a fiaddal?! - szorította meg a vállam, de ekkor Draven kinyitotta a szemét, majd összeráncolt szemöldökkel a szemembe nézett.

- Apa? - suttogta. Ekkor a kezére, a pólójára, majd az előtte található vérfürdőre pillantott. Ezen az estén mindent elborított a vér, és a szaga is. Draven remegő kezeit nézte, közben sűrű könnycseppek szöktek a szemébe. A fejemet ráztam, hiszen az előbb tépte le valakinek a fejét. Ekkor Alec kicsit közelebb sétált és így szólt:

- Igazad volt! Mérges volt! - de amikor azt hittük, hogy ennél rosszabb már nem történhet, Dravan hirtelen felpattant és végignézett mindenkin.

- Ez nem...nem én voltam! Nem én hanem...hanem ő! - ekkor Mason szemébe néztem, aki homlokára simította kezét és tanácstalanul a fiamra nézett.

_____________________

Hali! Kíváncsi vagyok, hogy mit szóltok az új könyv borítókhoz. Próbáltam valami látványosat és olyan választani, ami jól is mutat. Nektek is tetszik?