- Úgy látom, hogy jobban érzed magad! - amikor Markus megállt a szobám előtt, a boldogságtól egy hirtelen mozdulattal a nyakába vetettem magam és szorosan átkaroltam a tarkóját. Ő óvatosan magához húzott és a hajamat simogatta. - Én végig bíztam benned! - suttogta a fülembe, miközben beszívtam az illatát. Jó érzés volt a karjai között lenni. Nem csak biztonságot, de nyugodtságot is éreztem. Ahogy a tenyere a lapockámon pihent, eszembe jutott az, ami köztünk van. Nem akartam kerülni a témát, ezért kicsit elhajoltam tőle, majd az arcát fürkésztem.

- Amit irántad érzek, az csak a kötődés miatt van? - amikor a fülem mögé túrtam az egyik tincsem, ő sóhajtva az ajtófélfának támasztotta a hátát. Az arcát néztem, nem tudtam betelni a látványával. Tetszett, hogy jóképű, hogy nincsen borostája és ő inkább pólókat hord az ingek helyett. Tetszett, hogy mindig nyugodt, okos és néha vicces. Benne olyan dolgokat fedeztem fel, amit Alessandro-ban nem. Markus a szívem olyan helyén lakik, amit senki nem téphet ki. Talán tudom, hogy én kihez tartozom, de a gondolataim és az ösztöneim mást súgnak. - Olyan jó érzés a karjaid között lenni! - tenyeremmel az izmos vállát simogattam, szinte hallottam, hogy szíve dobogása felgyorsul. Az illata...a tekintete...még a teste melege is felkelti bennem a nőt. - Mi lenne, ha...

- Szeretlek! - annyira meglepődtem, hogy elkerekedett szemekkel pillantottam a szemébe. Erre nem számítottam, ezért kezemet magam mellé ejtettem. - Azon az éjszakán azért itattalak meg a véremmel, mert nem akartalak elveszíteni! - az arcomat megtámasztotta a kezével, majd megrázta a fejét. - És mivel szeretlek, nem használhatom ki a kötődést, amit irántam érzel! - a plafon felé pillantott, szinte éreztem a mellkasában szétterült fájdalmat. Mindent éreztem, amit ő érzett, vagy gondolt. Ebben a pillanatban, könnyes szemmel néztem fel rá. Legszívesebben magamhoz húztam volna és nem engedtem volna el.

- Amit irántad érzek, az nem a kötődés miatt van - éreztem, hogy megremeg a hangom, és nem vagyok ura önmagamnak. Még mindig a karjai között voltam, ezért amikor éreztem, hogy eltaszít magától, szorosan hozzá bújtam. - Markus én...

- Ha nem tudod kimondani, akkor bizony nem is valódi! - amikor elengedett, és hátra lépett, könnyes szemmel néztem végig rajta. Nem akartam őt elveszíteni. Ő nem Alessandro. Ő más volt...minden benne van, ami Alessandro-ban nincsen. Amikor Markus a nappaliba sétált, egy hirtelen mozdulattal elé léptem, lábujjhegyre álltam, majd visszafojtott lélegzettel megcsókoltam. Erre nem számított, és próbált el taszítani magától.

- Ne lökj el magadtól! - pólóját feltűrtem a hasán és a padlóra dobtam. Amikor láttam rajta, hogy tekintete kék színben izzott, mikor megpillantottam a gyönyörű vámpír fogait, tudtam, hogy nem ellenkezik tovább. Egy mozdulattal tépte le rólam a pólót és a kanapéra dobta. Amikor az ölébe ugrottam, ő egy hirtelen mozdulattal a falnak döntött. A szívem hevesen vert, amikor kezemet a fejem fölé feszítette és végig csókolta a nyakam. Az érzés...a vágy...tudtam, hogy ez nem kötődés. Ez annál sokkal több volt. Felsóhajtottam és lehunytam a szemem, amikor ajka a nyakamon táncolt. Nem harapott meg, nem mélyesztette belém a fogát. Imádtam, hogy még így is tudja uralni. Kezemmel végig szántottam a hátát, a szenvedélyes csók közben találkozott a tekintetünk. Egy hullámhosszon jártunk, a levegőt egyszerre vettük. Ott Markus karjai között azt éreztem, hogy erre vágytam. - Én rád vártam! - kezemmel kigomboltam a farmerját, lehúztam a sliccét és letoltam a fenekén. Mély morgás tört fel a torkából, azért a kanapéra fektetett, megfogta a nadrágomat lehúzta rólam, de amikor hozzám hajolt, a szám elé kaptam a kezem, lelöktem magamról és váratlanul vért hánytam a padlóra. Markus azonnal mellém lépett és megfogta a hajam. - Mi ez?! - nem tudtam abbahagyni. A vért egymás után kihánytam, az egész szőnyeget beterítette. Ő mellém guggolt, és a fejét rázta.

- N...Nem tudom - sziszegte a fogai között. Amikor csillapodott az inger, egy fehér törlőkendőt adott, amivel letörölte az államat. - Hogy vagy? - a homloka fénylett az izzadságtól, a formás izmos melle még mindig szaporán emelkedett. Szomorú voltam, hogy félbe szakítottuk azt, ami mindkettőnknek élvezetes lett volna.

- Azt hiszem, hogy jobban! Én...Nem tudom, hogy miért hánytam!

- Táplálkozol rendesen? - simogatta a hajam és puszit nyomott a vállamra. Csak bólintottam. - Megijesztettél, ugye tudod? - húzta fel a szemöldökét. Kezemmel megtöröltem az ajkam és szorosan hozzá bujtam.

Két nappal később az erkélyen fürkésztem a teliholdat. A fénye bevilágította a végtelenségig nyulú erdő magas fáit. Szinte láttam, hogy a távolban denevérek repülnek, hallottam a farkasok vonyítása. Markus és én azóta nem próbáltuk meg, de bennünk volt a vágy, hogy újra egymásnak essünk. Én azóta mosolygok és úgy érzem, hogy végre boldog vagyok. Vele valamiért minden más. Nem tudtam leírni, hogy mit éreztem, amikor csókol, érint és a szemembe néz. A szenvedély...a nyers vágy amit irántam táplál, az több mint gyönyörű.

A kanapén Markus ölében ültem, aki hátra turta a hajam és a nyakamat csókolta. Valamiért imádta csinálni, nekem pedig jól esett. Enyhén hátra biccentettem a fejem és sóhajtva könyörögtem, hogy folytassa. Szerettem annak a férfinak a karjai között lenni, aki szeret engem. Amikor csók után hajoltam, lehúztam róla a pólót. Ő is levette rólam, majd egyszerűen hátra dobta. - Mit csinálsz? - nevettem az ajkára.

- Nincsen szükségünk ruhára! - megemelt és a hálószobába vitt. Kigomboltam a nadrágját és elmosolyodtam, amikor az ágyon fölém hajolt. Végig tapogattam a kockás, izmos hasát, a feszes hátát és a hajába túrtam. Szinte farkasszemet néztünk egymással, tudtuk, hogy végre beteljesül. Markus lassan érintette meg a bugyim, de amikor az ujját éreztem, a gyomrom fájni kezdett. Ellöktem magamtól, oldalra hajoltam és ismételten vért hánytam. Annyira megijedtünk, hogy mi ketten sem tudtuk azt, hogy ez miért történik. Markus lemászott rólam, szégyeltem magam, hogy megint nem tudtuk befejezni. Hangos sírás szakadt fel a torkomból, miközben letöröltem az államat. Ő sóhajtva papírt nyújtott nekem és letöröltem az ajkamat.

Ez sokáig így ment. Újra és újra megtörtént velem az, hogy kihánytam a vért. És Markus ekkor jött rá valamire.

- Szia - tudtam, hogy sápadt voltam, hiszen erőm is elhagyott. Halvány mosollyal az arcomon sétáltam ki a nappaliba, ahol ő volt. Ő összehúzott szemekkel engem nézett, nem válaszolt, csak az alkoholt az ajkához emelte. - Hogy érzed magad?

- Jobban mint te - suttogta. Tudtam, hogy festek. A hajam csapzott volt, a bőröm és az ajkam színtelen. Verejtékeztem és remegett a kezem. - Legyél velem őszinte, rendben? - nézett mélyen a szemembe. Én csak leültem vele szemben és bólintottam. - Ittál Alessandro véréből? - a kérdés annyira meglepett, hogy megszorítottam a fotel szélét, hogy erőre kapjak.

- Igen!

- Tudtam! - a kezét összefonta a tarkóján, majd mély hangon elnevette magát.

- De ennek mi köze hozzánk? - suttogtam erőtlenül.

- Astrid, néz magadra! - suttogta könnyes szemmel. - Akárhányszor megpróbáljuk, te idő előtt vért hánysz!

- Igen...t...tudom és - remegett a hangom és remegett a kezem is. Nem tudtam, hogy mi történik velem.

- Sok mindent nem tudsz te a tisztavérű vámpírok hatalmáról és akaratáról! Alessandro önként ajánlotta fel neked a vérét? - én csak bólintottam. Ekkor Markus nyelt egyet. - A vére még nem ürült ki a szervezetedből! A benned csörgedező vér mindig emlékeztet téged arra, hogy kihez tartozol! A tudatalattid így akarja éreztetni veled azt, hogy nem igazi amit irántam érzel!

- Ez hülyeség - suttogtam könnyes szemmel. - Szeretkezni akarok veled!

- És mielőtt beteljesülne te leállsz! - tárta szét a kezét, majd felvonta szemöldökét. - Gondolj bele! Amit tőlem akarsz az csak a kötődés miatt van! - csóválta a fejét. - Bármennyire is fáj ezt kimondani, de a szíved mélyén tudod, hogy nem engem szeretsz! Alessandro ott van veled! - mutatott rám. - A vére...az ősi vér minden pillanatban emlékeztet téged arra, hogy az övé vagy! És azért hánysz mert a szervezeted küzd...küzd ellenem! - miközben az ablakhoz sétált, én szomorú pillantásokkal ajándékoztam meg.

- Hogy lehet ezt megszüntetni?

- Úgy, hogy vissza kell menned! A saját biztonságod érdekében mondom - fordult felém. - Nem akarom végignézni azt, hogy tönkre mész - biccentette oldalra a fejét.

- Nem hagylak magadra! Melletted van a helyem!

- Ha ez valódi lenne, akkor most nem néznél így ki! A tisztavérű vámpírok vére néha csodákra is képes! - lépett hozzám, majd arcomra helyezte a kezét. - Néha pedig átok tud lenni! A te esetedben most egy átok! Ezt Alessandro csinálta veled - suttogta mélyen a szemembe nézve.

Megölöm...meg fogom ölni!