Astrid és én a tó mellett egy pléden feküdtünk és nevetve élveztük a nyarat. A nyár a második kedvenc évszakom. A tavaszt szeretem a legjobban, mert a tavasz kellemes, nem túlzottan meleg. A nyár számomra kicsit fojtogató. Nyáron ezért viselek mindig pólót vagy trikót. Nem tudnám elképzelni ingben a forró nyári napokat. Miközben a pokrócon fekve Astrid lebirkózott engem és a mellkasomra támaszkodott, a haját a füle mögé tűrve mélyen a szemembe pillantott. A nap mögötte szikrázóan sütött, ezért hunyorogva simítottam meg a puha ajkát. Boldog voltam vele, ahogy ő is boldog volt velem. Végre eljött életünk azon szakasza, amikor nem kell félnünk és rettegnünk a holnaptól. Minden éjszaka szeretketünk, kiélvezzük, hogy nem fáradunk el. Néha eszembe szokott jutni az éjszaka, amikor Draven alva járt. Ahogy akkor, most is oldalra pillantottam és újra lejátszódott előttem, hogy a gyomrába szúrja a kést. Nem találok választ arra, hogy eddig miért nem beszéltünk róla. Talán azért, mert féltünk. Féltünk, hogy valami rossz jön. Próbáltunk átsuhanni a dolog fölött és elfelejteni a történteket, de akárhányszor eszembe jut, rettegek, hogy mikor történik meg legközelebb. - Nekem is sokszor eszembe szokott jutni! - Astrid a mellkasomat simogatta, majd sóhajtva Draven szobájának az ablaka felé pillantott. A függöny el volt húzva, pedig gyönyörűen sütött a nap. - Azt hiszem, hogy ideje beszélni róla! - amikor felült, összeráncolt szemöldökkel követtem a mozdulatát, majd lesütöttem a szemem. - Tegnap, amikor este bementem a szobájába, akkor furcsa rajzokat találtam az íróasztalán! - nem engedtem, hogy befejezze, mert jól tudtam, hogy mi lenne a vége.

- Astrid! Mindketten tudjuk, hogy Draven nem beszél sokat és kifejezetten sokat van egyedül, de ez nem jelenti azt, hogy aggódnunk kéne!

- Viccelsz?! - sziszegte. - A tizennyolc éves fiúnk valamelyik éjszaka kést döfött a saját gyomrába! - tekintete vörös színben úszott, a hegyes fogai fenyegetően megjelentek az ajkai között. Nagyot nyeltem, mert a történteknek ezt a részét, én sem tartottam normálisnak. - Miért tette? - suttogta. - Meg, ha már itt tartunk... - kicsit közelebb hajolt hozzám, mert mindketten jól tudtuk, hogy Draven jól hall. - Még nálad is izmosabb! Egy tizennyolc éves fiúnak nem kéne így kinéznie! Nem is szokott edzeni!

- Azt mondod, hogy beszélnem kéne vele? - húztam össze a szemem. Astrid azonnal bólintott, ezért én kifújtam magam, majd felálltam a pokrócról. Biztos voltam abban, hogy Draven-el kapcsolatban minden rendben van. Astrid egyszerűen csak félt. Félt, hogy valami baj történik, hiszen mostanában minden tökéletes. Miután kopogtam Draven szobájának az ajtaján, ő jókedvűen behívott. Felvont szemöldökkel beléptem, és akkor pillantottam meg, hogy az íróasztal fölött görnyedt és a gépén nézett valamit. Csak fél szemmel láttam, hogy egy főiskolának a honlapján böngészik.

- Szia apa! - fordult felém, majd bezárta a lapot. - Mit szeretnél?

- Ezt most úgy kérdezed, mintha nem jöhetnék be csak úgy a fiamhoz! - miközben beszéltem hozzá, kibontotta a fél literes kólát és hosszasan beleivott. Miközben ivott, az asztalán található dolgokat fürkésztem. Telefon, toll, könyvek...de nem láttam a rajzokat, amit Astrid említett. - Jó suli! - biccentettem a gép felé. Ekkor Draven a sötét hajába túrt, majd mosolyogva bólintott.

- Ja! Biztos jó lehet oda járni! - ekkor az ablak felé pillantott. Követtem a mozdulatot, szinte éreztem, hogy mire gondol, hogy mi bántja. - Olyan jó lenne, ha járhatnék fősulira! Bulizhatnék, szép lányokkal ismerkedhetnék... - a fejét rázta, majd a szemembe nézett. - De ilyen nem fog történni, igaz apa?

- Biztos van levelező is, nem? - tettem fel a kérdést. Draven csak a fejét rázta. Soha nem beszél sokat. Néha kérdezni, vagy nevetni szokott. Egyébként mindig ki kell húzni belőle a kommunikációt, mert Draven majdnem olyan, mint egy menyét. Csak ritkán jön ki a barlangjából. - Miért nem beszélsz velünk többet?

- Mit beszéljek? - vonta fel a szemöldökét. Meglepett a hirtelen agresszió, ezért közelebb hajoltam hozzá. - Nincsen miről!

- Ohó! Pedig van!

- Mi?

- Például az alvajárásod! - láttam rajta, hogy nem örült annak, hogy szóba hoztam. A széken fészkelődni kezdett, az izmos karját pedig összefonta maga előtt. Jobban megfigyeltem a testfelépítését. Draven szálkás, és izmos volt. Ha bárki meglátná, mindenki azt mondaná, hogy "ez biztos hét napból, hét napot edz". Az érdekes és a furcsa dolog az hogy Draven futni sem szeret. - Édesanyád aggódik érted! És én is! - vallottam be őszintén.

- Nem kell!

- Akkor magyarázd meg azt, hogy miért szúrtál kést a gyomrodba! - a hangomat megemeltem, hiszen mindketten tudtuk, hogy csak a bajt szeretnénk elkerülni. A baj már megtörtént, de az nagyobb hiba lenne, ha úgy tennénk, mintha semmi nem történt volna. Egyáltalán nem normális amit magával tett. Erre magyarázatra van szükségem.

- Én nem emlékszek ilyenre! - amint befejezte, annyira meglepődtem, hogy elkerekedett szemekkel végignéztem rajta. Valami nincsen rendben a fiammal. Ez már biztos. A kérdés már csak az, hogy mi van ennek az egésznek a hátterében. - Apa! Velem minden rendben! Nem értem, hogy miért aggódtok! - helyezte a vállamra a kezét, majd elnevette magát. - Ennyi évesen lányok után kéne futnom és piálni kéne! Helyette itt vagyok, egy régi kastély szerű házban és arról beszélgetek az apámmal, hogy mi a baj velem!

- Mert valami baj van veled!

- De én nem érzem! Oké? Csak...oké! - állt fel. - Megyek enni!

Draven-t egészen a konyháig kísértem. Összefont kezekkel néztem, hogy kinyitja a hűtőszekrényt, majd kiveszi belőle a rendelt kaját. A tetejét levette, majd a mikróba tette. Miközben a mikró ment, addig kést és villát vett ki a fiókból. - Mit fogsz enni? - támaszkodtam neki a konyhapultnak. Draven oldalt állt nekem, csak csendben nézte, hogy az étel melegszik. Úgy csinált, mintha nem hallott volna engem. Csak mozdulatlanul nézett előre, kezével pedig lassan a kés felé nyúlt. Ekkor kaptam fel a fejem. - Draven?

- Csirkét és sült krumplit - mosolyogva válaszolt, majd miután jelzett a mikró, felvont szemöldökkel leült, én pedig vele szembe. Mosolyogva néztem, hogy mohón eszik. Néha olyan érzésem támadt, hogy az emberi étellel próbálja csillapítani a vér iránti szomját, hiszen ő maga is tudta, hogy egyszer szüksége lesz a vérre. - Ennek a sulinak van egy youtube csatornája is! - bólogatva nyitotta fel a telefonját, majd benyomta rajta a youtube-ot. Miközben az arcát fürkésztem, felvont szemöldökkel jöttem rá arra, hogy a kicsi fiamból, érett fiú lett. Kezdek rájönni arra, hogy Astrid mire akart kilyukadni, mikor azt mondta, hogy a tizennyolc éves fiúnk a kelleténél izmosabb. Draven felsőtestén valóban feszült a pólója, az arca érett, és szimmetrikus volt. Nagyon hasonlított rám, csak a tekintete volt más. Ha kilépne az utcára, sokan észre vennék a különböző színű íriszeit.

- És milyen szak érdekel téged? - kicsit előre hajoltam és megpillantottam a telefonja képernyőjét. Draven lehúzta a fél pohár kólát, majd a szemöldökét ráncolta.

- Történelem szakra mennék! - biccentette oldalra a fejét. - Azért mert érdekel a múlt, a legendák, mitológiák...elméletek a sátánról, szörnyekről... - és miközben folytatta, rájöttem arra, hogy ez kezd hátborzongatóvá válni. Mivel én magam is kezdtem félni, úgy gondoltam, hogy témát váltok.

- És mi a véleményed a vérről?

- Nem kívánom! - rántotta meg a vállát.

- Azért kérdezem, mert az egészséged miatt szükséged lesz rá! - helyeztem a vállára a kezem.

- Apa? - a villáját a tányér mellé helyezte, mire mosolyogva a szemébe pillantottam. - Jobban szeretnék normális lenni, egyszerű élettel! - kezdte, én pedig szomorú lettem. Megértettem, hogy olyan életre vágyik, amiben nincsenek vér, vagy vámpírok. Értettem, hogy fősulira és bulikra szeretne járni. Egy részt az én hibám volt, hiszen megfosztom őt a lehetőségtől, hogy normális életet éljen. Viszont Draven nem átlagos. Ezért nem mehet emberek közé. Mindenki látná, hogy ő más. - Nagyon szeretnék egyetemre járni! - mosolygott. - Tanulni! Barátkozni! Buliba járni, inni, cigizni, beszélgetni, vásárolni!

- Draven! Te nem vagy átlagos! - csóváltam a fejem. - Megértem és hidd el, hogy nagyon sajnálom az életet amit neked biztosítok, hiszen én magam is mást szeretnék, de...

- Még csak Facebook profilom sincs! Azt sem tudom, hogy mi az az instagram! Tinder? Be vagyok zárva ide és minden napom ugyanúgy telik! - sóhajtotta a szemembe nézve. - És barátnő? Ha be vagyok zárva, akkor nem lesz!

- Ajajaj! - helyeztem a tarkómra a kezem. - Draven, most behúztál engem a bajba! - sziszegtem. - Szeretném orvosolni a problémát de... - pillantottam az asztalra, majd egy hirtelen, megfontolatlan döntésnek köszönhetően felálltam. - Rendben! Nézd meg a főiskola elérhetőségeit!

- Tessék?! - csillant fel a szeme.

- Főiskolára fogsz járni, fiam! Tanulni fogsz! Ismerkedni, nevetni, órákra járni... - kötöttem ki a hajam, majd vissza. Draven annyira örült nekem, hogy szorosan magához ölelt. Az ölelése közben megtapogattam izmait és széles hátát.

Uramatyám! Mibe mentem én bele?!