Egy évvel később

- Olyan jó forró a víz! Gyere be hozzám! - a meleg zuhany alatt állva Alessandro felé pillantottam, aki mosolyogva kezét nyújtotta felém, majd belépett mellém. A víz sugár mellett átkaroltam a tarkóját és boldogan megcsókoltam. Ő lehunyt szemmel viszonozta. Kezével hátra túrta a vizes hajam, majd önuralmát elvesztve a hűvös csempének nyomta a hátam. Szerettem, amikor eluralkodik felette a vágy. Ilyenkor mindig tudatosul bennem, hogy teljes szívéből szeret engem. Ahogy apró és gyenge csókokat nyomott a nyakamra, mosolyogva lehunytam a szemem, és élveztem az érintését.

- Bizony, hogy jó a víz! - tenyerével végig simította a meztelen mellem, enyhén megmarkolta, majd a hasamra tévedt és a lábam közé nyúlt. Felnyögtem, amikor megérintett és férfias kezével kényeztetett. Átkaroltam a tarkóját, hiszen attól féltem, hogy összeesem. - Szeretem, amikor behívsz magadhoz! - mélyen a szemebe nézett, én kikötöttem a haját, és amikor a hullámos vizes tincsek a nyakát súrolták, addig én mélyen belemarkoltam. Alessandro eszméletlenül jóképű volt. Imádtam minden porcikáját. Az eltelt évben rátaláltunk egymásra és megtanultam vámpírként élni. Sok mély pontom volt. Küzdöttem az éhezés és a bennem tomboló szörnyeteg ellen. Bocsánatot kértem Markus-tól és barátokként váltunk el, bár a szívem mélyén éreztem, hogy megbántottam őt. Vámpírként sokkal jobban élveztem a szexet. Alessandro és én minden éjszaka szeretkeztünk, és végre megtanultunk csendben lenni. Ez elég nehéz volt, de sikerült vámpírként is megszoknunk a szeretkezét. És rájöttünk arra, hogy ennél jobb érzés nem létezik a világon.

Amikor Alessandro felemelt, én pedig a csípőjére fontam a lábam, boldogan a szemébe néztem. - Boldog vagyok veled! - suttogtam.

- Megmondom őszintén, az elején azt hittem, hogy elveszítelek! - ajkamhoz hajolt, csókot lopott tőlem, majd folytatta. - Rettegtem, hogy elveszítem a nőt, akit szeretek! Most, hogy minden a rendes kerékvágásban van, attól tartok, hogy jön valami, ami felborítja ezt az egyensúlyt!

Válaszul csak a fejemet ráztam, nem akartam, hogy ilyenre gondoljon. Ezért engedtem el, mosolyogva letérdeltem elé és kezembe vettem a merev farkát. Válaszul hátra túrta a vizes haját, és a hajamba markolt, amikor a számmal kényeztettem. Tudtam, hogy a fellegekben jár. A fejemet csak jobban tolta, akarta, hogy csináljam. - Jó figyelemelterelés! - lapockáját a csempének támasztotta, majd felhúzott magához, megfordított, a lapockámnál fogva pedig előre nyomott.

- Mit szeretnél? - suttogtam.

- Téged, Astrid! Benned lenni és keményen dugni!

- Az nekem is tetszene! - amikor előre hajoltam és Alessandro belém csúszott, nagyot nyögtem és lehunytam a szemem. Valóban keményen csinálta. Minden percben az ajkamra szorítottam a kezem, hogy ne nyögjek fel. Ez nem csak a szexről, hanem az egymás iránt érzett szerelmünkről is szólt. Gyorsított a tempón, mélyen mozgott ki és be. Tenyeremet a csempére támasztottam, ő megcsavarta a hajam és közel húzott magához. Amikor kicsúszott belőlem, megfordított és ajkával az ajkamat tépte. - Szeretem, mikor domináns vagy! - emeltem meg a lábam, hogy belém tudjon hatolni. - És mondtam, hogy jó forró a víz!

- Hiszen tizennyolc éves! - késő éjszaka a hálószobában az ágy közepén feküdtünk és Draven viselkedéséről beszéltünk. Az egy év alatt fel sem tűnt az, hogy a pici babánk felnőtt férfi lett. Nem volt furcsa, hogy felnőtté vált egy évvel a születése után. Ez csak aláírta azt, hogy nem átlagos baba volt. Draven volt az első, aki félig vámpír, félig pedig ember.

- Igen, és ezzel van a baj! - Alessandro suttogta, miközben a kiengedett haját piszkáltam. - Te nem veszed észre, hogy nem akar vért inni? - vonta fel a szemöldökét. - Hamburgereken él!

- Mert szereti a hamburgert! Szereti a narancslevet, és az ételeket, amiket az emberek fogyasztanak! - ráncoltam a szemöldökömet. - Nem mondhatod azt, hogy ez fura! Draven ember!

- És vámpír is! De úgy látom, hogy inkább ember - húzta össze a szemét, majd tarkójára helyezte a kezét. - Emlékszem, hogy babaként milyen volt! Aranyos - fürkészte a plafont.

- Draven minden szempontból aranyos! - mondtam, majd Alessandro ölébe ültem. - Most pedig erősebb és jóképűbb az apjánál is! - kuncogtam és hátra túrtam a haját. Alessandro elismerően bólintott, majd számra tapasztotta az ajkát. A szívem hevesen dobogott, a testem pedig elgyengült. Végigfutott a libabőr és a bizsergés a testemen. - Hm...Imádom ahogy csókolsz - csúsztattam át a nyelvem, miközben megemelte az arcomat, de ekkor váratlanul hangos hang törte meg a csendet. Annyira meglepődtünk, hogy az ajtó felé pillantottunk. A zörej semmi jóról nem árulkodott. Alessandro hevesen süllyedő mellkassal kötött fel egy kicsit a hajából, majd felállt és mélyen a szemembe nézett. - Szerintem csak a többiek! - rántottam meg a vállam.

- Nem tudom! - amikor az ajtókilincsre helyezte a kezét, én megfogtam a csuklóját, hogy rám figyeljen. Amikor a szemembe nézett, tudta, hogy mire gondolok. - Jól van! - tette fel a kezét. - Nem fogok aggódni! - sétált vissza az ágy felé, de amikor ismételten zörgést hallottunk, már én is felkaptam a fejem. Egymás szemébe nézve nyitottuk ki az ajtót és sétáltunk ki a sötét nappaliba. Csak a pici lámpák halvány fénye és gyertyák törtek utat a sötétségben. Ahogy a nappali felé sétáltunk, láttuk, hogy a konyha ajtaja teljesen nyitva van. Mindketten jól tudtuk, hogy a konyhát általában csak Draven szokta használni, ezért nagyot nyeltem, amikor közelebb sétáltunk. - Draven? - Alessandro összeráncolt szemöldökkel lépett be az ajtón, én pedig mellette állva megpillantottam Draven-t, aki háttal állt nekünk. A fehér alvós pólója feszült a kidolgozott, izmos testén. A szürke futónadrágja szintén a lábára simult. Nem tudtuk, hogy mit csinál késő éjszaka a konyhában, ezért a magas fiú felé pillantottunk. - Csak nem gyorskaját eszel? - amikor Alessandro felkapcsolta a konyhapult fölé rögzített kicsi lámpát, Draven lassan felénk fordult, viszont amikor arcát megpillantottuk, a lábunk a földbe gyökerezett. Draven aludt. Nem volt ébren.

- Alvajár? - fürkésztem az arcát. Draven úgy csinált, mintha mi ketten ott sem lennénk. Csukott szemmel és lassú mozdulatokkal mozgott a konyhában. A mozdulatait néztük, miközben az egyik fiók felé nyúlt. - Alessandro?! - ragadtam meg a karját. Szinte lassított felvételben láttuk, hogy Draven egy hosszú, hegyes kést vesz elő. - Nem! - kiabáltam. - Alessandro! - Draven a hasa felé szegezte a kést. Csak annyit láttam, hogy Alessandro felé fut, de abban a pillanatban, Draven egyenesen a saját hasába döfte a kést. A fogóját szorítva elkezdte vágni, a vér pedig a padlóra folyt. Abban a pillanatban nyitotta ki szemét, majd elkerekedett szemekkel a padlóra ejtette.

- Apa?! - hasára szorította tenyerét, én pedig a hajamba túrva minden konyharuhát a kezembe vettem és a fiam hasára szorítottam. A történtekre nem találtunk logikus magyarázatot, és a fejünket majdnem elvesztettük, amikor Draven vértócsában állt. - Mi történt? - a seb lassan gyógyult, de biztosak voltunk abban, hogy nem hal meg. Alessandro elkerekedett szemekkel nézett rám, miközben tudatosult bennem az, hogy ami történt az magas szinten üti a nem normális kategóriát. - Megint alvajártam? - suttogta sápadtan.

- Megint? - kérdeztük tökéletesen egyszerre.

Másnap mély levegőt vettem, majd remegő kezekkel kopogtam Draven ajtaján. Mivel válasz nem érkezett, lassan kinyitottam az ajtót. A szobáját a saját ízlése szerint rendezte be: középen egy francia ágy foglalt helyett, a fekete színű tapétán tájképek sorakoztak. Kicsi elegáns lámpa és nagy ablak világította be a szobát. Hallottam, hogy az oldalt helyiségből folyt a víz, ezért tudtam, hogy a fürdőszobában van. Azt terveztem, hogy leülök az ágy szélére és megvárom őt, de a mozdulat közben furcsa lapokat pillantottam meg az íróasztalán. Nem akartam olyan szülő lenni, aki kutat a tizennyolc éves fia szobájában, de amikor az íróasztal fölé hajoltam, aggasztó dolgokat pillantottam meg. - Uramisten! - könnyes szemmel vettem a kezembe a lapra készített rajzokat. A rajzokat nem tudtam mihez hasonlítani. Levágott fejeket, kardot, és késeket rajzolt. A lerajzolt testeknek nem volt feje. Mintha szellemeket rajzolt volna. Az összes motívum, és az ábrák is egyformák voltak.

- Anya?! - amikor Draven hangját hallottam meg, elkerekedett szemekkel megpördültem a tengelyem körül és szembe találtam magam vele. Nem értettem, hogy mi történik vele. Izmos volt. Magas. A teste...nem olyan volt, mint egy tizennyolc éves fiúnak. - Mit csinálsz a szobámban? - pillantott a rajzok közé.

- Képregény? - suttogtam izzadva. Draven végignézett rajtam. Láttam valamit a tekintetében, amit nem kellett volna látnom. Éjszakánként alvajár...nem önmaga...mi történik a fiammal?

- Olyasmi! - apró mosolyra húzta az ajkát, majd hátat fordított nekem és a ruháit a kezébe véve vissza sétált a fürdőszobába.