A rózsa vörös. Gyönyörű, akár egy nő telt ajka amit kiemel a vörös rúzs csábító színe. Kívánatos, de tudod, hogy nem bánthatod, mert az érintésedet nem élné túl. Már tudom mi a hasonló a rózsában és a nőkben. Mindkettő szép, mindkettő sebezhető. Viszont ahogy a rózsa tövise, úgy a nők is ejthetnek sebet rajtad. Évszázadok óta próbálom megfejteni, hogy a rózsa miért szimbolizálja a nők szépségét. Évszázadok óta kerestem a választ arra, hogy mi olyan különleges ebben a két dologban. Csak most jöttem rá arra, hogy a hasonlóság mindvégig ott volt a szemem előtt. A rózsa addig gyönyörű, amíg érintetlen. Egy nő addig gyönyörű, amíg biztonságban van. Ha valaki elég erős ahhoz, hogy elvegye azt amire vágyik, és utána leálljon, az árulkodik puszta erőről és birtoklási vágyról. Nem a nőre és nem a rózsára vágytam, hanem arra amit szabad szemmel nem láthatok. Vérre. Vörös vérre vágytam. Mindig kifinomultan vettem el azt, amire szükségem volt, soha nem estem túlzásba. - Tudod mi történik a rózsával, ha valaki letépi? - az ablak mellett álltam, ujjaim közt egy szál rózsát tartottam. Már nem volt olyan gyönyörű, nem volt friss. A szirmai hervadni kezdtek. Azért mert letéptem. Azért mert elvettem. Akartam. Összehúzott szemekkel összpontosítottam a rózsára, képzeletben láttam magam előtt, hogy a vörös szirmai feketévé változnak. Nem mindig sikerül. Tisztavérű vámpírként csak én tudom elmémmel a dolgokat megváltoztatni, de nem mindig sikerül. Apró mosolyt erőltettem magamra, amikor a szirmok lassan fekete színt öltöttek magukra. Szabad szemmel olyan volt mint egy méreg, ami felemészti a piros színt és mindent feketére változtat. A kezemben található rózsa pedig elhervadt. - Ha valaki letépi rózsát, halálra is ítéli - pillantottam a nő smaragdzöld szemébe.

- Tehát erre képesek a tisztavérű vámpírok - vette ki a kezemből a fekete rózsát. - Figyelemre méltó - nyalta végig az ajkát. - Azt hallottam, hogy szereted a vöröset - húzta fel a szemöldökét. Nem tagadom, a vörös szín mindig levett a lábamról. De nem a szín volt a fontos, hanem a személy, aki viselte. Vörös rúzs, ruha, körmök...mindig jelet adnak arra, hogy elvehetem azt, amire vágyok. - Sok dolgot hallottam rólatok - helyezte a vállamra a kezét, miközben az arcomat fürkészte. Végignéztem a piros ruháján és a tűsarkúján. Gyönyörűbb vacsorát elképzelni sem tudtam magamnak ma éjszakára. Minden éjszaka beküldenek valakit hozzám. Egyetlen feltétel, hogy vörös színt viseljen. - Mármint csak a te fajtádról - helyezte körme hegyét a borostás nyakamhoz. - Más vagy mint a többi vérszívó - lépett hátra egy lépést, majd szinte lassított felvételben láttam, hogy kecses mozdulatokkal az ágy felé sétál és a szélére helyezkedik. Vékony lábát keresztbe fonta, a rövid ruha kiemelte formás combját. Hiába volt gyönyörű és kifinomult, ha csak a táplálkozásom miatt volt jelen.

- Mit hallottál rólunk? - gomboltam ki az ingemet, kihúztam a nadrágomból, majd lehúztam magamról, hogy a szék támlájára tudjam helyezni. - Mármint rólam - sétáltam közel hozzá. Minden mozdulatomat alaposan megfigyelte, az ajkát résnyire kinyitotta. Tetszettem neki. Vágyott rám. Minden éjszaka ezt látom viszont a nők szemében. Sajnálom, hogy az éjszakák csak nekem kedveznek. Lehajoltam hozzá, lassan érintettem ajkammal a nyakát, beszívtam az illatát. Vágy. Vágyat éreztem, érezni akartam a vére ízét, a torkom szomjazott. A testem irányított, de mindig kifinomultan vettem el azt, amit akarok.

- Sokan hívnak téged úgy, hogy vámpír herceg - pillantott a szemembe. - Elegáns és kifinomult vagy. Egy pillantásoddal is az ujjaid köré tudod csavarni az áldozataidat - kezével a hasam felé nyúlt, de ekkor megragadtam a csuklóját, hogy még eszébe se jusson, hozzám érni. - Azt is tudom, hogy érzékeny vagy, mégis domináns és igazságos. Tudod irányítani a vágyaidat és a szíveden viseled a társaid sorsát, pedig ők csak...korcsok - utalt a vámpírokra akik nem születésüktől fogva élnek vérszívó életet, hanem harapások által. - Mégis vannak eltitkolt vágyaid és céljaid amiket senkivel nem osztasz meg - hajtotta hátra a nyakát, ezzel pedig tányéron kínálta magát nekem. - Engem még nem harapott meg tisztavérű - folytatta. - De azt mondják, hogy az érintésetek is más - mosolyodott el, miközben elhajoltam tőle, majd kezemmel a halántékomat masszíroztam.

- Elrontottad az étvágyamat - fújtam ki magam, majd a székhez sétáltam és felvettem az ingemet. Láttam rajta, hogy csalódott lett, de nem állt szándékomban magyarázkodni, ezért csak hátat fordítottam, és végig gomboltam az anyagot. - Elmehetsz!

- Nem leszel éhes, hercegem? - vigyorgott, miközben kopogtak az ajtón.

- Gyere - fordultam meg, majd szembe találtam magam Samaelel, aki mélyen meghajolt, utána fél szemmel a szőke hajú nő felé pillantott és tudomásul vette, hogy ma éjszaka sem táplálkoztam. Miután a nő kisétált a szobából. Samael hátra helyezte a kezét és felém pillantott.

- Úgy látom, hogy ma éjszaka is válogatós vagy, hercegem - vonta fel a szemöldökét, mire elhúztam az ajkam.

- Túl sokat beszélnek - zártam le a témát, miközben összefontam magam előtt a kezem. - Felébredt? - suttogtam, mire Samael határozottan bólintott. Samael volt a legjobb barátom, csak benne bíztam meg. Az ő szava mindig igaz, és soha nem szúrna hátba. Egyébként is halál büntetés járna érte, de ő az egyetlen, akiben megbízok.

- A kölyök most éli át vámpír élete első perceit - sziszegte. - Egy kicsit össze van zavarodva - pillantott a folyosó felé. - Szeretnél vele beszélni? - nem válaszoltam, csak kezembe vettem a fekete rózsát és kiléptem a szobám ajtaján. Végig sétáltam a kastély arany színű folyosóján. A fehér tapétázott magas falra gyertyák voltak rögzítve, a fényük pedig átvilágította a keskeny helyiséget. A sötét lépcsőn lesétáltam és a börtön ajtó felé fordultam. Tudtam, hogy a gyerek már érezte a jelenlétem. Könnyű volt a gondolataiban olvasni. Félt. Nem tudta, hogy mi történik vele, pedig minden olyan egyszerű. Átváltoztattam. Miután belöktem az ajtót, szembe találtam magam vele. Hátát a falnak támasztotta, szürke pólója egy - két helyen lyukas volt. A fejét lógatta, fáradt és gyenge volt. Én nem éreztem át azt, amin ő keresztül ment, hiszen én születésem óta vagyok, aki vagyok. Soha nem szenvedtem, vagy éheztem. Amikor felém pillantott, könnyes szemmel nézett végig rajtam, a teste megfeszült, ajkát beszédre nyitotta, de nem találta a szavakat. Felismerte, hogy ki vagyok, hogy mi vagyok.

- Te tisztavérű vagy - suttogta nagy szemekkel, majd felállt és mélyen meghajolt előttem. - Ne haragudj! Nem adtam meg a kellő tiszteletet - suttogta izzadva, miközben vállamat a falnak támasztottam és előre pillantottam. A koszos, pókhálós folyosón egy lélek sem volt. A rácsok mögött csak az üres padok és régi összehajtott pokrócok néztek vissza rám.

- Hogy érzed magad? - pillantottam előre, majd összefontam magam előtt a karomat. - Éhes vagy, igaz? - húztam össze a szemem, mire torkára helyezte a kezét. - Hány éves vagy? Tizenhét?

- Honnan tudtad? - kapta fel a fejét, majd közelebb sétált hozzám. - Te tetted ezt velem, igaz? - kezével megszorította a rácsot, majd tekintete lassan megváltozott. Nekem soha nem volt szokásom villogtatni a szemem. Illetlenségnek tartottam. - Kibaszottul éhes vagyok - sziszegte a fogai között, miközben felvontam a szemöldökömet.

- Megmentettem az életed! A családodat vérfarkasok ölték meg - néztem a padlót. - Meghaltál volna, ha nem haraptalak volna meg!

- Ez azt jelenti, hogy olyan leszek mint, te? - nézett végig rajtam. A tekintete vörös színben csillogott, az agyarait szemtelenül villantotta meg. Mosolyra húztam az ajkam, majd a fejemet ráztam. - Tisztavérű vagyok? - helyezte a szívére a kezét, mire a fejemet ráztam.

- Nem - suttogtam. - Vámpír lettél - helyeztem csípőre a kezem, miközben Samael félre húzta a régi vas ajtót és egy zacskó vérrel sétált be rajta. A tasak vért feldobta a levegőbe, majd elkapta. Ezt a mozdulatot ismételte, miközben felém sétált. Amikor megállt mellettem felmutatta a fiúnak a tasakot, akiben átkapcsolt valami. Érezte a szagát, ösztönből vágyott rá. Minden porcikája elgyengült, a szíve gyorsabban dobogott. Érezhette a szárazságot és a káoszt, ami a fejében tombolt. Végül végig néztük, hogy neki veti magát a rácsnak és a rés között a tasak felé nyúl, de nem érte el.

- És bingó, a vámpír énje előbújt - suttogta Samael. - Apa lettél, gratulálok! - veregette meg a vállam, mire elvettem tőle a tasakot és kihúztam zsebemből a cella kulcsát. - Ohó! Várj! Ugye nem akarsz bemenni hozzá?! - kérdezte, mire összehúzott szemekkel végignéztem rajta.

- Nem szeretem, amikor megkérdőjeleznek! Köszönöm, elmehetsz - a vas ajtó felé pillantottam, jelezve, hogy tudom, hogy mit csinálok. Samael egy ideig az arcomat fürkészte, majd vörös arccal bólintott egyet és hátat fordított nekem. A friss vámpírok azért veszélyesek, mert ilyenkor legnagyobb bennük az ösztön, hogy gyilkoljanak. Azért mert az agyuk arra van programozva, hogy táplálkozzanak. Sokat. Miután becsuktam magam mögött a cella ajtaját szembe találtam magam a fiúval, aki összeszorított kezekkel és vörös tekintettel figyelte minden mozdulatomat.

- Nem ajánlom, mert egy mozdulattal ketté téphetlek, ezért javaslom, hogy tartsd féken magad - hátamat a falnak támasztottam majd a földre dobtam a tasakot. Neki több sem kellett. Térdre ereszkedett és erőszakosan harapta át a vékony anyagot. A vörös vér kifolyt a kezei közül a padlóra, a ruhájára, és az arcára is. Nem volt szép látvány, kifejezetten gusztustalannak tartottam. Éhezés. Vágy. Táplálkozás. Most nem látott tisztán, mindent el fog önteni a vér szaga, de segíteni fogok neki. Mély kortyolás után a poros padlóra dobta az üres zacskót, majd felém pillantott. - Kérsz még, igaz? - suttogtam, mire letörölte arcáról a vért.

- Igen - válaszolta végül. - Finom volt - támaszkodott neki a falnak, majd mélyen a szemembe nézett. - Egy tisztavérűnek milyen a tekintete? - suttogta, mire félmosolyra húztam az ajkam és felvont szemöldökkel a zárka ajtajához léptem.

- Nem szeretnéd tudni - suttogtam, majd lakatra zártam az ajtót.