Azt hiszem, hogy nagy baj történik. Nem voltam benne biztos, igazából csak egy belső megérzés azt súgta, hogy a ma esténk nem lesz olyan romantikus mint a tegnap este. Alessandro a fürdőszobába zárkózott. Több mint fél órája kulcsra zárta az ajtót. Biztos voltam abban, hogy nem magát, hanem engem szeretne távol tartani, hiszen Alessandro egy kulcsra zárt ajtót egy kézzel kiszakít a helyéről. Én voltam az, aki nem tudott mit kezdeni a kulcsra zárt ajtóval. Hosszú percek óta ültem az ágyán. A kötött pulcsim szélét piszkáltam a kezemmel és felfogtam a hajam. Nem tudtam eldönteni, hogy próbáljak beszélni vele, vagy ne. - Oké! - suttogtam magam elé. - Nem lesz baj! - lassú léptekkel sétáltam a fürdőszpba felé, miközben hallottam, hogy Alessandro elzárja a csapot. Csend. Nagy csend uralkodott az estén. - Hogy tudnék segíteni neked? - helyeztem kezem az ajtó felületére.

- Azzal segítesz, ha távol tartod magad tőlem! - szokatlanul mély és eltorzult válasz érkezett. A kezemez azonnal levettem az ajtó felületéről és hátra léptem egy lépést.

- Éhes vagy? - könnyeim közt kérdeztem, hiszen nem bírom elviselni, hogy szenved. Láttam, hogy a kulcs el elfordul a zárban. Lassú és megfontolt mozdulat volt. A kattanás hangos volt, szinte összerezzentem, amikor kinyitotta az ajtót és kicsiket pislogva mélyen a szemembe nézett. Ahogy sejtettem, Alessandro nem volt jó bőrben. A bőre színtelen volt. A homlokán csillogott a verejték. A szeme alatt szürke, mély karikák húzódtak. Az ajka száraz és színtelen volt. Lassú mozdulatokkal sétált el mellettem, a levegőt lassan, de hangosan vette. - Nincsen itthon...

- Nincsen! Ezt mindig Mason szokta intézni! - mintha mozgássérült lenne, úgy ült le a kanapéra. Fejét hátra hajtotta, kezét pedig a torkára simította. - Ne haragudj rám! Azt hittem, hogy ki fogom bírni! Nem számítottam arra, hogy ennyire éhes leszek! - mélyen a szemembe nézett, a tekintete komoly volt, ami arról árulkodott, hogy van okom az aggodalomra. Bolond voltam, vagy mi, hogy nem féltem? Én még mindig a szerelmemet láttam benne. Akkor is, ha nem olyan, mint én. Miközben a szemébe néztem, eszembe jutott egy ötlet, amin vagy nevet, vagy fontolóra veszi.

- Mivel tudom, hogy engem nem harapnál meg...mi lenne, ha elmennél vadászni? - amint megkérdeztem, Alessandro elhúzta az ajkát. - Mármint az erdőbe!

- Nem ahhoz az életmódhoz vagyok hozzászokva, Astrid! Azért nem biztonságos akármilyen vad véréből inni, mert nem tudjuk, hogy az a vad egészséges e vagy nem mérgezett! Sajnálom, de nem kockáztatok! - szájára simította a kezét és a plafon nézte. Gondolkoztam és valóban igaza volt Alessandronak. Viszont tudtam, hogy muszáj táplálkoznia, hiszen percről percre gyengébb lesz.

- Akkor hadj, hogy segítsek neked! - a dohányzóasztalon található bicska felé pillantottam, A kezembe vettem, majd az ölébe ültem és mélyen a szemébe néztem. - Kötelességemnek érzem, hogy segítsek neked! - a bicskát óvatosan tartottam a kezemben, miközben Alessandro összeráncolt szemöldökkel nézte a tenyerem. Mielőtt megállított volna, mosolyogva hozzátettem. - Tudom, hogy az életemmel játszok! Azt is tudom, hogy ennyi nem lesz elég, de talán csillapíthatok a szomjadon - elpirulva kerestem a szavakat, mert a tekintete egyik pillanatról a másikra változott át fénylő kékre. Csillogó szemekkel néztem a tekintetében cikázó fényeket. - Amikor a szemedbe nézek, olyan mintha egy másik világ tárult fel előttem - suttogta és miközben a szavaimra figyelt, a bicskával sziszegve megvágtam a tenyerem. Fájt, de tudtam, hogy csak felszíni sérülést okoztam. - Csak ne harapj meg - nevettem halkan.

- Túl jó vagy hozzám! - óvatosan megfogta a csuklómat és a vágásból szivárgó vért nézte. - Próbálom visszafogni magam! - mivel hamar beleegyezett, tudtam, hogy valóban szüksége van erőre és vérre. - Köszönöm! - suttogta, majd kicsit megdöntötte a kezem, közelebb húzott magához és lehunyt szemmel felnyalta a tenyeremről a vért. Tudtam, hogy ez kevés neki, hogy nem lesz jobban, de bíztam abban, hogy erőre kap. Akkor lepődtem meg, amikor oldalra pillantottam és váratlanul egy pokolian fájdalmas szúrást érzékeltem a tenyerembe. Azt hittem, hogy fel kiabálok, ha nem szorítottam a számra a másik tenyerem. Alessandro nem fogta vissza magát. Mélyen harapott a bőrömbe, viszont lassan ivott. Hallottam, hogy nyel, a harapása pedig mindennél rosszabb volt. Mintha az ujjaimat apró darabokra törték volna, mintha a testem egy gödör szögbe zuhant volna.

- Nagyon fájt - sziszegtem könnyes szemmel, miközben lassan elhajolt, majd oldalra nyúlt és egy rongyot szorítottam a harapásra. A rongyot hamar átáztatta a vérem, de Alessandro már nem foglalkozott vele. Mélyen a szemembe nézett és könnyes szemmel felsóhajtott.

- Nagyon sajnálom, kicsim! - a fájó kezemre pillantottam, ami a fájdalom miatt még mindig sajgott.

- Legalább már tudom, hogy milyen érzés! Ezt mégis, hogy bírják ki azok a nők akik... - kerestem a szavakat, miközben a tenyerembe szorítottam a rongyot. - Ez nagyon fáj!

- Máskor nem csinálunk ilyet, rendben? - támasztotta meg az arcomat a tenyerében. - Köszönöm, hogy segítettél!

- Tudom, hogy ez nem elég neked... - kerestem a szavakat elpirulva.

- Tőled ez elég - simította hátra a hajam, miközben a felfogott hajához nyúltam. Megfogtam a hajgumi szélét és kiengedtem a haját az apró kontyból.

- Gyönyörű férfi vagy - túrtam a hullámos hajába. - És az enyém! Az enyém vagy - suttogtam, miközben a fenekembe markolt. - Meglep, hogy ennyire jól viselkedsz! Az előbb ittál a véremből és teljesen kiegyensúlyozott lettél - simítottam meg az arcát, hiszen időközben visszajött a színe. Alessandro úgy döntött, hogy nem beszél többet a témáról, hiszen megfogott, felállt és egyenesen a zuhanyzó felé cipelt.

- Megyünk zuhanyozni? - nem tehettem róla, elkapott a kuncogás és a nyaka mellett megfogtam az ajtófélfát.

- Szégyenlős vagyok! Menj egyedül!

- Én is szégyenlős vagyok! Ezért menjünk együtt! Csak nem félsz tőlem? - tudtam, hogy csak játsszunk, hiszen Alessandro sokkal erősebb nálam, de kifejezetten jól esett, hogy egy szinten vagyunk.

- Így szeretnéd megköszönni, hogy adtam a véremből? Romantikával? - hajoltam hozzá és nyomtam egy puszit a nyakára. - Szenvedéllyel? - csókoltam az arcába. - Szeretnél örömet okozni nekem? - hajoltam a füléhez és óvatosan megharaptam a cimpáját. Alessandro nem válaszolt, csak megfogta a csuklómat, a nyaka köré fonta és becipelt engem a luxus zuhanyzójába.

Alessandro nem várt, azonnal megnyitotta a csempére rögzített zuhanyfejet, a meleg víz pedig ránk folyt. Másodpercek alatt tapadt rám a vizes hajam és a ruhám. Miközben a hátamat óvatosan a csempének támasztotta, én lehúztam magamról a pulcsit és a padlóra dobtam. Alessandro keze végigsimított a hátamon, majd megállapodott a melltartónál. A bőröm libabőrös lett, miközben a számra tapasztotta ajkát és kikapcsolta az anyagot. Meglepett, hogy nem sietett. Lassan húzta le rólam a melltartót, a padlóra dobta, majd végignézett rajtam. - Elképesztően gyönyörű vagy - suttogta, miközben a vízcseppek végig folytak az arcán. Pár érintése is elég volt ahhoz, hogy visszavonhatatlanul vágyjak rá. Vágytam arra, hogy levegye a ruhám, hogy csak a meztelen testünk válasszon el minket egymástól. - Tegnap egy gyönyörű éjszakára vágytál! - suttogta a fülembe, miközben végig gomboltam az ingét és lehúztam róla. Vágyakozva simítottam végig a libabőrös mellén, a kockás hasán, a köldökén és lehunyt szemmel kikapcsoltam az övét.

- Igen - gomboltam ki a nadrágját. - Szeretkezni fogunk? - néztem mélyen a szemébe.

- De nem ma éjszaka - nézett a szemembe, mire szomorúan elvettem a kezem. - Próbálok megadni mindent amire vágysz! - rázta meg a fejét, majd letett engem. A hátamat a hideg csempének támasztottam, ő félmeztelen elém állt, kezét a fejem mellé támasztotta. - Próbálom felvenni veled a lépést és kicsit több...erotikát és intimitást fektetni a kapcsolatunkba! Tudom, hogy neked szükséged van a szeretkezésre, ahogy nekem is...de...

- De nem szeretkezhetünk - takartam a mellem, amit nagy szemekkel nézett végig. - De legalább már tudom, hogy te is annyira vágysz rám, mint én rád - fürkésztem az öve alatt található dudorodást. Alessandro lesütötte a tekintetét, miközben a vizes, hullámos tincsek az arca mellett lógtak.

- Még nem szeretkezhetünk, de itt lehetek és okozhatok örömet - suttogta csillogó szemekkel. - Astrid lehet, hogy most nem leszek diszkrét, de nálunk a behatolástól kezdve... - pillantott fel. - Tehát nincs megállás, csináljuk amíg jól esik, nem bírnád felvenni velem a tempót - összeráncolt szemöldökkel néztem végig rajta, majd a fejemet rázva oldalra léptem.

- Tévedsz! Nem nekem kell felvennem veled a tempót - csóváltam a fejem. - Neked kell! - helyesbítettem. - Vagy várj! Tudod mit? Csak mondd ki nyugodtan, hogy neked nem lenne olyan jó, mint nekem - szorítottam mellkasomra a felsőmet. - Értékelem, hogy szebbé akartad itt varázsolni az estét, tudom, hogy szex nélkül is lehet szenvedélyes az este, nem tagadom, de amit előbb mondtál, az rosszul esett! - suttogtam. - Tudod milyen érzés vágyni egy olyan dologra, amit nem kaphatsz meg?

- Tudom, hiszen itt állsz előttem - támaszkodott neki a csempének.

- Akkor tudod, hogy én mit érzek veled és a...testeddel kapcsolatban! Tudod, hogy milyen érzés nekem az, hogy nem csinálhatjuk azt, amit a normális párok - vontam fel a szemöldököm. - Én csak szerettem volna egy estét ami kettőnkről szól! Egy olyan éjszakát akartam, ami tényleg az egymás iránt érzett szerelmünkről szól - fújtam ki magam, majd hátra léptem egy lépést. - Felöltözöm! Zuhanyozz csak! Majd jövök utánad!

- Astrid várj egy kicsit kérlek... - helyezte homlokára a kezét, de én kiléptem a zuhanyzóból és könnyes szemmel csuktam be magam után az ajtót.

Tudom, hogy kettőnk között mindig lesz egy árok, amit nem tudunk átugrani. Ez az, hogy én ember vagyok, ő pedig egy vámpír. Hiába vágyunk egymásra, ha máshogy vágyunk. Ami nekem a világot jelentené, az neki kevés. Ami neki jól esne, az lehet engem szétzúzva. Mert nem vagyunk egy súlycsoport. Ő egy csúcsragadozó, én egy törékeny ember.

Csak egy ember...