A testvérem a nap első sugarait nézte. Fél szemmel láttam, hogy az erdő fái mögül lassan ereszkedik fel a sárga nap. Besütötte az egész erdőt, a mezőt, még a távoli hegyeket. Mintha varázslatos sugaraival cseppnyi reményt hozott volna a mai napra. Igaz is volt. Az én reményem az erkély korlátnak támaszkodva hunyorogva nézte végig a napfelkeltét. Egy kicsit oldalra biccentettem a fejem, hogy megfigyeljem a hangulatát. Mint mindig, most sem tudtam eldönteni, hogy mire gondol, mit érez, hogy mit akar. Amikor kinyitottam az ajtót, vettem a bátorságot és Markus mellé léptem, aki közelségem miatt azonnal felém pillantott. Találkozott a tekintetünk. Határozott, ívelt szemöldöke alatt barátságtalanul csillogott a mogyoró barna szempár. Ez a kisugárzás félelmet keltett bennem, de ezt próbáltam leplezni. Markáns és durva arcizma megfeszült, mintha próbálná visszafogni a ragadozót, ami benne él. Mintha ezer éve nem láttam volna őt. Szívem szerint magamhoz öleltem volna, homlokon csókoltam volna, hiszen ő az én vérszerinti TESTVÉREM. Most viszont Markus távolságtartása ébresztett fel arra, hogy ő leragadt valaminél, amire választ még nem kapott. Csak tegnap este tért vissza. Az egész éjszakát szó szerint végig ette, ami azért volz durva látvány, mert a felesleget ki is hányta. Ilyen, mikor a testünk több mint tíz éven át halott volt. Úgy érezzük, hogy minden táplálkozást be kell pótolnunk, még akkor is, ha utána a testünk már elutasítja azt. A szívem mélyén sem tudtam eldönteni, hogy jót vagy inkább rosszat tettem azzal, hogy feltámasztottam. Hiszen bármikor megtehettem volna. Féltem, hogy olyan dolgokat vág majd a fejemhez, ami még nekem is rosszul fog esni. Szerelmes voltam. Mindennél és mindenkinél jobban szerettem egy nőt, akit az első szeretkezésünk után visszavonhatatlanul bántottam. za életem ezelőtt kiegyensúlyozott volt. Most, hogy hibáztam, helyre kell hoznom a hibáimat. Vissza kell szereznem Astrid-ot, le kell számolnom Malcolm-al. Ez lesz az én feladatom. De azt még nem tudtam, hogy ez még csak a kezdet. - Hogy érzed magad? - vettem a bátorságot és a testvérem szemébe pillantottam, akinek tekintete mély barnából, jeges kékké változott. Mintha belül teljesen üres lett volna. Mintha nem táplált volna semmit a világ felé. Kívül belül üres.

- Feltételezem, hogy a kérdést nem szántad komolyan, testvér! - a kezét összekulcsolta, majd aprót biccentett. Mintha megadta volna magát. Talán beszélni fog velem. - Több mint tíz éven át a koporsóm mélyén voltam! Kíváncsi vagyok, hogy mi olyan fontos, ami arra késztetett, hogy feltámasz! - nem kérdésnek, inkább utasításnak szánta, hogy mindenképpen mondjam el neki.

- A segítségedre van szükségem - suttogtam a szemébe nézve. Markus nem válaszolt, nem pislogott, csak rezzenéstelen arccal engem nézett. AMikor azt hittem, hogy ennyivel megúsztam, rá kellett jönnöm, hogy tévedtem. Markus egy hirtelen mozdulattal gyomron ütött. Az erő miatt a testem hátra zuhant és átestem az üvegfalon. Az üveg apró szilánkokká robbant és a padlóra esett. Kifejezetten nagy fájdalommal zuhantam neki a falnak, ami a testem mögött behorpadt. - Ez nem volt kellemes! - összeráncolt szemöldökkel helyeztem a vállamra a kezem, de Markus csak nyugodt léptekkel sétált az üvegeken.

- Azt akarod mondani, hogy tíz éven keresztül nem hiányoztam neked, de amikor valami nem jön össze, hirtelen fontossá válltam?! - fél szemmel láttam, hogy elméjével a levegőben tartja az üvegszilánkokat, amik heggyek felém álltak. Ekkor nyeltem egyet.

- Tudom és igazad van! Nem vagyok jó testvér! - suttogtam a földön ülve. - De veszélyben van a szerelmem, segítened kell! - Markus összehúzott szemmel kifújta a levegőt, majd kezét leengedte, a mozdulat közben a szilánkok is padlóra hulltak. A fejét csóválta.

- Nem segíthetek!

- Gondoltam rád, testvér! Minden nap gondoltam rád! - lassan felálltam és magam elé helyeztem a kezem. Markus mindig is különleges volt. A caslád egy olyan láncszemét alkotta ami mindig tündökölt. Markus igazságos, nemes. Olyan mint én, viszont mégis más. Szavakkal nem lehet megfogalmazni, hogy milyen személyisége van. Titokzatos, rabulejtő, de komoly és néha könyörtelen. - De el kell mondanom, hogy egy olyan csatát kell megvívnom, amihez egyedül gyenge vagyok!

- Milyen csatát, Alessandro? - a kanapé szélére ült, karját pedig összefonta maga előtt. Felsóhajtottam és széttártam a kezem, majd mindent elmeséltem neki. A tekintete végig komoly volt. Koncentrált. Vagy azon gondolkodott, hogy mikor nyírjon ki, vagy azon, hogy mikor húzza el a csíkot. - Ha jól értettem, akkor apánk elrabolta a nőt akit szeretsz! Megfenyegetett, hogy megöli, ha nem tartasz vele! Te vele tartottál, kikapcsoltad az emberséged, megharaptad a lányt, öltél...bla, bla, bla...és! - tette fel a mutatóujját. - Kitépted apánk szívét, és most Malcolm visszajött, hogy bosszút álljon rajtad! - vonta fel a szemöldökét. - Mit ne mondjak, ez kibaszottul jól összerakott történet!

- Így történt! És azt hiszem, hogy Astrid kell neki!

- Miért nem mész és mented meg?

- Mert Malcolm olvas a gondolataimban! Szükségem volt egy olyan személyre, akinek létezéséről nem tud! - pillantottam rá.

- Szóval azért támasztottál fel, hogy bébiszitterkedjek?! - láttam, hogy ráncok futnak össze a szeme alatt, ami azt jelentette, hogy bármelyik percben elnevetheti magát.

- Én csak azt kérem tőled, hogy keresd meg Astrid-ot és győződj meg arról, hogy jól van!

- Azt még elfelejtetted mondani, hogy mellette kell lennem a nap huszonnégy órájában! Cseszd meg! Leléptem! - Markus hátat fordított nekem és a törött üvegszilánkokon keresztül az erkély felé sétált. Utána sétáltam és a keze után nyúltam. Amikor megfordítottam szorosan magamhoz húztam. Nem számított, hogy szabadulni akar, hogy eltaszít magától. Magamhoz húztam a testvéremet és lehunyt szemmel imádkoztam, hogy maradjon velem.

- Több mint tíz éven át minden nap lejátszódott bennem, hogy megölik a családomat! Mindig is ez volt a gyenge pontom! Most, hogy te itt vagy, nem engedem, hogy csak úgy kisétálj az életemből! - láttam rajta, hogy elérzékenyült, de nem tudott válaszolni, mert hirtelen kinyílt a bejárati ajtó és Kyle lépett be rajta. Ekkor több dolog is történt. Kyle neki ment Markusnak, aki természetesen túlságosan erős és gyors volt. Egy szempillantás alatt lépett Kyle háta mögé, aki vörös szemekkel kereste a tisztavérű vámpírt.

- Ki volt ez?! - pillantott felém, majd a levegőbe szagolt. - Tisztavérű?

- És te vagy... - Markus hátra tett kezekkel megszólította őt, Kyle pedig megfordult. Végignézett rajta, majd felém pillantott. - Hadj segítsek! Alessandro öcsikéje vagyok, ami azért vicces, mert nem csak sármosabb, de erősebb is vagyok! Arról pedig ne is beszéljünk, hogy több mint tíz évig egy koporsóban rohadtam, de Rómeó szeretné megmenteni Júliát és én leszek az, aki elmegy a hercegnőért a toronyhoz! - Kyle nem értékelte a viccet, ez természetesen nem esett rosszul Markusnak, helyette inkább a kezét nyújtotta.

- Tehát te vagy a tisztavérű öccse? - fogadta el a kezét.

- Lassú a felfogásod! - Kyle felém pillantott, de én csak aprót bólintottam, jelezve, hogy igen.

- Markus segíteni fog abban, hogy kell felvenni a harcot egy olyan pszichopatával, mint Malcolm!

- Azért mert én is annak számítok, de ez részlet kérdése! - tette hozzá bólintva. Kyle a fejét rázta.

- Akkor Astrid biztonságban lesz? Mert... - pillantott Markus felé. - Vigyázni fog rá?

- Ez lenne a cél, nyuszifül! - dobta le magát Markus a kanapéra. - Adjatok valami ruhát ami alapján bemérhetem a szagot és már itt sem vagyok! - még engem is meglepett, hogy ennyire együttműködő. Azt hiszem, hogy ez nem jelent jót. Éreztem, hogy valami van a dologban.

- Akkor segítesz?

- Dehogy segítek! Nem fogom egy emberre áldozni a drága időmet! - pattant fel, majd az ajtó felé sétált. - Keressetek valaki mást! - miután becsapta maga után az ajtót, magamban elkezdtem tíztől visszaszámolni.

- Visszafog jönni - suttogtam büszkén.

- Nem úgy látszik! - válaszolta Kyle. - De amúgy nagy forma a tesód!

- Imádom is! Régen a nők odáig voltak érte - bólintottam, mikor nyílt az ajtó és Markus dugta be rajta a fejét.

- Jól van! - tette fel a kezét, mi pedig csendben figyeltük őt. - Szívesen vigyázok erre a nőre, mert szeretem másoknál kihúzni a gyufát! Illetve szeretném látni Malcolm szemében a rettegést, amikor meglát engem! - bólintott, majd végig nézett rajtunk és bevágta maga után az ajtót. - Szeretem amikor mások félnek! - és egy mozdulattal leugrott a tetőről.

- Érdekes a tesód!

- És ez még semmi! - biccentettem oldalra a fejem mosolyogva.