- Hé! Alessandro, ez nagyon fájt! - nevetve löktem le magamról, miközben az ágy közepére fektetett. Ő csak elpirulva megtámaszkodott felettem és a lábam közt fekve lassan rám nehezedett. - Azért figyelembe vehetnéd, hogy nem vagyunk egy súlycsoport! Ezt te magad mondtad! - szorosan átkaroltam a tarkóját és oldalra csúsztattam a lábam, hogy kényelmesen elférjen. Nem fájt amikor teljes testtel rám feküdt, hiszen a fejem mellett ő tartotta magát.

- Ne haragudj rám, kérlek! Azt hittem, hogy könnyebb lesz ellenállni neked - ajkát beharapva a homlokomnak támasztotta homlokát és mélyen a szemembe nézett. - Azért hoztalak az ágyamba, hogy aludj! - kezével végig simította a meztelen mellem, a hasam és a combomat. Az érintése közben nyújtózkodtam és csak lehunyt szemmel élveztem, hogy van.

- És ha én nem szeretnék még aludni? - kezemmel végig simítottam a lapockáját, miközben a válaszára vártam. - Én nem vagyok fáradt! - pirultam el. - Lassan szeretkeztünk! És én készen állok egy következő menetre! - amint kimondtam, ő oldalra pillantott és elnevette magát.

- Ha emberként ilyen vagy, milyen lennél vámpírként? - ekkor a füléhez hajoltam és nagyon csúnya dolgokat súgtam a fülembe. Ő ekkor középre pillantott. - Te jó ég! - nevetett. - Azt meghiszem! - nyomott puszit a homlokomra. - Pihend ki magad! - a vörös takarójával gondosan betakart, majd mellém feküdt. Engedte, hogy közel bújjak hozzá, miközben a hajamat simogatta.

- Jó éjt! - suttogtam.

- Neked jó éjt! - kuncogott, majd a fejemre támasztotta az állát. Nem tudtam elaludni. Hosszú percekig próbálkoztam az alvással, de annyira boldog voltam, hogy nem tudtam elaludni. - Miért nem alszol?

- Mert nagyon boldog vagyok! - felültem és megsimítottam arcát. - És mert érzem a merevedésed!

- Ne foglalkozz vele - csóválta a fejét. Ekkor beállt a néma csend. Nem mondtunk semmit. Igazából nem volt szükség kommunikációra, hiszen tudtuk, hogy mit akarunk. Megemeltem a takarómat, addig ő meztelen mászott a lábam közé. A takaróval eltakartam a csípőjét, lejjebb másztam és csókot loptam tőle. Alessandro hátra söpörte a hajam, én pedig oldalra csúsztattam a lábam. A két kezemmel végigsimítottam a meztelen hátát és a fenekét. - Na jó, egy kicsit talán foglalkozhatnál vele!

- Mivel túlságosan boldog vagyok az alváshoz, fogok is! - lehunyt szemmel biccentettem oldalra a fejem, majd kezemmel óvszer után kutattam, de Alesandro édes csókja és érintése a bőrömön teljesen elvarázsolt.

- Ezek szerint boldog vagy velem? - a fejét enyhén megrázta, talán még ő maga sem hitte el, hogy működik. Sikerült. Normális pár lettünk.

- És neked köszönhetem! - hajoltam a füléhez. - Csináld - suttogtam. Miközben a gyertyák romantikus fényét néztem, és elvesztem a pillanatban, addig Alessandro egy lassú, óvatos mozdulattal belém hatolt. A mozdulat közben egymás ajkára sóhajtottunk és csókot kértünk egymástól. - Örökké veled szeretnék lenni - suttogtam könnyes szemmel, de ekkor megállt. Az arcomat fürkészte, az arca szépen lassan kipirult. Nem válaszolt, nem láttam rajta megbánást. Tudtuk, hogy az örökké nem nekünk kedvez, de sokáig együtt lehetünk. Alessandro csak bólintott, majd fejem fölé feszítette a két kezem és megállás nélkül mozgott bennem.

- Megint rajta jár az eszed? - késő este apa zökkentett ki a gondolataimból. Nagyokat pislogtam, mert éreztem, hogy a könnyeim végig folynak az arcomon. Hirtelen ott találtam magam a terepjáró hátsó ülésén fekve, miközben az elsuhanó sötét tájat és feketének tűnő erdőt fürkésztem. Olyan békés és nyugodt volt az este, hogy megengedtem magamnak egy kis nyugalmat, hogy visszaemlékezzek az emlékekre ami miatt boldog voltam.

- Miből gondolod? - ültem fel.

- Mosolyogtál!

- Hagyjuk! - ráncoltam a szemöldököm, miközben apa hirtelen húzott egy jobbost és leparkoltunk egy erdő széli kis romos ház mellett. - A GPS szerint itt vagyunk! A terület egy kilométerre lesz az erdő mögött! - olvastam le a telefonom képernyőjéről. Mielőtt kiszálltunk volna, apa a kormányra helyezte az alkarját és felsóhajtott.

- Tudom, hogy sok ideig nem találkoztunk! Az én hibám volt, hogy a kapcsolatunk megszakadt! De ha engeded, akkor szeretnék mindent helyre hozni! Akkor is az én gyönyörű lányom vagy! Nekem te vagy az egyetlen - sóhajtotta, mire elérzékenyülve pillantottam felé. Apa szavaitól mosolyogtam, de szomorú is lettem. Nekem is hiányzott, minden nap gondoltam rá. Talán még akkor sem tudtam, hogy miért nem kerestem őt.

- De most itt vagyunk egymásnak és csak ez számít! - suttogtam. - Készen állsz vadász?! - zökkentem vissza a jelenbe. Ekkor apa kinyitotta a kesztyűtartót és két fegyvert húzott elő.

- Teljesítsük a központnak amit leadott - helyezte fel a fegyverre a tompítót ami azt a célt szolgálta, hogy egy lövés hangtalan legyen. Ekkor még nem tudtam, hogy ma éjszaka valóban elszabadul a káosz.

Miután átsétáltunk a sötét erdőn, óvatos és megfontolt mozdulatokkal közelítettük meg a házat. A ház mellett egy befagyott tó és nagyobb fák voltak. Nem volt ismerős a hely. A ház romos és lelakott volt. A falakat idétlen firkák és koszos vakolat védte. Az ablakok sok helyen betörtek és messziről lehetett látni, hogy a szoba fal is koszos.

- Ez nekem nagyon nem tetszik! Mégis, hogy lehet így élni? - suttogtam, miközben egy nagy tölgyfa mögé álltunk és úgy mértük fel a terepet. Láttunk mozgást az alsó és a második szinten. A vámpírok ide-oda jártak. Soha nem voltak egy helyen. Mintha készülnének valamire.

- Áh, nem tudom - sziszegte apa és megdörzsölte a fehér borostáját. - Az érdekes az, hogy nagyon mozgolódnak! Mintha várnának valamire - de apa be sem tudta fejezni, mert váratlan dolog történt. A házban óriási nagy hangzavar keletkezett. Hallottuk, hogy sokan kiabálnak. Mintha bútorok és különböző tárgyak repültek volna. Szinte lassított felvételben láttuk, hogy sok vámpír az ablakon át a földre zuhan. - Most! Gyere! - apa előre futott és azzal a lendülettel fejbe lőtte a vámpírt, aki nem bírt a kifejlesztett golyó ellen és meghalt.

- Ő...oké! Verseny, hogy ki öl meg többet?! - kiabáltam, mire apa feltette a hüvelykujját, de ő már a harmadiknál tartott. A hátamra rögzített nyílt egy mozdulattal kiemeltem, majd az ablak felé céloztam és meglőttem vele a vámpírt, aki kizuhant az ablakon. Nem tudtam, hogy mi történt bent, de megmagyarázhatatlan okból a vámpírok menekültek a lakásból. Észbe sem kaptam, de két vámpír állt mellettem. Fél szemmel láttam apát, aki hárommal harcolt, ezért egyedül kellett elintéznem. - Na gyertek! - a combomból kihúztam a tőrt, miközben a korcsok egyszerre indultak meg felém. Az edzésnek köszönhetően oldalra hajoltam, majd hátra fordultam és az egyiket kulcscsonton szúrtam. Azonnal meghalt. - Már számolni sem tudom annyit öltem meg! - kiabáltam apa felé.

- Astrid! Mögötted! - nem volt elég időm hátra fordulni. A vámpír olyan erővel jött nekem, hogy hatalmasat lökött rajtam. Tompa fájdalmat és vért éreztem a halántékomon. Az erőkifejtés miatt azonnal a távolba estem. Még mindig zuhantam, amikor egy test felfogta a zuhanást. Zavartan próbáltam felállni, de a test amin voltam hirtelen megmozdult.

- Apa! - kiabáltam, de amikor hátra pillantottam, szembe találtam magam vele. A szempárral, a férfival akit egy hónapja nem láttam. Azt hittem, hogy csak képzelődök, de Alessandro teste fogta fel az esést. Abban a pillanatban, hogy az ölében feküdtem, eszembe jutott egy emlék, az első találkozásunk emléke. Havazott. A hó hatalmas pelyhekben hullott. Akkor is megmentette az életem. Csak úgy, mint most. Alessandro ruhája fénylett a vértől. Rá sem ismertem. Csillogó szempárral nézett rám, de mintha más lenne. Már nem láttam a szemében csillogó fehér fényt, mintha teljesen megváltozott volna. Még mindig eszméletlenül jóképű és erős volt. De megváltozott. Ő nem az én Alessadrom. Nem volt sötét, már pirkadt az égbolt. A szürkület miatt a vér és a káosz is jobban látszott. - Te? - suttogtam nagyokat pislogva. Ő csak az arcomat fürkészte, majd egy szempillantás alatt lelépett.

- Mi történt? - apa fejbe lőtte a vámpírokat, így csinált magának utat. A fejemet ráztam, nem tudtam eldönteni, hogy igazi volt, vagy csak képzeltem. - Astrid! A házban még vannak! Gyere! - apa után futottam, miközben próbáltam logikus magyarázatot találni a történtekre. Nem létezhet, hogy ő volt az. Mi köze lenne Zagan Reed elvetemült klánjához?

A régi fa parketta recsegett a lábam alatt, sajnos nem tudtam hangtalanul járni. Apa mögött sétálva próbáltam nem arra figyelni, hogy mindenhol kibelezett testek, gyomor, máj és vér volt. A nagyobb vértócsában sétáltam, majdnem megcsúsztam, ezért a falat is fogtam, de annak felületéről is folyt a vér. - Mégis mi csinálta ezt?! - apa orra elé helyezte a kezét, mert előtte feküdt egy test. A fejét félig letépték, a csontja és a koponyája is tökéletesen látszott. - Nem ismerek ekkora hatalommal bíró szörnyet! Jól van! - bujt a fal mellé, én pedig követtem a példáját. - Meg kell találnunk Zagant! Ha nem likvidáljuk akkor lőttek az egésznek! Váljunk szét! Tölténnyel hogy állsz?! - suttogta, mire megnéztem és sziszegve bólintottam.

- Majd spórolni fogok vele! - fogtam be az orrom, miközben átléptem egy hullán, aminek lába valahol máshol feküdt. - Enyém az alagsor! - jelentettem ki amikor megpillantottam egy lépcsőt.

- Okos! Akkor enyém a kevésbé fosatós része! - bökött a padlás felé. - Találd meg Zagant! - és ekkor bólintottam.

A falnak támasztottam a hátam és próbáltam logikus magyarázatot találni arra, hogy ki volt ez a nő. Amikor hátrafordult és találkozott a tekintetünk, mintha minden megállt volna körülöttem. Amikor mélyen a rabulejtő szemébe néztem, mintha egy másik világ tárult volna elém. Nem láttam ehhez fogható látványt. Egyszerre vett le a lábamról és fogalmazódott meg bennem az a kérdés, hogy ismerem? Olyan érzés volt, mintha régóta ismertem volna. Az illata hatással volt rám. Nem tudtam, hogy ki ő, hogy mi a neve, de valamiért olyan hatással volt rám, ami elrabolta a figyelmem a munkáról, ami miatt ma hajnalban idejöttem.

- Azt hiszem, hogy végeztünk apa! Húzzunk haza! - rúgtam félre egy testet, de ekkor váratlanul maga Zagan sétált felém. Nem számítottam rá, azt hittem, hogy elmenekült vagy meghalt. Utálom a váratlan meglepetéseket. Mindig romba dönti az ember tervét. A bőrdzsekimet ledobtam és letöröltem arcomról a vércseppeket. - Meglepő! A korcsok vezére maradt utoljára! Eddig bujkáltál, Zagan?! - szorítottam ökölbe a kezem és bekartam mosni egyet, de ütés közben nagy fájdalom nyilalt a bordáim közé. Nem találkoztam még ehhez hasonló fájdalommal, ezért sziszegve pillantottam a padló felé. Hosszú tör állt ki a bordáim közül. Nem a tör, nem a fájdalom. Véreztem. - Vér? - suttogtam nagyokat pislogva. - Aú! Ez kibaszottul fáj! - egy térdre ereszkedtem, és próbáltam megoldást találni arra a lehetetlen, dologra, hogy vérzek. - Apa! - sziszegtem nevetve. - Segítség kell!

- Az apád lelépett mint egy nyuszi! De rá nincsen szükségem - barna szakálla összeragadt a vértől. Barna haját a tarkója felett kötötte össze. Markáns karján feltűrve hordta a piros kockás inget.

- Vicces! Nagyapámnak is ilyen inge volt! Netán tőle csórtad, te kis huncut?! - poénkodás közben hatalmasat bemosott nekem, én pedig a padlóra zuhantam. - Baszki! - köptem ki a vért. - Szar gyengének lenni! De miért vérzek?! - motyogtam kimerülten. Több mint húsz vámpírt öltem meg. Ezután a bordáim közé szúrtak egy hosszú tört. Nem éreztem jól magam. Szédültem és nehezen kaptam levegőt.

- Még ne dobd fel a talpad! - rúgta meg a lábam.

- Az egy eredeti olasz bakancs! Kéne, mi? Hát nem kapod meg! - nevettem. Csak a feszültséget akartam oldani. Valóban nem voltam jó bőrben. Lehetetlen dolog történt meg velem, hiszen vérezni kezdtem. Nem csak vérezni, hanem fájdalmat is éreztem. Nagy fájdalmat.

- Szedd össze magad mert szükségem van a véredre!

- Na ne! - nyitottam ki a szemem. - Valamiért éreztem, hogy erre megy ki a játék! Kösz apa! - böktem a plafon felé, de csilláron lógó testről csöpögött a vér. Kinyitottam a számat és hagytam, hogy egyenesen a torkomba csöpögjön. Abban a pillanatban Zagan megragadott és húzni kezdet az alagsor felé. - Poénkodni sem lehet, igaz?

- Késekkel a testemben én nem viccelődnék, szép fiú!

- Kinek fognak kések kiállni a testéből? - kérdeztem.