A legenda azt mondja, hogy létezik egy különleges lény, ami minden képzeletet felülmúl. Ez a lény mindennél erősebb, a legdominánsabb, a legveszélyesebb. Sokan azt mondják, hogy létezését titkolja. Sokan úgy nevezik, hogy a sötétség hercege, valaki pedig úgy, hogy a vámpír lovag. A legendák igazak. Létezik olyan lény, ami a különlegesnél is különlegesebb. Nem találkoztam még tiszta vérű vámpírral, a legenda szerint szigorú szabályok között élnek. A vámpírok nemesei között is a legtisztább, legerősebb és a legveszélyesebb. A tisztavérű vámpírok közt a legnemesebb, ezért nincsen olyan lény a földön, aki szembe merne szállni vele. Puszta ereje minden lénynél erősebb, az ő vérükben nem csörgedezik ember vér. Nem számít, hogy mit mondanak a legendák. Senki nem találkozott még tiszta vérű vámpírral. Lehet, hogy nem is léteznek. Sokan viszont azt mondják, hogy magányosan élnek, a sötét égbolt alatt vámpír szemmel kémlelik a világot és a távolból figyelik a világ történéseit. Olyanról is olvastam már, hogy a világ legérzékenyebb lényei, akik szeretetre és biztonságra vágynak. Milyen különleges lehet, ha a gyengeség és a bosszúvágy találkozik egy testben. Ember életem során egy dolgot megtanultam a vámpírokról. Soha nem szabad közel kerülni hozzájuk, mert egyetlen pillantásuk is elvarázsolhat.

Amerikai Egyesült Államok, Helltown

Késő éjszaka a meleg pokrócba burkolózva a gyertya halvány fényének társaságában olvastam egy régi, dohos szagú könyvet. Ősz után jártunk, ami azt jelentette, hogy a kint uralkodó ködös időjárás minden épelméjű embert otthon tartott. Ujjaimmal végigsimítottam a régi könyv megbarnult lapja felületén, majd lapoztam egyet. A csuklómmal megdörzsöltem a szememet, miközben oldalra pillantottam. Egyedül voltam otthon, ezért néma csend telepedett a lakásra. Szinte hallottam, hogy a falevelek karcolják az ablak felületét, hogy a szél beszökik az apró rései között. Minden ajtó és ablak zárva volt, de a gyertya lángja táncot járt, mintha valami uralta volna. Hátborzongató érzés futott végig a gerincemen, a bőröm felületén éreztem a hűvös szellő érintését. Kezemmel végigsimítottam a karomon, majd előre pillantottam. Azt hittem, hogy képzelődök, de valaki állt az ajtó előtt. A filmekben megszokottá vált, hogy a következő percekben a főszereplőt halálra ítélik. Soha nem szerettem a filmeket. Elcsépeltek és kifejezetten undorító dologról szólnak, mint például a szex és a gyilkolás. - Éjfél is elmúlt - pillantottam a falra rögzített fa óra felé. Szinte torkomban éreztem a szívem dobogását. Éreztem, hogy a mozdulataim lelassulnak, majd lassan mozdulatlanná válok. Ilyen a félelem, amikor az adrenalin megbénít. Egy szót sem tudtam kiejteni. Láttam, hogy megmozdul a zár. Valaki kinyitotta az ajtót. Nyelni is elfelejtettem. Egyedül voltam. Fél szemmel a telefonom felé pillantottam, ami az ablak alatt található dohányzóasztalon pihent. A töltöttségi szint elérte a maximumot. Egy gyors mozdulat kellett volna, és elértem volna. Mégis mozdulatlan voltam, amikor nyílt az ajtó. A puha pokrócot a szemem elé húztam, felkészültem arra, hogy valami eljött értem. Hideg volt. A szél süvített a nyitott ajtón keresztül. Halál. Emberek a haláluk előtt mindig fáznak. És ekkor történt, hogy hirtelen világos lett a nappaliban, majd előre pillantottam és megláttam édesapámat, aki felvont szemöldökkel és dühös arckifejezéssel fürkészett engem. A másodperc töredéke alatt felpattantam és a kanapéra dobtam a pokrócot. Apa felé pillantottam. Fekete kalapja alatt kedvetlenül csillogott a szigorú tekintete. Fekete térdig érő kabátot és filmekbe illő fekete táskát tartott a kezében. Kezét nem láttam, hiszen vastag bőr takarta a felületet. Néztem, hogy becsukja maga mögött az ajtót, a kalapot a fogasra akasztja, a mozdulat közben megjelent szürke göndör haja. Elszégyelltem magam, miközben tudatosult bennem, hogy megijedtem a saját apámtól, ezzel szégyent hoztam rá és a családomra is.

Nem tartoztunk az átlagos családok közé. Apám szerint mások voltunk. A más az lehet jó, de lehet rossz is. A mi esetünkben nem a jók csoportját képviseltük. Miért nem? Apám munkája eltér az átlag emberek megszokott hétköznapi hobbijaiktól. Más emberek különleges foci labdákat, vagy kártyákat gyűjtenek otthon. Kincsként őrzik őket a pincében, az alagsorban vagy a szekrény polcain. Valaki a régi könyvek szerelmesei közé tartoznak, valaki pedig tárgyakat szeret otthon tartani. Olyat is hallottam, hogy valaki kisebb múzeumot tart otthon a kitömött hód élettelen testtétől kezdve egészen az arany kupákig. Mi nem tartunk itthon kártyákat, labdákat, kitömött állatokat.

- Elvesztettem - dobta le a padlóra a táskáját. A táskában fegyverek és kések koccantak össze. Innen tudtam, hogy vadászni volt. - Az a gusztustalan állat lelépett - csípőre helyezte a kezét, miközben megpillantottam fehér ingét ami átázott a vértől. Nálunk ez megszokott volt. Vadász családból származtam, ezért sem lepődtem meg, hogy apám ruháján vér folt éktelenkedett.

- Farkas volt? - sétáltam a kötszeres doboz felé, amit a konyhában tartottunk. A kezembe vettem, majd apához sétáltam, aki határozott mozdulattal vette ki a kezemből, majd leült a kanapéra. Kabátját lehámozta magáról, az inget kihúzta a nadrágból és megmutatta véres sebét. Sziszegve elhúztam az ajkam. A hideg végigfutott a gerincemen, miközben szemezgettem két hegyes ponttal, amiből a vörös vér lassan kifolyt. - Vámpír - suttogtam és erőltettem egy mosolyt az ajkamra. Apa fél szemmel figyelte a reakciómat, én közben próbáltam uralni a kezem remegését. Láttam már vámpír harapás okozta sebet, de rossz volt ezt az apám derekán viszontlátni. A vámpírok csak két okból harapnak embert: ha veszélyben érzik magukat, ha már nem bírnak uralkodni magukon. - Mi történt? - hátra túrtam a barna hajam, majd lehajoltam és óvatos mozdulattal felitattam a friss vért, ami a sebből szivárgott. - Azt hittem, hogy az évek meg a rutin miatt könnyű megölnöd őket - pillantottam rá fél szemmel, mire sziszegve elnevette magát.

- Mondja ezt a vadász családból származó lány, aki késő éjszaka megijed a saját apjától - fújta ki magát, miközben bekötöttem a mély sebet. Apa az arcomat nézte, majd oldalra biccentette a fejét. Nem válaszoltam, csak rögzítettem a kötést, a véres kendőt, pedig összehajtottam és a kuka felé pillantottam. - Jól tudod, hogy kevés vadász maradt életben - suttogta. - Azok a lények mindenkivel végeztek - a fejét csóválta. - Érzem magamon a változást!

- Szóval azt akarod, hogy vegyem át a helyed - léptem hátra, majd lehorgasztottam a fejem. - Legyek én is vadász - dobtam a padlóra a kendőt, majd visszaültem a kanapéra. A családunk ősidők óta abban a hagyományban él, hogy mi vagyunk azok, akik megvédik az emberiséget a vámpíroktól. Édesapám apukája, és az ő apja is a legnagyobb vadászok közé tartozott, nekik köszönhető, hogy ezek a lények nem lepték még el a várost. Ahogy minden embernek van munkája, így apámnak is van, de ő eltér az átlag emberektől. Különleges érzékekkel és kifinomult figyelőképességgel rendelkezik. A legnagyobb vámpír vadászok közé tartozik a neve, mindig őt hívják, ha szükség van rá. Cross Carter lányaként rám fog szállni a feladat, hogy egyszer átveszem apám helyét és folytatom azt, amit az évek során elkezdett. Megölöm azokat, akik veszélyt jelentenek az emberiségre, a gyerekekre, az állatokra és a társadalomra. - Te szeretnéd, hogy átvegyem a helyed? - suttogtam a félhomályban, miközben a szemembe nézett. - Mármint tanuljak tőled?

- Azt akarom, hogy ne kelljen félned - suttogta mélyen a szemembe nézve, majd mélyen a hajába túrt. - Az anyád nem tudta megvédeni magát - könnyes szemmel néztem, hogy ajkát lebiggyesztette, hogy tekintete könnybe lábadt. Érzékeny témához értünk, ezért megigazítottam a hajamat, hogy ne lássa a reakciómat. - Kicsi voltál azon az éjszakán - csóválta a fejét. - Bárcsak hamarabb ide értem volna - szemét összehúzta, kezét a mellkasára helyezte. Nagyot nyeltem, hogy a keserű könnycseppek ne áztassák el az arcomat. - A halálakor ígértem meg magamnak, hogy megölöm az összeset - bökte ki. - És megölöm azt, aki végzett az édesanyád életével - pillantott a szemembe, mire oldalra biccentettem a fejem. A térdemet a mellkasomhoz húztam, ujjammal a kötött pulcsimat piszkáltam. Ez csak a bosszúról szólt. Mindig is arról szólt. A bosszú és a harag keveredett édesapám szívében. Talán ez hajtotta őt idáig. Talán a harag tartotta őt életben. Az elvesztésnek köszönheti, hogy nem zuhant még össze.

- Én szeretném megvédeni magam - mondtam ki végül, mire apa sóhajtva a tenyerébe temette az arcát. A karikagyűrűje ott csillogott az ujján, mintha nem engedte még el az édesanyámat. Mindketten tudtuk, hogy anyukámat egy vámpír ölte meg. Apa felesküdött azért, hogy a hátralévő életében megöli azokat, akik veszélyt jelentenek az emberekre nézve. Ma az emberek tudnak a természetfeletti lények létezéséről, ez mindig is így volt. Viszont minden családban azért imádkoznak, hogy ne törjenek be a lakásukba és ne mészárolják le őket a gyerekeikkel együtt. A vámpírok szabályokkal élnek. A legenda szerint van köztük egy...egy akinek parancsát senki nem szegheti meg. - Kezdjük el a kiképzést - mondtam határozottan. - És idővel talán megölhetek egy tisztavérű vámpírt is - amint befejeztem, apa könnyei között elnevette magát.

- Astrid! Tisztavérű vámpírok nem léteznek - szorította össze az ajkát. - Egy mese, akárcsak a Csipkerózsika - sziszegte, mire a fejemet ráztam. - Csak korcsok és elfajzott vérszívók léteznek akik másra sem vágynak csak arra, hogy gyilkoljanak - hajolt előre, hogy a szemembe tudjon nézni. - Ha létezne is tisztavérű vámpír... - húzta össze a szemét, miközben mély levegőt vettem. - Senki nem lenne olyan erős és bátor, hogy szembenézzen vele! A tápláléklánc csúcsán állnak - állt fel lassan. - A többi vérszívó hozzá képest csak apró denevéreknek számítanak - helyezte a vállamra a kezét, majd elnevette magát. - Holnap megkezdjük a kiképzést! Huszonhárom éves múltál! Ideje, hogy többet is kapj a családunkból és a szokásinkból - sétált a szobája felé, de mielőtt belépett volna az ajtón, a sötétben megtorpant, a válla felett visszanézett rám, majd így szólt: - A tisztavérű vámpírokat pedig most azonnal verd ki a fejedből! Nem léteznek - fejezte be, majd becsukta maga után az ajtót.