- És itt is vagyunk!- jelenti ki Sachiko, a kezében tartott térképre meredve, amin be van jelölve, hogy hol található az az ember. 

- És, hogy fogjuk kicsinálni?- érdeklődik Sakura, egy kővel élesítve baltáját. 

- Lássuk csak..... Mindenki el kezdi keresni, és TE!- mutat Chuuya a meglepett Dazaira.- egy pillnatra sem veszíted szem elől Naitot, különben kinyírlak, mint a szart. 

- Hai, hai, csak végezzünk már ezzel... Naito halálra van rémülve...- jelenti ki a barna hajú megkomolyodva.

- Mire várunk? Nyomás!- kiáltja el magát Hotaru, majd megragadva Kyusaku kezét elrohan valamerre. 

- Ezeket sem látjuk viszont...- jegyzi meg Sachiko, a két gyerek után pillantva. 

- Egyébként minek jött el Q is?- nyavajog Dazai, Chuuya, Sachiko és Sakura után baktatva, karjaiban tartva a rettegő Naitot, aki összeszorítja szemeit, és próbál nem lélegezni, hogy ne érezze az ember szagát. 

- Hotaru nekiállt könyörögni, hogy jöhessen velünk ő és Kyusaku is.- sóhajt fel Sachiko. 

- Nekem meg semmi kedvem nem volt hallgatni, ahogy hisztizik, szóval beleegyeztem.- vonja meg a vállát.

- Ugye tisztában vagy a képességével?- kérdezi Dazai elhúzva a száját. 

- Persze, de Chuuya elvett tőle minden éles tárgyat, szóval nem okozhat nagy bajt.- feleli, jobbra-balra nézelődve. Egyszer csak Dazai telefonja megszólal a zsebében, mire mindenki megugrik egy kicsit ijedtében. Amint rájönnek, hogy csak egy telefon az, mérgesen néznek a barna hajúra. 

- Moshi-moshi, Ranpo-san.- szól a telefonba az előbb említett, majd figyelni kezdi a zseninyomozó minden szavát. 

- Rendben. Igen. Értettem. Visszhall.- teszi le öt perc elteltével. 

- Na, mit mondott?- érdeklődik Sakura, Sachiko csak unott pofával álldogál Chuuya mellett, karbatett kezekkel. 

- Utána néztek egy kicsit a pasasnak, és találtak róla egypár meglepő információt.- kezd bele Osamu, Naito hátát simogatva, aki a férfi megemlítésére idegesebb lett. 

- A Naitoval történt eset után ámokfutásba kezdett, és ez a pár nap elteltével, tíz nőt erőszakolt meg.- mondja komolyan. 

- Öljétek meg...- szólal meg halkan Naito, mire mindenki kíváncsian néz rá.

- Öljétek meg.... pusztítsátok el... Emlék se maradjon belőle... Mintha sosem létezett volna....- suttogja könnyes szemekkel. 

- Nem akarom, hogy bárkivel újra megtegye azt, mint velem. Vagy megint megtegye velem...- mondja, szemeit törölgetve. Osamu magához szorítja. 

- Az nem kérdés, hogy megöljük-e...- kuncog Sakura, a baltájával hadonászva, amit sikeresen bele is csap egy ház oldalába, majd amíg Dazai tovább magyaráz, azon ügyködik, hogy kiszedje onnan. 

- Nem csak ezt tudjuk róla. A neve ismeretlen, mindenki simán Dankonnak hívja. Harminckilenc éves. Ranpo-san kikövetkeztetett róla még pár dolgot, azok alapján, amiket Naito mondott.- magyarázza a kötszerpazarló. 

- He? Naito, mit mondott neked az a seggfej?- kérdezi dühösen Chuuya, és pirosas fény derengi körbe. 

- A..az..azt.. ho..hogyha ő..ne..nem kellett senkinek, én sem fogok, és.. utána.. megtette..- sírja el magát, fejét Osamu mellkasába fúrva. A fiú hirtelen ellöki magától Naitot, és hátraugrik, Chuuya pedig megragadja Naitot, és magához szorítja. A helyen, ahol eddig állt Naito és Dazai, egy magas, rövid, fekete hajú férfi álldogál, teste kissé teltebb, fakószürke szeme hidegen mered rájuk, kezei ökölbe vannak szoríva. Csak akkor tűnik fel kíváncsiság a szemeiben, amikor megpillantja Naitot. 

- Nocsak... nem hittem volna, hogy ide merészkedsz azután az éjszaka után, Rókakislány... csak nem hiányoztam?- szólal meg a mélyebb férfi hang, mire Naito lábaiból kimegy minden erő, és ha Chuuya nem tartaná meg, a földön kötne ki. 

- Nem akarom... menjünk el innen...- suttogja megkövülten, remegve és könnyei ismételten megerednek. 

- Csak miután ez a rohadék megkapta amit érdemel..- sziszegi Chuuya, és sziluettje pirosan kezd el világítani, és abban a pillanatban nekirohanna a férfinak, ha nem állítanák meg. 

- Chuuya! Várj!- kiáltja el magát Dazai, mire Chuuya a fiúra néz. 

- Ne hagyd magára Naitot!- kiáltja ismét Dazai, megpróbálva átjutni a férfin, aki ezt természetesen nem hagyja. 

- Naito? Hát ez a neved, Rókakislány? Naito... Naito! Naito! Naito! Naito! Naito!- kezdi el kiabálni a lány nevét, mire Naito remegve fogja be a füleit. 

- Hagyd abba...- suttogja megkövülve, és minél hangosabban ordít a férfi, annál jobban felül kerekedik benne a rémület, és már nem tudja mit csinál, ösztönösen cselekszik. Szeme sárgán villan, hajából bunda lesz, és ruhái üresen a fölre hullanak, ő pedig rókaként menekül be a sötétbe, ahol biztonságban van, mert a sötét eltakarja, és a sötétben csak ő lát, mások nem. 

- Naito! Gyere vissza!- kiált utána Dazai, Chuuyaval egyszerre, utolsó reményként, de sikertelenül, mert Naito halálosan retteg, és képtelen gondolkozni. Azt teszi, amit az ösztönei diktálnak, és Naitonak róka ösztönei is vannak, amik jelen pillanatban erősebbek az emberi ösztönöknél, Naito menekül. Sakura egy pillanat alatt reagál, és a róka után iramodik, na, nem mintha érne ez valamit, Naito négy lábon sokkal gyorsabb nála, pláne, hogy menekül, és kis résekbe is be tud furakodni, ha nagyon akar. 

- Temee.... Megöllek...- szorítja össze kezeit Chuuya, és egész lénye pirosan kezd el fényleni ismételten, talpa alatt a föld ezer és ezer darabra törik szét. 

- Chuuya!- ordít rá Dazai, mire nagy nehezen ránéz, de kék íriszeiben olyan mértékű bosszúvágy van, mint talán még soha. Sziluettje továbbra is piros, és kis betondarabok lebegnek körülötte.   Egész idáig óvta Naitot, meg akarta védeni az ilyen alakoktól, és amikor egy lépésre volt attól, hogy megtegye elbukott. Persze, hibáztathatná Dazait, mert nem ment a lány elejébe, de mélyen, legbelül tudta, hogy ez nem a kötszerpazarló hibája, hanem egyes egyedül az övé. Ha azon az estén nem hallgat a lányra, ez mind meg sem történt volna. Erre a gondolatra még dühösebb lesz, és már készülne teljes erejéből a férfinak rohanni, amikor Dazai ismételten leállítja. 

- Ne csináld! A pasasnak képessége van!- kiáltja Osamu, mire mindenki megmerevedve néz rá. Ő ránéz Sachikora, aki egyből megérti, mi is a fiú terve, és most az egyszer akadékoskodás nélkül bólint. 

- Ranpo-san következtette ki, ugyanis Naito elmondása szerint képtelen volt bárhogyan is védekezni. A férfi képessége az, hogy minél jobban félnek tőle, vagy minél nagyon fájdalmat okoz valakinek, annál erősebb lesz! Meg kell találnunk Naitot, és rá kell vennünk, hogy győzze le a félelmét, másként nem győzhetjük le!- mondja, de a következő pillanatban valami nagy erővel a falnak csapja, és hallani, hogy egy pillanatra fennakad a levegője, majd a földre rogy. 

- Nem tudjátok megmenteni a kis rókátokat, ha hamarabb kicsinállak titeket...- röhögi el magát a férfi. 

- Te... aztán.. erős.. vagy....- szólal meg Dazai, szaggatottan véve a levegőt, kezét a mellkasára szorítva. 

- Te vagy gyenge áruló, nem ő az erős.- morogja Sachiko unottan. Sokkal izgalmasabbnak ígérkezett, amikor elképzelte. Azt várta, hogy a férfi az életéért fog könyörögni, és ezerszer is esdekel, hogy ne bántsák. Erre fel teszi itt a nagymenőt. Ez Sachikót idegesítette. Valahol azonban érezte, hogy ez is a kötszerpazarló tervének része. 

- Nem téged csapott a falhoz...- szólalt meg erősen zihálva Dazai, miközben szája széle felrepedt, és kibuggyant a vére, amit fél kezével le is törölt. 

- Érzem a fájdalmad... csodálatos..- nevetett fel a férfi, kezére nézve, amin rózsaszínes csíkok jelentek meg. 

- Utálom a fájdalmat.... remélem tudod..- ült feljebb nagy nehezen Osamu. A mellkasa égett a fájdalomtól, és szájába fémes íz költözött - vér - ami ki is folyt szája szélén. 

- És ez engem hol érdekel?- fordult felé a férfi, kajánul vigyorogva. Ha ezek akarják megvédeni a rókakislányt, nyert ügye van, mindegyiket megöli, majd a lányt rabul ejti, és hátralevő életében az ő félelméből és fájdalmából fog élősködni, ugyanis Naito élesztette fel újra a férfi képességét azon az estén. 

- Egyébként... sok szerencsét ahhoz, hogy megtaláld Naitot...- állt fel nagy nehezen a kötszeres a földről. 

- Nem kell szerencse hozzá. Simán megtalálom.- vigyorodott el győzelemittasan a férfi. 

- Tch... azt kétlem.- szólalt meg Chuuya. Ez a férfi issszonyatosan tapasztalatlan. Látszik, hogy sosem volt még dolga Kitsunékkal. Ha Naito egyszer rókává alakul, csak az találhatja meg, és csakis akkor, ha Naito azt akarja. Ha nem akarja, hogy akárki a nyomára bukkanjon, képtelenség megtalálni őt. Olyankor ő egy róka. Kihasználja minden tulajdonságát, úgy jár, hogy lépteit nem lehet meghallani. Fülei elnyelik még a sóhajtásnál is halkabb hangokat, és ha jó irányból fúj a szél,  hamarabb megérzi az ember szagát, mielőtt az kutatni kezdene utána. Olyan, akár maga az éjszaka, rejtélyes, szándékai ismeretlenek. Az is megtörténhet, hogy ott ül, csupán pár méterre tőled, de neked fogalmad sincs róla, ő azonban árgus szemekkel figyeli minden mozdulatod, szándékaid, majd akár a szellő, láthatatlanul elmegy onnan, lépte után nem zörren meg az avar, fűszál sem mozdul. 

- De érzem a félelmét, és úgy könnyen megtalálom..- vigyorog tovább. 

- Na, most lett elegem.- dobbant a lábával Sachiko, majd előkapja a pisztolyait, és tüzel. A férfi karját feje elé kapja, és a golyók lepattannak róla. 

- Oh, szóval ez a te képességed?- néz Sachiko a férfira, aki úgy érzi, mintha meztelenül állna a lány előtt. 

- Oi! Mit csinálsz?- ordít idegesen Sachikora. 

- Csak kíváncsi voltam pár dologra veled kapcsolatban...- mosolyodik el, kinyitva zöld szemeit, amik egy pillanatra tébolyultan villannak fel. 

- Nem csodálom, hogy senkinek sem kellettél, és mindenki eldobott magától... Mégis kinek kellene egy olyan, mint te?- neveti el magát, szeme gonoszul csillog. 

- Te... honnan?- riad meg a férfi, és máris érzi, hogy csökken az ereje. 

- Ugyanmár... annnnyira nyilvánvaló az egész..- húzza el a száját. 

- Szerinted Naito nem említette, hogy mit mondtál neki? Idézem: ,,Ha én nem kellek senkinek, te sem fogsz kelleni többé.." Ebből a dilis bátyám pillanatok alatt kikövetkeztett rólad mindent...- mondja továbbra is gonoszul villogó szemekkel. 

- Amikor a szüleid megtudták, hogy áldott vagy, eldobtak maguktól, mondván, hogy nem kell nekik egy olyan szörnyszülött, mint te. Ezután árvaházba kerültél, ahol mindenki utált, és nem voltak barátaid. De az árvaház felgyulladt, és rajtad kívül mindenki meghalt, te azonban megmenekültél, hála a képességednek, ugyanis mindenki félt tőled, ezáltal elég erős lettél ahhoz, hogy túléld. Húsz éves korodban nagy nehezen találtál egy munkát, ahol azt gondoltad, hogy boldog lehetsz, lettek barátaid, barátnőd, minden jól is ment egy darabig. Fizettek, lakásod volt. De a cég nem volt megelégedve a munkáddal, így kirúgtak, munkanélküli lettél, és miután már nem tudtad fizetni az albérleted, kidobtak onnan. A barátnőd egy idő után rendszeresen megcsalt, és szakított veled, pont azon a napon, amikor meg akartad kérni a kezét. És itt, ebben a pillanatban összetörtél, és inni kezdtél, de nem tudtál fizetni, így kiraktak a kocsmából. Itt betelt a poharad, ami így is elégge tele volt, és találkoztál Naitoval, aki hazafelé ment a barátjához, akit szeret és látszólag egy tökéletes élete van, mindene megvan, ami neked sosem lehetett.  Eleged lett az egészből, és megerőszakoltad, nem finomkodtál vele, azon az éjszakán az évek során felgyűlt összes téged ért sérelmed, fájdalmad, keserűséged, és dühöd Naiton vezetted le... és nem bántad meg, mert jólesett látni, hogy kivételesen nem te, hanem más szenved, nem neked, hanem másnak fáj. Ezután pedig nőket kezdtél erőszakolni, hogy újra érezhesd azt az elégtételt, mint akkor, de már nem volt olyan édes. Hogy miért? Mert azon az éjszakán mindent kiadtál magadból, és üressé váltál. A többi nőt csak azért erőszakoltad meg, mert azt hitted, hogy van még benned valami. De nincs. Egy üres senki vagy, aki nem kell senkinek, akit mindenki eldob magától, mint a cigicsikket, amire már nincs szükségük többé. Szánalmas vagy.- mondta Sachiko kíméletlenül az igazságot, és elégedetten nézte a férfi rémülettől eltorzuló arcát. Ezek csak szavak, amik számára alig jelentenek valamit, de a férfi egész eddigi életét elmondják. 

- Elég.. nem akarom... hagyd abba!- kiáltja kétségbeesetten Dankon, de ebből képtelen kihátrálni. 

- Mi az? Csak nem fáj az igazság, I-ji-ma-shi?- kérdezi vigyorogva Sachiko. A férfi a fejét rázza, nem akarja hallani ezeket a szavakat. Egész idáig próbálta maga mögött hagyni ezeket, erre ez a lány csak így idejön, és feltépi a régi összes sebét. Ez megrémíti, és feldüdíti. Mégis ki a fene ez a lány, aki ilyen egyszerűen beszél ezekről?

- És még te hiszed magad erősnek... ha még a múltaddal sem vagy képes szembenézni, hogy győzhetnéd le bárkit is? Szánalmas vagy. Mondanám, hogy sajnálatra méltó, de képtelen vagyok sajnálni téged....- mereng a gondolataiba. 

- Nincs szükségem senki sajnálatára!- kiátja Dankon kétségbeesetten. Meg kell őrizze a nyugalmát. 

- Mégis ki sajnálna téged? Egy senki vagy. Soha, senkinek nem kellettél. És nem is fogsz. Képes lennél akár ebben a pillanatban, mindenki szeme láttára megtenni ugyanazt Naitoval, csak hogy mást láthass szenvedni, és te érezd jól magad...- mondja továbbra is Sachiko. 

- Így van... megtenném... fájdalmat okoznék neki...  de elegem volt... mitől jobb ő, mint én? Mindent megtettem, hogy elfogadjanak, de az emberek nem fogadtak el. Borzalmas az életem, senkinek sem kellettem. Miért én? Miért nekem van a legrosszabb életem a világon?- ordítja. 

- Ezt azért nem mondanám.. mindig van valaki, akinek rosszabb, mint neked.- teszi zsebre a kezeit Dazai, mellkasában a fájdalom nem szűnik, csak reménykedni tud, hogy megússza ép bordákkal, bár nem biztos benne, hogy mindegyik az. 

- Olyan ember nincs...- morogja a férfi, és torkában gombóc keletkezik. Valamiért ismerős neki a vörös és a barna hajú fiú. 

- De, van. Én, vagy akár maga Naito.- mondja a barna hajú. Dankon ránéz. 

- Hallottál a Dokk Maffiáról, ugye?- néz rá. A férfi bólint, majd szemei tányér méretűre kerekednek.

- Akik itt vagyunk, mint a tagjai vagyunk, vagy éppen voltunk.- mondja. A férfi ha lehet még ijedtebben néz rájuk. És valóban. A barna hajú Dazai Osamu, a maffia valaha volt legfiatalabb végrehajtója, akire régebben mindig ámulattal nézett, hiszen milyen sikeres, pedig sokkal kissebb nála.  A vörös hajú pedig a gravitáció manipuláló Nakahara Chuuya. A rókakislány ennek lenne a húga? Kísértetiesen hasonlítanak egymásra. Ugyanaz a vörös haj, a bretonjuk is nagyjából hasonló, és mindkettejük haja ugyanúgy keretezi az arcukat. Most, hogy jobban megfigyeli, a lány arcformája is hasonlít a fiúéhoz, de a szeme zöld. A barna hajú hölgyet nem ismeri, de ahogy elnézi, valamiféle orvos, vagy tudós lehet, legalábbis a laborköpenyből erre következtet. 

- Az arckifejezésedből ítélve, már rájöttél, hogy kik vagyunk.- vigyorodott el Dazai, a férfi arcára kiülő félelmet nézve. Ez megtette a hatását, a férfi legyengült. 

,,Gratulálok, Ijimashii, ezt jól elkurtad... A Dokk Maffiával sosem jó ötlet kikezdeni..."- gondolta magában, és félve nézett a maffiatagokra. Már tudta, hogy ezt nem ússza meg szárazon... 

- Hiiiiiiiyááááh!- hallott meg egy kiáltást, majd jobb karjába fájdalom nyillalt, mire felüvöltött fájdalmában. Sakura egy pszichopata mosoly kíséretében húzta ki a férfi karjából a baltáját, majd rázni kezdte róla vért. 

- Nemáár... otthon tisztíthatom újra..- szomorodik el. A férfi ha lehet, még nagyobb rémülettel néz a lányra, aki alig lehet tizenöt éves. 

- Ti...ti... szörnyetegek!!- ordítja el magát. 

- Jééé! Téged kerestünk! És végig itt voltál?- szólal meg egy kislány hangja, mire Dankon a karját szorítva néz hátra, és ha lehet csak még jobban elcsodálkozik, amikor meglát két kislányt, akik kézenfogva sétálnak arrafelé. Bár, a felemás hajúban nem biztos. 

- Chuuya, Osamu, miért nem szóltatok?- áll meg előttük dühösen Hotaru. Amíg a két fiú a gyerekekre figyel, Dankon úgy dönt, hogy csendben lelép. Meg kell találnia a rókalányt. Ha találkozik vele, a lány biztos halálra fog rémülni, és ezáltal kap majd erőt. 

- Hova? Hova?- állja el az útját Sakura, a véres baltáját lóbálva. 

- Én csak... én.... me.. eg kell találnom a rókát!- vágja rá Dankon. 

- Szerinted én ezt hagyom?- kérdezi ,,aranyosan" mosolyogva Sakura. 

- I..igen?- tippel Dankon, és reménykedik, hogy ez a helyes válasz, bár sejti, hogy mégsem. 

- Tévedés!- kiáltja Sakura, majd suhint egyet a baltájával, mire Dankon hátraugrik, mivel nem akar belekóstolni a meghibbant lány baltájába. 

- Gyere, játszunk!- kiáltja el magát hirtelen Hotaru, majd megragadva Kyusaku kezét szaladni kezd a férfi felé, és amint odaér hozzá ,,véletlenül" leönti őt valamivel. Dankon felordít, ugyanis az a szer, amit a kislány ráöntött, egyszerre csíp, éget és mar, és Dankon ordítva nézi végig, ahogy a bőre és húsa leolvad, és a földre folyik a kezéről, ahol csak a csont marad. Isméten üvölteni kezd a fájdalomtól, Hotaru pedig csak mosolyogva nézi. 

- Fáj?- kérdezi kíváncsian. 

- Van még pár, kipróbálod őket is?- kérdezi csillogó szemekkel. 

- Hotaru, én jövök..- sétál előre Chuuya, szeme tele van bosszúvággyal, hogy a férfi megbűnhődje azt, amit Naitoval tett. A körvonalát ismét piros fény rajzolja ki, arcára egy félelmetes mosoly kúszik, és a talpa alatt a föld ezer és ezer darabba törik szét. 

- Most meghalsz, te rohadék...- mondja, majd megindul felé. De mielőtt bármit is tehetne, Dankon rámutat az egyik ház tetejére, és ennyit mond:

- Megvagy!- a háztetőn rejtőzködő Naito tudja, hogy ez neki szólt, és szűkölve húzza be a farkát, füleit lesunyja, mozdulni sem mer félelmében. Ezt az alkalmat kihasználva, Dankon Dazaihoz fordul, majd ismét a falnak csapja.

- Hogy rohadnál meg... - leheli Dazai, amint háta ismételten a falnak csapódik. Dankon  kikapja Sakura kezéből a baltáját, és suhintani készül vele. Sakura egyből cselekszik.

- DAZAI, SZÁMÍTOK RÁD!- ordítja el magát, mire a barna hajú, nagy nehezen feltápászkodva a földről bólint. Ha eddig nem volt, mostanra biztos, hogy van minimum egy törött bordája. 

- SAKU SHI!!!- kiáltja el magát, mire kezében megjelenik egy kasza, ami hangos csörrenéssel állítja meg a férfi kezében levő baltát, Dankon újra csapni készül, de Sakura ismételten megállítja, majd ajkaira egy tébolyult mosoly kúszik. 

- MEEEEEEEEGHAAAAAAAAAALSZ!!- kiáltja eszét vesztve Sakura, majd gondolkodás nélkül hadonászni kezd a kaszájával minden felé. Dankon rémülten hátrál, de megbotlik, és hanyatt vágódik, kezéből kiejti a baltát. Dazai nagy erőlködéssel feláll, majd Sakurához sétál, aki fél lábbal Dankonon támaszkodik, és egymás után többször a karjába csap vele. Dazai megfogja a lány kezét, mire Sakura visszatér a régi önmagába, és felveszi a baltáját a földről. 

- TÉGY MEG EGY SZIVESSÉGET, ÉS DÖGÖLJ MEG VÉGRE!!- ordítja el magát dühösen Chuuya, majd megindul a férfi felé. Kabátját és kalapját Sachikonak adja. Lassan leveszi a kesztyűjét is, és gyilkosan néz a férfira. Sachiko izgatottan néz rá, kevés dolog kelti fel annyira a figyelmét, mint Chuuya megszállotsága. 

- Remélem tudod, hogy utálom ezt a formám használni, de a húgom miatt megteszem... Tudd meg, hogy mi jár annak, aki ártani mer Naitonak...- mondja, majd elhajítja a kesztyűit. 

- Sötét gyalázatnak adakozói, fel ne ébresszetek újra!- mondja, miközben kezén és arcán megjelennek a piros minták. 

- Szö..szö...szörnyeteeg!!- kiáltja rémülten Dankon, majd futásnak ered, Chuuya pedig egy betondrabon guggolva utána repül. 

- A szörnyeteg nem ő, hanem te.- mondja halkan Dazai, egyszerre Sakurával, aki viszont a férfi után kiáltja ezt. A fiú nehézkesen ugyan, de utánuk indul, Sakurára támaszkodva.. Naito a tetőn futásnak ered. A többieket látva, akik mindezt érte csinálták, a félelme megszűnt egy kissé. Egy kukára ugorva Dazaiék mellé szalad. 

- Szia, Naito..- köszön neki a fiú, fél kezét még mindig a mellkasán pihentetve, a másikkal a szőkeségre támaszkodik. A róka szomorúan néz rá, majd hirtelen mentő ötlete támad, és sziluettje fehéren kezd el világítani, mire a teste megnő, éppen akkorára, hogy a fiú kényelmesen a hátára ülhessen. 

- Te... ilyet is tudsz?- kérdezi meglepetten Osamu. Nait bólint, majd lehasal a fiú mellé. A fiú megérti, hogy mit szeretne a lány, így nagy nehezen, Sakura segítségével felhúzózkodik a hátára, Naito pedig feláll.

- Menj Chuuya után.- nyögi fáradtan Dazai, majd végigfekszik Naito hátán. A mellkasa még mindig eszméletlenül éget, ezzel folyamatosan erősítve Dankont. Naito lassan ügetni kezd, a baltás lányka integet utánuk, és hamar utolérik őket. Chuuya a gravitációjával a földre nyomta Dankont, aki minden erejével - ami van még neki, hiszen Dazai elég jól megsérült, és Naito félelme sem múlt még el- védekezik Chuuya ellen, aki épp összesűrített gravitáció gömbökkel sorozza meg őt, látszólag elég sok sikerrel, mivel Dankon kezd legyengülni. Chuuya már több helyen is vérzik, és látszik, hogy kezdi elveszteni az enegriáját, így azonban Dankon áll nyerésre. Naito farkát behúzva áll az árnyékban, most érzi csak újra, hogy fél. Füleit lesunyja, és halkan szűköl, mire Dazai erőtlenül, nyugtatólag megsimogatja az oldalát. 

- Ne félj Naito, nem lesz semmi baj..- mosolyog rá. A róka megrázza a fejét. 

- De, már most baj van...- suttogja ijedten. 

- Chuuya haldoklik, és neked is fáj valamid.... én..én...én pedig nem tudom megvédeni magam, és... és.. és.. és.. me..megteszi ú..újra..- suttogja szinte sírva. Ekkor Chuuya vértől csöpögő szájjal  de felnevet. Hallotta Naitot, és így tud reagálni. 

Csak nevet tébolyultan, majd egy utólsót bemos a pasasnak, aki kiterülve nyúl el a földön. 

- Indulj Naito, már nem tud megmozdulni többé...- simít végig Naito nyakán Dazai, mire a róka lassan kisétál az árnyékból. Chuuya mindeközben összesűrített gravitáció gömböket hajigál jobbra-balra. Naito odarohan hozzá, majd egész súlyával ráereszkedik, mire Chuuya a földre borul. Így is próbálna ellenállni, de Dazai hozzáér a hajához, mire visszaváltozik, és fáradtan terül el a földön ő is. 

- Ne beszélj hülyeségeket, húgicám..- motyogja fáradtan. 

- Ez a fószer annyira megijedt tőlünk, hogy többé már nem mer kezet emelni rád.. a légynek sem tudna ártani, nem hogy neked... ilyen naaagy rókaként simán elharapod a torkát..- motyogja, majd eszméletét veszti. Naito szeretetteljesen néz a fiúra, aki bebizonyította, hogy képes lenne akár meghalni is érte. De azt azért nem szeretné. Mit csinálna a világban, az ő bátyja nélkül, aki kissebb korában még a széltől is óvta, és bármi történt is, ott volt neki, és megvigasztalta, ha az kellett. A szeretetteljes arckifejezését felveszi a bűntudat. Hiába szereti annyira Chuuyát, otthagyta és Dazaihoz menekült. Amikor Dazai lelépett, akkor is vele akart menni. Miért hagyta el? Miért érzi azt, hogy kevésbé hűséges Chuuyához? Szereti mindkettejüket, ez nem kérdés. De Dazait máshogy szereti, mint Chuuyát, ez is világos. Egy rossz, kóbor kutyának érzi magát, aki mindenki lábát megnyalja, hogy ételt kaphasson... Végül odamegy hozzá, és lefekszik mellé, Dazai pedig felülteti, és nekidőlti Chuuyat Naito oldalának, a róka pedig farkát takaróként használva betakarja a bátyját, és fejét a vörös hajú ölébe hajtja. Dazai lekászálódik a hátáról. 

- Sachikoék már jönnek, eléjük megyek...- mondja, majd lassan megindul a lányok felé. Naito kettesben marad bátyjával. Gondolatai még mindig Chuuya körül forognak, és, hogy miért hagyta őt egyedül. 

- A csudába is...- morran fel. Hihetetlenül nem jutott semmire, mindig ugyanarra a gondolatra jutott vissza: Nem akarta otthagyni Chuuyát hiszen nagyon szereti, de hiányzott neki Dazai, mert őt is ugyanannyira szereti, mint bátyját, de... nem, őt nem szereti, hanem szerelmes belé, és a fiú ezt viszonozza is. 

- Mi a baj, Imouto-chan...- simítja meg Naito fejét a fiú. Elég hamar felébredt, Naito nem gondolta volna, mert máskor sokat szokott aludni utána. 

- Hogy hogy felébredtél?- kérdezi. Chuuya vállat von. 

- Na, elmondod mi a baj?- kérdezi Chuuya ismételten. Naito megbillenti a fülét, jelezve, hogy beavatja a fiút. 

- Bűntudatom van...- vallja be, lesunyva füleit, lesütve a szemeit.  

- Miért?- csodálkozik el Chuuya. 

- Mert... mert... te mindig itt voltál nekem, és én mégis elmentem... emlékszem, hogy amikor Osamu elment, azt mondtad, hogy mindig ketten voltunk, és mindig ketten is leszünk, pedig én vele akartam menni... és elmentem, mert hiányzott, de nem akartalak egyedül hagyni, mert igenis szeretlek, és őt is szeretem, de őt máshogy, és olyan jó, hogy elmondhatom ezeket neked, mert te is nagyon hiányzol...- mondja el búját baját, ahogy nagyon kicsi kora óta mindig. Chuuya kedvesen rámosolyog. 

- Te tényleg szereted azt az idegesítő barmot, nem igaz?- kérdezi. Naito meglepetten pislog párat, majd helyeselően megbillenti a fülét. 

- Tisztában vagyok vele, hogy nem azért mentél el, mert ott akartál hagyni. Szereted őt, bármennyire sem értelek, hogy vagy képes rá... Na mindegy, nem vagyunk ugyanazok. Azért mentél el, mert hiányzott neked, és mert nem akartál továbbra is abban a cellában raboskodni... megértelek, viszont az én hibám is. Az évek során annyiszor kértem Mori-santól, hogy engedjen ki, de... hajthatatlan volt, ebből szempontból. Belefáradtam, és rábíztam a dolgot, aminek az lett az eredménye, hogy elmentél.- mondja megsimogatva Naito nagy, busa rókafejét. 

- Akkor... nem haragszol?- néz rá reménykedve a róka. 

- Sosem tudnék haragudni rád.- mosolyodik el Chuuya, mire Naito megnyalja az arcát. 

- És otthagytatok egyedül egy rakat kölyökkel! Magadnál vagy te? Az a minimum, hogy megkínzom!- hallják meg Sachiko kiabálását. 

- Jólvan, jólvan, csak ne ölj meg..- hallják meg Dazait is. 

- Azt hittem hogy meg akarsz halni...- jegyzi meg Sachiko. 

- Meg is, talán, de nem úgy, hogy te ölsz meg, mert akkor nem lenne szép halálom.- jelenti ki Dazai. A következő pillanatban befordulnak a sarkon, mire Osamu integetni kezd nekik. 

- Nézd csak, mit találtam!- lóbálja meg Naito ruháit. Ha Naito most ember lenne, az arca olyan vörös lenne, mint a bundája. 

- Oké, most ne gyere a közelemben, mert egy golyóval a torkodban végzed.- jelenti ki Sachiko, Naito rókaalakjára utalva, majd a kiütött férfihoz sétál. Naitoban csak ekkor tudatosul, hogy a férfi végig ott volt. 

- Még él!- jelenti ki Sachiko, mire Naito hátán feláll a szőr, torkából pedig halk morgás tör fel. 

- Lássuk csaaak..- vesz elő a kabátja alól egy kést, majd felhúzza a férfi ingjét, és elkezdi felmetszeni a bőrét. Erre szemei kipattannak, és ordítva akarna felülni, de Sachiko visszanyomja. 

- Maradj veszteg. Ha mozogsz csak jobban fáj..- morogja, majd kiveszi a férfi fél veséjét. 

- Ezt szépen eladom....Lássuk, mit vegyek még ki? A szíved? A tüdőd? Hmmm, az agyad is jól jönne... - teszi be töprengve egy zacskóba, majd cérnát és tűt vesz elő, és bevarrja a férfi sebét, aki természetesen minden tűszúrást egy ordítással kísér. 

- Végülis, élve felboncoltad...- gondolkozik el Hotaru, majd a férfihoz sétál. 

- Melyikből kérsz?- kérdezi mosolyogva. A férfi, kezét a hasára szorítva rázza a fejét. 

- Nem tudod? Akkor kapsz mindegyikből.- kiáltja boldogan Hotaru, majd mindegyikből csepegtet egy kicsit a férfi karjára. Az egyik felgyullasztja a férfi ruháját, a másik lyukat éget a karjába, a harmadiktól pedig a vérerei felduzzadnak, majd nemes egyszerűséggel felrobbannak. Dankon persze mindegyiket fájdalmas ordítással reagál le. 

- Melyik fájt jobban?- kérdezi Hotaru. A férfi beszélni sem tud, annyira fáj mindene. 

- Öl..öl...öljetek... meheg..- nyögi ki nagy nehezen. A Maffiások összetanakodnak. 

- Ki tegye?- kérdezi Sachiko. Sakura rögtön lelkendezni kezd, hogy majd ő lecsapja a fejét, Kyusaku csak értetlenül néz jobbra balra, Chuuya pedig kidőlt ismételten. Dazai a földön üldögél, hátát a falnak vetve, majd kedvesére néz. Naito feláll, majd a földön fekvő Dankonhoz sétál, mire Dazai is feláll, és hozzájuk botorkál. Így, véresen, szétverve nem tűnik olyan rémisztőnek, és Naito megérzi, hogy a férfi fél. 

- Félsz tőlem?- kérdezi, leülve a földre. Dankon bólint. 

,,Akkor ez kölcsönös..."- gondolja Naito a férfira nézve. És ekkor egy nehéz döntésre jut. 

- Milyen érzés? Nem, mintha nem tudnám, hisz te magad mutattad meg nekem, milyen az igazi félelem, és fájdalom, ezek után pedig hétszeresen kaptad vissza. És ebben az a legviccesebb, hogy, holott te bántottál engem, egész idáig én nem ártottam neked egy ujjal sem. Fejezzem be? Öljelek meg? Tudod, így igazságos lenne, mert te is elvettél tőlem valamit, és én is elveszek tőled. Na, ne gondolj a szüzességemre, azt nem adom oda bárkinek..- beszél Naito a férfihez, ezzel próbálva leplezni félelmét és remegését. Nem használ sokat, farkát végig behúzza lábai közé, és fülét is hol lesunyja, hol felemeli. 

- Ö..ö..ölj meeg..- könyörög a férfi, mire Naito feláll, és közelebb sétál hozzá.

- Megtenném, de megfogadtam, hogy többé nem ölök meg senkit.... - mondja leülve a férfi mellé.

- Majd én. - szólal meg ekkor Dazai, elővéve pisztolyát, amit elhozott. Felemeli a lőfegyvert, majd - mint réges régen a Maffiánál -  meglövi a férfit, egyszer, kétszer, háromszor, már nem is számolja a golyókat, amiket a férfibe lő.

- Ez sokkal kevesebb, mint amennyit érdemelsz... - kezd el tébolyultan nevetni, Dankon vére az arcára föccsen. Ekkor Naito mellé sétál, és ráharapva a fémre, melytől kirázza a hideg és undorodni kezd tőle, elveszi a fiútól a pisztolyt.

- Elég volt Osamu... Már úgysem fáj neki... - mondja csendesen, de érzi, hogy valami ideg végigszalad rajta a gerince mentén, valami győzelemféle, de fogalma sincs, hogy mi ez az érzés. Ránéz Dankonra, aki holtan terül el a földön, és már nem fáj neki semmi, nem érez semmit, és már nem bán semmit. Naito leül a földre, érzi az elmúlás magányos karjait akik kinyúlnak Dankonért, és magukkal viszik egy szebb világba, a lány hosszan bámul az égre, ahova ekkor repült fel Dankon. Naito egy fehéres fény kíséretében megy össze rendes rókaalakba, és immáron szűkölve rohan barátja vagy Chuuya - jelen esetben a barna hajú, mivel bátyja erről mit sem tudva alszik - oltalmazó karjaiba. 

- Már nincs mitől félni, nem igaz? Már nem árthat nekem, ugye?- kérdezi a fiútól, kinek arcát befesti a halott férfi vére.

- Már nincs, hisz most vágtam el a kötelékét az élettel..- suttogja, majd nehezen visszasétál a fal mellé, és egyből le is ül, azonban nem bírja tovább, a fáradtság erőt vesz rajta és ő is álomba merül.  

Ezek után Naito ismét hatalmas méretűre váltott, és a hátára fektették a volt Pusztító Riválisokat, és Naito felugrott a házak tetejére, és ott ment tovább, az emberek ugyanis vakok, és mindig a saját orruk után mennek, eszükbe sem jut felnézni az égre, hogy megcsodálják kékségét. 

- Innen boldogultok ti is?- nézett Naito Sachikoékra akik Chuuyát támogatták, a vörös ugyanis már ébredezett, amikor megérkeztek a Maffiához.  

- Persze...- motyogta Sachiko, ugyanis lélekben még mindig az Arahabaki Chuuyát elemezte ki, hogy mire hogyan reagált. 

- Majd még beszélünk.- mondta Chuuya Naito szemébe nézve, majd átölelte a róka nyakát, és fejét Naito bundájába fúrta, ami, mint mindig, most is Vad illatú volt. Keveredett benne az erdő illata a mező és vadvirágok illatával, és érezni lehetett a levendula illatát is. De, magának a lánynak sem volt más illata. Naito puszit nyomott Chuuya arcára, majd Dazai társaságában visszavágtattak az Irodába, ugyanis a fiúnak segítségre volt szüksége, amit Yosanotól meg kaphat, és meg is fog. Legalábbis Naito ebben reménykedett, de nem félt, hiszen a kötszerpazarló nem volt életveszélyben. Visszaértek az Irodába, ahol Yosano rögtön kézbe vette a dolgokat, és megállapította, Dazainak eltört egy bordája, nagyobb baja nem esett. Naito eközben visszaalakult kisrókává, és helyet foglalt a kanapén, majd álomba merült.