Lazított a szorításon, így hozzáfértem a pólójához, majd azt megragadva áthajítottam a vállamon.

-ELMENT AZ ESZED TE HÜLYE LIBA???

A főnököm odasietett és felsegítette a férfit. Elnézést kért tőle, majd dühösen rámnézett.

-Alig vagy itt fél órája, s már galibát csinálsz? Nem megmondtam hogy hívj segítséget ha baj van??!

-De nem jött senki...- motyogtam.

-Akkor sem kéne felkapnod és elhajítani! Még egy ilyen és repülsz innen!!

-Sajnálom...-hajtottam le a fejemet.

A főnököm egy ideig még idegesen méregetett, majd otthagyott. Sóhajtva leülltem a pulthoz.

-Tehtség kell ahoz hogy már az első napodon kishíján kirugnak.- szólalt meg elöttem a pultos srác.

-Ahj, hagyj már! Épp elég a főnöktől hallanom...- sóhajtottam.- Különben is, mit tudnál elrontani azon hogy törölgeted ugyan azt a poharat?

Elvigyorodott, majd a pohárra nézett.
-Jogos.

Annak érdekében hogy ne rugjanak ki, ismét neki láttam a munkámnak. Próbáltam egy széles mosollyal kiszolgálni az embereket, ami néha eléggé nehézkes volt. Be kell valljam, hogy már alig vártam hogy végre hazaérjek. A műszakom este 8-kor fejeződik be, szóval még pár órát túl kell élnem. Időközben összebarátkoztam még egy pincérnővel, aki éjszakai műszakos.

-...Szóval ha ebben a kezemben tartom akkor könnyebb lesz?- kérdeztem.

-Igen, mert így a másikba is tudsz vinni valamit.- magyarázta.

-Köszi, életmentő vagy!- mosolyogtam.

-Ugyan, inkább nekem kéne ezt mondanom. Az előzző lány szülési szabira ment, így nekem kellett volna átvennem az egész műszakot.

-Szülési szabira?-kerekedtek ki a szemeim.

-Jaj, ne aggódj, ő férjes!- legyintett.

Egy megkönnyebbült sóhaj kúszott ki a számon, de folytatta:
-Mármimt a csávesz ezek után elvette.

Az állam a padlót súrolta, és hát mit is mondjak... a szar is megfagyott bennem.
-De ugye... ő is belement... mármint érted...

-Hát, ezt nem tudom. Elég gyakori, hogy néhol a pincérnőket kérik, ha érted, de ne aggódj. Azért legalább plusz fizut kapunk.- mondta halál nyugodtan.

Az életem abban a szent másodpercben lepergett elöttem, és minden vészjelzőm jelezte:

MENJ HAZA! MENJ HAZA!

De lenyelve a félelmemet, próbáltam nem úgy kinézni mint akinek lemészárolták az egész családját a szeme elött.

-Ó!~ Nézd!- fogta meg a kezemet.- Látod azt a helyesebb srácot a 4. asztalnál?

Odanéztem, és az életem másodjára is lepergett. Az... ott... Michael...

Gyorsan leguggoltam, és a piros bőrfotelhez simultam.

-Mi történt?- nézett le rám a baránőm meglepetten.

A mutatóujjamat a számhoz tettem, jelezve hogy pofa be. Látszólag nem igazán vette a lapot, ezért megkérdezte.

-Kiszolgálhatom őt most én?- nézett rám bociszemekkel.

Bólintottam, majd elkezdtem legyezni, hogy menjen már. Megigazította a push-up nyuszi jelmezét, és úgy sétált oda a magassarkújában mint egy modell. Még a csípő billegtetés is meg volt. Kicsit kinéztem, hogy jobban lássam. Látszólag szinte az arcába hajolt csábosan, és gondolom megkérdezte: "mit adhatok?"
Michael feltűnően hátrább hajolt, majd mondott valamit amire a barátnőm sértetten elkullogott.

-Mi történt?

Puffogva leüllt mellém és belekezdett.
-Megkérdeztem hogy mit adhatok, mire csak annyit mondott hogy némi helyet, mert a szilikon melleimtől nem kap levegőt.

Erre felnevettem, és a padlót kezdtem el csapkodni.

-Nem vicces...- motyogta.- Akkor most menjél te.

A nevetést rögtön abba hagytam, és egy nagyot nyeltem. Melyiket válasszam? A pénzt, vagy a méltóságomat?

|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||

Sziasztok! ^^ Tunci123 újra jelentkezik!😉 Sajnálom hogy az értelmetlen részek csak úgy váltják egymást, de valahogy be kell indítanom a történetet. 😛 De várjátok ki a végét! >:3

XOXO: Tunci123