-Hé Michael...- motyogtam álmosan miközben az említett személy ölében feküdtem.- Nem fura?... Már lassan 2 hónapja, hogy megismertelek, méhis olyan mintha 2 év lett volna.

-Valóban?- mosolygott miközben átkarolt, és állát a fejemre tette.- Nekem még 2000 év is kevés lenne.

-Wow, most hallhattuk Michael legnyálasabb csajozós szövegét.- kuncogtam.

-Komolyan gondoltam.

Halványan elpirultam, miközben egyre kábáb lettem. A szemhéjaim elnehezedtek, és a testem könnyű lett. Ennyire kikészített az egyetem?

-Jó éjt Allen.- mosogott halványan, és egy puszit nyomott a fejemre.- Amint felébredsz, remélem még 2000 évet tölthetek veled.

Én is elmosolyodtam picit, és már végképp elernyedtem. Hihetetlen, mintha 1 hétig nem aludtam volna...

.•●•.

Az ágyamban ébredtem betakarva. Ilyen hamar reggel lett? Gyorsan elrepült a tegnapi nap...

Kábán felkeltem, és hagytam egy pár másodpercet, hogy a homályos látásom kiélesedjen. Fehér falak. Igen, ez az én szobám. Biztos Michael visszahozott. Lenéztem a kezeimre és furcsálva tapasztaltam, hogy ez nem az én takaróm. Sőt, nem is tudtam, hogy van ilyen takarónk. Biztos a bejárónő cselérte ki egy újra. Lassan a bal oldalamra néztem, és hirtelen kipattantak a szemeim.

Ez nem az én szobám!!

Gyorsan kipattantam, és duplán sokkolódtam, ahogy realizáltam, hogy fekszik valaki az ágyban.

Michael??!

Mit keresek nála?! Olyan fáradt volt, hogy megspórólta az energiát, és engem is magával hurcolt?!

Az emlegetett szamár elkezdett nyöszörögni, majd kiszabadítva a kezeit nagyot nyújtózott. Kócos hajjal felkelt és ásított egy mélyet. Rögtön elvörösödtem, mert nem volt rajta póló.

-Mi-Michael?- dadogtam zavartan.

-Hm?- fordította felém a fejét.- Oh, már fent vagy? Mi a baj?

-Mi-mi-miért nincs rajtad póló?

-Póló?- értetlenkedett.- Mert aludtam.

-E-ez még nem indok, hogy nudista strandot nyiss!

Mit sem reagálva az előbbi mondatomra, az éjjeliszekrényéért nyúlt és egy feket bőrtokból kivette a szemüvegét amit rögtön az orrára tett. Megigazította, és felém fordult:
-Öltözz, elmegyünk enni!

Mi az hogy öltözzek... MI AZ HOGY ÖLTÖZZEK??! 5 perce keltem egy random szobába, mellettem a félmeztelen Michaelel, és még neki áll feljebb?!

-Hah? Öltözzek?

-Elfelejtetted?- sóhajtott.- Családi ebédre megyünk. Suzzy 35. születésnapját ünnepeljük.

35?... Nem 30 éves?
-T-tényleg? Ki is ment a fejemből...

-Te komolyan semmit sem változtál!- kuncogott.

Kuncogott? Ez új. Ritka látvány ha mosolyog, nem hogy kuncog!

Tele kérdésekkel kinyitottam az ajtót, és kiléptem a folyósóra. Gyorsan el kell készülnöm, bár nem tudom mire ez a sietség... Zavarodottan bolyongtam a folyósókon, elhaladva a tucatnyi ismeretlen ajtó mellett. Várjunk csak...

Ez nem is a mi házunk!

Hol vagyok?

.
.
.
.
Fújtatva megáltam a ruhászekrény előtt, 20 percnyi keresgélés után. Az egész házat felkutattam ezért a rühes szobáért, hogy legalább átöltözzek. Ismeretlen ruhákat válogattam ízlés szerint. Nem is emlékszem, hogy vettem volna ezeket. De, kihasználom, ha már ennyit kerestem.

Ey szimpatikus ruhával a kezemben elindultam átöltözni. Felaggattam magamra nehezen, és megálltam a tükör előtt.

-Ez meg...

A mellkasomra fogtam, ami kidudorodott. Azt ne mondd, hogy melleket növesztettem 1 nap leforgása alatt?! A hormonok vagy mi a bú bánat? Várjunk csak... Lehet, hogy eddig voltam kómában. Végülis az utolsó emlékem, hogy elalszok a kanapén Michaelel. De ez lehetséges lenne?

Kerek szemekkel forgolódtam a tükörben, csodálkozva magamon. Lett csípőm, minimális melleim, és derékig érő hajam... Tuti, hogy kómában voltam!

Kisétáltam az ajtón húzogatva a ruhámat, és meglepetésemre Michael állt ott az órájával ügyködve. Rámnézett, majd elmosolyodott:
-Ah, Allen! Végre! Tudsz segíteni benne?

Odanyújtotta a csuklóját én pedig némán bekapcsoltam az órát.

-Köszi szépen. Még ennyi év után sem sikerül magam megcsinál!

Hunyorítva koncentráltam az arcára, végigmérve minden miliméterét. Michael arca is változott. Az arca sokkal nyújtottabb lett! Várjunk csak... Megvan! Álmodom! Ezért volt minden ilyen zűrős! Ha majd felébredek, minden a régi lesz, és majd elmegyünk Michaelel fagyizni. Ahogy megígérte.

-Allen? Minden oké?- hajolt le hozzám oaggódva Michael.

-Ah, igen, elnézést...- néztem oldalra.

-Ma különösen viselkedsz... Szólj, ha van valami.

Nem ragozta a szót, tudta, hogy úgy sem adom be a derekam. Az itteni Michael jól ismer, és nagyon gyengéd. Beszédesebb, és kíváncsibb. Úgymond... nyitottabb.

Megfogta a kilincset amint felvettem a cipőmet és rámnézett várva valamire. Értetlenül néztem, majd ráeszmélve elmosolyodtam:
-Akkor megyünk?

Ő is elmosolyodott és kinyitotta az ajtót. Nem tudtam mi van mögötte, csak fényeség volt ami megvilágította az arcát. Csak őt láttam.

-Csak utánad!

Felkacagtam, és kiléptem. Mostmár együtt száguldunk a jövő felé, új kezdettel és titkokkal. Amit csak a másik tud. Senki más, csak Ő.

.•●•.

Éreztem egykezet, mire lassan kinyitottam a szemeim. Még mindig álmos voltam, de vigyorogtam.

-Mi az?- nézett le rám.

-Semmi.- ráztam meg a fejem.- Csak egy hihetetlenül szép álmom volt.

-Meséld el!- mosolygott le rám halványan.

Rácsúsztattam a kezemet az arcára, és elkezdtem felfelé hajolni hozzá:
-Csak ha megteszel nekem egy szívességet.

-Mi lenne az?- kérdezte, pedig tudta a választ.

-Ha most te váltanád be a tartozásodat.

♡VÉGE♡

♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡

EL. SEM. HISZEM!! Befejeztem ezt a könyveg véglegesen, ennyi minden után! Hihetetlenül furcsa érzés, mert mindig miután leírom, hogy vége, mintha egy darab esne ki a szívemből.. :'3 Köszönöm, hogy ennyi ideig velem tartottatok, a következőkben találkozunk!❤

XOXO: Tunci123