Michael sóhajtva kilazította a nyakkendőjét, majd belépett. Kerek szemekkel néztem rá, várva, hogy mondjon valamit. Ő sötét karikákkal rámnézett, majd vissza.
-Ma sajnos nem tudok veled vacsorázni, még ki kell töltenem pár papírt.

Akármilyen sok dolga van, ő mindig hazaér vacsorára amikor tud. Aztán vagy vissza a munkahelyére, vagy pedig az irodájába. Ezért mindig rettenes bűntudatom van...
-Semmi baj, ne hajtsd túl magad...

Halványan elmosolyodott majd összevborzolta a hajamat amire duzzogva becsuktam a szemeimet. Nem mondott semmit, csak elsétált az irodájáig. Aggódó szemekkel utánanéztem. Ma rosszabb paszban van mint amiben szokott lenni...

A vacsorámat bambulva megettem az üres teremben. Olyan lehangoló... Bár furcsa ezt mondani, de hiányzik Michael kérdése hogy: 'Milyen volt az egyetem?' Vagy a jólmegszokott csipkelődése. Ez nem valami nyálas szerelmi vallomás akar lenni, csupán csam hiányzik az élet innen.

Miután megvacsoráztam, eszembejutott valami, így a konyhába siettem. Egy jól megpakolt tálcával egyensulyoztam Michael irodája felé, majd ügyetlenül bekopogtattam.

-Szabad.- hallottam bentről a választ.

A könyökömmel lenyomtam a kilincset nehezen, majd a csípőmmel benyitottam az ajtón. Michael a nagy székében ült szemüvegben. A szemei folyamatosan a monitort figyelte, miközben gyorsan gépelt. Amint fölnézett fél szemmel becsukta a laptopját, majd levette a szemüvegét.
-Kell valami?

Idegesen a leveses tányérra néztem, és a pohár vízre ami mellett elhelyezkedett két feher tabletta.
-Cs-csak gondoltam neked is kéne enned...

-Nekem hoztad?

Elpirulva bólintottam majd közelebb sétáltam. Ő arrébb tolta a laptopját és letudtam tenni a tálcát.
-Csináltam valami könnyű ételt, és hoztam két vitamin tablettát. Így talán erőre kapsz...

-Csináltad?- húzta fel a szemöldökét.

Aprót bólintottam miközben idegesen játszottam az ujjaimmal. Aztán felèbredve az ajtóhoz siettem.
-A-akkor én mentem... Nem muszáj megenned, de jót tenne a szervezetednek.

Megfogtam az ajtófélfát, és már fordultam volna ki amikor magam mögül meghallottam a mélyhangját.

-Ez finom!

Lesütöttem a fejemet vörös arcal. Mosolyogtam.
-Ö-örülök, hogy izlik...

-Hol tanultad ezt csinálni?

Odafordultam a jelenleg evő Michaelhez majd felbátorodva meséltem:
-Régen a szüleimnél én főztem, majd amikor a nagypapámhoz kerültem akkor is összedobtam valamit amikor otthon volt. Szerette amit főztem, így boldog voltam...

-Hm... Értem.- vette be a gyógyszereit majd ráitta a vizet.- Érdekes történet. Akkor több mindent is tudsz készíteni?

-Igen, de csak egyszerű dolgokat. Amiket bárki megtanulhat.- nevettem.

-Olyan vagy mint egy feleség.- mosolyodott el.- Köszönöm, finom volt.

Elpirultam a feleség szó hallatán. Én... Mint valakinek a felesége? Belegondolni is kiráz a hideg. Femeltem a tálcát, majd magára hagytam a tovább a dolgozó Michaelt. Kivittem a konyhába a dolgokat, és elmosogattam legyőzve a kiakadt szakácsokat.

-Igazán nem szükséges Ms. Ross! Ez a mi munkánk!- idegeskedtek.

-Ugyan már, nem vagyok fele annyira öreg sem, hogy Ms. legyek... A mosogatás pedig természetes dolog, mert en csináltam az ételt is.- bár azokért is csillagokat kellett lekönyörögnöm, hogy engedjék.

Beértem a szobámban, ahol már egy üzenet várt. Kíváncsian a telefonométt nyúltam.

Rosy

Egyáltalán honnan tudja a számom?

"Estét' Allen! Holnap van kedved eljönni egy partira a szüleimhez? Este 7-kor kezdődik, addigra érj ide!~

U.i.: Hozd a helyes gyámodat is, a szüleim is szívesen látnák!

~Rosy ♡

Nagy szemekkel pislogtam. Én... egy partira... Michaellel? Megegyszer átolvastam a biztonság kedvéért, majd megint. Értelmeztem a szöveget majd fölnéztem.

HOGY MIVAN??!

¡¡¡¡¡¡¡¡¡¡¡¡¡¡¡¡¡¡¡¡¡¡¡¡¡¡¡¡¡¡¡¡¡¡¡¡¡¡¡¡¡¡¡¡¡¡

Sziasztok! ^^ Te jó isten, már annyira várom, hogy leírjam a partit! *-* Annyi ötletem van, és olyan kevés időm... 😭 Addigis csak annyit ígérhetek, hogy lesz mit olvasni! 😋

XOXO: Tunci123