Az ebédlőasztalnál kaparásztam unottan a kaját, miközben a fejemet támasztattom. Michael erre fel is figyelt.

-Van valami gond?

-Hm?- néztem föl.- Ja, nem, semmi. Csak nem vagyok most éhes.

-Akkor ne erőltesd.- azt hittem hogy itt le is zárta a témát.- De a laposságod érdekében ehetnél azért.

-ELNÉZÉST, HOGY AKÁR VASALNI IS LEHETNE RAJTAM!- akadtam ki.

Michael nem reagált, csak fapofával ette a húst. Viszont még így iy látszódott, hogy élvezi a helyzetet.

Mérgesen megittam a vizemet, majd lecsaptam az asztalra.

-Kösz a kaját.- áltam fel.

-Nincs mit.

Besétáltam a szobába, és felkötöttem a hajamat. Elhatároztam, hogy ma átrendezem a szobámat. Kezdés képpen erölködve az ablak alá toltam az íróasztalomat, pont az ágyam mellé. Az ott keletkezet üres helyet néztem egy darabig hogy mit kezdjek vele, majd miután kiötlöttem valamit fogtam a még Michaeltől kapott pénzemet. Felvettem valami meleget, és magamra húztam a kabátomat.

-Elmész?- kérdezte elhaladva mellettem.

-Ja. Ne számíts rám 3-ig.- csuktam be az ajtót.

Mosolyogva nyújtózkodtam és kifújtam a levegőt amit eddig bent tartottam. Látszott a lehelletem. Nem is csoda, mert már beköszöntött hivatalosan is a tél. Már az emberek is kabátot húztak, és próbáltak a hideg elől védekezni. Bár nem meglepő ha azt mondom, hogy hó még nincsen.

A metrón zötyögtem, miközben bámultam a telefonomat. Benjamin számát néztem, majd a letiltás gombra nyomtam. Becsúsztattam a zsebembe, és egy sóhajtás után elhatározva néztem a koszos üvegben lévő halvány vonalaimat. Mert bizony elhatároztam, hogy olyanná válok akivé mindig is akartam volna.

Előszőr a bútorboltba tévedtem, ahol képkereteket, tükröt és szögeket kerestem. Aztán elmentem pár téli ruhát venni, majd csizmákért mentem. Ezekután úgy megvoltam pakolva, hogy alig fértem el a metróban. 5 megálló után ismét leszálltam, és 10 perc séta után lihegve hazaértem.

Michael sehol.

Még hétvégén is dolgozik.. szerencsétlen munkamániás...

Bezárkóztam a szobámba, és elkezdtem a képeket bekereteztetni majd felszögelni az üres falra. Egy szép négyszögbe rendeztem őket, aminek a közepée tettem a tükrömet. Büszkén végignéztem a mesterművemen, és elkezdtem a ruhákat is kipakolni. Farmerek, hosszúujjúk, pulcsik, csizmák, kabátok. Ebből is látszik, hogy milyen könnyen el lehet tapsolni több 100 dollárt... őszintén szólva kicsit bűntudatom van...

Összehajtogatva betettem a szekrényembe a ruhákat és a (nem összehajtogatott) cipőket, majd elégedetten végignéztem a szobámon. Gyerekkori képek csüngtek a falaimon, amikor még nagyapám is élt. Kicsit összeszorul a szivem még ha rágondolok, hogy milyen sok mindent tett értem, de azt hiszem már egy jobb helyen van. Emlékszem hogy még annó arról álmodozott, hogyha a mennyországbakerül akkor mindenhol nagymellű bikinis lányok lesznek, akik minden kívánságát teljesítik. Jól le is szidtam, hogy ilyeneken agyal, de sose javult meg. Mert ő az én eggyetlen, zizis nagypapám, még ha most egy koporsó is választ el minket.

Mosolyogva felidéztem az emlékeket, majd felkeltem az ágyról. Ideje kicsit zaklatni Michaelt.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

ŐSZISZÜNEEEEEEEEEEEET! Igen, most ez a köszönésem. 🤩 Egyébként összesereglett az 1000 olvasó ennél a könyvemnél, és a Démon menyasszonyánál pedig a 20.000! 😱 Hihetetlenek vagytok! Naaaaaaaaaaaaaaagyon köszönöm! 😍❤

XOXO: Tunci123