Amikor otthon az ágyamon ültem csak magam elé bámultam. Olyan naív vagyok, hogy valaha is azt hittem hogy bejövök egy srácnak. Nincs csinos arcom, nincs homokóra alakom, nem vagyok kedves vagy nőies, eggyetlen vonzó tulajdonságom sem az enyém, ami a pénz. Mert ugye most 3 évig itt úszhatok az életben, szinte elkényeztetnek de én még ezt sem becsülöm. Ha egy romantikus történet főszereplője lennék, biztosan egy olyan lány lennék aki "nem olyan mint a többi", és már az első napon egy egész háremet építenék magam köré. Viszont most itt csövezek egy random hapsinál, nulla egyediséggel és éppen kiheverem ahogy átejtettek.

-Mekkora egy idióta vagyok...- takartam el a szemeimet, hátha azzal meg tudom állítani a sós könnyek folyását.- Ne sírj már idióta! Számíthattál volna erre!

Olyan egy tapló vagyok... Még a saját nagypapám temetésén sem hullattam egy könnycseppet sem. Normális vagyok egyáltalán?

Szétterültem az ágyon és a fehér plafont kezdtem el bámulni miközben a könnyeim csak úgy folytak az arcomról. Eszméletlenül hiányzik a családom, nagyapa, és Michael akármennyire is tagadom.

-Olyan... magányos...- szipogtam fél óra után.

A szemhéjaim egyre nehezültek, és próbáltam összehúzni magamat. Álmos voltam a sok sírástól, de még nem voltam képes álomra hajtani a fejemet. Egyszercsak az ajtó nyikorgó hangját hallottam meg magam mögül, és egy ismerős mély hangot.

-Megjöttem.- szólt fáradtan.

Próbáltam visszafolytani a szipogásom és köszönni.
-Szia.

-Miért sírsz?

Összeszorítottam az ajkaimat és megmarkoltam a lepedőt.
-Nem sírok, csak álmos vagyok...

Nem szólt semmit csak annyit éreztem, hogy az ágy mellettem lesüpped.
-Valaki bántott?

Megráztam a fejemet mire sóhajtott.

-Most akkor kitalálósdit játszunk?

Semmi válasz...

-Nem a türelmemről vagyok híres.- folytatta.

Egy pár pillanat után kinyitottam a számat majd alig hallhatóan beszéltem:
-Ma tudtam meg, hogy egy barátom csak azért volt velem hogy kihasználjon.

-Te már tudod hogy milyen világban élek ugye?

Bólintottam.

-Ott az embernek mindennapos dolgok az ilyesmik. Barátok, ismerősök, családtagok. Mind csak azért vannak veled hogy kihasználjanak. Mire észbekap az ember, már senkiben sem bízhat.- mesélte komolyan.- Szóval emiatt az apróság miatt igazán nem kéne sírnod. Egy időután olyan lesz majd mint a levegő vétel.

Nem szóltam semmit csak remegő ajkakkal markolásztam a lepedőt.

-Hé, ez olyan mintha a falnak beszélnék. Legalább egy kicsit...- megfogta az arcomat és maga elé fordította.

Ahogy meglátta a vörös szemeimet, és a kis könnycseppeket az arcomon rögtön félbehagyta a mondatát. Nem tett semmit pár másodpercig, csak nézett. Egyszercsak az üveges sötét szemei elkezdtek csillogni, és száját az enyémnek nyomta. Meglepetten és vörösen bámultam a szemeibe amiket lehunyt majd felnyitotta és elhajolt. Felállt az ágyamtól, és kisétált az ajtón de mielött becsukta volna azt, még mondott valamit.

-Ne sírj, nem áll jól.

Miután bezárta maga mögött az ajtót, én még mindig kikerekedett szemekkel néztem utána, a sötétségbe burkolózva. Egy idő után az arcom egyre vörösebb lett, amíg teljesen el nem töltött a forróság. Elnyílt ajkakkal fogtam a számat, és próbáltam értelmezni az elöbbi jelenetet. Engem most ez a bunkónak vélt Michael lekapott...

××××××××××××××××××××××××××××××××

Szép hétfői napot mindenkinek! ^^ Már ha az leheg jó... 😅 Szerencsére tegnap letudtam ennek a résznek az írását, bár elég csekélykén... 😋

XOXO: Tunci123