2023. október 20., péntek

Csendben közeledek a nagyterem előtti kis beugróhoz, ami tökéletes arra, hogy leüljünk, amíg Saci meg nem érkezik.

Kint még egész szép idő van, elég volt egy mellényt húznom a pulcsimra, és ahogy elnézem a többiek is hasonlóan vannak.

- Végre, már azt hittem nem is jössz! - ugrik a nyakamba azonnal Villő. A lány egy évvel fiatalabb nálam, és - mint mindig - most is pörög. Rajta kívül Dóra van még a kis beugrónál, és ahogy meglát feltartott mutatóujjal jelzi, hogy mesélni fog.

- Képzeld, négyest írtam kémiából! Nem úgy, mint Villő - sandít a lányra, aki az osztálytársa is egyben -, aki kettest.

- Gratulálok! - mosolygok a lányra, majd a legkevésbé sem reál-beállítottságú osztálytársa felé pillantok - Mikor jöjjek át korrepetálni? - Ellenben a lányokkal, akik nyelvi osztályba járnak, én énektagozatosba, és úgy tervezem, kémiából fogok emelt szinten érettségizni.

- Nyitva van a terem? - váltok egy pillanat alatt témát.

- Ja, de bent vannak a zongorások, szóval ötvenkor berontunk és kizavarjuk őket - vonja meg a vállát Dóra.

Ez pedig meg is történik, pontban ötvenkor szinte kiszedi a helyéről a nagyterem ajtaját. Villővel gyorsan ledobjuk egy-egy székre a cuccunkat, és rohanunk is át a másik épületbe hangszerért.

Az udvarra kilépve kiráz a hideg. Na igen, a mellényemet is a nagyteremben hagytam, így dideregve húzom össze magamon a nagy világoskék pulcsimat. Valójában egyáltalán nincsen hideg, de a szél nagyon fúj, és az mindennél rosszabb.

- Franc se gondolta volna, hogy ennyire fújni fog a szél - motyogom.

- Szerintem jó az idő - vonja meg a vállát, amikor a piszkosszőke hajamba belekap egy erősebb fuvallat. Utálom, ha a szemembe fúj a szél.

- A maradék húsz méteren hátrafelé megyek szerintem - nézek a lányra, aki meglepően csendben van. Bevett szokás, van, hogy tolatva mentem iskolába. Inkább nézzenek hülyének, de ha a szemembe fúj a szél, attól kikészülök. Sokkal kellemesebb így. - Ha valakinek nekimennék, szólj! - kérem meg rá, bár már abban a szent pillanatban tudhattam volna, hogy inkább nem szól, hadd nevessen egy jót.

Már majdnem az épületnél vagyunk, amikor egyszer neki koccanok valaki hátának. A magas, szinte fekete hajú srác feltehetően teljesen óvatlanul kanyarodott ki az épület mögül, amikor nekimentem.

- Bocsi - mondom, amint megfordultam.

- Jól vagy? - néz rám aggódó tekintettel.

- Persze, semmi bajom - mosolygok, miközben a szemem sarkából azt figyelem, ahogy Villő némán röhög. Nyilván, neki ez jó szórakozás volt. Én is az az ember vagyok, aki ezen a sarkon összeütközhetett volna úgy is valakivel, hogy úgy megy, mint egy normális ember, de nem, nekem még tolatnom is kellett.

A srác még egyszer végignéz rajtam, majd miután meggyőződik arról, hogy biztosan semmi bajom, egy mosoly kíséretében elsétál. A kezében két dobverő van. Tehát ütős.

Visszafelé már nem merek csellóval a kezemben hátrafelé menni, plusz már nem is fúj a szemembe a szél. Na meg az sem utolsó, hogy nem akarok még több embernek nekiütközni. A mai adag már megvolt.

- Ne haragudj, hogy nem szóltam, de annyira jól szórakoztam rajtatok! Dani pedig azt hiszem, túlaggódta a helyzetet egy picit - magyarázza Villő, miközben kinyitja az ajtót.

- Dani? - ráncolom a szemöldökömet, de mielőtt a barátnőm válaszolhatna, leesik. - Ó, értem. De te honnan ismered?

- Évfolyamtársam. Együtt van néhány óránk. Például az ének. Úristen, annyira gyönyörű hangja van, egyszer meg kellene hallgatnod, elvégre te vagy a nagy énekes! - Úgy pörög, hogy azt nézni is fárasztó, de így szeretjük.

- Várj, nem ő volt az, akit megcsalt a barátnője? - esik le. Rémlik, hogy egyszer elég nagy dráma volt a suliban, két fiú összeverekedett, mert az egyik barátnője megcsalta a másikkal az egyiket.

- De, ő volt az - halkul el Villő. Mintha eszébe jutna valami emlékkép. Nem kérdezek rá, tudom, hogy csak felzaklatnám vele.

Helyette csendben besétálunk az épületbe. Ahogy az ajtóhoz érek, észreveszem a magyarázó Annát, akinek óriási mosoly ül az arcán.

- Ani, te jó ég, hetek óta nem voltál! Milyen volt Olaszország? - ugrok szinte a nyakába, amit a kezemben tartott cselló picit megnehezít, de nem akadályoz meg minket benne. Anna ugyanúgy énektagozatos osztályba jár, mint én, és a tizedikesek - mint minden évben - idén is mentek egy hétre az olaszokhoz énekelgetni meg természetesen utazni.

- Miért nem meséltél arról tavaly, hogy ennyire jó lesz? - Mert akkor ez volt a legutolsó dolog, amivel foglalkoznom kellett. - Egyszerűen zseniális volt! Tizenegyedikben hova fogunk menni?

- Anglia két hétig, májusban - mosolygok. Azt még én se tudom, milyen, viszont sejtem, hogy nagyon jó lesz. És bár azt ő még nem tudja, nekünk már mondták, hogy a maradék helyet tizedikesekkel fogják feltölteni. Azokkal, akik a legjobban tanulnak, vagy nagyon jól énekelnek.

- Erről jut eszembe, hoztam neked valamit - mosolyog rám, majd elkezd kutatni a táskájában. Néhány pillanat múlva diadalittasan emel ki egy gyönyörű kagylónyakláncot a táskájából. Tudja, hogy imádom az ilyen nyakláncokat és már van belőlük egy rakat. Hasonlít persze az összes, de mégis mindegyik más. Na meg a történetük sem egyezik.

- Ez valami csodálatos! De igazán nem kellett volna, Anna! - hálálom meg az ajándékot.

Miután lerakom a hangszert, szorosan átölelem, ekkor pedig Dóra jelenik meg a lány mellett, így hagyom őket beszélgetni. Helyette segítek a többieknek felpakolni a székeket és kottatartókat a színpadra, hogy gyorsabban készen legyünk. Mire Saci megérkezik már mindenki készen áll és a színpadon ülünk.

- Sziasztok! - halljuk meg mindannyian egyszerre Saci harsány hangját. Emlékszem, másodikosként mennyire féltem attól, hogy szigorú. Aztán két év alatt nagyon megszerettem, és miután hatodikban volt lehetőségem elkezdeni a vonószenekarban játszani, nagyon megszerettem. Egyszerűen imádom ezt a közösséget. Egyszerre laza és vicces, de közben elvárja azt, amit felad, és mindig segít.

- Hogy vagytok? - dobja le a kabátját, majd felcsapja a saját kottaálványára a halomnyi ötszólamú kottáit, miközben végignéz rajtunk. Általában minden zenekari próbát ilyesmi lelkizéssel kezdünk.

- Megbukni nem fogok kémiából - vigyorog mellettem Villő, miközben aranyszínű haját tekergeti. Világoskék garbója kiemeli kék szemét, miközben gyűrűin és karkötőin megcsillan a fény.

- Na, kettes lett a dolgozatod? - mosolyog Saci. A mellettem ülő lány csak vigyorogva bólogat.

- Nekem négyes lett - nyögi be Dóra, miközben kiölti Villőre a nyelvét. Néha elgondolkozom azon, hogy vették fel őket a megye második legerősebb gimijébe.

- Jólvan, gyerekek, sajnálom, de azt hiszem rossz hírt kell közölnöm. Kevesebb, mint két hónap és jönnek a karácsonyi koncertek, ahol a többek között a klasszikusokat is kell játszani.

- Azok melyikek? - teszi fel a kérdést Anna. Egy hétig nincs, és máris nincsen képben.

- Tudod, amit mindketten utálunk, mert egy kézkínzás - válaszolok Saci helyett is, aki erre csak nevetve azt feleli, hogy megígéri, a koncert után soha többé nem kell játszanunk őket. Ezt Villővel és a hegedűsök felső szólamával együtt mosolyogva fogadjuk, mondván, abszolút támogatjuk ezt a döntést.

- Viszont idén a nagyterem felújításai miatt a karácsonyi koncertek inkább lesznek ősz végiek, decemberben csak a városi és iskolai karácsonyi koncert lesz - magyarázza. - Az elmúlt hetekben már volt róla szó, hogy amikor a Trónok harcát fogjuk játszani, mehetne alá ütős kíséret. Beszéltem a tanárral, és lebeszéltük az egyik sráccal, hogy jön majd mostantól a próbákra, hogy alájátssza a mérőt. Valószínűleg többen ismeritek, mert osztálytársatok, vagy egy suliba jártok, de fél öttől elvileg már jön, csak most még órája van.

Mindenki bólint, örülünk igazándiból az új tagnak. Még néhány apróságot megbeszélünk Sacival, majd elkezdjük a próbát.

∞

Fél órányi gyakorlás után tartunk egy kis szünetet. Míg a többiek átugranak az utca végén található kisboltba - természetesen küldtünk velük egy komplett bevásárlólistát - mi Villővel a színpadon maradunk.

- Bogi... majd valamikor át tudsz jönni kémiát korrepetálni? - néz rám szenvedő arccal. - Nagyon nem értem, anya pedig szeretné, ha minden rendben menne.

- Persze, akármit megbeszélhetünk, nekem egyedül a zene a szabadidőm, de ezt tudod jól - mosolygok. - Pontosan mennyire is állsz most?

- Kettő egész harmincnyolc. Borzalmas az egész, komolyan mondom, azt se tudom néha, milyen bolygón vagyok. Pedig a tanár próbál segíteni meg minden, de nekem ehhez nincsen agyam.

- Ne aggódj, segítek. Nem fogsz megbukni, sokkal okosabb vagy annál - mosolygok rá. Emlékszem, mennyire utáltam az elején. Tehetséges volt, és bár egy évvel később kezdte nálam, ugyanolyan darabokat játszottunk. Ez pedig kis alsósként elképesztően idegesített. Akkori szemmel már nagyon nehéz elképzelni, hogy jelenleg határozottan ő a legjobb barátnőm.

- Franc se gondolta volna, hogy ilyen nehéz lesz a tizedik - motyogja.

- Az ország egyik legerősebb iskolájában vagy. Mindössze a kezdet nehéz, mint minden évben. - A szavak könnyedén, már-már természetesen jönnek a számra. Emlékszem, egy éve ilyenkor már beleszoktam a suliba, de akkor jött az a telefon apától, ami mindent tönkretett. Az Olaszország utáni heteket a legkevésbé se tudtam élvezni.

- Remélem - feleli fáradtan csillogó szemmel. Ebben a pillanatban a pedig a lányok is visszaérnek a kisboltból, a kezünkbe adják az általunk kért dolgokat. A cucconkhoz pakoljuk őket, úgyis a próba utáni lakomán fogjuk elfogyasztani őket. Már hagyomány, hogy minden pénteki próba után kisebb lakomát csapunk. Kezdetben csak négyen csináltuk, azóta a fiúk is csatlakoztak hozzánk.

- Jól van gyerekek, vissza a próbához - kiabálja el magát pár perc múlva Saci, így mindenki visszaül a helyére.

Nagyban a Game of Thronest játszuk, amikor kopognak közben. Nyílik az ajtó, így felnézek. Egy fiú lép be rajta, egy dobozzal a kezében. Az a fiú, akinek a próba előtt szerencsésen nekisétáltam. Csodás.

Becsukja maga mögött az ajtót, és leül a nézőterem egyik székére. Csendben végighallgatja a a dalt, majd amint befejeztük, feláll.

- Sziasztok! - köszön mindenkinek, erre pedig Saci is megfordul és nagy mosollyal üdvözli.

- Dani, gyere közelebb!

- Hé, az oké, hogy Saci nem mondott semmit se arról, hogy te fogsz jönni, de haver, te azért igazán szólhattál volna - tesz szemrehányást a fiúnak Bazsi. Láthatóan nagyon jóban vannak. Ekkor ugrik be, amit Villő mondott; Dani énektagozatos osztályba jár, és a barátnőm évfolyamtársa - akárcsak Balázs. Az, hogy félinfókból tegyek össze egy kirakóst, baromi jól megy. Elvégre van tapasztalatom benne.

- Bemutatok mindenkit, bár gondolom, vannak ismerős arcok - mosolyog még Saci figyelmen kívül hagyva Balázs megjegyzését.

- Felőlem, bár be kell valljam, elég szar a névmemóriám, és még az arcmemóriám se a legjobb, szóval ha valakinek a nevét fél év múlva sem fogom tudni, vagy nem fogom megismerni, ezer bocsánat - túr a hajába zavartan. Megértem, ez azt hiszem, senkinek se egy kellemes dolog - apa kamaszkorom alatt többször mondta azt nekem, hogy Kata, mint Bogi. Pedig annyira nem is hasonlítok anyára. Mondjuk lehet, nála nem feltétlen a rossz névmemória a fő kiváltó ok.

Miután Saci mindenkit bemutat, látom a fiú arcán, hogy próbálja memorizálni a neveket és arcokat. Kapkodja köztünk a fejét pár pillanatig, majd láthatóan elengedi az egészet.

- A tanárod megmutatta, hogy mit kell majd csinálnod? - fordul felé újból Saci.

- Igen, igyekszem jól csinálni - feleli, szavaiból pedig süt a maximalizmus. Ő az, aki órákig gyakorol, ha egyetlen hangot vagy ritmust elront - ebben borzasztóan emlékeztet magamra. Besétál a székeink mögé, pont mögöttem áll meg, majd maga alá húzza a dobozt, ami a kezében van, és megütögeti. Aha, szóval ezen fog játszani.

Saci emeli is föl a kezét, hogy kezdjünk, amikor Anna felkiált.

- Egy pillanat, leesett a párnám! - mondja, majd kapkodva felszedi a földről az eszközt, és visszarakja a hangszerre. Egytől egyig mindenki fújtat egyet, viszont annyiszor történt már ilyen, hogy másodperceken belül visszaszereli a hegedűre a párnát. Ez a pár pillanat pont elég arra, hogy hátranézzek a mögöttem ülő Danira. Tekintetünk összekapcsolódik, eleresztek egy mosolyt. Fekete szemei csillognak, nem eresztik az én íriszeimet. Minden kétséget kizárólag különleges fiú lehet, ezt az ember már a megjelenéséből megállapítja - akkor is, ha még nem jöttem rá, mi annyira rendkívüli benne.

∞

AUTHOR'S NOTE

Drága Olvasóim!
Nagyon büszke vagyok magamra, amiért sikerült hamar hoznom ezt a részt. Jelenleg elképesztően élvezem, hogy ezzel a történettel dolgozok, remélem ez sokáig így marad 🤍

Mit gondoltok, vállalható volt ez első fejezetnek? Bevallom, egy picit izgulok, hogy minden érthető volt-e, bár próbáltam a zenei szaknyelvet kerülni 🙈

2024. december 3.
∞ 𝖊𝖒𝖘𝖟 ∞