Sietve szedtem haza a lábaimat, nem törődve azzal, hogy kivétel nélkül mindenki utánam üvöltött, hogy mi ennyire sietős a mai nap. Hülye lettem volna őket ebbe bele avatni, majd, ha el jön az idő megtudják. Elhúzott szájjal léptem Jungkook elé, aki ki tudja mennyi ideje ácsoroghatott a ház előtt, rám várva, pedig még futottam is. Ilyen is ritkán van.

-Talán egy kicsikét késtem. - mutattam az ujjaimmal is. - De nem az én hibám, a srácok tartottak fel.

-Sose tudnak időzíteni. - vonta össze a szemöldökét. - De te sem.

-Sietek. - nyomta egy puszit az arcára, majd besiettem a házba.

Sajnos egészen későn esett le, hogy én tényleg a szüleim háza előtt puszilgattam egy másik fiút, főleg úgy, hogy a szomszédaink, konkrétan minden biztonsági kamerát felülmúlnak. Vöröslő fejjel kapkodtam magamra a ruháimat és rendesen idegesített, hogy legszívesebben többször is átöltöztem volna, mert egyik sem tűnt a megfelelő öltözetnek. Valahogy majd muszáj emlékeztetnem magamat, hogy ilyet maximum nagyon csinos lányok miatt teszek és nem helyes fiúk kedvéért akarok jól kinézni.

-Tae, ő a legjobb barátod. - néztem szembe utoljára a tükörképemmel. - Akivel randira mész, hova gondoltál? Ne puszild meg, legfőképp ne csókold meg. Abban az esetben sem, ha akarod, legalább ne zavard össze szegény fejét. És magadat sem.

Többször is megszegtem a legjobb barátokkal való íratlan szabályt, kezdve azzal, hogy megcsókoltam az iskola egyik legforgalmasabb folyosóján, aminek meg is lett a következménye. Mondjuk megértem miért hiszik azt, hogy halálosan szerelmes vagyok Jungkookba, ha csak a képet látnám én is elhinném. Nem nézve Jungkookra léptem ki a házból és zártam be azt. Éreztem, hogy folyamatosan bámul és tudtam is azt, hogy az a tipikus nyuszi szerű mosoly van az arcán, amit nem tud levakarni sem a hülyeségem miatt. Legalább egyikünk élvezte. A földet pásztázva vártam, hogy valamit mondjon, mert én túlságosan is zavarban voltam ahhoz, hogy megszólaljak vagy ránézzek, így is kellőképp égett az arcom, elevenen égnék el, ha a szemeibe kéne néznem.

-Tudom, hogy nem szerencsés futtatni azt, akivel randizol de el szeretném érni a buszt, szóval lesz egy kis rögtönzött sport is, ha már valaki késett.

Még csak időm sem volt megkérdezni azt, hogy minek akar buszra szállni, amikor gyalog is elérhető távolságban van majdnem minden, már szinte a szemem előtt sem volt. Mire a buszmegállóba értünk, a levegőm fogytán volt elég rendesen, ha tudom, hogy ő még futkorászni akar, nem ilyen göncbe bújok, hanem valami kényelmesebbe. Fene a formámat, amiért érdekelt, hogy hogyan nézek ki. Hálásan néztem a sofőrre, aki türelmetlenül várta meg, hogy mi ketten, pontosabban csak én felvonszoljam a megviselt valómat a buszra.

-Hova megyünk? - helyezkedtem el az ülésen.

-Majd meglátod, nem Szöulban leszünk. - rázta a fejét mosolyogva. - Kicsit sokat fogunk utazni de megéri.

-Őszintén ijesztő, hogy nem mondod meg, hogy hova megyünk. Mikor találtad ezt ki? - kémleltem ki az ablakon, hogy azért tudjam merre tartunk.

-Tegnap este, ha úgy vesszük miattad nem aludtam. - vádolt meg szórakozva. - Sok gondba ütköztem, ezért jött az az ötlet, hogy akkor egy másik városban leszünk.

-Milyen gondokba? - ráncoltam homlokomat. - A barátaim csak zavaró tényezők, nem gondok.

-Nem rájuk értettem. Majd meglátod, csak legyél türelmes.

Látszik, hogy csak most kezdtük újra a barátságukat, egy sokkal furább módon. Én és a türelem sose voltunk jó kapcsolatban, főleg nem az ilyen helyzetekben, amikor majd megöl a kíváncsiság. Fél óra után már egyre türelmetlenebbül fészkelődtem a helyemen, kínomban, már Jungkookra pakoltam a lábaimat, hogy ne csak én szenvedjek, hanem ő is de pechemre még élvezte is. Szinte már - már hálát adtam az égnek, amikor le kellett szállnunk a guruló unalomról és minden figyelmemet Jungkookra szenteltem, hátha kiböki, hogy miért kellett közel egy órát utaznunk egy randevú miatt.

-Igazából egészen egyszerű oka van annak, hogy itt vagyunk. - szélesedett ki a mosolya. - Csak ennyi. - kulcsolta össze ujjainkat, mire értetlenül néztem rá. - Itt egy lélek sem ismer minket, nem fog zavarni az téged, ha ahhoz van kedvem, hogy megfogjam a kezed.

-Emiatt jöttünk el idáig? - néztem le a kezünkre. - Túl sokszor hozol zavarba. - suttogtam egészen halkan.

Próbáltam minél jobban elrejteni a mosolyomat de eléggé nehezen ment, ez valahogy túl aranyos volt ahhoz, hogy ilyen szinten figyelmen kívül hagyjam. Bár, nagyon zavarban voltam, még úgy is, hogy sötét is volt, senki észre sem vette, hogy én valakinek a kezét fogdosom, akkor sem akartam elengedni, sőt még szorosabban is fogtam. Ha ő képes volt egy órát utazni egy ennyire egyszerű ok miatt, én is képes vagyok arra, hogy az este további részében szorongassam a kezét.

-További tervek? - pillantottam rá.

-Őszintén, nincs. Nekem már az bőven elég, hogy randin vagyok veled, mindegy mit csinálunk. - vakargatta tarkóját. - Erre is sok időt vártam.

-Akkor tévedjünk el ketten. - kezdtem el húzni egy véletlenszerű irányba.

Azt hittem, hogy ismerem Jungkookot, mint a tenyeremet de, ha arra kerül a sor, hogy randizunk valahogy teljesen más. Többnyire szórakozott srác, bármiből viccet csinál de most szokatlanul komoly volt, pluszban nagyon jó érzés volt, hogy hagyta, had feszegessen a határaimat, ő csak tűrte, amit épp kigondoltam. Fogalmam sincs, hogy mennyire érezhet másképp irántam, mint mondja de még úgy is eljött velem, hogy konkrétan megmondtam, hogy csak kihasználom, ami miatt rendesen mardosott a bűntudat. Mosolyogva hagytam Jungkooknak, hogy arra húzzon, amerre lát, hiszen ez a legkevesebb, amit tehetek jelen pillanatban. Amint felcsillantak szemei egyből tudtam, hogy most egy olyan dolgot látott, ahova nekünk feltétlenül be kell mennünk, ha akarom, ha nem.

-Hova viszel? - kérdeztem rá, hátha tudjam mire számítsak.

-Iszunk forró csokit. - mutatott az apró kávézóra. - De csak azért, mert nem szereted a kávét.

-Mert borzalmas íze van. - magyaráztam meg. - Szeretem, hogy ilyen jól ismersz. - adtam egy gyors puszit az arcára, mielőtt még valaki erre jönne.

Ezennel meg is szegtem a magamnak tett ígéretemet, miszerint még csak meg sem puszilom de inkább azzal magyaráztam ezt, hogy csak feszegetem a határaimat újfent, mintsem azzal, hogy meg akartam tenni. Az arcán megint az a idétlen mosoly virított, mint elindulásunk előtt, amit szórakozottan néztem végig.

-És, ha kettőt kapsz, adsz még egy puszit? - kezdett el alkudozni. - Vagy akár ötöt.

Kuncogva engedtem el a kezét, majd elé léptem, ami miatt felkeltettem kíváncsiságát. Miután gyorsan körbe néztem, megbizonyosodva arról, hogy egy eltévedt lélek sincs itt, egy kisebb puszit nyomtam a szájára. És ezzel újfent megszegtem a szabályaimat.

-Látod, még csak kérned sem kell. - siettem be az épületbe, hogy leplezzem zavaromat.

-Ha ezt tudom, előbb hozok neked forró csokit. - huppant le mellém.

-Ha azt tudom, hogy fiúkat fogok csókolgatni, előbb megtettem volna. - dünnyögtem halkan.

-Tessék? - kapta rám a tekintetét. - Mit mondtál?

-Semmi olyat, ami rád tartozik. - bújtam az itallap mögé, fülig vörösödve. - Egyszerűen csak nem tudom mikor kell befognom.

-Én élvezem a helyzetet. - támasztotta meg az állát. - Jól áll, ha elpirulsz.

-Jungkook. - löktem meg. - Fejezd be, hogy folyamatosan zavarba hozol, mert a végén olyan vörös leszek, mint ez a póló. Ez is a te hibád, hogy ezt kellett felvennem, mert sietni kellett.

Észre sem vettem, hogy az egyik pincér előttünk áll és valószínűleg minden egyes szavunkat hallotta, mert túl nagy mosoly volt az arcán ahhoz, hogy szimplán kedves legyen. Még egy lány, akinél az esélyem nullára ugrott, pedig igazán csinos volt.

-Majdnem születésünktől fogva a legjobb barátom vagy, láttalak a legrosszabb állapotodban is és beléd szerettem. Szerinted engem érdekel, hogy most mi van rajtad? Egyedül akkor érdekelne, ha nem lenne rajtad semmi.

-Úgy is láttál már, mert kicsinek együtt kellett fürdeni, ki találta ezt ki?

-Az egy szép szokás volt, amit veszni hagytunk. - sóhajtotta. - Újra kéne éleszteni.

-Kook, keress valakit, mert túl mocskos a fantáziád.

-Találtam de tagadásban él.

Sóhajtva adtam fel azt, hogy ennek a beszélgetésnek legyen valami kimenetele is, ne csak annyi, hogy pucéran akar látni. Komolyan szüksége lenne valakire. Minden létező istenséget leimádtam, amikor végre kihozták az italt és leléphettünk, mert felettébb élvezte Jungkook azt, hogy kellőképp zavarba hozzon minden egyes dologgal, amit kiejtett a száján. Szerencs, hogy itt senki sem ismer, a végén anyuéknak még szívinfarktust adok, ha meghallanak egy olyan pletykát, hogy a fiúk egy másik sráccal kavart.

-Haragszol még? - lökött vállon. - Bocs de kikívánkozott.

-Nagyon utállak. - fogtam meg a kezét. - Az a csaj furcsán nézett.

-Nem is kell, hogy máshogy nézzen rád. - forgatta szemeit. - Ma csak én nézhetek rád úgy. - húzott maghoz és egy puszit nyomott a hajamba.

Szerencsémre egy sötétebb parkban voltunk, nem kellett azon izgulnom, hogy ki akar megölni szemmel, csak azért, mert kaptam egy puszit. A kezdeti bűntudatom kezdett alább hagyni, ahogy egyre jobban kezdtem élvezni azt, hogy vele lehetek egészen máshogy, mint két barát. Azért jöttem ide vele, hogy az összegabalyodott fonalat a fejembe legalább egy kicsit sikerüljön kicsomózni de helyette csak nagyobb gubanc keletkezett. A szívem egyes pillanatokban majdnem leáll, mert valamiképpen olyan érzéseket tud belőlem kiváltani, amit a húga is képes. Ez valami betegség lenne? Vonzódni a Jeonok iránt? Másik pillanatokban az agyam felkapcsolja a vörös lámpát, hogy ne éljem bele magam annyira, mert nem normális az, hogy ezt érzem vele és minden kellemes érzelmet eltűntet. Folyamatosan elmélkedve lépdeltem be egy fedettebb részre, ezáltal is elbújva valamennyire a kíváncsi szemek elől.

-Szerintem te mindig úgy nézel rám. - tettem le a poharamat az egyik gerendára.

-Képtelen lennék máshogy tekinteni rád. - nézett komolyan rám. - Már csak azért is, mert elég régóta ismerlek. Ha nem is az a fiú lennél, aki tetszik nekem, akkor az, akit úgy szeretek, mint a testvéremet. Sose leszel csak barát.

-Kook, ha ez megnyugtat, te sem vagy csak barát. - léptem közelebb hozzá. - Ez a kapcsolat akkor is különleges, ha együtt vagyunk, ha nem. Legalábbis számomra az.

-Megfogadtam magamnak, hogy hagylak kibontakozni, hiszen ezért vagyunk itt de...

Meg sem vártam, hogy mit akar mondani, egyszerűen csak tudtam, hogy mire gondol, abból kiindulva, hogy szemeit még csak le sem tudta venni a számról. Nyaka köré fonva a kezeimet hajoltam ajkaira, derekamnál fogva húzott magához közelebb és úgy csókolt vissza. Annyira rossz, hogy ebben az egészben van valami megmagyarázhatatlan és pont ez a dolog az, ami teljesen összezavar és nem akar békén hagyni. Még magamat is megleptem azzal, hogy mennyire nehezen váltam el tőle, tudtam volna folytatni még egy darabig.

-Fogalmam sincs, hogy mire jutottál a mai napon de ezek után félek is megtudni. - suttogta. - Nem szeretnél hagyni boldog tudatlanságban?

-Még én sem tudom, hogy mire jutottam, szóval ne izgulj.

-Akkor.... - nézett rám kétségbeesve.

-Akkor majd a többi randin kiderül.