Nemecsek még mindig az előző nap sikerében fürdőzött, mikor másnap dél körül felébredt. Ez az érzés egészen addig tartott, amíg rá nem nézett a szobája sarkában tornyosuló szennyeskupacra és általános rendetlenségre, és rögtön eszébe jutott, hogy aznap négykor jön ki a Pál őrmester harmadik évada, ő pedig meghívta Bokát és Gerébet, hogy nézzék meg velük.

– Csabi! – nyűgött fel. – Csabi!

– Csináld meg magadnak – dugta be a fejét Csele az ajtón. – A te szennyesed.

Nemecsek grimaszolt. Bezzeg Csele a saját szobáját csillogó rendben tartotta, csak a közös terekben hagyott szét mindent maga után.

– Légyszi! – Szaporán pislogott, hátha meghatja Cselét. – Ha megcsinálod, ígérem, hogy nem beszélek a film alatt, jó?

Csele elbizonytalanodva körbenézett a szobában.

– De akkor megcsinálod az ebédet is – kötötte ki. – És elmosogatsz utána.

Nemecsek kipattant az ágyból.

– Szuper, köszi, te vagy a legjobb! – Ebédet főzni és mosogatni ezerszer jobb volt, mint egy porszívóval kúszni-mászni a Nemecsek belső gyűjtögetője által elpusztított szobában vagy hajlongva különválogatni a színes cuccait a fehértől. Nemecsek amúgy azt olvasta a neten, hogy a mai mosógépkapszulákkal erre már nem volt szükség, de valahányszor megpróbálta ezt felvetni, Csele azonnal letorkolta, mert „különböző hőfokon kell mosni őket, Ernő, most szeretnél tiszta inget vagy sem?"

Nemecsek nem volt mesterséf, de egy bolognai spagettit össze tudott dobni, Csele pedig nem számított többre. Fél négyre éppen végeztek a takarítással, és Nemecsek a mosogatás közepén járt, mikor csengettek; Boka pontos volt, mint mindig. Bort hozott magával, olyan finom, drága fajtát, amit Nemecsek sosem tudott megengedni magának. Csele már ki is kapta a kezéből, hogy elrejtse az italosszekrényben a többi közé, mert bárhogy is tagadta, benne is egy gyűjtögető veszett el, aki ráadásul alkoholista is volt.

Tíz perccel Boka után Csónakos érkezett, a két keze tele volt csipsszel, amit egyből a konyhaasztalra szórt.

– Csalódott vagyok, hogy engem nem hívtatok, papuskáim – jelentette be vigyorogva, mire Csele csak a szemét forgatta.

– Mit csináljak, hogyha jöttél, mielőtt hívhattalak volna?

Csónakos már le is dobta magát a kanapéra Boka mellé, Nemecseknek pedig ki lett adva parancsba, hogy csináljon guacamole-ét az avokádóból, amit Csele vett a múlthéten, mielőtt megromlik. Csele addig a kanapéra ült, hogy „szórakoztassa a vendégeket".

– Úgy dolgoztatod szegény kis Nemecseket, mintha a cseléded lenne – jegyezte meg Csónakos.

– Persze, hogy azt hiszed, mert nem láttad, amikor fejkendőben ganéztam a szobáját – vágta rá Csele. Nem volt benne semmi lojalitás.

– Hé! – csattant fel Nemecsek.

– Mi van? – meredt rá Csele. – Azt nem mondtad, hogy ez titok.

– De azért nem kell mindenkinek tudnia róla... – motyogta Nemecsek égő arccal. Szégyenlős tizenöt évesnek érezte magát, akit az anyukája nem hajlandó kimenteni a vendégek előtt.

Szerencsére Csele telefonja megzörrent, mint annyiszor a délután folyamán, Csele pedig felkapta, hogy válaszoljon a beérkező üzenetre.

– Kinek írogatsz, papuskám? – kérdezte Csónakos. Bokának kellett visszahúznia, hogy ne másszon bele Csele telefonjába.

– Barabásnak – dünnyögte Csele, miközben az ujjai fénysebességgel jártak a képernyőn. – Randin van a Kolnayval, azt akarja tudni, mit csináljon, hogy a Kolnay kedvelje őt.

– Mi, várj, mi? – hökkent meg Csónakos. Boka felsóhajtott.

– Biztos vagy benne, hogy ennek jó vége lesz, Csaba?

– Persze, hogy jó vége lesz, a filmben is jó vége volt – védte magát Csele. – Meg Ryan sírt is!

Nemecsek csöndesen levigyorgott a kezében tartott tányérra. Csele megérdemelte, hogy kicsit megszoruljon Boka előtt az árulásáért.

– Várj, ki az a Meg Ryan? – kérdezte Csónakos. – Mi köze neki a Kolnayhoz? Miért akar a Barabás összejönni Kolnayval? Miért neked írogat róla? Már megint kihagytatok valamiből, ugye?!

Csengettek, most Geréb érkezett, egy perccel négy előtt, Nemecsek vizes kézzel rohant neki ajtót nyitni.

– Jó, hogy itt vagy, gyere beljebb!

– Csak a kajáért jöttem – dünnyögte Geréb zavartan. – Mi is ez a Pál őrmester dolog?

Csele már nagy elánnal pisszegett le mindenkit odabent.

– Ernő, gyere, kezdődik! – kiabálta ki. A tévéből felhangzottak a Pál őrmester rockos főcímdalának első hangjai. – Hozd a chipset is!

Nemecsek Geréb kezébe nyomta a tányér chipset, hogy azzal üljön le Boka és Csónakos közé, majd arrébb lökdöste Csónakost, és Csele mellé furakodott, az oldalának bújt. Így volt a legkényelmesebb tévét nézni, de Geréb, Boka és Csónakos úgy meredtek rájuk, hogy még Csele is kénytelen volt elszakítani a tekintetét a képernyőről.

– Mi van? – kérdezték kórusban.

– Semmi – visszakozott Boka –, nem akarok olyasmit feltételezni, ami... – Nem tudta befejezni, mert Csónakos közbevágott.

– Ti jártok, nem, papuskáim?

– Mi? Nem. – Nemecsek felpillantott Cselére, mire Csele csak megvonta a vállát.

– Tényleg? Én mindig azt hittem – jegyezte meg Geréb.

– Miből? – kérdezte Csele, a karjával Nemecsek válla körül. – Semmi alapja. Na, csönd! – Azzal már vissza is tapadt a képernyőre, ahol a kamera éppen narancssárgára effektezett pálmafák fölött suhant el. Fehér betűkkel föléjük írták: Mexikó, 2021.

Egy férfialak feküdt egy nyugágyban, a felőle hangzó szapora szürcsölésből ítélve valami koktélt iszogatott. Előtte látszott a tenger, a hullámok lustán, kéken a partnak csapódtak.

– Ez tuti zöld háttér – morogta Geréb. – Ugye, hogy zöld háttér? – bökte oldalba Bokát.

– Nem tudom, ebben a jelenetben nem vagyok benne – súgta vissza Boka. Csele lepisszegte őket. – Bocsánat.

A kép hirtelen váltott egy szürke filterrel átitatott budapesti utcára. Boka... vagyis Pál őrmester éppen kilépett egy MediaMarktból egy új telefonnal a kezében.

– Miért ilyen drágák ezek a szarok? – morogta.

Nemecsek áthajolt Csónakos fölött, hogy odasúgja Bokának:

– Az gáz, ha visítok?

– Igen – vágta rá Geréb, mielőtt Boka bármit is mondhatott volna. – Miért visítanál?

– Mert a Boka híres – suttogta Nemecsek izgatottan, mielőtt Csele lepisszegte. Csónakos fészkelődött.

– Túl sokan vagyunk ezen a kanapén, papuskáim...

A képernyőn Boka, vagyis Pál őrmester végigsétált az utcán, majd lement a metróba.

– Tök kamu – suttogta Csónakos, mikor Pál őrmester egy teljesen üres metrókocsiba szállt be. – Mennyi volt az idő, reggel nyolc? Ilyenkor nincs üres metrókocsi.

Csele újra pisszegett, pedig még alig történt valami, csak gengszterek szálltak az üres metrókocsiba. A kialakuló küzdelem koreográfiáját nézve Nemecsek agya kattogni kezdett, próbálta nézni a lábukat, de a kamera csak deréktól fölfelé vette őket, amint egymást püfölték. A végén Pál őrmestert fejbe vágták egy isten tudja, honnan szerzett vasrúddal, amitől a földön végezte kiterülve. Geréb felhorkant.

– Ne legyél undok! – mordult rá Nemecsek. – Nem Pál őrmester tehet róla, hogy négyen voltak ellene és vasrúdjuk volt...

– Tényleg kezd túl kicsi lenni ez a kanapé – feszengett Csónakos. Felkelt, hogy egy széket húzzon a kanapé másik oldalára, Csele mellé. – Így már jobb. Itt legalább nem acsarkodnak egymásra.

– Nézd, Andris – mutatott a konyha irányába Csele –, ott az asztalon van szikszalag, azzal ragaszd be a szádat, légy szíves.

Csónakos csak elröhögte magát.

– Mindig ilyen bunkó vagy, amikor filmet nézel, papuskám?

– Azt utálja a legjobban, amikor beszélnek – biztosította róla Nemecsek Csele ölébe hajolva. Csele megugrott alatta.

– Gyuri! – üvöltött fel. Geréb ijedtében elhajította a chipset.

– Milyen Gyuri?

A képernyőn valóban Gyuri volt, fenyegetően körözött egy megkötözött Pál őrmester körül. Úgy tűnt, útközben átállt a sötét oldalra.

– Mondtam, hogy vissza fog térni – súgta Boka.

– Mi, de most gonosz lesz? – Csele lebiggyesztette a száját. – Ez így nem jó, nem lehet olyan valaki a kedvenc szereplőm, aki megöli a bátyját. Ezt nem is nézem tovább. – Azzal kikapcsolta a tévét.

– Hé!

– Ne már, most kezdett jó lenni!

– Kapcsold vissza! – Nemecsek kikapta a férfi kezéből a távirányítót és újraindította a tévét, de nem elég gyorsan, hogy elnyomja Boka hangját.

– Úgyis csak beépült a drogkartellbe, nem lett igazán gonosz...

– Spoiler! – dörrent rá egyszerre Csele, Geréb és Csónakos. Boka a vállai közé húzta a nyakát.

– Bocsánat.

– Én tudtam, hogy csak beépült – mondta Nemecsek, hátha henceghet egy kicsit. Tényleg volt egy ilyen sejtése, de aztán elvetette, mikor látta, mennyire véglegesnek tűnt Gyuri halála, de akkor is, ő megmondta.

– Ja, persze, én meg tudom előre, hogy Pál őrmester és Gyuri igazából nem is testvérek, mert Gyurit adoptálták, és így végre engedhetnek egymás iránti vágyaiknak – forgatta a szemét Csele.

Geréb elkínzottan felnyögött. Boka arcából kifutott a vér.

– Ilyen nem volt a forgatókönyvemben...

Csónakos úgy röhögött, hogy majdnem leesett a székről.

– Ezt milyen összeesküvés-elmélet fórumon posztoltad, papuskám?

– Az összesen, amihez hozzáfértem. – Csele felemelte a kezét, hogy csendre intse őket. – Pszt, most fogja felfedni, hogy igazából jó!

Gyuri felpofozta Bokát... Mármint Pál őrmestert.

– Na, jó, én ezt nem nézem! – jelentette ki Csele, és már lendült a távirányító után, mire egyből hárman vetették rá magukat, Csónakos, Geréb és Nemecsek. Boka felkelt, és az asztalra helyezte a távirányítót, távol Cselétől.

– Érdekel valakit, ezt hogyan koreografáltuk meg? – kérdezte nyugodtan, mikor visszatért.

*

Barabás izzadt. Nem mintha Kolnay olyan fenyegető lett volna – végül is csak százhatvanöt centi volt az egész ember –, inkább attól tartott, ő mond valami hülyeséget, amitől Kolnay majd robbanni fog. Már egy fél napja csipkelődő megjegyzések húzták le a nyelvét, amiket nem mert kimondani, nehogy elrontsa azt a törékeny békét, amit eddig sikerült megteremteniük. Csele is megmondta neki, előre kiokította róla, hogyan viselkedjen.

– Viselj zakót... Tudom, hogy nem randi, de akkor is, nem lehet kapucnis pulcsiban megjelenni a külvilágban! És ne mondj semmi sértőt! Ne célozgass a magasságára, fizesd ki neki a kóláját vagy amit kér, ha bármi olyat mond, amivel nem értesz egyet, hagyd rá. Kolnay imádja, amikor igaza van...

Úgyhogy Barabás e szerint igyekezett élni. Mikor Kolnay fél órán keresztül mérlegelte, popcornt vagy nachost szeretne, mikor a lépcsőn felfelé rohanva Barabás nyakába öntötte a kóláját, mikor a film közepén elővette a telefonját, hogy Youtube videókat nézegessen, Barabásnak már a nyelvén volt egy megjegyzés, de mindig sikerült visszafognia magát. Erre meg Kolnaynak volt képe úgy nézni rá, mintha csalódott lenne.

Barabás arra gondolt, legalább egy maréknyi popcornt hadd kapjon az erőfeszítéseiért, de mikor odahajolt, hogy vegyen magának, Kolnay rácsapott a kezére.

– Ez az enyém, vettél volna magadnak – sziszegte.

Barabás lassan tízig számolt magában, aztán elvesztette a türelmét. Mi a fene folyik itt?! Ő fizetett a mozijegyért, a kóláért, a popcornért, és Kolnay még egy maréknyit sem hajlandó belőle adni? Igazságos volt ez?!

Újra belemarkolt a popcornos dobozba, de Kolnay elhúzta előle. Barabás utánakapott, így dulakodtak egy darabig a popcorn fölött.

– Én fizettem, jogom van hozzá...

– És ki kérte, hogy fizess? Én aztán nem kértem! – Kolnay könyékkel próbálta arrébb lökdösni.

– Csak rendes akartam lenni, miért ilyen nehéz rendesnek lenni veled?!

Kolnay a kezét ütögette, felfelé próbálta húzni a popcornos dobozt, de az szétszakadt, és a popcorn szerteszét repült, mint a hóesés. Körülöttük felzúgott a méltatlankodás.

– Egész idő alatt ezt csinálták, mikor fejezik már be?!

– Hogy nevelték magukat, micsoda dolog ez!

– Most már aztán tegyék ki őket!

Egy mozis dolgozó futva érkezett, és Barabásék nemsokára vaksin pislogtak egymásra a mozi előterének liláskék fényeiben, felvértezve az utasítással, hogy soha többet ne merjék ide visszatolni a képüket.

– Az egész a te hibád! – csattant fel Kolnay, és Barabás akkor, abban a pillanatban torkig lett az egésszel.

– Mi az, hogy az én hibám?! – hördült fel. – Én borítottam ki a kólát?! Én szórtam el az összes popcornt?! Ha nem lennél ennyire kiállhatatlan, önző kis görcs, a moziból sem tettek volna ki, én csak jófej akartam lenni veled, miért nem lehet veled jófejnek lenni?!

Kolnay a keze fejével meglapogatta Barabás mellkasát.

– Látod? Ez már természetesebb. – Úgy vigyorgott, mintha nem lenne semmi probléma a világon. Barabás hitetlenül elröhögte magát.

– Természetesebb?

– A Barabás, akit én ismerek, nem fizeti ki nekem a popcornt. És nem tűri szótlanul, hogy a nyakába öntsem a kólát. Már azt hittem, rosszul vagy, hogy semmit sem reagáltál.

Barabásban lassan megolvadt a harag.

– És veled mi van, nem tudsz anélkül kommunikálni, hogy mások agyára ne mennél? – dörrent rá Kolnayra.

– Én nem megyek mások agyára, én nagyon tisztességesen kommunikálok! – kérte ki magának Kolnay. – Te vagy az, aki akkor a legijesztőbb, amikor jófej akar lenni!

– Ijesztő vagyok? – Barabás tenyérbemászó mosolyt erőltetett az arcára. – Akkor is, amikor ilyen szépen mosolygok?

– Fúj, ne, hagyd abba, ez rémisztő! – Kolnay elfordult, de nem menekülhetett előle.

– De nézd, milyen szépen mosolygok, tényleg próbálok jófej lenni, miért nem tudod ezt értékelni? – Szapora léptekkel követte Kolnayt a kijárat felé, az arcára ragasztott „kedves mosollyal."

– Hagyjál békén, gusztustalan, rosszul leszek! – Kolnay az arcába nyomta a tenyerét, Barabás hiába próbálta ellökni magától. – Töröld le azt a vigyort a képedről, azt fogják hinni, hogy szexuális zaklató vagy! Perverz! Fúj!

Barabás elnevette magát, mire Kolnay sem tehetett mást, és a nevetése, a nevetésének legmélyebb rezonanciája kingklnyé volt. Barabás, mintha most előszőr látta volna, rácsodálkozott, milyen alacsony, a haja milyen fekete, a füle milyen elálló. Milyen különös őt élőben látni.

– A barátom akarsz lenni, mi? – köpte Kolnay kifulladva. – Ez mégis honnan jött? Most kellett ezt kitalálni?

Barabás megvonta a vállát.

– Mikor máskor? Nap, mint nap olyasmit csinálok, amit eddig sohasem, és ha már táncolok, igazán barátkozhatok orkokkal is.

– Ork? – csattant fel Kolnay. – Ork?! Szerinted úgy nézek ki, mint egy ork?! Te akkor mi vagy, erdei manó?!

Barabás megnedvesítette az ajkát.

– Elf – mondta halkan.

Kolnay felhorkant.

– Azok nem szépek szoktak lenni? Néztél valaha tükörbe? Várj, nem, biztos széttört, mikor meglátott.

Barabás elnevette magát. Ezek szerint Kolnaynak ezt is a szájába kell majd rágni; nem baj, övék volt a világ minden ideje. Barabás addig akár egy fogadást is megnyerhet.

Kolnay szikrázó szemmel felnézett rá.

– Úgy nem leszel a barátom, hogy papucs vagy. Kinek kellenek olyan barátok?

A tincsei közé keveredett egy épp lehulló falevél, és mielőtt végiggondolhatta volna, mit csinál, Barabás kinyúlt, hogy lesöpörje. Kolnay megdermedt.

– Levél – dünnyögte magyarázatképpen Barabás.

Kolnay félrelökte a kezét.

– Mi az, hogy levél, a leveleimet egyedül intézem el! Figyelmeztetlek, feketeövem van dzsiudzsicuból!

– Ezt a leveleknek mondd – lökte oldalba Barabás. Kolnay visszalökte.

– Ha-ha, nagyon vicces vagy, miért nem stand-upos lettél youtuber helyett?

– Szerintem amúgy nincs is feketeöved – folytatta Barabás. – Azt sem tudod, mi az a dzsiudzsicu.

– Dehogynem tudom, te nem tudod! Meg karatéztam is!

– Nem hiszem.

– De igen! Akarod, hogy megmutassam? Ha kell, átdoblak a vállam fölött, úgy átdoblak, hogy inkább nem doblak át, mert kórházba kerülsz, és akkor elveszítjük a versenyt...

Így haladtak végig a levelekbe burkolódzó utcán, egymásnak ütközve, fel-felcsattanva, és Barabás már végképp nem tudta, hogyan lehet elbírni egy olyan villámló viharfelhővel, mint Kolnay. Azon kapta magát, hogy nem is akar.

Kolnay maga sem szeretett volna kibírható lenni.

– Dzsiudzsicu! – kiáltotta, majd az egyik avarkupacba lökte Barabást. Csak akkor kezdett futni, mikor Barabás üvöltve felpattant.

– Ez volt az egyetlen zakóm!

Kolnay röhögve sprintelt előle.

– Minek jöttél zakóban? Mi vagy te, Csele? – kiabálta hátra a válla fölött. – Kérj tőle mosási tippeket!

Ahogy Barabás végigüldözte őt az utcákon, arra gondolt, hogy egy természeti katasztrófával nem lehet sehogy sem beszélni. Hirtelen mégis mindennél jobban szeretett volna.