Interjú a Tánc a csillagokkal profi táncosaival

GERÉB DEZSŐ

G.D.: Üm... Nem tudom, mit mondjak... Imádok együtt dolgozni Eduárddal, nagyon szórakoztató ember. Amikor először belépett a táncterembe, akkor már tudtam, hogy jól ki fogunk jönni...

– Ráng az arca... Ernő, nézd meg, ráng az arca! – Csele a szájára szorította a tenyerét, úgy vihogott. Nemecsek közelebb préselődött, a vállát Cseléének vetette, hogy jobban lássa a telefon képernyőjét. Szombat éjjel, a premier after partyja után félrészegen hazaesve így szabadult fel belőlük a hisztéria, hisz most már nem volt mitől félniük. Mindketten továbbjutottak, a párt pedig, aki kiesett, nem is ismerték, volt okuk hát az ünneplésre. A promóciós videóban Geréb a grimaszával küzdött.

G.D.: Hogy milyen táncos?

– Figyeld, be fog dobni valami kamu dumát – suttogta Csele vigyorogva.

G.D.: Röviden szólva, Eduárd... nem táncosnak született, de olyan keményen próbálkozik, hogy akár profinak is elmegy.

Nemecsek röhögve hátravetette magát a kanapén, mikor Geréb szemöldöke megrándult. Nem tudta, hogy hitt el a Gerébnek bárki bármit is, mikor ilyen pocsékul hazudott. Csele kezéből majdnem kicsúszott a telefon, úgy nevetett. Geréb tovább beszélt a videón.

G.D.: Először aggódtam, hogy fogok olyan nagyszabású egyéniséggel együtt dolgozni... Nagyszabású, úgy értve, hogy karizmatikus, nem úgy, hogy kövér...

– Ebből hogy ássa ki magát... – csóválta a fejét Csele.

G.D.: De, amint elkezdtünk együtt dolgozni, Eduárd azonnal levett a lábamról a humorával, a megértésével...

– Ugye, nem fogja elhányni magát? – suttogta Nemecsek elszörnyedve. Csele vigyorogva meglökte a vállát, Nemecsek pedig visszalökött, így lökdösték egymást egy darabig, amíg Geréb hazugságokkal teletűzdelt interjúja a végére ért.

– Most az enyémet, most az enyémet! – kérte Nemecsek.

Csele nagyokat bólintva ide nyomott, oda nyomott a telefonján, előkereste Nemecsek promóciós videóját. Nemecsek fehér háttér előtt, egy széken feszengett, zavartan vigyorgott.

N.E.: Nemecsek Ernő vagyok, a Táncművészeti Egyetemen tanultam klasszikus balett alapszakon... Aztán beleszerettem a társastáncokba...

– Ez az én dumám! – hördült fel Csele.

Nemecsek nevetve elhajolt, amikor a férfi le akarta csapni, a hirtelen mozdulattól egymásra zuhantak, Csele nyomta Nemecsek mellkasát. A telefon a földre koppant.

– Francba – mormolta Csele. Nem mozdult, hogy felüljön, Nemecsek csípőjére nehezedve hajolt le, úgy tapogatódzott a telefonja után. Nemecsek oldalba térdelte.

– Mássz már le rólam!

– Most miért? Olyan jó párna vagy – nézett fel rá Csele. Nemecsek felhorkantott.

– Mindig ezt csinálod, mikor iszol, legutóbb is úgy elaludtam a karomat, hogy két napig fájt utána.

Csele ártatlanul pislogott.

– Erőszakmentes kommunikáció, Ernő. Kerülni kell az általánosító kijelentéseket, bántják az érzéseimet.

Nemecsek bosszús nevetéssel hátravetette a fejét. Két karját lazán Csele nyaka köré fűzte, és lejjebb csúszott. Csele feladta a telefonja keresését, aludni készülődött Nemecsek hasán. Nemecsek nem értette, hogy lehetett az neki kényelmes, mikor tudta magáról, hogy olyan szálkás, mint a hal, de Csele bújós részeg volt, még azt is szerette, mikor Nemecsek pótcselekvésként, unalomból a hajával babrált.

– Amit a Csónakosról mondtál – szólalt meg. – Miért mondtad?

Csele megvonta a vállát.

– Így tűnt helyesnek. Aztán meg – vigyorodott el –, nem hagyhatom, hogy rájöjjenek, mennyire nem jövünk ki. Még a végén azt hinnék, rossz tanár vagyok.

– Engem is ezért védtél meg a főiskolán?

– Az más. Aki próbálkozik, megérdemli, hogy kiálljanak mellette.

Nemecsek a plafonra meredt. Önmagán kívül Csele volt az egyetlen ember, akit büszkévé akart tenni, de Csele a riválisa volt. Ha Nemecsek nyer, ő veszít. Mi történik akkor?

– Te mindig hittél bennem – mormolta. – Miért?

– Mert rohadt jófej vagyok – vigyorgott fel rá Csele, és Nemecsek nevetett.

– Nem, komolyan. – Feljebb húzta magát. Csele feje kezdte nyomni a csípőjét. – Mi lesz, hogyha te kiesel, én meg nyerek? Akkor is a barátom leszel?

Csele mély sóhajjal megdörzsölte a szemét, felemelte a fejét.

– Persze, hogy az leszek. Hol találnék különben ilyen jó párnát? – vigyorodott el. Nemecsek felé legyintett. – Komolyan. Tudod, hogy imádok nyerni, de mihez kezdenék a nyereményemmel nélküled? – tette hozzá Csele.

– Pedig ez lenne a nagy visszatérésed. Akkor sem bánod?

Csele az oldalába csípett.

– És te bánod? Sajnálnád a győzelmet szegény rokkanttól?

– Tudod, hogy nem. – Nemecsek mosolyogva hátrasimította Csele haját, mire a férfi bosszúsan fújtatva elhessegette a kezét.

– Tudom, hogy ezt azért csinálod, mert így hülyén nézek ki...

– Olyan nagy a homlokod – vihogott fel Nemecsek.

Csele megpöckölte az arcát, majd lejjebb csúszott, elhelyezkedett Nemecsek mellkasán. Nemecsek sóhajtva megadta magát egy újabb kényelmetlen éjszakának, elgondolkozva cirógatta Csele tarkóját. A gondolatai Boka felé vándoroltak. Ezt a fellépést is alig tudták összehozni, mi lesz így hétfőn? Nemecsek már leadta a koreográfiáját a jövőheti rumbára, de arról, hogy hogyan fogja rábírni Boka csípőjét a mozgásra, fogalma sem volt.

– Te nem félsz? – suttogta Cselének.

– Mitől? – mormolta Csele félálomban.

– Az új héttől. Hogy újra... edzeni kell, pedig...

– Olyan pocsékul táncolnak! – horkant fel Csele nevetve, Nemecsek pedig vigyorogva a kanapé karfájának támasztotta a fejét. Legalább valaki megértette őt.

*

Csónakos vasárnap korán ébredt, és ösztönös mozdulattal a telefonja után nyúlt, aztán megtorpant. Mi van, ha a csapattól van ott valami? Az edzőtől, pláne. Ő azt nem nézi meg, korán volt még ehhez. Inkább a párnája alá dugta a telefont, és lecammogott a nappaliba reggelizni.

A Csónakos-házban legjobb esetben is nyüzsgött az élet. Most is ott vihorászott a három lány a konyhaasztal mellett, miközben Csónakos édesanyja a teregetnivaló lepedőkkel küzdött. Csenge, a legidősebb, felvételire készült, az Ágica két pofára zabálta a müzlit, Csilla meg, igazi középsőhöz illően nem tudta eldönteni, melyiküket buzerálja, buzerálta hát mindkettejüket.

Csónakos a konyhába slattyogott, hogy öntsön magának egy kis müzlit, mielőtt letelepedne szeretett családjának meghitt körébe, de a müzlisdobozt üresen találta.

– Legalább kidobhattad volna! – mordult Ágicára. – Ha már nekem nem hagytál...

Ágica kinyújtotta rá a nyelvét, a száját nagyra tátotta, hogy jól látsszon benne a félig megrágott kukoricapehely.

– Fúj! – lökte meg Csilla, amitől Ágica persze, hogy kiloccsantotta a tejet, egyenesen a Csenge hófehér matekfelvételi gyakorlófüzetére.

– Anya! – bődült fel Csenge. – Nézd meg, mit csinált az Ágica!

– Nem is én voltam! A Csilla lökdösött!

– Andriska... – pillantott Csónakosra könyörgőn az édesanyja, szóval Csónakos akcióba lendült. Egyik kezével hóna alá csapta a sivalkodó Ágicát, másik kezével szalvétákat szórt Csenge matekfüzetére, hogy felitassa a kiömlött tejet. Csónakos legidősebb öccse, Boti, ekkor szivárgott le odafentről, hogy a ház elé kiállva elszívja mindennapi doboz cigijéből az első szálat.

– Nem lehetne halkabban? Én még aludtam volna – morogta feléjük elhaladtában.

Csónakos, ahelyett, hogy megfojtotta volna Botit, inkább befogta Ágicát törölgetni, miközben ő elmosogatta az előző napi mosatlant. Közben az édesanyja befejezte a teregetést, és a felső polcon kezdett kutatni a gyógyszerei után. Csónakos már mozdult is, leemelte neki.

– Köszönöm, kisfiam. – Csónakos a húszas évei végét taposta, de az édesanyjának kisfiam maradt és marad örökké. A Csónakos fiúk csak akkor kezdtek önálló életbe, amikor megházasodtak, mint a Zsolti négy éve. Csónakos pedig tudta, hogy ő sohasem fog megházasodni.

Az édesanyja gondterhelten a szívgyógyszere mélyére nézett, de szó nélkül visszazárta, visszatette a többi közé. Csónakos mélyet sóhajtott.

– Ki fog fogyni?

– Dehogy, hagyjad. Majd elintézem.

– Ki fog fogyni – állapította meg Csónakos. – Ha ideadod a receptet, elmegyek, kiváltom edzés után.

Csenge felsikoltott, mint akibe bolha csípett, mire mindannyian felé kapták a fejüket. A lány elkerekedett szemekkel meredt Zsoltitól levetett telefonjára.

– Mi történt?

– Biztos feloszlott a One Direction – közölte Boti, ahogy visszajött, majd fel is mászott az emeletre.

– A One Direction már rég feloszlott! – kiabálta utána Csenge.

– Akkor? – kérdezte Csilla a vállára támaszkodva. – Mi történt? – Amikor Csenge telefonjába pillantott, úgy elfogta a röhögés, hogy majdnem felborult, és Csónakosnak rettenetes balsejtelme támadt, ami be is igazolódott, amint Csenge felé fordította a telefonját.

– Ez te vagy, Andris?

A széttöredezett képernyőn Csónakos volt látható a tegnap esti jelmezében, Cselével a karján.

– Ezt honnan szerezted? – kapta ki a kezéből a telefont Csónakos. Az édesanyja résztvevő pillantást küldött felé. Csónakos csak neki mondta el, hogy fellép a Tánc a csillagok közöttben, a többiek azt hitték, extra edzései vannak.

– A Bori küldte – vigyorgott Csenge. – Nem is mondtad, hogy táncolsz.

Csónakos legszívesebben a fogát csikorgatta volna. Direkt megkérte az anyját, hogy ne mondja el a kicsiknek, sőt, azt se engedje, hogy tévét nézzenek szombat este, erre tessék, lebuktatja egy tizennégy éves kiskamasz.

– Rosszul csináltad – mondta Csilla, a videót nézve –, rossz irányba mész.

– Tudom – sziszegte Csónakos. Direkt indult rossz irányba, hátha akkor kicseszik őket a műsorból, erre a Csele még meg is védte őt. Hogy azt minek kellett, azt Csónakos végképp nem tudta. A kezében tartott szivacsra meredt, miközben a háta mögött a lányok még mindig az ő fellépésén vihogtak. Annyival könnyebb lett volna most a szíve, ha a Csele nem védi meg őt.

*

Boka nem szokott ilyen lenni. Sosem volt ügyetlen vagy tétova, egy begyakorolt fellépést pedig különösen nem rontott el. Más színészek elfelejthették a szövegüket, ő soha. Mégis mi ütött belé, hogy ilyen szerencsétlenül szerepelt az első adáson? A végén persze jól jött ki, de Nemecsek súlyosan meg is sérülhetett volna.

A fogát összeszorítva, fújtatva felnyomta a súlyt – ...kilenc... tíz –, a tartóba helyezte a rudat, majd felült. A Tánc a csillagok között miatt amúgy is heti háromszor járt edzeni, de egyébként is jól jött, mivel a jövőhéten félmeztelen jelenete volt a Pál őrmesterben, „Magyarország legnépszerűbb zsaru-komédiájában". A pólója nyakával megtörölte az arcát.

Azt persze tudta, hogy megkavarta a fejét, hogy találkozott Gerébbel. Olyan fagyos, olyan kellemetlen volt az egész helyzet, pedig ő Gerébet nem ilyennek ismerte. De lehet, sosem ismerte igazán.

– Mondtam, hogy nem! – Egy távolról ismerős hang bezengte az edzőtermet, kirángatva Bokát a gondolatai közül. Mikor felemelte a fejét, az egyik táncossal találta szembe magát, aki éppen száz kilót próbált fekve kinyomni, de meg sem tudta mozdítani a súlyt. Bokának kutatnia kellett az emlékezetében, hogy eszébe jusson a neve. Mi is volt...? Kolnay? Mellette az edző a fejét csóválta.

– Ha nem szoktál fekvenyomni, persze, hogy nem megy. Miért nem kezded inkább kicsiben? – A fejével a nem messze fekvő kézisúlyzók felé intett. Kolnay úgy meredt rá, mintha a férfi az édesanyját inzultálta volna. Az edző felemelt kézzel meghátrált. – Csak mondom, hogy nem fogod tudni kinyomni.

– Majd meglátjuk – vágta rá Kolnay, visszahelyezkedve a súly alá. Boka meggyőződött róla, hogy kéznél van a telefonja, arra az esetre, ha esetleg a mentőket kéne hívnia. Talán a legfelelősségteljesebb dolog az lenne, ha közbeavatkozna, de ismerte Kolnayt, vagy legalábbis hallotta őt, ahogy Barabással egymást szidták, és nem akarta magára haragítani a férfit. Az edzések így is elég döcögősen mentek, nem volt szükség rá, hogy még többen acsarkodjanak egymásra.

Kolnay szerencsére kiszúrta őt, mielőtt megemelte volna azt a súlyt, és a felismerés öröme elterelte a figyelmét.

– Boka, ugye? Nemecsek partnere.

– Szervusz. – Kezet fogtak, majd Boka téma után kutatva körbenézett. – Nem tudtam, hogy a táncosok felsőtestre is edzenek.

Kolnay ledobta magát mellé.

– Mindenkinek van valami kiegészítés a tánc mellé. A Csele meg a balettosok úszni szoktak, az a leggyakoribb. – Szemügyre vette Boka bicepszeit. – Nincs valami jó tipped, hogyan kell karra edzeni?

Boka zavartan megdörzsölte a karját.

– Kétlem, hogy ebben én lennék a szakértő. Miért nem kérdezed meg Csónakost? Ő a sportoló.

– Igaz – nézett maga elé Kolnay. – Oda kellett volna mennem, ahol ő edz. Na, majd legközelebb.

– És Barabással...

– Ne is említsd azt a piszkot – sóhajtotta Kolnay. – Még mindig nem adta fel a néptáncot.

– Néptáncol? – Barabás egyáltalán nem olyannak tűnt, mint aki World of Warcrafton kívül bármit is sportolna.

– Általánosban! És nem hagy békén vele!

Mielőtt Kolnay tovább részletezhette volna, milyen szörnyű Barabással együtt dolgozni, Boka félbeszakította.

– Biztosan úgy érzi, túl jó vagy hozzá képest, így próbál kompenzálni.

Kolnay elhallgatott, pislogás nélkül meredt rá. Boka feszengve visszanézett rá.

– Mondd tovább – biccentett felé biztatóan Kolnay. – Tetszik a gondolatmeneted.

Hát persze. Boka megkönnyebbülten elmosolyodott.

– Szerintem, ha szeretnéd, hogy hallgasson rád, biztosítsd róla, hogy jól csinálja, amit csinál. Mondd el neki, hogy eddig milyen ügyesen táncolt, és hasonlók.

– De nem táncolt jól. Szabotálta az egész műsoromat.

Boka beharapta a száját, mielőtt fennakadhatott volna Kolnay önzésén. Inkább csak azt mondta:

– És mibe kerül neked, hogyha hazudsz egy kicsit?

Kolnay egy halk, megvilágosult „ó" kíséretében hátradőlt.

– A társastáncban a legfontosabb a bizalom, nem? – folytatta Boka. – És ehhez Barabásnak tudnia kell, hogy elismered a képességeit. Azt ő is tudja, hogy te jobb táncos vagy, de ha teret adsz az ő képességeinek is, biztosan könnyebben ért majd egyet veled.

– Te is így jutottál el idáig, nem? – vigyorodott el Kolnay. – Egósimogatással. – Boka nyitotta a száját, hogy tiltakozzon, de Kolnay már felállt, indulni készült. – Na, megyek, kinyomok még párat, a döntőben fel kell majd emelnem Barabást.

– Hogy... Parancsolsz? – nyögte Boka, de választ már nem kaphatott. Kolnay visszatért a súlyzópadhoz, hogy tovább kínozza a személyi edzőjét és a saját derekát. Boka inkább elment átöltözni, mielőtt túl sokat merenghetett volna ezen. Szerette volna azt hinni, hogy amit elért a színházban és a tévében, azt a tehetségével érte el, de néha még biztosabb volt benne, hogy csak áltatja magát. Hiszen Nemecsek szerint is rossz volt a játéka, ami csak még jobban zavarba ejtette Bokát. A forró zuhanypermetben állva a falnak döntötte a homlokát. Ha Nemecsek is látta, igazából mennyire tehetségtelen volt, mennyi idő kell, amíg erre mindenki rájön? És ehhez a leleplezéshez mi lehetne jobb alkalom, mint a Tánc a csillagok között?

*

– Ma nem vagy formában. – Kingklny fülsértő ork-hangon röhögött Barabás fülébe. Barabás pislogva meredt a képernyőn szétterülő vérengzésre: elf-avatárja haldoklott, miközben kingklny úgy püfölte a Trancsírozás buzogányával, mintha nem lenne holnap.

– Várd ki a végét, nemsokára... – Barabás teljes erejéből nyomogatta az X-et, amivel tűzgolyót tudott volna kilövellni. Tudta, hogy még álmából felébresztve is képes lenne legyőzni kingklny-t, de most túl későn mozdult, kingklny orkja mellkason rúgta Barabás elfjét, és felemelte a buzogányát, hogy rámérje a végső csapást...

– Na jó – torpant meg kingklny. – Mi van?

– Miért álltál meg?

– Mert ez így nem fun, hogy nem is próbálkozol.

– Nem tudtam, hogy ennyire szeretsz veszíteni. – Barabás vigyorogva kapott az alkalmon, és hasba döfte kingklny orkját.

– Hé! – csattant fel kingklny. – Én se leszek veled jófej többet! Áruló... Szemétláda... Ne! – Az ork elterült a földön, és az életcsíkja gyorsan csökkent. – Háborús bűnös!

Barabás elröhögte magát.

– Háborús bűnös?

– Ez legalább olyan rossz... Ne már! – Az ork élete elveszett, és a képernyő hangos piros betűkkel hirdette Barabás győzelmét. – Ezért voltam veled jófej?

– Nem voltál jófej, szarrá vertél.

– De egy percre abbahagytam!

Barabás a fejét csóválta, miközben legörgette a képernyő szélén található Kötelesség Pergamenjét, amire a feladatai voltak írva.

– Visszavágót akarok – háborgott közben kingklny.

Barabás elvigyorodott.

– Tudod mit? – kérdezte, végigböngészve a feladatlistát. – Aki előbb ér a Könnyek Elixírjéhez és fekszik le Miltoria úrnővel, az a király! – És az elf már rohant is a Fájdalom Vízesése felé, miközben kingklny össze-vissza nyomkodott a billentyűzetén.

– Hé, várj már, erről nem... volt szó... Várj már meg! – Az ork kissé lemaradva követte Barabás elfjét, fej-fej mellett haladva futottak. Barabás tudta, hogy itt egy darabig csak menni kell, párszor már kijátszotta ezt a szintet, amikor még csak a hálószobájából vett részt e-sport versenyeken. Kingklny azért itt is megpróbálta kigáncsolni, de Barabás látta, mire készül, nem esett nehezére kicselezni őt, és belökni az orkot a Sikolyok szakadékjába.

– Most szórakozol velem?! – csattant fel kingklny. Kínjában elröhögte magát. – Ez karma, amiért azt mondtam, nem vagy formában, vagy mi? Mert tényleg nem voltál formában.

– Legalább te nem hazudsz nekem – dünnyögte Barabás.

– Miért, ki hazudik neked? Nem kéne, még a végén megnő az egód.

A Bizonytalanság függőhídjához értek. Kingklny orkja hátrarántotta Barabást, mielőtt a hídra léphetett volna, de az nem hagyta magát. Egy darabig csak birkóztak a híd előtt.

– A srác, akivel dolgozom. Eddig simán bunkó volt, de most meg lekezelő, olyanokat mond, hogy milyen ügyes meg okos vagyok, de úgy, mintha egy ötéveshez beszélne. – Barabás lerúgta kingklny orkját a szakadékba, de az megkapaszkodott egy sziklában. – Már várom, mikor fog buksisimit adni.

– És mi azzal a baj? – csattant fel kingklny, miközben felkapaszkodott a meredélyre, és seggbe rúgta Barabás elfjét. – Vannak emberek, akik így fejezik ki, hogy tetszik nekik, amit csinálsz!

– De tudom, hogy azt gondolja, hogy amúgy hülye vagyok! – ellenkezett Barabás. Idegességében a Mágia számszeríját vette elő, amit ilyen közelről nem is tudott használni. – Bassza meg... Teljesen természetellenes az egész!

Kolnay már három napja úgy csöpögött neki, mint a méz. Jó, azért a fogcsikorgatás inkább rontott a dolgon, de amit mondott, az mindenképp nyálas volt.

– Szuper a tartásod – mondta, miközben összesimultak –, de egy kicsit még kihúzhatnád magad. Még. Még. Még! – Azzal teljesen más pózba állította Barabást. Aztán azt mondta:

– Milyen ügyesen csináltad azt a lépést... Mi lenne, ha most teljesen máshogy csinálnád?

Vagy:

– Elképesztően mozgatod a csípődet... Esetleg visszavehetnél belőle. Olyan ügyes táncos vagy! – És úgy nézett hozzá, mint aki rosszul van.

– Egyáltalán min dolgoztok együtt? – Kingklny harcra készen előkapta a Vérengzés fejszéjét. Felcsaptak a szikrák, ahogy a két fegyver találkozott.

– Egy... dolgon – dünnyögte Barabás. Nem kellett neki, hogy kingklny kiröhögje, amiért normális ember létére a tévében táncikál. – Egy... tévécsatornának. – Ennyit azért csak elmondhatott, nem?

– Fogadjunk, hogy csak biztatni akar – vágta oda kingklny, miközben a szakadék felé tolta Barabás elfjét –, te meg túl hülye vagy, hogy észrevedd.

– Honnan veszed?! Nem is ismered a kollégámat!

– Oké, de... Nekem is ezt mondta valaki. Mármint, hogy ha azt mondod valakinek, hogy ügyes volt, akkor könnyebb együtt dolgozni. Szóval, én megértem. Lehet, hogy ezzel próbálkozik, csak szarul csinálja, te meg nem vágod, mert hülye vagy.

Barabás eltűnődve meredt kingklny fehér betűkkel gépelt nicknevére. Sosem tudta, hogy olvassa ki, ezért magában mindig „kingklönynek" olvasta, ami elég gusztustalanul hangzott, de illett kingklnyhoz. Azért most nem is mondott akkora faszságot.

Barabás elfje ordítva a szakadékba zuhant, kingklny pedig felujjongott:

– Ez az, végre! Haha, most megszívtad!

– Hé! – Barabásnak szerencsére volt még pár Élet elixírje a Titkok ládájában, de még így is nehezen tudta kihalászni elfje összetört testét a szakadék mélyéről. Pedig épp azt akarta mondani, mennyi bölcsesség szorult kingklny agyaras, zöld fejébe, erre képes és elszúrja neki! – Ezt miért kellett?!

– Elbambultál – válaszolta kingklny vigyorogva, azzal már spurizott is át a hídon keresztül a túlsó partra. – Én fogom először megfektetni Miltoria úrnőt!

Barabás végre újraélesztette az elfjét, és utána vetette magát. Szó sem lehetett róla, hogy kingklny érjen előbb a Fájdalom vízeséséhez!