– Megöltem Eduárdot! – lökte be a ruhatár ajtaját Geréb pánikba esve, mire Nemecsek, Csele és Boka egy emberként kapták fel a fejüket.

– He? – mondta Nemecsek értelmesen.

Csele oldalba könyökölte.

– Az nem „he?", az „tessék"?!

Odakintről behallatszott a zene. A parketten éppen Liliom Emília és partnere járták a foxtrottot, Cseléék előttük mentek le. Nemecsek éppen a mosdóból lépett ki, amikor Csele az előadása végeztével berántotta a ruhatárba, majd lerogyott a kávéautomata mellé helyezett székre.

– Segíts, mielőtt meghalok! – nyögte.

– Mi... Mi van veled? – meredt rá Nemecsek. – Már megint a térded? Mondtad a Csónakosnak...?

– A Csónakos nem tudhatja meg! – dörrent rá Csele. – Tudsz nekem szerezni egy kis jeget, légy szíves? Esetleg a Pannustól, hívd ide a Pannust!

– Szerintem akkor is el kellene mondanod a Csónakosnak – mondta Nemecsek, miközben Cseléhez húzott egy másik széket, hogy a férfi feltehesse rá a lábát. Csele hátradöntötte a fejét, eltakarta az arcát.

– Lüktet – nyüszítette –, Ernő, hallod, már akkor is lüktet, ha ülök!

– Most jöttél le a színpadról, persze, hogy lüktet. Ne rendezzél már nagyjelenetet!

– Akkor mit rendezzek? – csattant fel Csele. – Vígjátékot?!

– Nem úgy értettem – motyogta Nemecsek. Tudta, hogy Csele elviselhetetlen, mikor valamije fájt, de miért nem lehetett ezt átpasszolni most Csónakosnak? Ő volt Csele partnere, Nemecseknek pedig megvoltak a saját problémái: például, hogy azt mondta Bokának, csak mosdóba megy, és már jön is vissza. Azért elspurizott, hogy megkeresse Csele nővérét, csakhogy Pannust gombostűkkel a szájában találta az öltözőben, amint épp egy szakadt kosztümöt próbált gyorssegélyként megvarrni. Fel sem pillantott Nemecsekre, úgy hessegette el. Boka ekkor toppant oda melléjük, Nemecsek pedig elhadarta neki, mi történt Cselével.

Szerencsére a stúdióban volt elsősegély szoba, kifejezetten a táncosok számára, ahol jeget is találtak, azzal siettek vissza Cseléhez. Csele persze nem örült, hogy Boka is megtudta a sötét titkát, annak pedig még kevésbé, mikor Boka a józan ész hangjaként lépett fel.

– Nem értem, miért nem mondod el Csónakosnak. A táncpartneredként ez olyasmi, ami őt is érinti, tudnia kell róla, hogy a tanárának sérülése van.

– Én is ezt mondtam – bólogatott Nemecsek.

– Dehogy mondtad! – vágta rá Csele, Nemecsek szerint most már csak azért, mert be volt rágva. – És Csónakosnak nem kell tudnia! Semmi köze hozzá, a sérülés régen történt, lezárt ügy.

– Akkor miért haldokolsz itt ilyen teátrálisan? – Nemecsek azért megsimogatta Csele homlokát, hogy a férfi tudja, nem haragszik, Csele pedig hálásan felmosolygott rá, miközben a jeget a térdére szorította.

– Ez még nem vészes, volt már rosszabb is.

Nemecsek emlékezett azokra az időkre, amikor Csele a sérülése után még hónapokig járt fizikoterápiára. A legelső napokban, miután hazaérkezett a bajnokságról, még a vécére is támogatni kellett, csengőt is kapott, hogyha bármi van, tudja hívni Nemecseket, ha pedig Nemecsek lent volt a stúdióban, mert balettórát tartott a lányoknak, telefonon hívta őt, ő pedig felszaladt hozzá a harmadikra. Csele a végére teljesen elkanászodott, a végén már akkor is hívta Nemecseket, ha csak fagyit akart a hűtőből.

– Tudom, az Európa-bajnokság – bólintott Boka. Nemecsek és Csele kérdőn fordultak felé, mire Boka zavartan megvakarta a tarkóját. – Utána szoktam nézni a kollégáimnak, Ernőre is rákerestem.

– És mit találtál? – lelkesedett Nemecsek – remélte, csupa jót –, de Csele félbeszakította.

– Most nem ez a lényeg. A lényeg, hogy Csónakos nem tudhatja meg, hogy tönkrement a térdem, mert tudom róla, hogy nem akar itt lenni. Ha tudná, hogy süllyedő hajón van – mutatott végig magán –, azt a kevés motivációját is elvesztené, amivel most dolgozik. Szerencsére ő nem stalkolja le a kollégáit az interneten – nézett jelentőségteljesen Bokára. Nemecsek oldalba lökte.

– Hagyd békén szegényt, te is lestalkoltad a Csónakost.

– És mi történik, hogyha műsor közben újra megsérülsz? – kérdezte Boka. – Ha a helyzet súlyosbodik, és nem tudod titkolni tovább, akkor mit teszel?

– Nem arról van szó, hogy nem vigyázok magamra – sziszegte Csele a térdére hajolva. Annak ellenére, hogy már egy ideje nem balettozott, sőt, nem is balettozhatott többé, még mindig olyan hajlékony volt, mint húsz évesen. Bezzeg, ha Nemecsek két napig nem nyújtott, teljesen beállt a csípője. – Gondoskodom róla, hogy a helyzet ne súlyosbodjon.

Ekkor rontott rájuk a pánikba esett Geréb, aki talán igen, talán nem, most már gyilkos is volt.

– Hogy érted azt, hogy megölted Eduárdot? – lépett Gerébhez Boka. – Mit csináltál?

– Semmit! – rázta a fejét Geréb. – Vagyis... A nyújtás... Lehet, hogy kicsit túl erősen nyomtam...

– Látod, Ernő, ez történik, hogyha hip-hopos vagy – mondta Csele. Boka, Geréb és Nemecsek rámeredtek. – Jól van, na, gondoltam, oldom a hangulatot – morogta Csele.

– Ne most legyél sznob – csóválta meg a fejét Nemecsek. – Egy idős ember lehet, hogy meghalt.

– Muszáj így mondanod?! – förmedt rá Geréb.

– Te csak ne beszélj így a Nemecsekkel! – csattant fel Csele. – Azok után, hogy hátba szúrtad őt...

Geréb már azon volt, hogy visszavágjon, de Nemecsek Csele vállára tette a kezét, hogy lecsillapítsa. Csele még mindig jobban haragudott a Szombat esti lázas bukásáért, mint ő maga, talán azért, mert tudta, hogy a dolog nem csak Gerében múlott. Ő sem volt elég jó abba a műsorba.

Geréb Boka felé fordult.

– Segítened kell!

Bokán látszott, hogy zavarba jött, Nemecsek el is tudta hinni, hogy furcsa érzés lehet, ha az ember exe a segítségéért könyörög, mert megölt valakit. Boka azonban hamar összeszedte magát.

– Hívtad már a mentőket? Hol van Eduárd? Vezess el hozzá!

Nemecsekkel a nyomukban az ajtó felé indultak.

– Várjatok meg! – kiáltott utánuk Csele. – Várjatok, én is menni akarok... Ernő, cipelsz?

Nemecsek zavartan Bokára nézett.

– Nem bírom el egyedül...

Boka mélyet sóhajtott, de azért visszafordult Nemecsekkel: ő fogta át Csele mellkasát, amíg Nemecsek a férfi lábát tartotta.

– Vigyázz a térdemre, Ernő! – instruálta Csele. – Úgy jó... Ne szoríts olyan erősen, hé!

– Akkor jöttök már?! – csattant fel Geréb.

– Megyünk... Megyünk – zihálta Nemecsek, ahogy az ajtó felé hátrált.

– Ki nem hagynánk – vigyorodott el Csele. – Vigyázz a lábamra, ne üsd bele az ajtóba!

Sokkal lassabban haladtak így, hogy Cselét is cipelték; az sem segített az idegeiken, hogy Csele egyfolytában kommentálta a történéseket.

– Kéne egy olyan hordszék, mint az egyiptomiaknak... Vagy egy lebegő kanapé. Vigyázz, Ernő, csúszik le a cipőm! ...Boka, kihúznád, légyszi, a térded a lapockámból? Nem szekrény vagyok... Millió köszi!

– Húzzatok bele! – dörrent rájuk Geréb, visszafordulva a sarokról. – Olyanok vagytok, mint a csigák!

– Ez az, fiúk, húzzatok kicsit bele – helyeselt Csele –, egy kedves idős embert éppen meggyilkoltak...

– Te meg fogd már be!

Csele gúnyos horrorral a szívére szorította a kezét.

– Na, de, Dezső!

– Ha... ha sokáig szövegelsz, nem csak egy kedves idős embert gyilkolnak ma meg... – lihegte Nemecsek.

Boka bólogatott.

– Magam sem... mondhattam volna szebben... – Csele panaszkodása közepette igazított a fogásán. Szerencsére a sarkon befordulva megérkeztek a táncterembe, ahol Geréb Eduárdot hagyta.

Odabent Eduárd az oldalán feküdt, és nyögött. Geréb térdre rogyott mellette, a kezei megrebbentek, de nem ért Eduárdhoz, csak fölé tartotta a tenyerét, mint a kézrátételes gyógyítók.

– Jézusom! Mit tettél szegénnyel? – Csele volt az első, aki megtörte a döbbent csendet.

– Csak nyújtottunk! – csattant fel Geréb. Eduárd nyögött.

– Most már letehettek, fiúk, menjetek, mentsétek meg ezt a szegény idős embert! – Azzal mikor letették, Csele a táncterem sarkában álló székhez ugrált, és leült rá, hogy bámészkodjon. Geréb segítségkérően körbenézett.

– Boka, csinálj valamit!

Nemecsek nem irigyelte Bokától a felelősséget. Eduárd hangosabban nyögött, és Geréb összerándult a hangra, mintha fizikailag fájt volna neki. Boka összeszedte magát, és melléjük térdelt, Nemecsek pedig ügyetlenül toporgott mögöttük, egyikükről a másikra nézett.

– Eduárd, hallasz engem? – kezdte Boka.

– A hátam... Becsípődött a hátam... – préselte ki magából Eduárd. – Nem hiszem, hogy ma fel tudok lépni...

Geréb erre, ha lehet, még jobban elsápadt. Nemecsek tudta, ha valaki nem tud fellépni, azt diszkvalifikálják, és abban az ő adásban más már nem esik ki a műsorból.

– Nem, azt nem... Nem hagyhatjuk, hogy az Áts Feri nyerjen!

– Mit... Mit ártott neked az Áts Feri? – nyögte Eduárd.

Boka felkapta a fejét.

– Az Áts Feri!

– Nem, nem az Áts Feri! – tiltakozott Geréb. – Csak a testemen keresztül! Inkább meghalok, de Ferit nem hagyom nyerni!

– Ebben a tempóban Eduárd fog meghalni, mielőtt az Áts Feri nyer – jegyezte meg a sarokból Csele.

– Nem, nem arról van szó! – nézett végig rajtuk Boka türelmetlenül. – Az Áts Ferinek van gyógymasszőrije. Mielőtt táncos lett, gyógymasszőrként dolgozott, hátha most is tudna tenni valamit.

– Ezt honnan tudod?! – csattant fel Geréb.

– Lestalkolja a kollégáit – mondta Csele segítőkészen. Nemecsek inkább elsietett, hogy megkeresse az Áts Ferit, szócsépléssel úgysem mentek semmire.

Az öltözőben meg is találta. Éppen a bokszoló Pásztortól tanulta a balegyenest, és mikor a kifulladt Nemecsek melléjük ért, nevetve ránézett.

– Mi van, Nemecsek, csak nem lámpaláz?

Nemecsek a fejét rázta. Kellett egy kis idő, amíg összeszedte magát annyira, hogy beszélni tudjon.

– Eduárd... Meg kéne masszíroznod Eduárdot...

Pásztor és az Áts Feri összenéztek.

– Miért? Mikor legutóbb láttam, még teljesen jól volt.

– Azóta nincs. Becsípődött a háta, és Boka mondta, hogy hívjalak téged... – Nemecsek már mozdult is az ajtó felé, közben hátrafele integetett az Áts Ferinek. – Gyere már! Siess!

A bokszoló Pásztor elröhögte magát.

– Ezt meg kell néznem.

– Hova mentek, papuskáim? – toppant melléjük Csónakos.

– Geréb kinyírta Eduárdot, és most meg kell masszíroznunk – hadarta Nemecsek, miközben elsietett mellette.

Csónakos könnyedén felvette velük a lépést, úgy loholtak a folyosón, mint a Grace Klinikában az orvosok a sürgősségire. Már csak a lobogó fehér köpeny hiányzott – futott át Nemecsek agyán, de most kisebb gondja is nagyobb volt a fehér köpenynél.

– Hogy érted, hogy a Geréb kinyírta Eduárdot? És miért kell megmasszírozni egy hullát? – értetlenkedett Csónakos.

– És ki az a Geréb? – szólalt meg Pásztor is.

Csónakos rámeredt.

– Te hol voltál eddig, papuskám? A Geréb a szőke, morcos, ő is táncol. Mindig úgy néz ki, mintha le akarná harapni a fejed.

– Azt hittem, az a Csele.

– Nem, a Csele magas, a Geréb csak középmagas.

– És az alacsony, harapós?

– Az a Kolnay.

– Elég lesz már – szólt rájuk Áts Feri ércesen. Egy másik életben hadseregeket kormányozhatott ez a hang.

Nemecsek megtorpant az ajtóban, kis sleppje majdnem nekirohant. Odabent a táncteremben Eduárd még mindig a földön feküdt, de most már a hasára fordulva, nehezen lélegzett. Geréb mellette tördelte a kezét.

– Végre! – Boka felderült, ahogy észrevette őket. – Feri, már vártunk. Hallottam, hogy gyógymasszőr voltál, tudnál tenni Eduárdért valamit?

Áts Feri letérdelt melléjük, figyelmét azonnal Eduárdra összpontosította. Nemecsek, Csónakos és a bokszoló Pásztor Csele mellé húzódtak a nézőtérre.

– Már csak a popcorn hiányzik – jegyezte meg Csele. – Meg a Kolnay és a Barabás, őket hol hagytátok?

Tényleg, jutott Nemecsek eszébe, Kolnay sajnálni fogja, hogy kimaradt ebből.

– A Kolnayék most lépnek fel, az első pár másodperc egész jó volt – mondta Csónakos. – De te miért rohantál el úgy? És miért púpos a térded? – biccentett a Csele nadrágjába gyűrt jégtömlőre.

– Ó, ez... – Csele a fülcimpáját húzkodta. – Csak divat...

– Eddig nem volt ott.

Nemecsek szívesen nézte volna, ahogy Csele magyarázkodik, de a bokszoló Pásztor lepisszegte őket.

– A Feri most mondta Bokának, hogy lejárt a gyógymasszőri engedélye, szóval hivatalosan nem masszírozhatja meg Eduárdot – kommentálta suttogva.

Áts Feri és Boka úgy néztek egymásra, mintha valódi morális dilemmát okozott volna nekik Feri engedélyének elvesztése. Eduárd a padlóra csapott.

– Csináljatok már valamit, az isten szerelmére! – Felnyögött a fájdalomtól. – Masszírozz meg, vagy tudom is én, nem érdekel, hogy nincs rá engedélyed!

– Úgy van! – helyeselt Geréb. – Nemsokára fel kell lépnünk!

– Én ma nem lépek fel, Dezső fiam. Örülök, ha egydarabban hazajutok.

Nemecsek ezt meg tudta érteni. Cselétől, Gerébtől és a hozzájuk hasonló fiataloktól lehetett rá számítani, hogy az egészségüket is kockára teszik a győzelem érdekében, Eduárd azonban bölcsebb volt. Geréb viszont ezt képtelen volt felfogni.

– De... De... – hebegte.

– Tegyél csodát, Feri! – kiabálta be Csele, két kezével tölcsért formázva a szája köré. – Csinálj valamit!

Áts Feri bemutatott nekik, majd végre nekikezdett, hogy óvatos svédmasszázst végezzen Eduárdon. Csele vigyorogva hátradőlt.

– Te nagyon élvezed ezt, nem, papuskám? – nézett le rá Csónakos. Csele ártatlan, kék szemekkel pislogott.

– Hogy én? Élvezem egy kedves idős ember szenvedését? Soha! – Feljajdult, mikor Nemecsek és Csónakos egyszerre könyökölte oldalba. – Ellenségekkel vagyok körülvéve! – Azért hozzátette, hogy mentse magát: – Igazából a Geréb szenvedését élvezem.

– Mit ártott neked a Geréb, hogy ennyire gyűlölöd? – kérdezte Csónakos.

Csele megrángatta a karját, hogy a férfi lehajoljon hozzá, úgy susogta a fülébe Nemecsek hátba szúrásának történetét. Nemecsek csak a szemét forgatta. Csónakos nem úgy nézett ki, mint aki sokat felfogott az egészből, ő pedig szeretett volna már túllenni ezen az egészen, a saját fellépésére koncentrálni, ami Kolnayék után következett. Nem is kellett sokat várni a jelre, a hangszóró a következő pillanatban életre kelt.

– A Boka-Nemecsek párost kérem az öltözőbe! – recsegte Csengey egy idegösszeomlás határán. – Ismétlem, a Boka-Nemecsek párost az öltözőbe... Miért nincs soha senki az öltözőben?! Rájuk fogom zárni az ajtót most már...

– Menjetek, mielőtt engedélyt kell kérnünk, hogy pisilni mehessünk – mondta Csele.

Boka feltápászkodott. Az ajtóból még visszanézett Gerébre, látszott rajta, hogy vonakodva hagyja csak ott a helyszínt. Nemecsek gyomra összerándult. Tudta, hogy Bokát fel szokta zaklatni, bármi történik Gerébbel, és bármilyen jól teljesített is a legutóbbi beszélgetésük óta, nem biztos, hogy ez most, élőben is így lesz a történtek után. Szerencsére Nemecsek semmilyen nehéz figurát nem tervezett Boka számára, csak egy egyszerű csacsacsát, azt nem lehetett végzetesen elszúrni. Mégis nehezen szedte a levegőt, miközben a színfalak mögött várakoztak.

– Ne aggódj, Ernő. – Boka a hátára simította a tenyerét. – Most nincs lepedő, amire ráléphetek – súgta mosolyogva.

Nemecsek szerette azokat a férfiakat, akik rendelkeztek egy egészséges mennyiségű öniróniával.

– Csak a lábamra – súgta vissza. Boka fancsali arcát látva hozzátette: – Geréb jól lesz. Ne aggódj!

– Eduárd miatt aggódom – mondta Boka, amit elég nehéz volt elhinni neki, de Nemecsek azért biztosította róla, hogy Eduárd is biztosan jól lesz.

Boka a kezét nyújtotta.

– A középszerűségre?

– Arra inni kell. – Nemecsek összefűzte az ujjaikat. – Gyerünk!

A hangszórókból feldübörögtek valami ragadós popszám első taktusai, Nemecsek és Boka előtt pedig megnyílt az út, hogy a színpadra sasszézzanak. Keresztlépésekkel, meg-megtorpanva haladtak előre a színpadon, Nemecsek halkan narrálta:

– Hullám, hullám, ki... – Csípő ütközött csípőnek, majd Boka kipörgette Nemecseket. Nem nézett a szemébe, az orrát figyelte, de az már mindegy volt, ameddig az arcára ragasztott mosoly nem fakult. Nemecseket magával ragadta a ritmus.

Boka elé pördült, és ahogy lecsúszott spárgába, felsikoltott a stúdió. Aztán különváltak, „csípő ki, körzés, mint a hullahoppkarikán... és ráz, és ráz..."; Nemecsek Bokát figyelte, csinálja-e rendesen. „És pörgés..." Boka szeme mintha őszintén csillogott volna, mikor Nemecsek a karjaiba dőlt, majd talpra ugrott, és már csak az utolsó figura volt hátra: Nemecsek átpördült Boka felemelt lába alatt, térden csúszva köré csavarodott, egyik kezét a magasba emelte. A zene egy utolsó dobbanással elhallgatott.

Ahogy felzúgott a taps, Nemecsek Boka nyakába borult.

– Nem léptél rá a lábamra!

Boka megkönnyebbülten magához szorította.

– Tessék?! – kiabálta vissza.

– Nem léptél rá a lábamra! – emelte fel a hangját Nemecsek, pont abban a pillanatban, mikor a tapsvihar elhallgatott, és Bődöcs Barni melléjük lépett.

– Na, Ernő, csak nem féltél ettől? – mondta, és a stúdió vele nevetett. Nemecsek égő arccal a zsűri felé fordult. Még a tanár úr is a kezébe temette az arcát. – Hát fair ez a nagy Boka Jánossal szemben? – A nagy Boka János erre legalább úgy elvörösödött, mint Nemecsek. Szerencsére Bődöcs Barni megkegyelmezett nekik, és ezúttal a zsűrihez intézte a szavait.

– Mint mindig, most is fantasztikus produkciót láthattunk a Boka-Nemecsek párostól, most azonban ideje, hogy a zsűri értékelését is meghallgassuk. Encike...

– Imádtam! – csapott az asztalra Encike, még mielőtt Bődöcs Barni egyáltalán befejezhette volna a mondatot. – Olyan bulika volt, olyan zabálnivalóak vagytok, hogy majd meghaltam, Jácint megmondhatja, hogy ver a szívem még most is... Nézd meg, Jácint, hogy ver a szívem! – Azzal a dekoltázsába rántotta a mellette ülő Kecskeméti Jácint kezét, aki csak kínosan heherészett.

– Bulinak buli volt, olyan jó kedvem lett tőle – kezdte, de Encike félbeszakította.

– Én tíz pontot adok!

Nemecsek felnevetett, elkapta Boka pillantását, aki úgy tűnt, ugyanolyan jól szórakozik. Ő is tudta, hogy Encikére mindig lehet számítani. Jácint viszont a száját húzta.

– Én erre most nyolc pontot tudok csak adni, sajnos, mert hát... Jó, jó, jókedvem lett tőle, de a kémia, fiúk, a kémia... Nekem az itt kevés volt, ráadásul a koreográfia is... Én kicsit több eredetiségre számítottam volna tőled, Ernő. Mi lett a kísértetekkel?

Nemecsek szájában megkeseredett a nyál. Boka megszorította a kezét, de alig érezte, és a dolgok csak rosszabbak lettek, mikor Melánia is megszólalt.

– Technikailag valóban nagyszerű produkciót láthattunk – mondta –, de egyet kell értsek Jácinttal. Olyan jó, kreatív ötleteid voltak az első adásban, nekem hiányoznak.

– Ne féljen itt nekem! – kontrázott rá Rácz tanár úr. – Egy kis eredetiség nem fogja felfalni. Ha pedig sikerül azt a közönség számára is érthetővé tennie, annál jobb. De egyelőre én erre csak négy pontot tudok adni.

Nemecsek úgy érezte, még egy mondat, és elsírja magát. Hogy tudna egyszerre művészi és közérthető lenni, eredeti és konvencionális? A koreográfiáit is olyan nehezen szenvedte össze hétről hétre. Alig huszonkilenc pontot kaptak, az semmire sem volt elég. Bokát meg sem várva viharzott le a színpadról, mikor végre elengedték őket, csak azt hallotta még, ahogy Bődöcs Barni bejelentette:

– Úgy tűnik, a Galambos-Geréb páros ezúttal egészségügyi okokból nem tud fellépni. Jobbulást kívánunk Eduárdnak, most pedig folytatódjon a műsor Áts Feri és Pásztor Ádám produkciójával!

Legalább ez megoldotta a kiesés kérdését, Nemecsek mégis a pokolba kívánta ezt az új esélyt. Ha ennyire rossz volt, inkább kiesett volna, mintsem mások kárán maradjon versenyben.

– Nem volt ez rossz, Ernő – próbálta nyugtatni Boka. – Teljesen jó volt, Melánia is megmondta, technikailag milyen jó volt.

– De nem a technikáról van szó, nem igaz? – mormolta Nemecsek keserűen. Levegőre volt szüksége.

Odakint az októberi este kellemesen hűsítette felhevült arcát. A stúdió melletti parkolóban Eduárd felesége éppen egy aprócska, kékeszöld Skodába segítette be férjét, miközben Gerébbel üvöltözött. A fal mellett Csele és Csónakos állt bámészkodni, mellettük Barabás a mobilján játszott, de fel-fellesett a nagyjelenetre.

– Szóval nem sikerült a gyógymasszázs – sóhajtotta Boka.

Eduárd felesége felképelte Gerébet, a tenyere hangosan csattant. Csele és Csónakos kellemes megbotránkozással beszívták a levegőt, amíg Geréb kezét az arcára szorítva figyelte, ahogy Eduárd és felesége elhajtanak.

Nemecsek és Csónakos egyszerre mozdultak, hogy megveregessék Geréb vállát.

– Szar ügy, papuskám.

– Majd igyunk az afteren, jó?

Geréb nagyon összetörhetett, mert még arra sem volt ereje, hogy a kezüket lerázza magáról, így álltak hárman az Eduárd után maradt sötétségbe bámulva.

*

Miután Eduárdot hazavitték, a műsor kezdett unalmassá válni. Barabás azzal szórakozott, hogy kingklnyt baszogatta chaten, különböző challenge-eket küldött neki, de kingklny egyikre sem reagált. Kolnay meg a világért nem szólt volna hozzá, csak a telefonját nézegette minden ötödik percben, és időről időre megpróbált kikéredzkedni a mosdóba, de Csengey nem engedte.

– Mi van, ki keres annyira? – nézett rá Barabás, mikor Kolnay a harmadik próbálkozás után visszaroskadt mellé a padra.

– A nagymamám – vágta rá Kolnay. – Semmi közöd hozzád.

– Azért elmondtad – mutatott rá Barabás, és ezen elvitatkoztak egy darabig.

Az eredményhirdetésben sem volt semmi izgalom, előre lehetett tudni, hogy Gerébék kiestek. Barabás már csak abban reménykedett, az after végre hoz valami izgalmat, ha már kingklny nem volt hajlandó válaszolni neki.

– El kell mennem mosdóba! – pattant fel Kolnay, mikor már a kabátjukat vették.

– Ne már! Pont most? – Végre indultak volna, erre még meg kellett várni Kolnayt.

– Hagyjátok már, papuskáim, már három órája próbál húgyozni – csitította őket Csónakos.

Csele fejfájásra panaszkodva inkább hazament, így Barabáson kívül csak Geréb, Nemecsek, Boka és Csónakos maradtak az öltözőben, hogy megvárják Kolnayt. Barabás éppen azon gondolkozott, küldenie kéne-e kinkglnynak még egy provokáló üzenetet, mikor Geréb megszólalt.

– Akkor most jön a Kolnay vagy nem? – kérdezte türelmetlenül. – Mert ha nem, itt hagyjuk.

– Elmész érte? – fordult Barabáshoz Boka.

– Miért én? – hördült fel Barabás.

– Te vagy a partnere.

– Jó, de nem vagyok az anyja! – Barabást senki sem értesítette róla, hogy attól, hogy együtt táncolnak, már mindjárt párosan kell vécére járni, mint az oviban, de Bokának engedett, mert Boka olyan tiszteletet parancsolóan tudott nézni. Éppen a zsebébe csúsztatta volna a telefonját, mikor az megpittyent. Kingklny írt chaten.

[23:43] ot perc alatt szetzuzlak, sietek

Az orkja már meg is jelent a képernyőn, párbajra készen kivont karddal. Barabás Csónakosék kis csoportja felé pillantott. Olyan nagy baj lenne, ha most gyorsan lejátszaná ezt a meccset? Tudta, hogy tényleg csak öt perc lenne megverni kingklny-t...

– Na, mi lesz már, papuskám? – szólt rá Csónakos.

Akkor majd menetközben. Barabás megnyitotta a meccset a telefonján, miközben végigsietett a folyosón, és a Mindenhatóság ostorával nekilátott megvesszőzni kingklnyt, aki persze az Igazság övével próbált ellenállni, a hülye. Az Igazság öve tehetetlen volt az ostorral szemben.

Barabás oda sem figyelve benyitott a férfimosdóba, miközben az elfjével előrántotta a Büntetés vaskesztyűjét, hogy majd azzal behúzzon egyet kingklny orkjának.

– Mi?! Ne már! Ez csalás!

Barabás jól ismerte ezt a hangot, de annál is jobban ezt a méltatlankodást. A mosdót betöltötte az Orkok és elfek csatazenéje, de nem az ő telefonjából szólt.

Barabás megtorpant. Kolnay nyilvánvalóan az utolsó előtti fülkében volt, Barabás tisztán hallotta a hangját, de amit mondott... A telefonja képernyőjére meredt, a gyomra elszorult. Dobogó szívvel begépelt egy üzenetet kingklnynak chaten.

[23:48] itt vagy még?

Az egyik fülkében Kolnay felhorkant.

– Idióta. Mert szerinte hol vagyok?

Barabás telefonjára már érkezett is a válasz.

[23:48] dehogy vagyok, megoltel te szemet

Barabás lassan felemelte a fejét, a szemközt elhelyezett tükörbe meredt, de nem látta magát. Csak egy gondolat lüktetett a fejében: lehetséges, hogy Kolnay volt kingklöny?