– Ha! – kiáltott fel Kolnay diadalmasan, miközben a képernyőn az Igazság övéből kék lézerfény lövellt elő. Brbs89 avatárja, a játékban létező legrondább elf üvöltve térdre zuhant. – Ezt kapd ki, Barnabás89, nem tudod kikerülni az Igazság övét! – És felkacagott, hogy Brbs89 teljesen átérezze a vereséget.

– Idegesítőbben nem tudsz röhögni? – hangzott Brbs89 szemcsés elf-hangja a headsetjéből. Az Orkok és elfekben ez volt a legjobb, hogy még az ember hangját is elváltoztatta, hogy teljes legyen az illúzió. – A Seggberúgás csizmája ezerszer jobb a hülye övednél!

Kolnay vigyorogva konstatálta, hogy most felcseszte a srác agyát. Nem tudta, ki volt ez a Barnabás89, csak azt tudta, hogy imádja húzni.

– Szart, nincs is olyan... – Alig hagyta el a száját ez a pár szó, amikor Brbs89 ronda elfje még mindig kék lézerfényben úszva felemelkedett, és tényleg seggbe rúgta Kolnay ork karakterét a Hétmérföldes csizmájával. Kolnay azt hitte, ki fognak esni a szemei. – Mi? Ne! Ezt hogy? Ez ilyet is tud? Miért nem mondta el nekem senki, hogy a Hétmérföldes csizma ilyet is tud?! Háromezer forintot költöttem erre a hülye övre!

Brbs89 csak röhögött az ő nyomorán, a nevetése szó szerint úgy hangzott, hogy „hehehehe", mint valami idióta manónak. Kolnay nem tudta, miért akart tőle ő is nevetni, de azért hozzátette, csak hogy biztosra menjen:

– Fasz.

– Nagyon érett – mondta Brbs89, és Kolnay hallotta a hangján, hogy mosolyog.

– Érettebb, mint te. Egyszer tökön foglak lőni, azt' cseszheted.

– Egy olyan troll, mint te, engem soha nem lőhet tökön.

– Ork! – vágott közbe Kolnay, de Brbs89 folytatta.

– Főleg, ha én lőlek előbb tökön téged. – Azzal ő is előrántotta az Igazság övét, amit fene se tudja, honnan szerzett, és szarrá lézerezte Kolnay orkját.

– Ne! – borult az asztalra Kolnay. – Alig maradt életem, te gyökér, nem volt így is elég szar napom?!

Brbs89 abbahagyta az ő szanaszét lődözését, helyett elkezdett körbe-körbe futkosni, mint valami megkergült csirke. Mindig ezt csinálta, ha beszélgetni akart.

– Szar napod volt?

– Hagyjuk – morogta Kolnay, miközben az Élet vize fogadó felé kormányozta az orkját, ahol élettel teli varázsitalokat lehetett venni. – Csak kicsúszott.

– Nekem sem volt jó napom – jegyezte meg Brbs89. – Ha ez segít valamit.

Kolnay elröhögte magát.

– Mindig jobban érzem magam, mikor te szarul vagy. – Hátradőlve feltette a lábát az asztalára, a billentyűzetet meg az ölébe húzta. – Mi történt veled?

– Olyan volt, mint a gimi – dünnyögte Brbs89. – Valaki megint elkezdett a magasságommal poénkodni, mintha még nem hallottam volna ezer ilyet. Ráadásul együtt kell dolgoznom ezzel a seggfejjel, és nem tudja megállni, hogy ötpercenként egyszer el ne lőjjön valami hasonló poént.

Kolnay hümmögött. Tudta, hogy Brbs89 programozó volt, de azon meglepődött, hogy ezek szerint a programozók között is voltak olyan kicsinyes bunkók, akik olyasmivel poénkodtak, amiről az ember nem tehetett, és amit nem tudott megváltoztatni.

– Tudom, milyen – jegyezte meg. – Nekem is mindig beszóltak.

– Hány centi vagy? – kérdezte Brbs89, akinek szemmel láthatólag egy tapintatos porcikája sem volt.

– Persze, majd elmondom azután, miután megbeszéltük, hogy piszkáltak miatta – horkant fel Kolnay.

– Én nem piszkálnálak.

– Te mindenért piszkálsz, mint valami óvodás.

– Te vagy az óvodás – vágott vissza Brbs89 –, mindig te kezded...

Kolnay elnevette magát. Brbs89 is kapcsolt, mert felhorkant.

– Gusztustalan vagy – közölte vele Kolnay vigyorogva.

– Nem gusztustalanabb, mint te.

Hallgattak, amíg Kolnay végre megvette az új életeit.

– Hé – szólalt meg. – Kiröhögsz, ha elmondok valamit?

– Ugye, tudod, hogyha így kezded, tuti, hogy valami nevetségeset fogsz mondani?

Bár Brbs89 nem láthatta, Kolnay megvonta a vállát.

– Ha már magasság... Az egész életemet elbaszta – ismerte be, miközben az Orkok és elfek napsütötte hátterére bámult. Brbs89 elfje össze-vissza rohangált, mintha megkergült volna, de Kolnay ebből tudta, hogy figyel rá. – Nem csak arról van szó, hogy piszkáltak – folytatta. – A magasságom miatt versenyezni sem tudtam rendesen, és azt hittem, most végre kapok egy lehetőséget...

– És kaptál?

Kolnay a táncpartnerére gondolt, a százkilencvenöt centis e-sportolóra. És őt kéne megtanítania táncolni? Őt kéne felemelnie?

– Nem érzem úgy – morogta. – Olyan, mintha az univerzum rám eresztett volna egy rajzfilmzongorát. Tudod, egy ilyen kötélen lóg, és...

– És feladod? – szakította félbe Brbs89.

– Szeretnéd, mi? – köpte Kolnay. Utálta, ha félbeszakították, ráadásul ilyen hülye, nagypofájú kérdésekkel.

– Nemcsak szeretném, tudom, hogy fel fogod adni – mondta Brbs89 vigyorogva. – Nincs igazam?

– Nincs! Rohadtul nincs igazad! – dörrent rá Kolnay. – Nem fogom feladni, csak figyelj! – Abban a pillanatban égett benne az elhatározás: akkor is fel fogja emelni Barabást, ha az az utolsó dolog, amit életében tesz, és Brbs89 megnézheti magát. – Akarsz fogadni?

– Persze – vágta rá Brbs89. – Megkapod tőlem az Örök élet páncélját, ha... Mit is akarsz csinálni pontosan?

– Súlyt emelek. Száz kilót – felelte Kolnay. – A tévében, hogy te is láthasd. És ha vesztek, te meg megkapod az Igazság övét.

– Olyanom már van.

– De akkor kettő lesz. Azzal erősebb a lézersugár.

– Legyen.

Ezzel a fogadás megköttetett.

*

Nemecsek a körmét rágta. Csele a lámpafényben úszó konyhában zörgött, kinyitotta a hűtőt, becsukta, felnyitott egy cidert, és közben hangosan panaszkodott:

– Nekem semmi bajom a sportolókkal, Ernő, hiszen ismersz.

Nemecsek felhorkant, de Csele fel se vette, tovább beszélt.

– De egyáltalán kinek jutott eszébe, hogy pont egy vízilabdázót kérjen fel táncolni? Nem lehetett volna bármi más sport? – Ledobta magát Nemecsek mellé a kanapéra. – Torna, például. A vízilabda olyan erőszakos...

Nemecsek elhümmögte egyetértését, miközben a következő táncos videóra kattintott. Az első adásra bécsi keringőt kaptak, ami egy erős kezdés volt, tekintve, hogy csípőből össze kellett nőni hozzá. Nemecseknek még csak nem is ezzel volt a baja. Egy hónap volt a fellépésig, hétvégére pedig be kellett nyújtani egy koreográfiát, egy edzéstervet és egy tematikát, neki pedig még fogalma sem volt, mivel álljon elő. Próbált az interneten inspirációt találni, de ihlet helyett csak le volt nyűgözve, arra pedig nem lehetett sokat építeni, abból a legjobb esetben is csak másolás lesz. Csele az ölébe dőlt, úgy meredt a képernyőjére, ahol éppen egy azonos nemű pár esküvői tánca ment.

– Nyálasra veszed a figurát?

– Fogd be – legyintette meg a vállát Nemecsek. – Te már tudod, mit csináltok az első héten?

– Marjuk egymást – morogta Csele. Nemecsek combjára támaszkodva gépelni kezdett. – Keress már rá nekem, ki ez a Csónakos András...

– Hé!

Csónakos András 0,36 másodperc alatt egy százharmincnyolc ezer találatot hozott fel, köztük a férfi Instagram oldalát és újságcikkeket az előző évi világbajnokságról, amin a magyar csapat a döntőig jutott. Csele az egészre csak a szemét forgatta.

– Legalább erős – intett Csónakos egyik félmeztelen képére Nemecsek. – Az neked jó, nem? Jól bírja a megterhelést.

– Csak felpumpálta magát – dünnyögte Csele, majd visszadőlt a kanapéra, és mélyet kortyolt a ciderből. Nemecsek rajtakapta, ahogy a szeme sarkából még egy utolsó pillantást vet Csónakos felsőtestére, mielőtt ő elkattintott róla.

– Van már ötleted, mit adsz le? – próbálkozott újra.

– Persze, már leadtam. Ő lesz a vadász, én meg a róka, az emelésekről meg majd még tárgyalunk.

Nemecsek halkan nyelt. Cselénél a koreográfia ösztönös, asszociációs alapon működött, a foxtrotról, amit rájuk osztottak, máris eszébe jutott egy tematika, ami köré felépíthette a lépéseket. Nemecsek azon gondolkozott, őt még vajon kirúghatják-e így utólag, mikor nem ad majd le semmit.

– Na. – Csele meglökdöste őt a vállával. – Brainstormolj akkor velem. Mi jut eszedbe a bécsi keringőről?

Nemecsek a képen táncoló párra meredt, és kicsit visszatekerte a videót. Mi volt az, ami mindig megfogta a bécsi keringőben?

– A suhanás – mormolta. A pár átlebbent a parketten, a nő szoknyája hullámzott a bokája körül minden pördüléssel. – Mint a kísértetek.

Csele elröhögte magát, de Nemecsek abban a pillanatban tudta, mit akar.

*

– Kísértetek? – Boka zavartan pislogott a táncpartnerére. – Biztos vagy ebben, Ernő? – Nem tudta elképzelni, hogy fog egy lepedővel a fején táncolni, az emelésekről nem is beszélve. Nem volt rossz táncos, a Színműn tanították táncolni és énekelni is, de Nemecsekben volt valami zavarbaejtő, ami miatt egyszerűen képtelen volt a lépésekre koncentrálni. Még mindig kísértette az első találkozásuk emléke, mikor annyira megkönnyebbült, ahogy meglátta a fiút, hogy majdnem összecsuklott. Határozottan nem így akart bemutatkozni a partnerének, akivel az elkövetkezendő három hónapban együtt fog dolgozni.

Nemecsek elszontyolodva lepillantott a kezében tartott vászonlepedőre.

– Nem tetszik?

– Dehogynem! Dehogynem tetszik – sietett megnyugtatni Boka. – De nem fogunk elbotlani benne?

– Csak gyakorolni kell. Először lepedő nélkül... – Nemecsek Boka karja alatt átbújva kiigazította a tartását, kinyújtotta a kezét, majd elé pördült. – Így. Most hagyd, hogy én menjek hozzád.

Nemecsek alacsonyabb és vékonyabb volt, mint Boka, így megbeszélték, hogy amint Boka eléggé megerősödik – és már megvette a kondibérletet –, ő végzi majd az emeléseket. Nemecsek már az első adásra eltervezett valami különleges figurát, arra is külön edzeni kellett, de legalább az alaplépéseken már túl voltak, Boka tudta, hogy most neki kellene vezetnie. Nemecsek bólintott, és Boka előrelendült.

Nemecsek fájdalmas kiáltással hátratántorodott, amikor a férfi rálépett a lábára.

– Bocsánat... Ernő, ne haragudj, nagyon fáj? – Boka megpróbálta elkapni a könyökét, de Nemecsek arrébb ugrált előle. Nem ez volt az első alkalom, hogy Boka rosszul lépett, így az egyik székre már odakészítettek egy zacskó jeget, amit Nemecsek most a cipőjét lerúgva a lábfejére szorított.

– Semmi baj – szűrte összeszorított fogain keresztül. – Adj egy percet, megpróbáljuk újra.

Boka elfordult, összeborzolta a haját a tarkóján, a szemközti tükörben összetalálkozott ideges, frusztrált tükörképével. Nemecsek grimaszolva feltápászkodott, és felé sántikált.

– Próbáljuk meg újra!

– Biztos vagy benne? Mi lesz a lábaddal? – fordult meg Boka. Nemecsek megpróbálgatta, lábujjhegyre állt, megpördült egyszer, kétszer, majd intett neki, hogy folytassák.

Boka mély sóhajjal kinyújtotta a kezét, és Nemecsek az övébe helyezte hideg, izzadó tenyerét, hozzásimult. Boka nem szerette ezt a halszerű érintést, sem Nemecsek hegyes csípőjét az övébe döfni, de kétségtelen volt, hogy Nemecsek értett ahhoz, amit csinált, Boka pedig tisztelte az autoritását, még akkor is, ha neki kellett vezetnie. Lehajtotta a fejét, figyelte, merre vannak a lábai, úgy lépett előre. Nemecsek hátrált, így totyogtak egy félfordulatot, amikor a férfi azt mondta:

– Ez így szuper, most emeld fel a fejed!

Boka halkan nyelt. Ha most felemeli a fejét, biztos, hogy megint rálép Nemecsek lábára.

– Nézz a szemembe – kérte Nemecsek. Boka lassan felemelte a fejét; előbb Nemecsek finomívű száját látta, aztán pisze, szeplős orra hegyét, majd a tekintete megállapodott azokon a zavarba ejtő, fullasztó kék szemeken, amik mellett eltompult a külvilág, és Boka azt sem tudta, merre jár a lába. Nemecsek arca összerándult, mikor összeütköztek.

– Bocsánat! – hátrált el Boka riadtan. – Bocsánat! Csak... – „Nagyok a szemeid," ezt akarta mondani, de ilyet azért mégse illett.

– Semmi baj – mondta Nemecsek halkan, fájdalmas fintorral. – Próbáljuk meg újra!

– Nemsokára... – Boka elakadt. Hogy könyörögjön ki egy szünetet úgy, hogy ne hangzzon óvodásnak? – Te nem vagy éhes?

Nemecsek kinyitotta a száját, majd becsukta, és elmosolyodott.

– Dehogynem. Persze. Menj csak!

Boka fellélegzett. Csak odakint a folyosón jutott eszébe, hogy Nemecseket is hívhatta volna.

*

– Te!

– Én? – mutatott magára meglepetten Barabás. Alighogy megérkezett a táncterembe és kiszedte a füléből a fülhallgatóit, az a mitugrász tánctanár máris nekitámadt.

– Igen, te. Meg foglak emelni! – közölte vele, miközben mind a százhatvanöt centije megfeszült az elhatározástól. Barabás csak pislogott.

– Hogyan?

– Még kitalálom! – vágta rá Kolnay, aki egyre inkább kezdte emlékeztetni Barabást az agresszív kismalacra. A tangót osztották rájuk, és Barabásnak mindig röhögnie kellett, ha látta magukat a tükörben, Kolnay annyival alacsonyabb volt nála. Kolnay ezt persze nem nézte jószemmel, és mindig meg kellett állítaniuk az edzést, hogy lecsessze valamiért, amit Barabásnak persze esze ágában sem volt szó nélkül tűrni. Egyszer már át is dübörögtek a szomszédos táncteremből, hogy a zenét sem hallják tőlük, olyan hangosan vitatkoztak. Valószínűleg az sem segített, hogy a Kolnay azt mondta, a Barabás nem tud táncolni, és ezzel nyilvánvalóan hazudott.

– Általánosban néptáncoltam – közölte Barabás –, anyák napján első sorban voltam, azt mondod, nem tudok táncolni?

– Azt mondom! Nézd meg, olyan, mintha kőből lenne a csípőd! – Kolnay a tenyere élével rácsapott Barabás csípőjére, mire a férfi megugrott. Nem fájt, de azért a táncoktatásnak is voltak határai.

– Ez bántalmazás! – hördült fel Barabás. – Hol van egy producer? El fogom mondani neki, hogy a tánctanárom bántalmaz!

– Ez hol bántalmazás? Csak meglegyintettelek!

Barabás a csípőjéhez kapott, összegörnyedt, úgy bicegett körbe-körbe, mint egy sebesült katona.

– Ha meglegyintenek, az nem fáj így!

– Eddig semmi bajod nem volt!

– De volt bajom, honnan tudod, hogy nekem van-e bajom vagy nincs? Honnan tudod, én mit érzek?

– Eddig nem üvöltöttél!

– Erősen próbáltam visszafojtani!

– Nem is!

– De igen!

Kolnay és Barabás úgy meredtek egymásra, hogy ha az Orkok és elfekben lettek volna, röpködtek volna közöttük az ellenséges szikrák. Szerencsére nem az Orkok és elfekben voltak, mivel az volt Barabás kedvenc videójátéka, és szerette volna annyira Kolnay-mentesen tartani, amennyire lehetett. Elég volt neki kingklny, a nemezise, őt legalább megszokta már. Barabás attól tartott, Kolnayt sosem fogja megszokni. Alig várta, hogy szabaduljon tőle.

– Éhes vagyok! – jelentette ki.

– Még nem végeztünk – rántotta vissza Kolnay, és Barabás visszapördült hozzá, a mellkasuk egymásnak préselődött. Megragadta Kolnay kezét, mereven kinyújtotta a karjukat, és az ajtó felé vezette a férfit.

– Én azt mondom, ebédidő van.

– Én meg azt mondom, hogy nem. – Kolnay kicselezte, és Barabás megbotlott a lábában, úgy dőlt hátra Kolnay karjára, hogy a haja majdnem a földet súrolta, de Kolnay nem bírta el, leejtette, a szemét állat.

– Hé! – csattant fel Barabás. – Hogy fogsz felemelni, ha meg se tudsz tartani?

– Még dolgozom rajta! – Kolnay szerencsére annyira felhúzta magát a kérdésen, hogy elvonult ebédelni. Barabás is kitelepedett a folyosóra, ott fogyasztotta el a szendvicset és a kólát, amit még reggel bepakolt a táskájába, miközben az Orkok és elfek mobilverzióját játszotta. Remélte, hogy összefut kingklnyval, bár kingklny ritkán volt aktív napközben. Pedig igazán jó lett volna most vele párbajozni, szerezni egy kis sikerélményt. Ráadásul Barabás élvezte is a vele való párbajozást; ha kingklny nem akarta volna olyan lelkesen meggyilkolni mindenféle trükkökkel, Barabás még a barátjának is nevezte volna.

Gyorsan útjára bocsátott egy pixeles postagalambot.

(12:54) ha este fent leszel, készülj fel a vereségre!!

Kingklny nem válaszolt, úgyhogy Barabás mély sóhajjal más ellenfelek után nézett. Csatázott egyet egy rózsaszínhajú orkcsajjal, de nem kötötte le, hagyta őt nyerni, közben a szendvicsét majszolta. Aztán elővette mindennapi KitKatját, és félbetörte. Éppen a közepén tartott, mikor odakintről kiabálás hallatszott.

*

Csónakos csak egy kávét akart. Egy rohadt kávét, olyan nagy kérés volt ez?! Az együttműködése Cselével tragikus volt: a férfi bámuló örömmel megtapsolta, valahányszor Csónakos eltalált egy lépést, ha pedig elvétett egyet, fancsali fintorral közölte:

– Semmi baj, számítottam rá.

Csónakos meg tudta volna fojtani. Csoda, hogy szüksége volt arra a kávéra? De még ez sem jött össze neki, mert az épületben – az egész kibaszott épületben! – csak egyetlen kávéautomata volt, az, ami mellett éppen Csele és Nemecsek trécseltek a legteljesebb lelki nyugalomban. Vagyis hát... Nemecsek panaszkodott, miközben a lábfejét masszírozta, Csele pedig oda sem figyelve kavargatta a kávéját.

– Most már acélbetétes bakancsban fogok táncolni, komolyan! – Nemecsek megbillegtette a lábujjait. – Szerinted képes, és eltöri a lábamat?

– Ezek ilyenek, Ernő – sóhajtotta Csele. – Egyikük sem tud táncolni.

– Én azt hittem, a színészek tudnak táncolni – jegyezte meg tétován Nemecsek, de Csele mintha meg se hallotta volna, tovább sóhajtozott.

– Az egész mezőny tragikus...

Csónakos eddig azon gondolkozott, bemenjen-e, de most ökölbe szorult a keze. Tudta, mi következik.

– Őszintén nem értem, kinek jutott eszébe, hogy egy vízilabdázóból jó táncos lesz... Kinek jutott eszébe őt rám osztani!

– Biztos utálnak odafent – morogta Nemecsek. Csónakos bólintott egy nagyot.

– Lehetséges, hogy nem találkoztak még sportolóval? – tárta szét a karját Csele Nemecsek felé fordulva. Nagy, ártatlan szemekkel pislogott. – Azt hittem, mindenki tudja, hogy a sportolók nem tudnak táncolni.

Csónakosnak most lett elege, csakhogy amikor a ruhatárba toppant, Cselének volt pofája össze sem rezzeni, csak rámosolygott és a kávéjába kortyolt, miközben Csónakos elhaladt mellette. Csónakos ezt a mosolyát utálta legjobban, amitől olyan szépnek tűnt, olyan ragyogónak és kedvesnek.

– Mégis mi bajod a sportolókkal?! – vetette oda, ahogy isten tudja, milyen számot ütött be, túl ideges volt, hogy koncentráljon.

– Nem tudnak táncolni – felelte Csele. – Azt hittem, figyeltél.

– Ez csak sztereotípia! – mordult fel Csónakos.

– A sztereotípiákban szokott lenni némi igazság.

Nemecsek lesunyta a fejét, a zokniját rángatta magára, hogy minél gyorsabban elmenekülhessen. Csónakos szembefordult Cselével.

– Aha, persze. Ennyi erővel minden táncos meleg! Az is egy sztereotípia, nem?

Nemecsek felszisszent. Csele halk koppanással letette a poharát, mire Csónakos gyomra összerándult.

– Parancsolsz? – lépett közelebb Csele.

– Jól hallottad. Ennyi erővel minden táncos meleg! – szegte fel a fejét Csónakos, bár kezdte kicsit gyerekesnek érezni magát, főleg, mikor Nemecsek a tenyerébe temette az arcát.

– És mi bajod azzal, ha valaki meleg? – sziszegte Csele. Annyira az arcába hajolt, hogy Csónakos hátrált egy lépést.

– Neked meg mi bajod azzal, ha valaki nem tud táncolni? – vágott vissza, mert tudta, hogy a legjobb védekezés a támadás. – Az elfogadottabb, mint melegnek lenni.

– Egy táncos műsorban?

Csónakos erre már tényleg nem tudta, mit mondjon, ezért csak ellépett Csele mellett, és felcsattant:

– Attól még nem kell eltűrnöm, ahogy bánsz velem!

Csele összefonta a karjait a mellkasa előtt.

– Hogyan bánok veled?

– Mint... Mint a kutyáddal! Mint egy idomított állattal!

– Nahát – mormolta Csele. – Pedig még elő sem vettem a lángoló karikát.

Nemecsek felnevetett, mire Csónakos megpördülve rászegezte a tekintetét.

– Te kinek az oldalán állsz?

Nemecsek elpirult, a vállait a nyakába húzta.

– A Cseléén. Téged nem ismerlek.

– Majd fogsz, papuskám – vetette oda Csónakos, ahogy kikapta az elkészült kávéját az automatából. – Bassza meg! – Az átforrósodott műanyagpohár égette az ujjait, kicsúszott a kezéből, és szétloccsant a földön. Csele riadtan hátraugrott, de a kávé így is barnára pöttyözte a cipőjét és a bokáját. És bokáról szólva...

– Mi folyik itt? – jelent meg az ajtóban Boka. János. A színész.

– Kiabálást hallottam – dugta be a fejét a ruhatárba Barabás is.

– Akármi is volt, nem én tehetek róla. – Ez már a Geréb volt, akivel Csónakos csak egyszer találkozott, mikor mindketten egyszerre késtek el. Ő is kíváncsian próbált bekukucskálni Barabás hóna alatt.

– Elmegyek egy felmosórongyért – mondta gyorsan Boka.

– Megyek veled! – pattant fel Nemecsek. Úgy suhant el Csónakos mellett, akár egy szőke villám. – Várj meg!

Csónakos halálra váltan felemelte a fejét, és szembe találta magát Csele villámló tekintetével. Szerencsére, mielőtt még Csónakos annyit mondhatott volna, hogy „hoppá", a férfi elviharzott. Ha a ruhatárnak lett volna ajtaja, talán azt is becsapja maga után.

– A te partnered is kibírhatatlan? – kérdezte egyszerre Geréb és Barabás, majd egymásra pillantottak.

– Neked ki a partnered? – kérdezte Barabás.

– Valami ötvenéves stand-upos, botlába van – grimaszolt Geréb. – Neked?

– Nekem is.

– Jó, de kivel táncolsz?

Csónakos nem is figyelt rájuk, bosszúsan összeszorította a fogát. Jól van. Ha nem tud táncolni, akkor majd nem tud táncolni, és jól kiesnek az első körben. Úgyis ez volt az eredeti terv, szabadulni ettől a cirkusztól, amilyen gyorsan csak lehet.