Csele a földön kiterülve nyújtott a színfalak mögött, miközben Csónakos két öklét összeütögetve keringett mellette. Kockás tweedöltönyt és vadászsapkát viselt, míg Csele narancssárga glitterrel telepakolt, testre simuló dresszt. Odakint éppen Geréb és az ötvenéves fószer szambáztak, és Csele remélte, hogy az ötvenéves jól megtapossa majd Geréb lábát.

Az első adásig hátralevő időben Csele mindent megtett, hogy elsimítsa a közte meg a Csónakos közti ellentétet. Bókolt neki, hízelgett neki, de Csónakos ettől csak még csúnyábban nézett rá, ami leginkább azért volt probléma, mert Cselével ellentétben ő nem tudott uralkodni az érzésein. Ha haragudott, az meglátszott a lépésein is. Technikailag Cselének – vérrel és verítékkel – sikerült kifaragnia őt egy tűrhető szintre, ahol ugyan nem tűnt profi táncosnak, de elég folyékonyan együtt mozgott Cselével, a mozdulatain azonban látszott, hogy nem akar itt lenni, nem akarja Cselét partnerének, és inkább meghalna, minthogy közönség előtt mórikálja magát. Most pedig nem volt tovább: itt voltak az első adásban, ennyi idejük volt erre a koreográfiára. Kész, vége, slussz-passz. És Csele tartott tőle, ha Csónakos nem tanulja meg leplezni az érzéseit, tényleg kiesnek a műsorból.

– Lennél szíves megállni egy percre? – húzta fel magát a földről. A keze már megindult, hogy eligazgassa Csónakos nyakkendőjét, de nyakkendő híján inkább a vadászsapkát igazította helyre.

– Úgy nézek ki, mint egy idióta! – dörrent rá Csónakos.

Csele megvonta a vállát. Csónakos ezt már az első kosztümös próba óta mondta, és neki minden alkalommal ugyanaz volt a válasza:

– Ne nekem panaszkodj, panaszkodj a Pannusnak.

Csele nővére kosztümösként dolgozott a műsorban már vagy három éve. Csónakos, amint ezt megtudta, megvádolta Cselét, hogy protekcióval jutott be a műsorba, de Csele csak kiröhögte, mert kosztümösként Pannusnak a dresszeken és flittereken kívül alig volt valamibe beleszólása. Ráadásul most éppen el volt foglalva azzal, hogy az egyik táncosnőt flörtölje ki a ruhájából.

– Micsoda elképesztő performanszt láthattunk Galambos Eduárdtól és Geréb Dezsőtől! – Az öltöző falára akasztott tévén jól látszott Geréb morcos arca, ahogy a zsűrik elé járult. Utánuk majd Átsék következnek, aztán Kolnayék, majd Cseléék, legutoljára pedig Nemecsekék. Csele egész nap nem is látta Nemecseket, de sejtette, hogy éppen halálra aggódja magát valahol. Lehet, hogy megint elkezdett imádkozni – Nemecsek minden vizsga, minden fellépés előtt megtért egyszer, aztán mikor éppen nem aggódott, el is felejtkezett róla, hogy őt valaha megkeresztelték.

– Te tervezted a koreográfiát, nem? – morogta Csónakos. – Akkor a te hibád.

Csele mélyet sóhajtott. És ezt azért, mert egyszer azt mondta, a sportolók nem tudnak táncolni... Ideje volt újra támadásba lendülni, hátha ezúttal sikerül megpuhítania Csónakost.

– Na – csusszant mellé. – Jó lesz ez, meglátod. ...Lábtempózni is olyan ügyesen tudsz, ezzel sem lesz baj. – Olyan szépen hangzott, hogy Csele majdnem magát is meggyőzte, de Csónakos csak horkantott, és inkább tovább folytatta a körbe-körbe járkálást.

– És miért te vezetsz?! – csattant a sarokból Barabás hangja, aki eddig félhangosan vitatkozott Kolnayval, most azonban elszakadt nála a cérna. Kolnay elképedve széttárta a kezét.

– Hallod ezt? – fordult Cseléhez.

– Hozzád beszélek, ne vonj bele másokat! – fordította maga felé Barabás.

– Ezt már megbeszéltük! – ütötte el a kezét Kolnay. – Azért én vezetek, mert én vagyok a profi.

– Én meg a magasabb!

Kolnay lábujjhegyre állva pipiskedett.

– Ne merészeld ezt ellenem használni!

Csele csak megcsóválta a fejét, és inkább visszafordult a saját problémájához, aki éppen az ő nővérével flörtölt. Úgy tűnt, mindenki megkergült az öltözőben, kivéve az Áts Ferit és a partnerét, a bokszoló Pásztort. Ő bezzeg olyan sportolót kapott, aki táncolni is tudott. Épp a tükör előtt próbáltak egy utolsót, és mikor Áts Feri észrevette, hogy Csele őket nézi, kacsintott egyet. Csele érezte, ahogy felforrósodik az arca.

Áts Ferit csak a Gerébbel való kapcsolata miatt vetette meg, de nemegyszer elgondolkozott rajta, hosszú, magányos éjszakákon, milyen lenne egyszer összegabalyodni vele. Létezett Geréb számára nagyobb „kurva anyád"? Kár, hogy Áts Feri legszívesebben csak a partnereivel feküdt le, legalább egyszer, hogy „megnézzék, hogy működnek együtt". Ezt ő mondta így valamikor, elég sokat hangoztatta, milyen „különleges" kapcsolatot szokott kialakítani a partnereivel. És őt nem hagyta ott egyik sem akkora botrány közepette, mint ahogy Csele partnere tette vele.

Csónakos visszasunnyogott Csele mellé.

– Te, papuskám... Tudtad, hogy a nővéred leszbikus?

Csele a szája elé kapta a kezét.

– Ne! – suttogta gúnyosan. – Soha ki nem találtam volna! Végül is csak huszonhat éve ismerem, de milyen jó, hogy itt vagy te, hogy mesélj nekem róla!

Csónakos összefonta a mellkasa előtt a karját, elfordította a fejét.

– Kösz, hogy emlékeztetsz rá, miért nem bírlak.

– Csak vicceltem.

– Ne! Olyat is tudsz?

Csele a tenyerébe temette az arcát. Mit csináljon magával, bújjon ki a bőréből?

– A néptánc baromság! – kiabálta Kolnay a sarokban.

– Te vagy a baromság, imádtam a néptánc tanáromat! Azt akarod mondani, hogy Kati néni baromság?!

Csele Csónakossal egyszerre fordította a fejét a Kolnay-Barabás páros felé. Csele határozottan nem akarta úgy végezni, mint ők. Bírta Kolnayt, de ahogy fel tudták hergelni egymást a Barabással, az kiesésgyanús volt, és Csele bármit megtett volna, hogy ne járjon úgy, mint ők.

– Tűzszünet? – sandított Csónakosra.

– Felőlem. – Csónakos megvonta a vállát. Talán mégsem ugyanarra gondolt, mint Csele.

– Áts-Pásztor! – rúgta rájuk az ajtót Csengey, aki egy mappát szorongatott a kezében és egy headsetbe ordibált. – Két perc múlva fellépés, gyerünk, gyerünk, gyerünk! – Olyan volt, mint egy kommandós őrmester, és Csele gyomra megzuhant. Nemsokára ők következtek.

Az Áts-Pásztor páros tűrhetően táncolt, legalábbis harminchárom pontot zsebelt be a zsűritől, ami több volt, mint amit a Geréb és az ötvenéves fószer elmondhattak magukról. Geréb öt teljes percig úgy meredt az ajtó mellett álló kukára, mintha azon gondolkozna, felrúgja-e, miközben az ötvenes fószer feszengve ült mellette. Csele meg akarta kérdezni, ne hívja-e a rendőrséget, mivel hallott róla, hogy az idősek bántalmazása súlyos probléma, amit Gerébből simán kinézne, de Kolnayék produkciója végül elvonta a figyelmét.

Kolnay úgy lépett Barabás lábai közé, mintha ki akarta volna gáncsolni, így húzta, vonta, sodorta magával körbe a parketten, Barabás pedig néhol olyan harciasan csapta fel a sarkát, mintha Kolnayt akarta volna megrúgni. A csípője merev volt, és egy félfordulatnál Csele látni vélte, ahogy Kolnay sziszegve szidja Barabást, de a következő pillanatban meglepetten pislogott a kamerába, mikor Barabás megdöntötte. Na, ezt biztos nem így tervezte. Csele vigyorogva megdörzsölte az arcát.

– Te min mosolyogsz, papuskám? – toppant mellé Csónakos. Csele a képernyő felé intett a fejével.

– Barabás nem hagyja magát vezetni. – És tényleg, Barabás éppen egy váratlan pördülésre vitte a partnerét, Kolnay pedig sápadtan próbált korrigálni, hogy a parkett közepére fordulva beállhassanak az utolsó pozícióba.

– Káröröm, mi? – bólintott Csónakos, mint aki érti.

Kolnay és Barabás egymást lökdösve járultak a zsűri elé, csak akkor hagyták abba, amikor Rácz József, elismert balett-táncos és egyetemi tanár, akit mindenki csak Tanár Úrnak becézett, megköszörülte a torkát. Akkor olyan bűnbánóan vigyorogtak rá, mint a gyerekek, akik éppen rosszat tettek.

– Jól sejtem, hogy itt nem volt minden betervezve? – kérdezte a Tanár Úr.

– Jól sejti – mormolta Csele a tévének.

– A szappanoperáiddal is így beszélgetsz, papuskám? – kérdezte Csónakos, mire Csele csak arrébb hessegette.

– Csak a dél-amerikaiakkal, azok jobban hallanak.

– Csónakos-Csele! – bődült el a kis Csengey, épp mikor Csele közelebb hajolt volna a tévéhez. A hívó szóra majd' kiugrott a bőréből, végül ő ment előre, és Csónakos mögötte sompolygott két kezével a zsebében.

Kolnayék éppen lefelé csörtettek a színpadról.

– Az egész a te hibád, letisztáztuk, hogy én vezetek – hőbörgött Kolnay.

– Azt hittem, a tánc önkifejezés! Miféle tánctanár vagy te, ha még improvizálni sem tudsz?! – védte magát Barabás.

– Mennyi? – kérdezte Csele, ahogy elhaladtak mellette.

– Huszonnyolc – fogta a fejét Kolnay. – Most már biztos, hogy kiesünk!

Mielőtt Csele reagálhatott volna, elnyelte őket a folyosó sötétje, ők pedig színpadra léptek. Csónakos Csele mögött helyezkedett el karnyújtásnyira, hogy rávethesse magát, amint felbúg az a karcos szaxofon. Fölöttük fellobbant a reflektor.

Csele mély levegőt vett, magában számolta az ütemet. Erős karok kulcsolódtak a derekára, vízilabdás karok. Kitört belőlük, menekülni próbált, ám a vadász visszarántotta. Könnyed, suhanó félkört tettek, Csónakos keze Csele lapockája alatt nyugodott, amíg Csele a vállát csipkedve próbálta rávenni, hogy emelje feljebb a könyökét. A férfi tartása botrányos volt.

– És mosolyogj! – sziszegte.

Újra elváltak, külön pördültek, egy lábat megemelve; Csele hátrált Csónakos minden mozdulatára. A férfi elkapta a vállát, magával ragadta egy újabb elegáns körre, ahogy tanította, csakhogy...

– Ez a rossz irány – súgta Csele riadtan.

– Hű, basszameg – mondta Csónakos, mintha direkt szabotálta volna a fellépésüket. Csele átbújt a karja alatt, elszakadt tőle, de Csónakos visszapörgette, megdöntötte; egybesimultak, mellkastól mellkasig. A vadászat véget ért, és körülöttük felzúgott a taps.

Csele olyan gyorsan elhúzódott Csónakostól, amilyen gyorsan csak tudott, de a kezét a látszat kedvéért pacsira nyújtotta, Csónakos pedig belecsapott, így fordultak a zsűri felé. Rácz tanár úr lejjebb húzta az orrán a szemüvegét.

– No. Magát én tanítottam, nem? – szegezte a tekintetét Cselére. – Maga tehetséges volt, nem itt kéne lennie.

– Ne legyen undok, Tanár Úr – szólt közbe nevetve Encike, aki csak dísznek volt itt, mert foglalkozása szerint influencer volt, nem táncos –, szerintem ez a produkció szenzációs volt! Hát egészen elállt a lélegzetem!

Csele nem tudta, hogy volt ez, de Encike dicsérete jobban fájt neki, mint Rácz tanár úr minden zsörtölődése.

– Nem azt mondom, hogy rossz volt – morogta Rácz tanár úr –, azt mondom, hogy kár a balettért. A Csaba itt is tehetséges, így vagy úgy, de az ő tehetsége nem elég, hogy minden produkciót megmentsen – pillantott Csónakosra. – Szerintem, ha a Csaba egyedül dolgozna vagy egy kiforrottabb partnerrel, többre vihetné. – Bár nem értek egymáshoz, Csele szinte érezte, hogy Csónakos megfeszül mellette. – Ezt a produkciót én így csak egy ötösre értékelem.

– Szigorú ma a Tanár Úr – heherészett Bődöcs Barni, a műsorvezető –, de halljuk most a következő zsűritagot. Encike?

– Szenzációs volt – ütötte az asztalt Encike –, szen-zá-ci-ós! Én erre nem adhatok mást, csak egy tízest!

– Encike nagylelkű, mint mindig... – folytatta Bődöcs, de Csele alig hallotta. Nem volt ő Dugovics Titusz, hogy kiálljon az igazságért, de valami nem stimmelt, nem hagyhatta ennyiben ezt a nehezen összekapart harmincegy pontot. Úgyhogy mikor Bődöcs Barni feléjük fordult egy villáminterjúra, megragadta az alkalmat, hogy helyre tegye a dolgokat. Barni persze nagyot nézett, mikor átvette a mikrofont, de Csele ereiben még pumpált az adrenalin. Rácz tanár úr felé fordult.

– Én is emlékszem a tanár úrra. – Kapkodó lélegzete zörgött a mikrofonban. – Örülök, hogy most újra találkozunk, de egyvalamit szeretnék mondani... Nem azért, hogy ellentmondjak, mert egyetértek önnel, de... Csónakos nagyon szorgalmasan és fegyelmezetten készült a mai adásra. – Ez nem volt igaz, de nem esett jól mást mondani. – És lehet, hogy nem kiforrott táncos, de igyekszik. Csak ezt szerettem volna mondani, hogy így tessék nézni a fellépést.

Rácz tanár úr sótlanul felnevetett.

– Maga aztán nem változik – csóválta meg a fejét. – Nem először hallom magától ezt a védőbeszédet.

*

Nemecsek elszoruló torokkal nézett fel a képernyőre. Csele ugyanígy védte őt is az egyetemen, újra és újra, mikor nem tudott elég magasra ugrani, mikor nem hajlott eléggé, mikor nem tudta megemelni a partnerét. Nemecsek most lehunyta a szemét, és egy mély levegővel kiegyenesedett. Tesz róla, hogy ne legyen szüksége többé védelemre; tesz róla, hogy Csele büszke legyen rá. Legalább ő szerepeljen jól, ha már a Boka János miatt ki fognak esni.

Boka ugyanis találkozott az exével. Eddig sikeresen elkerülte, hogy beszéljenek, csakhogy most elszámította magát. Nemecsek be akart iktatni egy utolsó gyakorlást, ezért a stúdió nagy aulájába mentek, ahol a portáson kívül a fellépések alatt nem volt senki, ott gyakoroltak. Kolnayék előadása után visszafele baktatva találkoztak össze a mosdóba siető Gerébbel, és Nemecsek az öltöző ajtajából visszafordulva fültanúja lehetett egy ritka kínos beszélgetésnek.

– Szervusz – mondta Boka mereven.

Geréb csak biccentett.

– Láttam a fellépésed – próbálkozott tovább Boka.

– És?

– Ügyesek... voltatok.

Geréb élesen elmosolyodott.

– Nem kell udvariaskodni. Tudom, hogy elkúrtuk. – Boka a szóra összerezzent, de nem válaszolt. Csöndben toporogtak egy darabig, Geréb a falnak dőlt, a mobiljával matatott, a képernyő alját karcolgatta a körmével. Menni akart már, Nemecsek látta rajta, hogy ideges. – Van még valami? – kérdezte.

– Csak... gondoltam, megkérdezem, hogy vagy.

– Jól. Kösz. – Geréb feltűnően nem kérdezett vissza, és Boka nem erőltette. Félrehúzódva engedte, hogy Geréb elcsörtessen mellette, és eltűnjön a férfimosdóban. Az idő hátralévő részében Boka úgy meredt maga elé, mintha azt sem tudná, hol van. Nemecsek biztos volt benne, hogy színpadra lépve meg fog botlani a saját lábában, vagy rálép a kosztümként használt lepedőre, és mindennek vége lesz.

Boka csak akkor rezzent össze, mikor Csengey a félig üres öltözőbe bömbölte a nevüket.

– Boka-Nemecsek! Utolsó fellépők, gyerünk, gyerünk, gyerünk!

Kifelé menet összetalálkoztak Cseléékkel, Nemecseknek csak annyira jutott ideje, hogy megszorítsa Csele kezét, és már menni is kellett, fel a színpadra, ahol a bokájuk körül áthatolhatatlan, sűrű köd gomolygott.

Nemecsek megállt Bokával szemben, alig észrevehető bólintásokkal számolt, ha Bokának szüksége lenne rá. Boka kinyújtotta a kezét, és Nemecsek hozzálépett, hozzásimult. Boka erősen tartotta, szinte már szorította őt, úgy ragadta magával, hogy Nemecsek egy pillanatra el is felejtette, hogy a lábai még a földön vannak. Az első félkörben szinte repültek, vitte őket a zene, ahogy bepördültek a parkett közepére. Elképesztő volt ez a változás a próbákhoz képest.

Nemecsek elfordult Bokától, az ujjai kicsúsztak a férfiéből. Egymásnak háttal mozdultak, egy másodperc késés tördelte a lépteiket, így szilánkos tükrei voltak egymásnak. Nemecsek tervei szerint ez a városi elidegenedést volt hívatott szimbolizálva, ahogy idegen kísértetekként elmozdultak egymás mellett, erre szolgált a másvilági, sejtelmes zene is, de ahogy a zsűritagok összezavarodott arca egy pillanatra elsuhant mellette, kezdett kételkedni az elhatározásában.

Boka elkapta a kezét, maga felé rántotta, csapdába ejtette két karja között, és félkörben megdöntötte. Nemecsek kifordult, Boka utána, végigsasszéztak a színpadon, és Nemecsek átpördült Boka karja alatt, a férfi pedig a csuklójára szorított. Most jött a kritikus rész, Nemecsek koreográfiájának csúcspontja. Bokának széles körben meg kellett pörgetnie őt a föld fölött, épp, amikor a hegedűk felsikoltottak. És bár a főpróbán még sikerült, Nemecsek számíthatott volna rá, hogy Boka rosszul lép. Nemecsek lepedőjének szegélyére taposott, és a riadalomtól elengedte Nemecsek csuklóját, akinek épp csak annyi ideje volt korrigálni, hogy a térdén megpördülve végigcsússzon a színpadon, a lepedő pedig lefoszlott az alakjáról. Széttárt karral érkezett meg, mintha így tervezte volna, és körülötte felzúgott a taps.

Boka felsegítette Nemecseket.

– Bocsánat – suttogta –, bocsánat, ne haragudj, jól vagy?

– Talajszinten voltam – sziszegte Nemecsek, bár az igazat megvallva piszkosul lehorzsolta a térdeit. Boka átkarolta a derekát, mintha Nemecseknek szüksége lett volna rá, hogy állva maradjon, így járultak a zsűri elé.

Encike eksztatikusan tapsikolt.

– Hát ez a befejezés... Fantasztikus volt! Fenomenális! Tíz pont!

Nemecsek elnevette magát.

– Nagyon jó, Encike – szólt közbe Bődöcs Barni –, ennek nagyon fognak örülni Bokáék, amikor majd pontozunk. Melánia, te mit gondolsz?

– Bevallom, én először össze voltam zavarodva – kezdte Kovács Melánia, a Budapesti Salsa Egyesület vezetőedzője –, nem láttam még ilyet, hogy egy pár ennyire ne mozogjon összhangban, de látszott rajta, hogy az koordináltan volt úgy tervezve... A befejezés aztán megmagyarázta, amit eddig nem értettem, és mikor megértettem, akkor nagyon tetszett, ez az egész kísértetes dolog meg az újjászületés motívuma, úgyhogy én erre egy kilencest adnék.

Újjászületés motívuma... Nemecseknek a nyelvébe kellett harapnia, hogy fel ne horkantson. Nem lett volna semmi újjászületés motívuma, hogyha Boka oda lép, ahova kell neki.

– Szerintem első produkciónak ez bámulatos volt, bár először kicsit meglepődtem a lepedőkön – nevetgélt Kecskeméti Jácint, a műsort szponzoráló egyik divatcég tervezője. – De aztán úgy bele tudtam élni magam. Kicsit nekem hiányzott a szexiség, a szenvedély, mert hát ezért vagyunk itt, ugye? – nézett hátra a közönségre, aki együtt nevetett vele. – Én erre adok egy kilencest, jó? Csak kicsit több flörtölést legközelebb!

Nemecsek és Boka elszörnyedve összenéztek. Hogy Nemecsek flörtöljön egy vadidegennel, aki ráadásul folyton a lábára lépett?

Bődöcs Barni igyekezett továbbterelni a beszélgetést.

– Tanár úr? Ön mit gondol, hányast érdemel a Boka-Nemecsek páros?

Rácz tanár úr súlyos koppanással az asztalra fektette a szemüvegét. Nemecsek ereiben a hangra megfagyott a vér. Jobban várta Rácz tanár úr véleményét, mint akárki másét, félte, vajon a tanár úr felismeri-e, mint Cselét, vajon mit szól a lepedőkhöz, észreveszi-e, hogy a vége csak ballépés volt.

– Maga itt művészkedni akar – mondta Rácz tanár úr. Nemecsek nem tudta, miért bólintott, talán nem kellett volna bólintania. Arra gondolt, el fogja sírni magát. – Majd maga lerendezi magában, jó ötlet-e ez, mindenesetre én erre adok egy hatost.

Ez több volt, mint amennyit Rácz tanár úr az összes többi versenyzőnek adott. Felzúgott a tapsvihar, és Nemecsek még sajgó térdeiről is megfeledkezett örömében, majdnem ugrálni kezdett. Harmincnégy ponttal a mezőny elejére léptek. Hogy ki marad és ki megy többé nem az ő problémájuk volt.