Az a kis kuka, akiről tegnap írtam, hogy azt érzi, őt nem szeretik, megcsinálta, amit kértem, leült beszélgetni a családdal, ahol este megbeszélték, hogy de szeretik. Erre reggel korábbra felhúzta az ébresztőjét, felvette a cipőjét és hátizsákját, és pizsiben elindult világgá.

Most beszéltem az anyukával, hogy mit lehetne csinálni. És tényleg a legcukibb anyukája van, aki teljesen megértő és szereti és elfogadja. Ez a fiú meg okos, és jön a tinikor, azzal pedig a rádöbbenés, hogy nem olyan, mint a többiek. És le kéne válni a szülőkről is. Meg hát az az igazi autista, akinek önmaga a legfontosabb és a világvégét jelenti, ha nem hagyják egész nap telefonozni.

Csak tudnám, mikor fogok tanmenetet vagy egyéni fejlesztési tervet írni?! Tényleg nincsen időm ilyen apróságokra.