Amikor lelkesen elkezdtem tanítani, azt hittem, életeket fogok tudni megváltoztatni a jelenlétemmel. Íme néhány eset, ami által úgy tűnik, minden igyekezetem hasztalan.

1. A kedvenc tanítványom volt és örökre az is marad. Vékony roma kislány, az osztály hangadója, tudtam, ha őt betöröm, a többiekkel nem lesz gond. Okos volt, kitűnő, szorgalmas, és biztos voltam benne, hogy ha más nem, ő biztosan ki fog törni. Merthogy egy összkomfort nélküli lakásban élt a mamájával, a fürdő a folyosó végén. Anyának ő volt a legidősebb gyereke, volt még négy másik, mind intézetben. De a mama őt magához vette, hogy legalább egyet felneveljen rendesen. A kislány jóba volt az egyik fiúval, akinek többdiplomás szülei voltak, bőrük alatt is pénzzel, így néha áthívták magukhoz. Amikor utána elmesélte, még mindig emlékszem az arcára: Abigél néni, hát így is lehet élni! Én biztos, hogy dolgozni fogok, én kijutok innen. Én nem szeretek cigány lenni. Engem nem szeretnek itt, nem ülnek mellém a buszon. Bárcsak fehérebb lehetne a bőröm. - Mennyit, de mennyit beszélgettem vele erről, hogy nem a bőr számít, hanem, hogy mit teszünk. Milyen emberek vagyunk. Minden héten tetvesen jött. Derékig érő hosszú haja volt, és hiába volt tiszta, az egész házból nem lehetett kiírtani a tetveket. Én vettem neki fésűt és tetűirtót. Csak hogy az osztálykirándulás előtt legalább frissen kiírtsák neki, és akkor ő is eljőhessen, míg nem kelnek ki az újabbak a serkékből.
"Abigél néni, bárcsak maga lenne az anyukám." Még mindig sírni tudok ezen a mondaton. Mert bár jól esett, de annyira végtelenül szomorú. A kislány kitűnővel végzett, elment továbbtanulni. Még találkoztam vele a villamoson egy év múlva, akkor mondta, hogy a mama nagyon beteg. A mama aztán meghalt. Anya megkapta a felügyeleti jogot, amint elmúlt tizenhat a lány, abbahagyta az iskolát, és maradt otthon anya két újabb gyerekét nevelni.
Nem tudom, mi lehet vele azóta.

2. Szintén okos, kitűnő kisfiú. Apa arab (talán szíriai), anya magyar. Anya álmokkal, hogy ő leérettségizik, de soha nem jutott el oda. Apa a keletiben giroszos. A fiú korcsolyatehetség. Speciális olimpiai gyorskorcsolya bajnok, mindenben megbízható. Tudtam, hogy ha más nem, na ő biztos, hogy eljut egy szakmáig. Elballagott. Következő évben apa meghalt. Anya érettségire vár, de valamiből élni kell, úgyhogy a fiú átvette apa helyét a keletinél lévő giroszosnál. Nem tudom, ott van-e még. Soha, de soha nem tudnék elmenni és megnézni magamnak. Így is eléggé fáj.

3. Mindenki szerint "bűnrossz" cigányfiú. Lógós volt, nagyszájú, de nem az, aki odaáll keménykedni eléd, volt benne valami szelídség, de senki se látta. Ebből sose lesz semmi, minek jár be, maradna inkább otthon - mondták kollégáim, amitől én megbolondulok. Aztán egyszer a délelőttösöknek el kellett mennie kompletten, így fordított napot tartottunk. A délutánosok (én) toltuk le a délelőttöt, a délelőttösök meg a délutánt. Aztán akkor épp befújta a szél az iskolába. Beszélgettünk. Már akkor tizenhat volt, semmit sem akart ő már az iskolától. "Tudja, Abigél néni, holnap lesz a húgom születésnapja, jönnek a rokonok, a bátyámék, meg mindenki. Adjon már nekem valami hercegnős színezőt, azokat szereti."
Kiszínezte, ez a nagy mamlasz cigány fiú ott színezett rózsaszínnel a kishúgának. És soha senki se látta ezt a kollégáim közül. Se azt, amikor úszásra menet megfogta a kezem és összefűzte az ujjainkat, mondván ettől kiborulok. Én meg benne voltam a játékban, két sarkon át sétáltam így vele, teljesen ártatlan arckifejezéssel, az utca forgatagáról beszélgetve, aztán elengedte a kezem és bocsánatot kért. Sose látta ezt se senki.
Aztán egyszer bejött. Már akkor elmúlt tizennyolc, valami papír kellett neki, hogy megvan a nyolc általánosa. Hát dehogy volt meg. Köszönt, elment. Kicsivel később hallottam, hogy leültették, mert egy haverjával nyakláncokat szabkodott le a villamoson emberekről. Aztán újra ült valami drogos ügy miatt. Hát ennyi. Gondolom, most is hasonló van vele.

Viszont olyan is van, aki azonnal lelépett apától és anyától, majd összeköltözött a barátjával, 22 éves és még nincs gyereke, ellenben van munkája. Olyan is van, aki olyan oktatási intézménybe jutott, ahol átnyomták az érettségin, eljutott egy okjs képzéshez és megpróbál boldogulni - ezt egyszer majd kifejtem, mi ezzel a baj. De ez amúgy sikertörténet. Illetve egy másik lány is, aki sokat visszajön, két szakmája van és ő aztán a jég hátán is megélne.

A cél, hogy munkájuk legyen. És minden attól számít, milyen a családi háttér, mert akinek a szülei is hazudoznak, nem dolgoznak, az ő maga is ezt látja. Nagyon nehéz a szülőkkel szembeszállni, akár csak a neveltetéssel vagy a beleszületéssel. Úgyhogy most már másképp állok a diákokhoz, megpróbálom bemérni, kitől mit remélhetek, mert csoda nem fog történni, én magam, a kis napi 4 órámmal nem írom át azt, amit egész életében lát otthon.

Aztán majd csak lesz velük valahogy ♡