Ma visszajött az iskolába az egyik volt diákom. 20 éves már, nemsokára végez és szakács lesz. Az egyik kedvencem volt, mert én mindig a nehéz eseteket szeretem a legjobban. Azokat, akik okosak, szájalnak és lázadnak, mert ők gondolkodnak. Olyan rossz pletykák keringtek róla, minthogy iszik, drogozik, nehéz vele. És még ha igaz is, olyan jó volt élőben látni, beszélgetni vele, és csodálkozni, hogy de megnőtt!

És elém állt, bocsánatot kért, hogy mennyire nehéz volt vele, hogy mennyit küzdöttünk a dührohamai miatt. Azt mondta, mindenben igazunk volt, és bárcsak tudta volna, mennyire jó dolga volt itt velünk ebben az iskolában. Hogy mi tényleg szerettük és a legjobbat akartuk nekik. Megnyugtattam, hogy nekem ez a dolgom, hogy nem haragszom rá, sőt, nagyon szerettem és szeretni is fogom mindig. És jól megölelgettük egymást.

Hát így, hát ezért talán mégis érdemes.